2017. október 20., péntek

Kolozs megyei tevékenységekről - polgári sikerek

Nemrég sikerült szóra bírnunk Keizer Róbert urat, a Kolozs megyei polgári alakulat elnökét, aki egyben a megyei tanácstagként is részt vállal az ottani munkálatokban.
- Tisztelt elnök úr, már egy jó ideje résztvesz a megyei tanács munkálataiban és érdekelődnénk, hogy milyen eredményekről tudna beszámolni?
- A választások után mindjárt tájékozódtam azokban a kérdésekben amelyekkel a tanácstagok foglalkoztak. Mivel az egészségügyi bizottságban is vállaltam szerepet, igy előbb annak a tevékenyésgét is igyekeztem megismerni, de ezek mellett több alkalommal is sikerült más poblémakörben is a megyei alelnökkel megbeszélni a legjobb megoldásoknak az alkalmazását.
- Mennyire tudott a szövetségiekkel egy fajta csapatamunkát kialakítani?
- Talán furcsának fog tünni, de elég hamar felismertük, hogy ha közösen gondolkodunk, akkor hamarabb tudunk egy közös platformmal előállni. Sajnos a tanácsosi teendők nagyon is sokrétű probléma felvetésekkel jár és sokszor a bizottságok közti "átfedések" nagyon zavaróak tudnak lenni, de nekünk sem mindegy, hogy a közpénzt ne kelljen úgy elosztani, hogy abból a választóink igényeit kihagyjuk.
- Esetleg mondana konkrét példát is?
- Aki a megyében autóval jár az ismeri, hogy vannak kritizálható utak, ahol sokszor a nem megfelelő technikának az alkalmazásával többet rontottak, mint javítottak. Sokszor elmaradt a útmenti vizelvezetőárkok és az áthidaló vizelvezetők, na és a hidakat sem a megfelelő teherbírásúra tervezték, csinálták meg. Igy kialakulthatot az a gyakorlat, hogy évente kell fel-, vagy ami rosszabb - kijavítani. Ehhez azonban egy sor előírást kell figyelembe venni és betartatni, A közpénzt csak előzetes pályáztatás után lehet kiutalni majd az elvégzett munka átvétele után kifizetni. Sokszor az elkezdett munkálatok közben derül fény, hogy milyen rejtett hibával kell szembesülniük az útépítőknek, egyszóval jó ha szakember van alkalmazva úgy a "bemeneti" mint a "kimeneti" pontokon mert igy kevesebbe kerül.
- Értem, de azért elmondana egy konkrét példát is?
- Augusztusi és a szeptemberi űléseken vitattuk meg pld. a 109D megyei útnak a megjavítását Visa és Szék között. Ezzel az úttal lerövidül a Koloszvár-Szék közti távolság 31 kilométerre, de a nagyon látogatott Micula felé is megrövidül a odautazási idő. Ennek a javitási költségeit a  203/2017-es megyei tanácsi határozattal végül is jóváhagytuk, 2.012.310 lej értékben.
-Miért éppen Szék?
- A széki polgári alakulatnak többször is volt az a kérése, hogy póbáljuk a Szamosújváron át vezető út helyett a Visa és Nemeszsuk felé vezető utat előnybe részesiteni, mert azzal harmadjára rövidül az utazási idő és a buszjárat meg az iskolabusz is ezen járhat. Lényegében két rövídebb útszakaszt kellett megjavitani - összesen 5,5 km távon - a költségek is kevesebbek   mintha a hosszabnak azaz a Szamosújvár felé vezetőt kellene javítattni. Itt még egy hidat is ki kell javitani a 25-ös kilométernél és a  kb 2 kilométeres sáncot is ki kell alakitani az esővizek elvezetéséért.
- Ezek szerint ott az idén már be is fejeződnének a munkálatok?
- Igen. Az út ugyan csak 5,5 méteres marad de a útszegélyző árkok kialakitásával a vizelvezetés is megoldódik és a téli időszakban nem fog megfagyni az út alá kerülő viz sem.
De vannak más példa is, amiben a polgári alakulat helyi tanácsosai és az újonnan megválasztott széki MPP elnöknek a Kocsis Ferencnek is oroszlánrészük van, hiszen megtudta győzni a közbirtokossági erdőtulajdonosokat., arról, hogy ha a DC1 községi utra áldoznak akkor a Szék és Boncida közti földút kövezésével jócskán lerövidülhet a megyeszékhely felé vezető út. Jelenleg erre a földútra hordanak kavicsot és amivel nedves időben is járhatóvá tehető. Az elkövetkezőkben a boncidai tanácsot kell rábírnunk arra, hogy a községi út rájuk eső része is legalább kikövezésre kerüljön.   
- Önök a tanácsból sokszor kiszoktak kijárni a vidéki rendezvényekre, miként oldódnak meg a visszajelzések?
- Igen, több alkalommal is eleget tettünk a különféle meghívásnak, de vannak saját kezdeményezéseink is, pld. a széki Bertalan napi, ahová nem csak  a megyeit, hanem a polgári elnökséget is elkísértük. Itt a szövetségi elnök úr is jelen volt.
- A helyi termékek kezdenek előretörni, Ön hogy látja ezeknek a problémáját?
- Igen ez eléggé érdekes és az sem elhanyagolandó, hogy maga az EU-s pénzek is erre vannak irányítva. A "helyi termék" vagy másnéven "kézműves árú" nagyon is keresett lett, de a piaci igényeket nem követik eléggé éppen azok, akik ezzel több pénzt kereshetnének .
- Hogy érti ezt?
- Egyesek úgy gondolják, hogy azzal oldódna meg a dolog, hogy ha behozzák a gazdákat a városba akkor a termék jobban "elmegy"... De ez nem mindig igaz. Ennek a "gazdatologatásnak" azaz a " gazdák általi termékutaztatásnak"  akkor lenne igazi haszna ha a folytonossága biztosítva lenne, pld. egy "Magyar gazdapiac" kialakításával, ahol a vásárló nemcsak egyszer mehetne el. jelenleg egyfajta termékbemutatás történik, de vajon a "kiállító" gazdáknak megéri-e? A jövedelmezőségre kellene a gazdákat irányítani. Na és arra, hogy "árutermelőkké" váljanak, azaz ne  "mindenből egy kicsit" hanem egy-két terméket, de modern technológia segitségével. 
- Lényegében Ön azt mondja, hogy vegyük át az RMGE vagy az EMGE szerepkörét?
- Nem, hanem ezekkel együtt.
- Vagyis?
- A gazdasági és vidékfejlesztési szakembereink együttesen kezdjenek összedolgozni, hiszen mind három politikai alakulatnak vannak ilyen tagjaik. De ez egy másik riportnak lehet a témája, mert ezt nem szabad rövíden elintézni.
- Köszönöm a beszélgetést
- Én köszönöm a lehetőséget

lejegyezte. Gurka Balla Ilona