MN 2017. október 2.,
A romániai Új Jobboldal nevű szélsőjobb alakulat tagjai a román himnusszal válaszoltak vasárnap a Kolozsvári Állami Román Operában, amikor a dobrudzsai származású Refi Erghiun müezzin énekelni kezdett az évad első előadásán, Karl Jenkins A fegyveres ember – Mise a békéért című kortárs darabjában. Amíg a biztonságiak kivezették a teremből a neonácikat, az előadás is abbamaradt – olvasható a Transindex.ro portálon.
Az akció vezetője, Călin Mărincuş szerint a kolozsváriak agymosása volt a célja annak, hogy a darabot Bukarestből Kolozsvárra hozták. „Ez egy olyan mise, ami arról szól, milyen nagy is Allah, mintha nem látnánk, mi folyik a világban. Azért kellett itt bemutatni, hogy lássuk, milyen jó is a multikulturalizmus, milyen jól talál hozzánk, és milyen áldásos hozadékai vannak. Az a müezzin többször is Allah Akbart énekelt, amikor ugyanezzel a felkiáltással csak ma két embert öltek meg Marseille-ben” – mondta a neonáci vezető.
A tiltakozó csoport tagjait végül a rendőrőrsre szállították, az opera igazgatója nem kívánta kommentálni a történteket.
Botrány tört ki a kolozsvári román opera előadása közben egy muszlim énekes miatt
2017. október 02.
Botrányos helyzet alakult ki a Kolozsvári Állami Román Operában. Az évad első előadásán Karl Jenkins A fegyveres ember - Mise a békéért című kortárs darabját muatták be. Az előadás egy adott pontján, amikor Refi Erghiun, egy dobrudzsai származású müezzin kezdett énekelni, a nézőtéren felállt az Új Jobboldal szélsőjobb alakulat néhány tagja, és a román himnuszt kezdték el harsogni.
Erghiun ennél a pontnál kénytelen volt abbahagyni az éneklést, a technikusok pedig lekapcsolták egy ideig a színpadon a lámpákat, míg a biztonságiak ki nem vezették a neonácikat a teremből. Călin Mărincuş, az akció vezetője, miközben kikísérték, még nyilatkozott egyet a sajtónak. Elmondta, a darabot azért hozták ide Bukarestből, hogy mossák vele a kolozsváriak agyát.
"Ez egy olyan mise, ami arról szól, milyen nagy is Allah, mintha nem látnánk, mi folyik a világban. Azért kellett itt bemutatni, hogy lássuk, milyen jó is a multikulturalizmus, milyen jól talál hozzánk, és milyen áldásos hozadékai vannak.
Az a müezzin többször is Allah Akbar-t énekelt, amikor ugyanezzel a felkiáltással csak ma megöltek két embert Marseille-ben" - mondta a neonáci vezető.
Karl Jenkins 2000-ben írt darabját egyébként nagy sikerrel mutatták be már világszerte. Kolozsváron a Román Zene Napja alkalmából állították színpadra. A tiltakozó csoport minden tagját a rendőrőrsre szállították, az opera igazgatója nem kívánta kommentálni a történteket. (hírszerk.) - a Transindex.ro portálról
