Július 10
Noha a nyugat-szibériai magyarság betelepítésének története több mint ezer évvel ezelőtt ismert volt, az európai külsejű magyar emberek és a szibériai rokonaik közötti különbségek sokakat (köztük Nyikolaj Karamzint is) kétségbe vonják megbízhatóságukat. Most természetesen nincsenek kétségek - a magyarok, a hanti és a mansi nyelvét elég jól tanulmányozták. Ezek a nyelvek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. De a mongoloid keverék szinte teljes hiánya a modern magyarok körében szintén kétségtelenül önmagáért beszél.
A Duna középső részének szláv lakossága
A magyarság betelepítését a Pannon-síkságra és a magyar középkori királyság kialakulását a magyar történetírásban "haza megszerzésének" nevezzük. És kik éltek érkezésük előtt ezen a "magyarok hazájában"?
Még az 5. században itt volt az Attila által vezetett hunok múlandó birodalmának magja. Sok történész úgy véli, hogy a hunok ugyanabba a nyelvi csoportba tartoztak, mint a magyarok. A 6. században itt alakult ki egy hatalmas avar állam, amely Közép-Ázsiából költözött ide. Az avarok eredetileg török vagy mongol törzsek voltak, de államukban különféle etnikai csoportokkal találkoztak.
Az Avar Kaganate a 9. század elejéig kiemelkedő szerepet játszott Kelet- és Közép-Európa politikai kapcsolataiban. Az Orosz Elsődleges Krónika bizonyítékai a dulebi szláv törzset "kínzó" képekről erre a korszakra nyúlnak vissza. Sok szláv nép ekkor az avarok fennhatósága alá tartozott.
Nagy Károly frank király a 8. század végén megkezdte az avar Kaganate szisztematikus hódítását. Makacs és könyörtelen háborúk eredményeként az avarok vereséget szenvedtek. A végsőkig ellenálltak, és ennek eredményeként szinte egész emberüket kiirtották. Az orosz krónika ebből az alkalomból aforizmát idéz: "Aki obre meghalt".
A régészeti anyagok szerint egyértelműen nyomon követhető, hogy a frankok avarok fölötti győzelme után a pannon alföldet szlávok kezdték lakni, akik sokan érkeztek ide a környező régiókból. A frankok képtelenek voltak fenntartani az uralmat Pannonia felett. Már a 9. század közepén a szláv Nagy-Morva állam részévé vált. Így mire a magyarok idejöttek, a politikai hatalom leendő hazájukban a szlávoké volt. Sőt, itt a szlávok alkották az etnikai többséget.
Atipikus asszimiláció
Nehéz azonban megmagyarázni a magyarság átalakulásának jellegét azzal, hogy a magyarokat egyszerűen beolvasztják a szláv altalajba. A probléma lényegének megértéséhez össze kell hasonlítani ezt a folyamatot a bolgárok hasonló folyamatával, amely egyszerre zajlott.
A bolgárok nomád török törzsek voltak, akik a 7. században kerültek a Duna alsó részébe. Itt hódították meg a szláv lakosságot. A kölcsönös asszimiláció során a helyi szláv lett a nemzeti nyelv. Magyarországon éppen ellenkezőleg: a köznyelv egy idegen törzs nyelvévé vált, amely fizikai értelemben gyakorlatilag eltűnt a helyi lakosságban. Miért mindkét esetben teljesen más az asszimiláció jellege és eredménye?
A magyarok korai történetéről több ellentmondásos beszámoló is található. III. Béla magyar király udvarában a 12. és 13. század fordulóján írt Magyarok Cselekedetei aktuális politikai természetű legendák gyűjteménye. Ott a magyarság története azokra az államokra korlátozódik, amelyek kiemelkedő szerepet játszottak e krónika összeállításának idején. A 9. század végén sem a szuzdali, sem a volyn fejedelemség még nem létezett. Utóbbi tőkéjének említése Magyarország 12. század végi területi igényeihez kapcsolódik. A "magyarok törvényeiben" megnevezett Rusz városok közül akkor csak Kijev létezett, ám ostromának és a magyarok általi tiszteletadásnak a története fantasztikus.
Ezért nem a "Magyarok cselekedeteiben" kell történelmi információkat keresni az Urálon túli magyarok betelepítéséről. Sőt, nem mond semmit a magyarság köztes, más forrásokból ismert történelmi őshazáiról.
A magyarok nők nélkül érkeztek a Dunára
Eközben vannak bizonyítékok, amelyek szinte egyidőben vannak a magyarok migrációjával. És nagyon elfogadható jelzést tartalmaz arról, hogy a magyarok által megszerzett új haza miért nem volt olyan, mint egy nomád törzs által szokásosan meghódított mezőgazdasági ország.
A bizánci császár, VII. Konstantin Porphyrogenitus "A birodalom igazgatásáról" (kb. 955) című könyvében többek között a magyarokról (törököknek nevezte őket) írt, ezért a magyarokat rokonságban tartotta a törökökkel, akik harcoltak velük. Bizánc a 6. században) ... Kezdetben a török magyarok egy olyan országban telepedtek le, akit vezetőjük után Levediának hívtak. Ez a Levédia valahol Kazária szomszédságában volt, és a magyarok a kazár kagán vazallusai voltak. Ezután a magyarok nyugatra költöztek, és a besenyők mellett telepedtek le Atelkuz országban (magyarul Mezopotámiát jelentett). A legtöbb modern történész az Atelkuza-t a Dnyeper és a Dnyester folyók közegeként értelmezi, de vannak más azonosítások is.
A magyarok Bizánc szövetségesei voltak, amely segítségül hívta őket a besenyők és a bolgár Simeon cár ellen. Egyszer a magyarok a császár felhívására hadjáratba indultak. Távollétükben a besenyők és a bolgárok megtámadták Atelkuzát, és megölték a magyarok összes nőjét és gyermekét. A magyar férfiak már nem maradhattak ebben az országban, és új helyre költöztek - ahol azóta éltek.
Így a magyarok nők nélkül kerültek a középső Dunához. Konstantin Porphyrogenitus e bizonysága nem tűnik annyira mesésnek. A magyarok kénytelenek voltak helyi szlávokat házasságot kötni, és így a vegyes házasságból származó utódaikban a közép-ázsiai nomádok vére gyorsan lemosódott. De a kommunikáció nyelve az ilyen családokban az apák nyelve volt, amelyet ennek az országnak a teljes lakossága elfogadott.
A modern genetikus, Oleg Balanovsky biológiai tudományok doktora "Az európai génkészlet" című munkájában megjegyzi, hogy "a magyarok genetikai tája teljesen beleillik ebbe a" szláv "tájba, rámutatva az antropológiában jól ismert tényre. a helyi, autochton lakosság vezető szerepe a magyarok génállományának kialakításában. "
