Hollai Hehs Ottó 2023. február 13.,
Fél óra alatt elolvasom az álláspont rovatban megjelent két cikket, ugyanazon az oldalon, lapunk két „törzsszerzőjétől”, és látom, hogy homlokegyenest ellenkező véleményen vannak. Ezen nem kellene csodálkozni, hiszen a világ média világában óriásiak a véleménykülönbségek. Aradi viszonylatban ez nekem mégis feltűnő. A jelenlegi nehéz európai helyzetről, háborúról és szankkciókról, békéről és fegyverszállításról, no meg az oroszok, illetve az Egyesült Államok múltbeli és jelenlegi geopolitikájáról, a vélemények között mérföldnyi távolságot látok.
Az aradi újság profilja, stílusa, világnézete, mint az erdélyi magyar újságírás általában, elég homogén, tárgyilagosságra törekszik, és igyekszik független maradni. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a kisebbségi sajtó anyagi függősége korlátozott, és fő témája elsődlegesen a kisebbségi sors, és az identitás megőrzése. Nemzetközi és ideológiai kérdésekben, akárcsak az anyaországban, az erdélyiek is megosztottak, ezt tisztelni kell. Vannak azonban olyan kérdések, ahol sem az iedológia, de a politikai hovatartozás sem lehet döntő jellegű. Ilyen a háború és a béke kérdése, vagy a nemzeti önazonosság és a szuverenitás megőrzésének a problémái.
Ki kezdte a háborút, s kit nevezzünk agresszórnak, ki az áldozat, vagy kik kerűlhetnek ki győztesen ebből a testvérháborúból azt nehéz eldönteni, de ezek másodlagos kérdések, a béke helyreállítása most a legfontosabb, de a legnehezebb is. Akik békét szeretnének, és minduntalan erről beszélnek, de ugyanakkor mind erősebb fegyvergyártást szorgalmaznak, és fegyverekkel tömik az egyik oldalt, azok vagy elmebetegek, vagy haszonélvezői ennek a háborúnak! Ezt a tényt nem lehet megcáfolni!
Ha Európa nemzetei ténylegesen békét szeretnének, akkor nem fegyvereket kell szállítani, hanem minden erővel fegyverszüneti tárgyalásokat kell szorgalmazni. Az sem normális, hogy egyik oldalra páncélkocsikat küldünk, a másik oldalt pedig szankciokkal büntetjük. Így soha nem lesz béke.
A magyar kormány álláspontja ebben a kérdésben világos, és ezt a magyar közvélemény is támogatja. A romániai magyarság is békét szeretne, de az ország román többsége sem szeretne háborúba keveredni, főleg azok, akik valmelyest ismerik ennek a dél-kelet európai régiónak a történelmét. A kis nemzetek általában nagyhatalmi vetélkedések, vagy geoplitikai érdekek miatt sodródtak háborúkba, és ennek a legfeketébb levét mindig mi fogyasztottuk el.
A helyzet ma sem más, az utóbbi évtizedek sorozatos proxiháborúiból most nekünk is jutott, egyelőre csak egy kis „ízelítő”, de ez a konfliktus, ha nem térünk idejében észhez, végzetesen kiszélesedhet. Jelenlegi állás szerint a fő vesztes Ukrajna, ahol a férfi lakosság színe javát küldik a vágóhidra, aztán az oroszok, akiket legyengítve, kivérezve végleg el akarnak szakítani Európától, majd egész Európa, ahol lassan minden a feje tetejére állt, infláció, energiaválság, teljes bizonytalanság.
Az Egyesült Államok, a múlt század első nagy háborúja után meggazdagodva szuperhatalommá emelkedett, a második után sem panaszkodhatott, most is azt reméli, hogy riválisait leteperve egyedüli szuperhatalom maradhat. A tények viszont azt mutatják, hogy a világ két legnagyobb és legrégibb civilizációja – India és Kína – nem kér a nyugati, főleg az amerikai demokráciából, legkevésbé nem annak katonai hegemóniájából.
Senki nem tudja, mi lesz, hogyan alakul a jövőben közel 10 milliárd ember sorsa. Földünk gyönyörű, a csodálatos természeti környezet és a fantasztikus technikai fejlődés összehangolva egy földi paradicsomot teremtethetne, ahol mindenki harmóniában, békességben élhetne. A tendencia viszont mást mutat, billiókat költünk fegyverkezésre, mintha az volna az emberíség fő feladata, hogy milyen módon és milyen gyorsan tudja embertársát elpusztítani.
Visszatérve a két „hazai” cikkre: Ujj Jancsi barátom jogosan bírálja Brüsszel arcátlan magatartasát, mely semmibe veszi a kelet-európai népek véleményét, elképzelésit az Unióban való életről. A nemzeti identitás és a családban gondolkodás náluk már ismeretlen fogalom. Chirmiciu Bandi, a különben remek tollú újságíró, az ukrán–orosz háború kezdete óta, számomra érthetetlenűl, russzófóbiában szenved. Mentségére felhoznám, hogy ezen „betegség” már régen jelen van Európában, csúcspontját, talán nem véletlenül, a XX. század elején érte el. Nem vitatom a jelenség valódiságát vagy túlzásait, de idézném egy szakértő véleményét a kérdésben, aki azt állítja, hogy a történelem arra tanít, hogy az oroszellenes érzések ritkán vezetnek bölcs politikai dontésekhez.
Hozzáfűzném, hogy Oroszország földünk legnagyobb kiterjedésű állama, és ennek a hatalmas területnek egyharmada, közel 4 milló km2 Európához tartozik. Európa számára a legrosszabb változat, ha a szankciók és a fegyverszállítások eredményeként Oroszország végleg leszakadna Európától. Ez azt jelentené, hogy végérvényesen Amerika gyarmatállama lennénk, és elvesztenénk még azt a kis önállóságunkat is, amit eddig még megtarthattunk.
H. Hehs Ottó, Németország https://www.welt.de/politik/ausland/article243595721/Ukraine-News-Rund-eine-halbe-Million-Haushalte-in-Odessa-ohne-Strom.html?icid=product.animatedbanner.free.6
