Nemrég az INTERNEWS az alábbi levélkét küldte el postafiókunkba. aminek tartalmával nagyjából egyetérthetünk, közreadjuk:
Kedves Kollégák, kedves olvasó, hallgató, néző barátok,
Mostanság egyre többen agitálnak az új magyar médiaszabályozás ellen, első sorban az a hangos értelmiségi réteg, amely nem örült a magyar kormányváltásnak. Ágoston Hugó író, közíró például, - akinek a Bukaresti élet, képek c. könyvét valamikor nagy élvezettel olvastam - egy körlevélben a magyar médiatörvény elleni tiltakozásra buzdítja az erdélyi újságíró-szervezet tagjait.
"Kedves Kollégák, mi a MÚRE véleménye a magyarországi médiatörvényről? Jó? Kevésbé jó? Van véleménye, de nem osztja? Amikor (nemsokára...) a nemzetközi újságíró szervezetek kikérik a véleményét, Egyesületünk mit mond? Az én elnökségem idején, amikor a románok át akartak vinni egy ennél ezerszer jámborabb sajtótörvényt, torkunk szakadtából visítottunk; ... "
Mint olvasó-néző-hallgató és MÚRE alapítótag, ma is nagyon megnyugtatna, ha észlelném néha, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete hallatja a hangját a sajtószabadság védelmében, főként, mert ezt a témát Erdélyben nagy csend övezi. A volt MÚRE-elnök, Á.H. leveléből most fény gyúl az agyamban: azért nem volt erről szó hosszú évek óta a MÚRE berkeiben, mert - olvasom a levélben - Romániában viszont (szemben Magyarországgal) sajtószabadság van.
"Igen, igen, bezzeg Romániában sajtószabadság van! (Ezt a MÚRE is büszkén mondhatja, mert részt vesz/vett az ápolásában.) ... "
Erre nyílt ki (no nem a bicskám, hanem csak) a laptopom fedele.
Lehet, hogy a sajtószabadság megállapítása igaz a sokszínű román sajtóra vonatkoztatva globálisan, de nekem, erdélyi magyar média-fogyasztónak ennél árnyaltabb a véleményem. Bármennyire is elismerhető, hogy vannak szakmailag kiváló lapjaink, jó tollú újságíróink, az olvasók igényeit ismerő és figyelembe vevő kiadványok, színvonalas rádió- és tévéműsorok, internetes portálok is, kevés kivétellel elmondható, hogy ami az erdélyi magyar közéletről szóló tájékoztatást és véleménymondást illeti, bátortalanság, tabutémák sokasága, a konfliktushelyzetek kerülése a jellemzőbb.
Néhány példa:
- A már nyilvánosságokra került több kötetnyi dokumentum a magyar besúgókról és ügynökökről alig váltotta ki lapjaink érdeklődését, az elektronikus média pedig, amelynek a munkatársai között megmaradhattak "dekonspirált" ügynökök is, meglehetősen mélyen hallgat róluk. Erről eszembe jut, hogy a Román köztévénél mennyit harcoltunk azért, hogy a felvételi kritériumok között kizáró jelleggel szerepeljen a volt szekuval való együttműködés. Rövid ideig működött, aztán már csak a magyar adásnál kértünk ilyen jellegű nyilatkozatokat, önszorgalomból.
- Más. A tényfeltáró ankétok műfaja szinte kihalt, legfeljebb román korruptok vannak, a magyar oligarchák korrupciós ügyeiről főleg a román sajtóból értesülhetünk.
- Az elmúlt évek támogatási rendszere, legyen az hazai vagy magyarországi forrás,egyetlen erőközpont hatáskörében összpontosult (RMDSZ). Statisztikailag kimutatható, hogy a Szövetséggel kapcsolatban bíráló hangot megütő lapok pályázatait lesöpörték az asztalról. Ennek hatására a rendszeresen támogatott lapokban óhatatlanul elkezdett működni az öncenzúra, a hazai magyar kormánypártot bíráló ellenzéki sajtó egy része pedig egyszerűen eltűnt a standokról.
- A közrádió, köztévé személyi állományának az alakulásába rendszeresen és durván érvényesülnek a "felülről (az RMDSZ vezetői felől) jövő" utasítások: kit vegyenek fel munkatársnak, kit nem szabad felvenni.
Mindez nem a romániai magyar sajtó egészére, hanem annak a nagy többségére vonatkozik, tehát tisztelet a kivételnek! Amint azt a Mircea Toma által menedzselt Sajtófigyelő ügynökség felmérte, lapjaink, rádióink, televízióink több, mint 80 százaléka tulajdonosi, finanszírozási, személyi/családi kötődésű avagy hivatali alárendeltségi viszonyban van az RMDSZ-szel.
Azt lélektanilag érhetőnek tartom, hogy akik szívvel lélekkel kiálltak sajtósként az RMDSZ politizálása mellett, beleértve a magyarországi politikai partnerekhez fűződő viszonyulást, akár szabadnak is érezhették magukat, pláne, ha ez az önpozicionálás anyagilag is megtérült. Nyugodtan, szabadon szidhatták az RMDSZ belső ellenzékét vagy a FIDESZ-t, pláne Tőkés Lászlót, vagy akár Szász Jenőt és az MPP-t.
De ez még csak a régi típusú "sajtószabadság". amikor "mindent ki lehetett mondani, amit szabad volt kimondani".
Ezt a levelet gondolatébresztőnek szántam, remélem, mások is, újságolvasók és lapcsinálók, hallgatók, nézők és szerkesztők elmondják a véleményüket az erdélyi magyar sajtószabadságról.
Boros Zoltán
boroszoltan.freeblog.hu
Itt van egy újabb is:
A médiatörvény egy fantom. Egy boszorkány. Mindenki beszél róla, mindenki tudja, hogy milyen, de csak igen kevesen látták, ezért alig olvasni komoly érveket ellene/mellette. Fantomokkal, fantomokról nehéz vitatkozni. Egy dolgot tudok biztosan: hogy a magyar közszolgálati média - hiszen első sorban ezt érinti az új szabályozás, - nagyon rég megérett egy alapos újragondolásra.
Meddig kellett volna még a Duna és az MTV kiszolgáltatva legyen a kormány kényének-kedvének: adom a pénzt, nem adom, mikor adom stb.? Ha jó fiúk vagytok, kaptok, többet és hamarabb. Ha nem, megnézhetitek, hogy miből főzitek a műsorokat holnaptól? Ez folyt húsz éve. Az MTV, amely valamikor kiváló tévéjátékokat, opera-, operettfilmeket készített, átalakult tévémúzeummá, főleg nyaranként első sorban az archívumából élt.
Meddig kellett volna még feltálalni a nézőnek reggeltől estig azt a néhány fáradt bácsit a „Nap-kelte” nevű produkció reggeli és délután megismételt műsorában (este hatkor is köszöntek „jó reggelt”), akik néha mintha jobban unták volna amit csináltak, mint maguk a nézők? Nem beszélve a média világában általános összeférhetetlenségi elv folyamatos megszegéséről: minden délelőtt közszolgálati, kiegyensúlyozottnak tűnő műsorvezető vagyok a „királyi”-nak becézett köztévében, hét végén pedig egy kereskedelmi csatornán cikizem a magyar jobboldalt, ha kormányon van, ha ellenzékben, mindegy (például Verebes István a Heti hetesben). Csak 2009 szeptemberében, az új szelek érzékelésére mondták fel a szerződést a Nap TV-vel, húsz évvel az első jelentkezésük után.
A Duna Televízióról pedig sajnos elmondhatjuk, hogy az utóbbi években mintha elfordult volna eredeti hivatásától: attól, hogy a nemzet televíziója, és fő feladata a határon túli magyarság tájékoztatása. Szép dolog, hogy kitüntették kulturális televízióként, csak a legutóbbi elnök elfelejtette, hogy ő is a kolozsvári flaszteron szocializálódott és a román tévé magyar adásánál kezdte a pályafutását. A magyar belpolitikával bajlódott, meg afféle „Travel channelt” akart működtetni, a nézettséget pedig mexikói szappanopera-sorozattal növelni. Hogy a sok tízmilliót elnyelő fantomcégeket és az intézmény által a két vezető számára kifizettetett VIP családi egészségbiztosításokat ne is emlegessem. És közben nem volt pénz az erdélyi tudósítói hálózat működtetésére ...
Ezeknek a dolgoknak vége kellett, hogy szakadjon. Hogy mi következik? Én látok szándékot arra, hogy a négy közszolgálati tévécsatorna betöltse eredeti hivatását. Mindegyik saját profillal, hiszen ez már rég eldőlt, hogy csak a szakosított csatornáknak van jövője. A mostani elképzelés szerint a Duna ismét a nemzet televíziója lesz, az Autonómia csatorna (Duna 2) egyfajta kulturális csatorna, lásd Arte és Mezzo együttvéve, az M1 egy általános tematikájú közszolgálati országos csatorna, az M2 pedig a fiataloké és a gyerekeké. Az eltelt húsz évben ehhez hasonló nagyvonalú és szakmailag megalapozott próbálkozásnak még a nyomait sem tapasztaltuk.
Szerintem előlegezni kellene a bizalmat ezekhez a változtatásokhoz, ahelyett, hogy azt centizgetnénk, hogy ezt most ki csinálja majd. Mert igen, való igaz, a Fidesz csinálja. Ki másnak volna rá lehetősége?
Ja, és itt van a kuratóriumok esete. Az új médiatörvény előtt a Magyar Rádió, Magyar TV, Duna TV kuratóriumainak az összetétele a következőképpen volt demokratikusan (!) „fele-fele”: Kormánypárt 50%: az MSZP egyedül, hiszen egyedül kormányzott. Ellenzék 50%: Fidesz-KDNP, SZDSZ, ez utóbbi párt küldöttei rendszeresen az MSZP-vel szavaztak. Ez volt aztán az igazi paritás!
A magyarországi médiatörvény erdélyi megvitatásával pedig az a gondom, hogy úgy teszünk, mintha a mi tájainkon, az erdélyi magyar sajtóban, médiában a sajtószabadság terén minden a legnagyobb rendben volna. Magyarán: seperjünk csak előbb a magunk háza táján. BZ
2011. január 18.
boroszoltan.freeblog.hu
Hozzászólások
Dénes László :
2011. 01. 09. 12:29
Makkay József :
2011. 01. 09. 14:54
sajtómunkás :
2011. 01. 19. 7:32 Karácsonyi Zsigmond:
2011. 01. 24. 18:38
Kedves kollégák! Véleményem benne van az ezen a héten a Reggeli Újságban publikált összefoglalómban, ami az Erdely.ma portálon is olvasható (www.erdely.ma/magyarorszag.php?id=81908&cim=a_baloldal_rarontott_magyarorszagra), a lényege: ez egy merőben politikai, és se nem sajtószakmai, se nem etikai kérdés. Nem tartom szükségesnek, hogy a MÚRE a magyar Országyűlés által elfogadott bármely törvényre reagáljon a romániai magyar médiamunkások, illetve az egyesület nevében, még akkor sem, ha ezt a politikai láncon tartott bukaresti magyar körök és a magyar balliberális klikk itteni szószólói sürgetik. E tekintetben nagyon helytállónak - és elégségesnek - találom a MÚRE elnökének a csütörtöki Előrében (bocs, ÚMSZ-ben) megjelent, egy provokatív kérdésre adott válaszát. Más. A RÚ hét év alatt egyszer kért és egyszer kapott (2010-ben) 10 ezer lejt a Communitastól , amiből 9 lapszámot ki tudtunk nyomtatni az évi 310-ből (2077 laszámunk jelent meg az indulás óta).. Ha ezzel akar dicsekedni és felvágni a párt mint "jelentős támogatással", akkor dicsekedjen. De össze kell vetni ezt a tíezer lejt a pártsajtónak és a holdudvarnak juttatott több tízmillió új lejjel. Üdvözlettel, Dénes László