Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök húsvéti pásztorlevele
2013. március 26.
„Aki énbennem hisz, annak örök élete van." Jn 6,47
Húsvét Isten szeretetének győzelme. Erről a mindent legyőző szeretetről tett bizonyságot a Názáreti Jézus. Az evangéliumok feljegyzéseiben, ahogy a tanítványok megörökítették Jézus életet és tanítását, világosan áll minden kor ember előtt, hogy aki őt elfogadja és követi, az élet útját választja. A keresztény vallás nagy ünnepe húsvét, bár az ünneplés időpontját illetően évszázadok óta nem tudtunk közös nevezőre jutni. A Jézus tanítását őrzők világa két részre szakadt: keleti és nyugati kereszténységre, de ez nem csökkenti az ünnep jelentőségét.
Húsvét üzenete ma is feltölti emberi életünket: megelevenít, bíztat, reménységgel tölt el, hiszen Jézus széttörte azokat a korlátokat, amelyeket az emberek állítottak, és szélesre tárta mindannyiunk előtt Isten világát. A szűk földi korlátok közé szorított embernek felmutatta az örökkévalóságot, az örökélet örömét, mely az Istenben bízó ember számára a legnagyobb lehetőség, mert az ő tanítása a mában élő ember számára is utat mutat. Jézus nem a haragvó Istent békítette ki, hanem a gyarlóságaival, bűneivel vergődő embert emelte fel a szeretet Istenének magaslatára, ezért húsvét a hit ünnepe, mely győzelemről, diadalról szól. Péter kételkedő döbbenettel hajol az üres sír fölé s talán az a gondolat jut először eszébe, hogy hogyan lesz tovább, de lelkének teljes szeretetével vall: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek Téged".
A mindent kutató és vizsgáló értelem mellett ma is a szeretet erejében és hatalmában bízó hitre van szükségünk. A szeretet örök: nem hal meg, nem lehet keresztre feszíteni és nem értéktelenedik el. A szeretet megújít, tartalommal tölti meg az ember életét, „sem a rozsda, sem a moly nem tudja megemészteni" és még a halál sem győzedelmeskedik felette, mert a szeretet maga Isten.
Jézus elénk tárta és megmutatta, hogyan tud az ember felemelkedni, igazán emberré válni. A szüntelen változásnak, mulandóságnak alávetett emberi életnek lehetősége van megismerni Istent és megmaradni mellette. A bölcső és koporsó között vergődő ember élete alkalom, hogy Jézus tanításának elfogadásával és példájának követésével az üdvösségét munkálja, amely az örök életben teljesedik ki. Erről az örökéletről, Isten mellett való megmaradásról tanított és mutatott példát Jézus, hirdetve, hogy aki őt befogadja és követi, az, az élet útját választja.
A tanítványok elfogadták szavait, de nagypénteken értetlenül álltak a keresztfa alatt. A keresztre feszítés a halálát jelentette annak, aki az életben rejlő megoldásról és lehetőségről tanított: Isten szeretetéről. Nagypénteken más valóság mutatkozik meg: a rideg halál. Addig azt tapasztalták, hogy Jézus, szavaival és tetteivel, erejével és Istenbe vetett hitével győzelmet hoz a halál felett. A nagypénteki megaláztatásban, kitaszítottságban, gúnyolódás között úgy tűnik, hogy a halál győzött, az ember elesett, megsemmisült, tehetetlen. A tanítványok teljes csődhelyzetet élnek át, minden ígéret és bizakodás hiábavaló. Jöhet-e még egy ember, aki teljesen Isten ügyének szolgálatában áll, aki jobban igazolja, hogy benne érkezett el az élet diadala?
Az Istenbe vetett hit, bizalom nagy próbája ez. Hinni kell akkor is, ha nem látunk kiutat, remélni kell ott is, ahol látszólag minden kapu bezárul. Tud-e Isten megoldást adni ott, ahol az ember maga utasítja vissza az egyetlen lehetőséget?
Az ember, konok makacsságával, saját világát és törvényeit védve, keresztre feszíti azt, aki megtalálta és megmutatta a megoldást. Keresztre feszíti azt, aki megmutatta a felemelkedés lehetőségét a teremtményi állapotból az istengyermeki mivoltra, aki a végtelen isteni szeretet jelenvalóságáról tett bizonyságot. Hol van, lesz-e folytatás?
A megoldás az isteni szeretet, mely legyőzhetetlen és megmérhetetlen. Ez nyitja meg a sírt, tárja fel a kaput, mutatja meg az utat. Valljuk, hogy az örökélet az Atya ajándéka, az öröm forrása, s ezért lesz húsvét Isten szeretetének győzelme.
Jézus keresztfán elhangzott szavai igazolják a teljes önátadást. Az Atya kezébe tette le életét, mely annak a nagy igazságnak a bizonyítása, hogy a kapcsolat, mely közte és az Isten között kialakult, nem szakadt meg, a halál sem választja el, nem szakíthatja szét. Jézus tudta, hogy az Atya szereti őt és ebből a szeretetből nem taszítja ki. Erre a nagy isteni szeretetre hívta el tanítványait, ezt akarta velük megismertetni. Az Atyába kapaszkodott, s ez feloldott minden feszültséget. Így tudott győzni a halál felett, egyszerre téve tanúságot Isten atyaságáról és istengyermeki mivoltáról.
A tanítványok előtt csak akkor lett húsvét tartalma világos, amikor megértették, hogy Jézuson keresztül kitárul az élet és megtapasztalhatják az örökkévalóságot. Isten nem ezt a földi életet nyújtja, toldozza-foltozza, hanem azt újjáalakítva vezeti célhoz az embert. Isten nemcsak kinyilvánította, hogy a halál felett is van hatalma, hanem azt is világosan élőnkbe tárta, hogy a szenvedésen és elmúláson keresztül is az embert az üdvösségre vezeti. Húsvétkor Jézus halálában ez az Istennel és Istenben való maradás példájaként mutatkozik meg.
Húsvétnak ez ad tartalmat és így lesz emberi életünk örömforrása. Jézus tanítása és példája igazolja, hogy az ember élete tele lehet lélekkel, megértéssel és tartalommal, vigasztalással és reménnyel. Húsvétkor Jézus úgy áll előttünk, mint aki halálban öltötte magára az életet.
A mai ember számára a legnagyobb kérdés, hogy a bennünket kereső Názáreti Jézus kérdésére tudunk-e úgy válaszolni: Uram kihez mehetnénk, hiszen örökéletnek beszéde van tenálad! Az örökélet nem holnap kezdődik, nem amikor koporsóba zárnak, hanem abban a „pillanatban", amikor rádöbbensz, hogy Isten szeretetének hordozója vagy. Jézus ezt tanította, ezért halt meg, ezért él örökké és tanítja ma is, hogy: aki hisz énbennem, annak örökélete van!
Húsvét ünnepén ezekkel a gondolatokkal kívánok a Magyar Unitárius Egyház nevében áldott húsvéti ünnepet!
Kolozsvár, 2013. húsvétja
Bálint Benczédi Ferenc püspök
Adorjáni Dezső evangélikus püspök húsvéti pásztorlevele
2013. március 26.
Mária hátrafordul, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: „Uram ha te vitted el őt, mondd meg nekem hova tetted, és én elhozom." Jézus nevén szólította: „Mária!" Az megfordult és így szólt hozzá héberül: „Rabbuni!" – ami azt jelenti: Mester. Jézus azt mondta neki: „Ne érints engem..." (Jn 20, 14-17a).
Amikor a történelem egy kicsinyke szegletének a valóságában, Jézus, mint ember itt élt a világban, kialakult egy bizonyos fajta viszony Jézus és az emberek között. Voltak, akik követték őt, voltak, akik megvetették. Volt, aki megragadta, és volt, aki ellökte. Betegeket vittek hozzá, hogy rájuk tegye a kezét és meggyógyuljanak. Mások úgy hallgatták, mint a nagy rabbit. Voltak, akik kenyérszaporító, „gondűző" királlyá akarták tenni, voltak, akik mint tanítót, csodatevőt, vagy prófétát ismerték. Mások politikai ellenfelet láttak benne ezért megtagadták és üldözték őt. Egyesek szemében trónkövetelő, másokéban kritikus próféta. Sőt akadtak olyanok is, akik a római birodalom exponensét, ellenségét látták benne; de volt ő a zsidók évezredes hagyományának a megtörője, vagy a hagyományok ióta szerinti betartatója. Mindenki más embert ismert fel Jézusban. Volt, aki a félelmét, volt, aki a reménységét vetítette ki rá. És emberileg nagyon is úgy tűnt, nagypénteken tragikusan véget ért a történet: meghalt a nagyreményű, Jézus nevű ember, mert félreértették, mert feláldozták. Ám azzal senki nem számolt, hogy harmadnapra jön a feltámadás!
Húsvét pontosan azt jelenti, hogy túllépünk az emberi léptéken, dimenzión. A zsidó pészach szó (páska ünnep) jelentése: ugrani, átugrani, átlépni. A húsvét tehát átlépés a történelemből az üdvtörténetbe. A véges és a korlátoltból átlépünk a végtelenbe, az örökkévalóságba, merthogy a feltámadás ténye által megváltozik a teljes viszonyrendszer. Még ha azt az emberi szem nem is lehengerlő módon látja, a létezésnek minden porcikája átalakul, átrendeződik. „Mert amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg nem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek" (1Kor 2,9).
Örökkévalóság! Hogyan lehet ezt megragadni? Egyedül a feltámadott, „ne érints engem-et" parancsoló Jézus Krisztus által! Első olvasatra olyan megdöbbentő lehet Jézusnak ez a szigorúsága: Mária örömében önkéntelenül is meg akarja ölelni, meg akarja érinteni őt, mire Jézus azt mondja „ne érints engem"! És éppen ebben a három szóban benne van minden! Jézust már nem lehet megölelni, nem lehet hozzáérni, most már nem lehet csupán emberként kezelni. Mária boldogsága arra néz, hogy Jézus újból velük van, aki elveszett hazatért. Jézus azonban nem a tékozló fiú, akit hazatérve megölel az apja, őt már nem lehet emberi mivoltában kezelni. Mert az ember teremtmény, Jézus viszont az Isten. A feltámadott isteni mivoltában megváltoztatja azt a mély emberi viszonyt is, ami addig, mint történelmi személyt kötötte az emberiséghez. Radikális változás ez az ember és az Isten viszonyában. Ezen túl Ő ragad meg téged, ő szólít meg téged, ő jön hozzád személyesen.
Így szólítja meg Jézus Máriát. A fájdalom, keserűség, a reménytelenség állapotában Mária nem ismeri fel az Urat. Nézi, de nem látja. Viszont abban a pillanatban, amikor Jézus nevén szólítja őt, felismeri mesterét.
Ne érints engem! – halljuk a határozott kérést. Mária előtt már nem az az ember Jézus áll, akit a tanítványok megszoktak, akit megérintettek, akit a nép szeretett vagy elutasított, hanem az Isten, a Megdicsőült áll előtte. S amikor Jézus megszólítja a kereső, tapogatózó embert, akkor egyszerre látsz, hiszel és életed megváltozik. Akkor észreveszed, hogy megnyílt az ég, és személyesen Isten szólít meg téged!
Ne érints engem! – mondja a Feltámadott e kulcsfontosságú szavakat, mintha csak azt mondaná, ne érints, mert nem vagyok ereklye! Gondoljunk csak bele, az ereklye lényege a kézzelfoghatóságában van. Az ereklye, mint materiális dolog mindig utal valamire. Nem ő maga az Isten, de Istenre utal a hívő ember számára. Az ereklye egy olyan tárgy, mely jelzi a lényeget, és Jézus pontosan ezért nem érinthető! Ő nem utal az Istenre, hanem ő maga a lényeg!
Ha Jézus nem támad fel a halálból, akkor talán mint mártírhalált halt prófétának, neki is emlékművet állítanak. Ha Jézus egy nagy történelmi, szellemi ereklyévé változik, akkor nincs húsvét, akkor nem ér semmit a reménységünk, nem ér semmit a hitünk. Ám felszólító mondatával, Jézus pontosan arra figyelmeztet, hogy ő nem mint történelmi személy támadt föl, hanem benne Isten megdicsőült valósága mutatkozik meg. Jézus nem eszköz, ami utal Istenre, hanem maga az Isten.
Többé nincs semmilyen korlát, mely elválasztana engem Istentől. Mert Jézus élete nem történelmi esemény, hanem üdvtörténeti valóság. Ebben a valóságban élek, ebben a valóságban élünk mindannyian az első húsvét óta, Jézus jelenlétében.
Nincs annál nagyobb csoda, nincs annál nagyobb szeretet, mint mikor neveden szólít téged! „Mária!"-, veled van az Isten! Zengjünk ezért ezen a húsvéton is dicső halleluját!
Adorjáni Dezső Zoltán
a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöke
Csűry István református püspök húsvéti pásztorlevele
2013. március 26. maszol
„A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste." (Mt27,51-52)
Krisztus halálával kezdődött a halál feletti győzelem. Sírok nyíltak meg és szentek támadtak fel a Megváltó kivégzésének percében. A föld reszketve folytatta útját az univerzumban, de néhány hatalmas öröklétűnek becsült sziklája megomlott, maga alá temetve saját részeit. Az annyiszor megfertőzött templom kárpitja is kettészakadt, alkalmatlanná válva arra, hogy tovább akadályozza az Istenhez közelgőt. Krisztus halálával ítélet alá került minden, ami a Teremtővel szembefordult.
Az élet születésekor így emlékezik meg a Biblia az örvendező Úrról: "És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó"(1Móz.1,31). Éden lett a mindent biztosító tér, ahol nem volt teljesíthetetlen óhaj, ahol hiányzott a hiány. Isten mérhetetlen szeretetét, a jóságából származó ajándékait, az ember egyetlen könnyelmű, megátkozott pillanatban sárba taposta. Nem volt visszaút. Az Éden tiltott ligetként csak az emlékezetben maradt meg, de a tövist és bogáncsot termő föld csak verítékező munkát és állandó halálveszélyt kínált. Az emberiség történelme azóta sem szól másról, mint szüntelen kudarcról fel-felvillanó sikermorzsákkal vékonyan meghintve. Azóta reformtörekvések, megújulások, megtisztulások tervei láttak napvilágot, majd hunytak ki sorra leküzdhetetlen démonok karjai között. Az ember alkalmatlanná lett Isten szavaiból felismerni a felkínált lehetőséget, az esély mögött az ígéretet, és a mellé rendelt újrateremtő erőt. Ézsaiás így tolmácsolta ezt: "Bizony, megvigasztalja Siont az Úr, megvigasztalja összes romjait. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az Úr kertje" (51,3). Kopár lélekkel a pusztává silányodó világba nem lehet Édent álmodni, üres szívvel nem fogjuk visszaszerezni Isten kertjének igazi kincseit. Szabadítónk megüzeni az eddigiek megfordíthatóságát. Az ember Édent a pusztára cserélte, de most Isten megcsillantja ennek visszaigazítható reményét. A prófécia után századok teltek el, és semmi sem történt. Isten kertje helyett maradt a kopár föld, Éden álom maradt, és a pusztaság fokozatosan és megfékezhetetlenül tovább terjed. Sajnos ennek egyedüli oka a megújulni nem tudó, reformjaiban mindig elbukó ember bűne.
Kedves Testvéreim! Húsvétkor visszaigazolta Isten a Krisztus feltámadásával, hogy a halál legyőzésével nem adta fel jobbító szándékát, és ha az ember teljesen alkalmatlan társ a megújító teremtésben, akkor is létrehívja a körülményeket, amelyek között új ég és új föld képződik. Mi a feltámadás után közel két évezreddel kettős teher között vagyunk. Egyfelől, őseink tehetetlenségét megismerhettük, és tanulhattunk volna belőle. Nem értünk el eredményt. Másfelől, helyettünk Megváltónk mindent megtett, nekünk csak alkalmaznunk kellene az áldozatával elért adottságokat. Lelkipásztoraink reformokat sürgetnek teljes joggal, de megértették-e, hogy a kárpit szakadása nyitott út Istenhez, amelyen el kell indulni, és sokakkal együtt szüntelenül bejárni minden szakaszát? Presbiterinkkel kesergünk, hogy ürülni látszanak a templomaink, gyülekezeteink tagjai szétszélednek, de érzékeljük-e, hogy a megrendült föld Éden után kiált, és Isten kertjét nekünk kell Vele újratelepítenünk? Kisebbségi helyzetünkben többszörös aggodalmak nyomorgatásában szenvedünk, de halljuk-e, mondjuk-e, hogy a rendíthetetlen szikláknak nincs többé hatalmi tőkéjük, megomlottak, maguk alá temették maradék félelemgerjesztő úrhatnámkodásukat?
Krisztus Jézus feltámadott! Életet adott egyházának, a nemzetünknek, a halál árnyékából szabadulóknak, hogy szolgálják az édenteremtő akaratot a most még kopár pusztákon reménykedő testvérek között.
Áldott húsvétot kívánok!
2013 húsvétjén
Csűry István püspök
