Őry Mariann- 2014. január 22.
Az egyéni felelősségvállalással épülhetnek a külhoni közösségek, de a magyarság helyzetének javítása csak Budapesttől várható – mondta a lapunknak adott interjúban Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Hangsúlyozta, az általa vezetett intézmény hálózatépítő erő szeretne lenni a világ magyarsága körében, a 21. század eszközeivel korrigálná azt, amit a 20. század szétvert. „A nemzet határokon átívelő újraegyesítése jegyében új tartalmat és dimenziót kell adnunk a haza fogalmának” – emelte ki.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint a haza fogalmának új tartalmat és dimenziót kell adni (Fotó: Kövesdi Andrea)A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kovász és hálózatépítő erő a Kárpát-medence és a világ magyarjai között – mutatott rá Szász Jenő a lapunknak adott interjúban. Az intézet elnöke hangsúlyozta, hogy Erdélyben, a Felvidéken, a Kárpátalján és a Délvidéken oly mértékben fogy a magyar közösség, oly mértékű már a kulturális, oktatási, gazdasági és esetenként a fizikai ellehetetlenülés, hogy a romantikus jóra törekvések ideje lejárt.
– Mivel foglalkozik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet?
– A 21. század különleges kihívást tartogat a Kárpát-medencében élő magyarság számára. Majd’ százévnyi beidegződést kell legyőznünk úgy, hogy kevés külső támogatást remélhetünk. Összes baja ellenére ebben az egységes Európa szellemisége segíthet, mert a NATO- és az EU-integráció után eljött a nemzeti integráció ideje is. Egy olyan világé, amelyben a nemzeti összetartozás a hétköznapok részévé válhat minden magyar számára. Intézetünknek az a feladata, hogy a külhoni magyarság sokasodó bajaira receptet kínáljon, konkrét javaslatokat fogalmazzon meg a kormánynak.
– A gyakorlatban hogyan valósulhat meg a nemzeti integráció?
– Egy éve született meg a kormányrendelet az intézet létrehozásáról. Azóta kapcsolatokat építettünk ki olyan magyarországi intézményekkel, ahol már hosszú ideje folytak és folynak gazdasági, demográfiai, oktatási, szociális kutatások. Fontosnak tartom, hogy az eddig összehangolatlan eredményeket rendszerbe foglalva, közösen tegyünk javaslatokat a döntéshozók számára. Stratégiai megállapodásra törekszünk a Magyar Tudományos Akadémiával, a Központi Statisztikai Hivatallal, az egyetemi központokkal, valamint az érintett minisztériumokkal és intézményekkel. Mellettük megkerestük a külhoni magyar közösségeket, a történelmi egyházakat és civilszervezeteket is, és konkrét célokkal, feladatokkal elkészült az a munkaterv is, amely alapján az elkövetkező időszakban az intézetünknek haladnia kell. Összefüggő Kárpát-medencei rendszereket akarunk építeni az élet valamennyi területén, így nem csak 93 ezer négyzetkilométerben gondolkodunk. A nemzet határokon átívelő újraegyesítése jegyében új tartalmat és dimenziót kell adnunk a haza fogalmának. Eddigi munkánkhoz ugyan sok segítséget kaptunk, de találkoztunk a „se nem érti, se nem érzi” jelenséggel is, ami mint kádári örökség történelmileg érthető, csak számomra, székely ember számára nehezen elfogadható.
– Miben más a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Nemzetpolitikai Államtitkárság tevékenysége?
– Az államtitkárság a napi nemzetpolitikai feladatokat végzi, mi a kormány háttérintézményeként a közép- és hosszú távú megoldásokra koncentrálunk. Magyarország szerencsére most jó kezekben van, a külhoni magyarságnak viszont nincs biztató perspektívája. Belgrád, Bukarest, Kijev és Pozsony ellenérdekeltek abban, hogy segítsék őket. Erdélyben, a Felvidéken, a Kárpátalján és a Délvidéken is oly mértékben fogy a magyar közösség, oly mértékű a kulturális, oktatási, gazdasági és esetenként a fizikai ellehetetlenülés is, hogy a romantikus jóra törekvések ideje lejárt. Határozottabb segítséget kell adnunk a külhoni magyaroknak, mint az elmúlt évtizedekben. A huszadik század szétszórta a magyarságot. Határokat húzott közénk, családokat, közösségeket szakított szét, jól működő infrastrukturális, gazdasági és társadalmi hálózatokat rombolt le. De amit szétvert a 20. század, azt a 21. század modern eszközeivel korrigálhatjuk.
– Eddig nem sokat tudhattunk az önök tevékenységéről, lesz például honlapjuk?
– Készül a honlapunk és a közösségi média oldalain is elérhetők leszünk.
– Hány fővel, milyen szakemberekkel dolgoznak?
– Az alapító okiratban szereplő létszámkeretünk száz fő, amelyet a feladatok függvényében fogunk feltölteni. Az elmúlt évet hetven munkatárssal zártuk. Budapesten van a központunk, de fontosnak tartom, hogy a külhoni magyar közösségekben is legyenek munkatársaink.
– Mi mindenre elég száz ember munkája?
– Sajnos nem százemberes a probléma. Intézetünk a kovász szerepét szeretné betölteni: kiterjeszteni a meglévő tudást és a jó gyakorlatokat, összehangolni a szakmai, tudományos műhelyek eredményeit, az érintett magyar szaktárcák tevékenységét és az európai lehetőségeket.
– Mennyire megbízhatóak a szomszédos országok adatai a magyar közösségekről?
– Igazából én már nem azt szeretném mérlegelni, hogy mi okozza nagyobb arányban az elszakított területeken élő magyarok lélekszámának csökkenését – a kivándorlás, a természetes fogyás vagy az asszimiláció. A tény az, hogy néhány évtized alatt például a kétmilliós erdélyi magyarságból egymillió-kétszázezer maradt. Természetesen az okok feltárása is fontos, de ha ég a ház, akkor tüzet kell oltani.
– Mi a helyzet azokkal a magyarokkal, akik Nyugat-Európában vagy éppen a tengerentúlon élnek?
– Segíteni kell, hogy megmaradhassanak magyarnak. Például a második, harmadik generációs fiataloknak ösztöndíjprogramokat kínálunk. Ha itt tanulnak, itt alapíthatnak családot is. A legnagyobb kincs, a legnagyobb érték a magyar ember – éljen a Kárpát-medencében vagy a világ más pontján.
– A magyar politika láthatóan nem tudja eldönteni, hogy mi a jobb, támogatni egy olyan határon túli magyar pártot, mint az RMDSZ, amelyik nem megfelelően képviseli a magyar érdekeket, vagy erősíteni a kisebbeket, kockáztatva ezzel a megosztottságot.
– Történelmi okai vannak az Erdélyben kialakult helyzetnek. Ma már látjuk, hogy 1989-ben Romániában sajátos forgatókönyv szerint megrendezett rendszerváltás történt. Ez a forgatókönyv külön fejezetben rendelkezett az akkor még közel kétmilliós erdélyi magyarság politikai berendezkedéséről. A román hatalom az általa kiválasztott magyar vezetőkkel, az RMDSZ-szel egypártrendszert erőltetett az erdélyi magyarokra. Nemzetbiztonsági kockázatként kezelték a lehetőséget, hogy a magyar közösség a saját kezébe vegye a sorsát. Nem az erdélyi magyarok érdekei érvényesültek Bukarestben, hanem Bukarest erőltette ránk az akaratát. És az eredmény: ma nyolcszázezerrel vagyunk kevesebben! Ez a tény objektíven tükrözi az RMDSZ politikai eredménytelenségét, világosan mutatja, hogy az erdélyi politikában korrekcióra van szükség. Tehát a helyhatósági választásokon, ahol a magyarság lélekszáma megengedi, a választás szabadságára, a pártok versenyére van szükség. A parlamenti és az EP-választásokon azonban egy magyar válogatott felállítása lenne üdvös. A ránk erőltetett kishitűség helyett egy öntudatos, cselekvőképes és jövőt építeni kívánó autonóm nemzeti közösségre és ennek politikai képviseletére van szükség.
– Kettős feladattal szembesülnek a határontúliak. Egyfelől nem szeretnénk, hogy a felvidéki, székelyföldi magyarok asszimilálódjanak, de azt sem, hogy elhagyják a szülőföldjüket, mert nem tudnak érvényesülni.
– Fontos, hogy az európai egyéni és közösségi jogok valamennyi Kárpát-medencei magyar számára is érvényesíthetők legyenek. Ha például kulturális és területi autonómiát szeretnénk Erdélyben, a Felvidéken vagy a Délvidéken, akkor az ott élő magyarok ugyanúgy élhessenek ezzel a lehetőséggel, mint a katalánok, a skótok vagy a dél-tiroliak. De az is biztos, hogy egyéni felelősségvállalás nélkül nincs jövője a közösségnek. Ha például a Marosvásárhelyen végző magyar orvosok zöme külföldre megy, akkor egy idő után nem lesz orvos, aki a magyar szót megérti. Nem szabad csak a saját egzisztenciával törődni. Ez persze nem egyszerű feladat, de nincs egyéni érvényesülés a közösség boldogulása, felemelkedése nélkül.
