Ferencz Zsombor január 16, 2015
Rengeteg pénz került az Európai Ifjúsági Főváros rendezvény szervezőihez. Különféle európai forrásokból, Szamos-parti adófizetőktől, valamint a román állam költségvetéséből. Ők pedig azt tettek vele, amit csak éppen akartak. Megnyerték a projektet, majd az előre megszabott kerettől eltérően önkényesen beavatkoztak, „kézi vezérlésű üzemmódra” tértek. Aminek következtében nyoma sem maradt a pályázatba foglalt többnyelvűségnek. Olyan jól sikerült ez az újratervezés, hogy a valamikor még a PONT csoport által koordinált és önmagát európaiként meghatározó ünnepsorozat megnyitójáról már teljesen eltűnt a magyar szó, ráadásul még egy, a Szent Mihály templom tetejére vetített, piros-sárga-kék „lézersóval” is megajándékoztak. Éljen a győztes projekt, éljen Európa!
De miért kell oly sunyin hallgatniuk a kolozsvári bennfentes magyaroknak?
Régi mondás, hogy a pénznek nincs szaga, és ezt a szabályt alkalmazzák mindazok, akik anyagi forrásként használják a közpénzbedarálási folyamatokat. Ameddig „dől a lé” nem pofáznak, nem alkalmatlankodnak. Szükség van a nagy multikulturális csoportképekre, amelyen bevágnak a mócok közé egy-két magyar arcot is, akik elhitetik a pályázatbíráló bizottsággal, hogy itt minden olyan „multi”, minden olyan „kulti”.
Aztán jön az éjféli dínomdánom, Ábrám Jankó meg a lézersó. És egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy ott pörögnek-forognak a hórában a mi embereink is, akik „pont” jókor vannak jó helyen: civil aktivisták, politikusok vagy (al)polgármesterek, ott ólálkodnak a nagy közös tűzhely mellett. Sütik a kis pecsenyéjüket, mi mást tehetnének?
Szintén jellemző az a találékonyság, amellyel megoldották a magyar egyetem létrehozását a nagy közös Babes-Bolyai olvasztótégelyben. Nyomban akadtak olyan szorgos kezek, amelyek felvállalták azt a „nagyívű építkezést”, amelyben minden egyes létrehozott magyar hely mellé legalább tíz románt rendeltek. Akik egy olyan intézményt erősítettek meg, amelyben ha nőtt is a diákjaink száma, a részarányunk csökkent, a döntésjogunk pedig csak hanyatlott.
Találtak hozzá egyetemi tanárokat, tudósokat, professzorokat. Akik ma is ott ülnek a vezetőség soraiban, mint vegyszerben az oldott anyagok. Közben pedig szélmalomharc folyik az önálló magyar egyetemért, egyre kilátástalanabbul.
A magyar szó viszont nem csak Kolozsváron, hanem Marosvásárhelyen is az egyik legfontosabb közellenség. A hatóságok a rájuk kirótt büntetések és az általuk elveszített perek ellenére sem tesznek semmit a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében.
Továbbra is a civileknek kell harcolniuk a törvények betartásáért, a diszkrimináció felszámolásáért, a valódi kétnyelvűségért. Hova tűntek a transzilván eszmék, hova lett a nemzetek közötti kölcsönös tisztelet?
Ilyen stratégia mellett hogyan akarja ez a város Európa Kulturális Fővárosa címét megnyerni, hogyan akarja a magyar és román lakosok közötti békés együttélés feltételeit megteremteni?
