„Bevégeztetett…” Jézus urunk ezen utolsó szavai csengtek fülemben miközben hazafelé indultam kedves barátom Márton Zoltán (Dönci) temetési istentiszteletről.
Pró fán leszek talán, de még egy Bibliai idézet jut eszembe amikor Döncire gondolok. „Ecce Homo” (Íme az ember) mondta Pilátus Krisztusra mutatva.
Nem estem túlzásokba, és nem istenítettem én Dönci barátomat, hiszen nagyon is ember volt Ő, egy igaz ember a szó legnemesebb érdekében. Ezért sem találó rá a Bibliai idézet teljesen. „Íme egy ember”
Az elmúlt napokban sok régi barátja megemlékezését olvastam róla, s talán nem is tudok újat írni, hiszen én csak pár éve kerültem hozzá közel (de nagyon közel) így én csak erről az időszakból tudok felidézni pár kellemes emléket.
Ma amikor Andrea, a kedves neje könnyezve odajött hozzám ezekkel a szavakkal, hogy „…Kedves Árpika hát itt vagy?! Nagyon szeretett téged. Ö most jobb helyen van de tudd, hogy nagyon szeretett.”
Kedves Andi. Én ezt nagyon jól tudom mert éreztem mindig amikor a társaságában voltam. Éreztem akkor is amikor jó pár éve, még szinte ismeretlenül felajánlotta, hogy másnap reggel a Teleki Oktatási Központ felé menet beállítja nekem azt a routert mellyel már egy hónapja kínlódtam hiába, mert sehogy sem tudtam működésre bírni. És másnap reggel alig hétóra után meg is ált az autója a kapunk előtt, belibbent Zoli és öt perc mulva a routerem már szórta is a jeleket.
2013 májusában Abod felé szerveztem egy szemét szedő akciót amelyen természetesen részt vett, de hogy? Látva, hogy kissé fáradt kérdeztem tőle, hogy mi a gond. „Á semmi Árpikám csak az éjjel egy órakor értem haza”, hangzott a válasza.
Később Nagy Mikiéknél megkérdezte, hogy tudok e egyedül enni? Amikor félénken azt válaszoltam, hogy nem, „semmi gond” mondta Ő erre „majd én megetetlek”. És tette azt! Ekkor jegyeztem meg én tréfásan, hogy a „Polgármester kezéből eszek, le vagyok kenyerezve”. Amikor 2012 júniusában beiktattuk Őt polgármesternek, beiktatása után alig félórával már rohant velem az Erdőszentgyörgyi sürgősségire mivel voltam olyan ügyes és felborultam a tolókocsimmal itthon a kapunk előtt. Ő hagyta a hivatali teendőket és beállt személyi mentősömnek.
Tehát Andi köszönöm hogy mondtad amit mondtál, de nem volt szükség rá. Zoltán szeretetét kifejezni nem volt szükség szavakra. A fentiek csak három kiragadott példa volt azokból a sokszor csekélységnek tűnő megnyilvánulásokból amely megmutatta a szeretettét.
Tisztába vagyok vele, hogy ez nem csak felém nyilvánult meg hanem bárki megérezte ezt aki vele kapcsolatba állt, úgy mint régebbi és mostani munkatársai, barátai, de legelőző sorban ti a családja.
Igen köszönöm szépen, hogy odajöttél ma hozzám, és a szavaidat is hiszen ebből is úgy érzem, hogy nem csak Zoli tekintett a barátjának hanem talán ti, a családja is. S nagyon remélem, hogy ez a barátság meg is marad közöttünk örökre, az Ő emlékezetére.
Itt végezetül be vallom, hogy féltem is ettől a találkozástól, nem is kicsit hiszen nem tudtam, hogy bírok e a szemedbe nézni. De valahonnan erőt kaptam hozzá.
És attól is féltem ma, hogy esni fog és nem tudok ott lenni és méltó módon elbúcsúzni Dönci barátomtól. Pár napja úgy aludtam el, hogy arra kértem az Istent, hogy engedje meg ezt nekem. És lám nem esett, és a hideg sem volt túl nagy.
…Az Abodi szemétszedéseink mindig esővel fenyegető időben indultak, de Dönci mindig azzal biztatott, hogy egy jó tettet nem zavarhat meg az időjárás, és mindig igaza volt.
S talán ezt most is Ő eszközölte ki nekem (nekünk) ott fent.
Tudom!!! Hogy ezután is segiteni fog nekünk mindenben, hogy sikerüljön minden amit megakarunk valósítani…
Ifj: Kovács Árpád.
2015. január 12.
Makfalva.
