2015. augusztus 7., péntek

Wasstól az ipari parkig – Szigethy: az EMNP komolytalan partner

2015.08.03. 
Sajtótájékoztatón kívánt reagálni Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt (MPP) nemrég megválasztott kézdivásárhelyi elnöke azon kijelentésekre, amiket Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke fogalmazott meg a tervezett Wass Albert utcanévadással, illetve a kézdivásárhelyi ipari parkkal kapcsolatosan. A tanácsosként tevékenykedő Szigethy komolytalannak nevezte az EMNP-t, amivel nem is olyan régen még koalícióra akart volna lépni az MPP.
Szigethy elmondta: ő személy szerint nem söpörné le a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azon kérését a tárgyalóasztalról, hogy a Millennium parkot nevezzék el az író után, meglátása szerint a városnak lehetne köztere és utcája is elnevezve Wass Albertről, már amennyire azt törvényes keretek mellett meg lehetne valósítani.
A törvény 
Ezt követően a kézdivásárhelyi MPP-elnök az ipari park kérdéskörét boncolgatta, elmondásának fővonala az volt, hogy az EMNP sokat beszél, de azon kívül nem mutat fel semmit.
– Azért is tartom fontosnak, hogy a téma mellett állást foglaljak, mivel anno az MPP kezdeményezte az ipari park építését – vezette fel a mondandóját Szigethy, majd hozzátette, ellentmondásosnak tartja Balázs Attila kijelentéseit, aki olyan pontozásos rendszer kialakítása mellett kardoskodik, amely a kisvállalkozót is előnybe hozza, de rengeteg munkahely is teremtődjön, magas bérek mellett. 
– Eleve ellentmondásos, hiszen egy kisvállalkozó nem tud sok munkahelyet létrehozni, és a bérezést is a lehetőségei korlátozzák. Tudni kell, hogy volt egy tanácsülés, ahová mindenki elhozhatta a saját, ipari parkkal kapcsolatos pontozási rendszerét, viszont csak Bartha Vilmos RMDSZ képviselő, és jómagam készítettünk egy ilyen dokumentációt. Balázs úr és Johann Taierling is részt vett ezen az ülésen, és nyugodtan benyújthattak volna írásban egy saját elképzelést, de ezt nem tették meg – mondta Szigethy. 
A két pontozásos rendszert egyébként összehasonlították, módosítottak rajta, ahol szükséges volt, hiszen a többórás munka során kiderült, hogy mindkét tervezet néhány pontban megszegte a 2013/186-os törvényt, ami az ipari parkok működését szabályozza. 
– Ez még nem is ipari park, hogy azzá váljon, még jó pár jogi eljárásnak kell alávetni, addig ez csak ipari terület. A 186-os törvény megköti a tanács kezét, főleg a tekintetben, hogy ki kaphasson magasabb pontszámot, ugyanis mindenki egyenlő eséllyel kell induljon árverés esetén. Ennek tükrében kellett kidolgozni a pontozásos rendszert – mondta Szigethy, aki szerint emiatt nem tudtak olyan tervet kivitelezni, hogy a helyi kisvállalkozókat némi előnyhöz juttassák.
A tanácsos szerint jó hír, hogy rengeteg az érdeklődő, így nem kell tartani attól, hogy a park működésképtelen lesz, és új munkahelyek is létrejönnek.
Komolytalan az EMNP
Szigethy a háromszéki, RMDSZ–MPP–EMNP együttműködésről is kifejtette a véleményét. Nagyon furcsállja a történteket, hiszen korábban az MPP és az EMNP próbált folytatni koalíciós tárgyalásokat, viszont abszurdnak és komolytalannak tartja azt a pártot, amely egyeztetéseket folytat választási együttműködésről, majd három hét múlva Tusványoson bejelenti, hogy egyedül indul a választásokon. 
– Mi csak komoly partnerekben gondolkodunk, mi bebizonyítottuk, hogy célunk nem a bársonyszék elérése, hanem a munka az emberek érdekében – summázott Szigethy. 
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó