Egyes cikkeket olvasva nagyon is az a kép alakul ki az olvasó előtt, hogy vannak egyesek, akik nagyon "utálják" a másik oldalon levőket, sőt... Sőt attól sem riadnak vissza, hogy mindenfélét összehordva csak az alkalmazójukat "szolgálják"... Teszik ezt úgy, hogy el - vagy esetleg - megmondják a "véleményüket", mintha az igazat írnák le (értsd a maguk igazát)
Véleményformálók egész sora elismeri, hogy a népközösségi összefogás hiányában maga a választógárda huzza majd a rövidebbet, de egyesek ezt igencsak ügyesen elhallgatják...
Ismert, hogy sokan - a népközösségi választók közül - nem a magyar alakulatokra adják le szavazatukat, így érthetetlen, hogy miként szeretnének egyesek további ékeket ütni oda, ahova nem igen illene... (EP)
Rostás Szabolcs 2016.09.25.
VEZÉRCIKK – Nem ígérkezik békés, boldog kapcsolatnak az MPP és az RMDSZ két éve kötött, az idei törvényhozási választásra és a következő parlamenti ciklusra megerősített politikai érdekházassága.
Amelynek szükségességét mindkét alakulat a „násznép", vagyis esetünkben az erdélyi magyar közösség érdekeivel indokolta, azt magyarázva, hogy nem lehet kockáztatni a magyarság bukaresti parlamenti jelenlétét. (Más kérdés, hogy az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ gyakorlatilag az ötszázalékos bejutási küszöb alulteljesítése esetén is ugyanannyi képviselőt és szenátort juttatna a törvényhozásba, viszont a jelek szerint sosem árt kicsit „ráhozni a frászt" a választókra.)
Még meg sem száradt a tinta a két alakulat vezetői által szeptember 15-én szentesített megállapodáson, és az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete egyértelművé tette: nem kér az oda „ejtőernyőzött" Biró Zsoltból, indítsák máshol az MPP elnökét. Valahol érthető is az ágálásuk, miszerint a szövetség vezetősége egyoldalúan, a területi szervezet előzetes konzultációja nélkül döntött az ügyben. Ráadásul az utólagos magyarázatok szerint a döntés egyfajta büntetésként is felfogható amiatt, hogy az RMDSZ elveszítette a helyhatósági választásokat az MPP-vel szemben Székelyudvarhelyen.
Arról nem beszélve, hogy Kelemen Hunorék – vélhetően számolva a későbbi berzenkedésekkel – még a rangsoroló ülések előtt kijelölték azokat a területi szervezeteket, amelyeknek biztosítaniuk kell a polgáriaknak megígért bejutó helyeket. Ilyenformán személyi kérdéssé redukálódott az ügy, amely már nem is arról szól, hogy az RMDSZ melyik területi szervezete húzza a rövidebbet, hanem hogy Biró az udvarhelyszéki Birtalan József vagy a Maros megyei listán harmadik Császár Károly rovására szerez-e képviselői mandátumot. Viszont a döntés mögött meghúzódó rációról maga Verestóy Attila szenátor sem tudta meggyőzni híveit, inkább meglovagolta a széki polgármesterek és küldöttek elégedetlenségét.
Pedig nagyon úgy fest, hogy a botrány elharapózása egyáltalán nem használ a közös választási kampányra készülő RMDSZ-nek és MPP-nek. Sőt megjósolható, hogy ha nem sikerül idejében lecsillapítani a kedélyeket, akkor nem maximalizálni, hanem ellenkezőleg, minimalizálni fogják a szavazatokat.
Tulipános casting
Tulipános casting
Rostás Szabolcs 2016.09.20.
Nem újdonság, hogy egy generációváltás nem mindig szokott zökkenőmentesen lezajlani. Különösen igaz ez a politikára, amelynek alapvető mozgatórugója a hatalom megszerzése és megőrzése, tehát egy-egy csoportosulás vissza- vagy háttérbe vonulása tulajdonképpen létkérdés az új garnitúra számára.
Egyáltalán nem kivétel ez alól az RMDSZ sem, amely 26 évvel ezelőtti alapítása óta éppen ebben az időszakban megy keresztül a legmarkánsabb nemzedékváltáson, amely egybeesik a decemberi parlamenti választásokra való előkészülettel és a jelöltállítási folyamattal.
Ez pedig éppenséggel abban a Maros megyében bizonyult eddig a legviharosabbnak, amelynek Markó Béla, Borbély László, Frunda György és Kelemen Atilla fémjelezte RMDSZ-es politikusgenerációja több mint két évtizeden keresztül meghatározta a szövetség, ezáltal pedig az erdélyi magyar közösség politikáját.
Ennek a nemzedéknek a tagjai közül egyesek önként döntöttek a visszavonulás mellett, mások azonban szívesen lehúztak volna még egy mandátumot a bukaresti törvényhozásban, de ez irányú szándékukban nem leltek támogatásra a területi vagy a központi vezetőség köreiben. Vagy egyikben sem.
A szövetség több egykori, „nagy öregnek”, „dinoszaurusznak” is nevezett vezetőségi tagja bírálta az elmúlt időszakban leplezetlen sértődöttséggel az általa erőltetettnek vélt fiatalítást, azt sugallva, hogy „kényszernyugdíjazásuk”, mellőzöttségük az alakulat politizálása minőségének rovására megy.
A marosvásárhelyi jelöltrangsoroló küldöttgyűlés azért eredményezett meglepetéseket egyesek számára, mert a különböző táborok egyformán bele akarnak szólni a képviselőházi és szenátusi frakciók összetételébe: az országos és a megyei vezetőség, továbbá az a régi garnitúra is, amely még nem szorult ki teljes mértékben a hatalomból.
Ez a tulipános casting azonban igazság szerint nem is bírna különösebb hírértékkel az erdélyi magyarság szempontjából, ha eleve meglenne a garancia rá, hogy a politikai érdekképviselet, a kisebbségi jogérvényesítés jobbítását, a szakértelem előtérbe helyezését szolgálja. Az eddigiek alapján azonban az csapódott le, hogy a szereposztás hatalmi harcok mentén zajlott, így egyelőre talány, hogy a generációváltás milyen előjelű változással jár minőségi szempontból. Aminek négy év múlva remélhetőleg nem az lesz a legfőbb fokmérője, hogy ki hány törvénytervezethez adta a nevét a parlamentben társkezdeményezőként.
