2020. 02. 25. Sitkei Levente
Az uniós csatlakozási népszavazás időpontjában az egyik legfőbb érv az volt az igenre, hogy mostantól határtalanul lehet keresztül-kasul utazni az EU teljes területén, és abba a sorba kell beállni a repülőtereken, ahol a többi uniós polgár áll, így nagyon gyorsan megy majd a beléptetés. Az ideális, problémák nélküli világban ez mosolygós határőröket jelent, végtelen, szabad száguldást Varsótól Marseille-ig, a pihenőhelyeken pedig ízletes szendvicseket tudunk venni stabil eurónkért. De ez nem egy ideális világ. Ez 2020 Európája, ahol azonnal visszanyúlik mindenki a gyökerekhez.
Észak-Olaszországban terjed a koronavírus, amelytől legalább annyira retteg az emberiség, mint a pestistől, csak ma már van internet, így ennek a félelmének hangot is tud adni. Az első, teljesen jogos és hatékony védőintézkedés az utazások korlátozása. Az olasz tartományok útjait lezárják, vesztegzár még nincs, de nem zárható ki, hogy az is eljön majd. A focimeccseket elhalasztják, a szálláshelyek üresek. Ausztria pedig azt fontolgatja, leállítja a vasútközlekedést, mert hiába vagyunk egy ilyen szédületes európai projekt közös megélői, tartsa csak határain belül a kórt Róma. Nem kérünk az olaszok vírusából, senki se akar megfertőződni.
A britek már kiléptek az unióból, szerencsére, hiszen ott is vannak betegek, jobb, ha mindenki marad ott, ahol van, a sok rohangálás ugyanis viszi a betegséget mindenfelé. Az uniós szolidaritás abban a pillanatban szűnik meg, hogy beüt a baj. Egyetlen tagállam se fog a másikért felelősséget vállalni, mind a 27 tagország abban bízik, hogy a fertőzött területek kormányai megbirkóznak a vírussal.
Az ideális világban öt évvel ezelőtt milliós tömeg érkezett keletről és délről. Ismeretlen országok ismeretlen gyermekei, olyan helyekről, amelyekről az átlag európai még nem is hallott, egyetlen névvel, stabil, bemondott születési dátummal, virtuális élettörténettel. A bizalom kontinense parttalan politikai csatározásokkal foglalkozott, és a liberális oldal lelkes nácizásba fogott, amikor valaki felvetette, jobb azért ellenőrizni, kik ezek a vendégek. Az fel se merült, hogy esetleg egészségügyi kockázatot rejthet a milliós ázsiai népesség megérkezése, vagyis néha felmerült, amire újra csak az volt a válasz a baloldalról, hogy ez rasszizmus.
Ennek a vírusnak azonban neve van, Kínából származik, az ötévesek is erről beszélgetnek az óvodában, ezért már elillant a rasszizmus vádja, teljes joggal lehet megbélyegezni Kínát, hogy beteg – s most már Olaszországot is. A széplelkű, mindenkit befogadni akaró, politikailag őrületesen motivált emberjogi aktivisták és párttagok, az Európai Parlament nagyjából kétharmada ilyenkor gyanúsan méregeti az olasz tagokat, hátha Emilia-Romagnából érkeztek a sajtósok, valamint Matteo Salvini is megkaphatja újabb bélyegét, hiszen a Liga vezetője közismerten milánói. A tízmilliós Lombardia így lesz vírusfészek, de kap ebből az előítéletből Szicília vagy Basilicata is, bár viszonylag kevesen tudják megtalálni a vaktérképen Olaszország tartományait.
Ez pedig nem rasszizmus. Nem gyűlöletbeszéd. Ez kanonizált idegenkedés, a Covid–19 miatti rettegés zsigeri alapon egyesíti a világ népeit, zárja le szorosan a valóságban nagyon is létező határokat, azokat, amelyekről annyit mondták, hogy nem léteznek, a múlt csökevényei és ki fognak múlni az Európai Unió fejlődésével. Ez a mostani nem egy ideális világ, ahogy a tegnapi se volt az, és holnap se fog eljönni az áhított tökéletesség. Azokat a határokat pedig kőbe vésték dédapáink. Erről mi, magyarok mesélhetünk legtöbbet európai testvéreinknek, feltéve, hogy valaki meghallgat.
