A GEOPOLITIKA ÁRNYÉKÁBAN

 tanulmány                                                 

Az év  első   napjaiban  sok  optimista   beszéd hangzott el,   reményekről   a  gazdasági   fejlődésben,   a politikai viszályok rendezéséről és az új Eu vezetők új lehetőségeiről. Nos, ezen nem kell csodálkozni, mióta az eszemet használom, ez így volt, minden új év elején ezt hallottam, a boldog új évet, ami most már igazán csak jót hozhat, hiszen sokkal okosabbak lettünk, szóval decemberben még minden rossz volt, még buták voltunk, aztán január elsejével minden megváltozik, és így tovább. Aztán a valóság

egészen másképp alakult. Gyermekkoromban, a legszebb hazafias szólamok után, jött a háború és vágóhídra   terelték     gyönyörű   szál,   egészséges,   és   jövőben   bizakodó   fiataljainkat.   Bizonyos emberfajtákat   megpecsételtek   és   egyszerűen   kiirtották   őket,   az   emberirtás   nem   szünetelt   sem karácsonykor, sem húsvétkor, vagy szilveszterkor.  Később, a hazafiaság már nem volt érdekes, de az új   hatalom   ismét   arra   tanított,   hogy   az   emberek   között   tényleg   nagy   a   különbség,   csak   a „különbségeket” másképp fogalmazta, szerintük az arisztokraták, no  meg  a gazdagok mind gonoszak, el kell őket pusztítani, és a hatalmat a szegényparaszt és az eddig kizsákmányolt proletárok kezébe kell adni. Ezek a  „gyökeres” változások abban a korban zúdultak rám, amikor serdülő testemben,  még nagyon érzékeny lelkem mindent befogadott, és megpróbálta előbb megemészteni, aztán magáévá tenni a tanultakat. Azon viszont nagyon csodálkoztam, hogy ezek az új tanítások, amit   „elveknek”, „eszméknek” neveztünk, homlokegyenest különböznek, attól, amit még az evangélikus hittanórákon, és a cserkész összejöveteleken tanultam.

Mire érettként, felnőttként kezdtem gondolkodni, rádöbbentem, hogy ezek a XX. századi eszmék gyökeres kiirtást érdemelnek, hazugok, félrevezetők, kegyetlenek. Az osztályharcnak, és az eszmék összeütközésének, sok százezer sorstársammal együtt, én is áldozata lettem, de talán a gondviselésnek és egy kis szerencsének köszönhetően, életben maradtam és most, idős fejjel igyekszem, tapasztalatim segítségével,  józanul  analizálni a körülöttünk zajló eseményeket.

A világ fejlődik, „modernebb” lesz, de  sajnos gondolkodásmódban nem javul, talán valami eredeti rossz, ami valószínű az ember alaptermészetében gyökeredzik, legtöbbször legyőzi a jóindulatot, mert hiába prédikálnak a vallások hirdetői, hiába olvashatjuk a százával megjelent, és ma már az interneten is   megtalálható   okos   intelmeket,   a   dolgok   még   mindig   zavarosak,   nem   látni   sehol   egy   igazi együttműködést,   közös   jószándékot   arra,   hogy   a   világ,   legalább     igazán   égető,   közös   ügyeit elrendezzük.

Eltekintve   az   ember,   mint   az   Univerzum   egyik     legizgalmasabb   és   talán   legtökéletesebb teremtményének tanulmányozásától, érdemes megnézni, hogy melyek azok a tényezők, melyek az ember   helyzetét,   lehetőségeit,   és   elképzeléseit   az   évezredek   folyamán   erősen   befolyásolták.   Ne bonyolódjunk olyan   filozófiai  kérdésekbe,   melyek pl.   a  Föld,   vagy az  ember   létezésének   célját, értelmét keresik, ne érintsünk metafizikai, vagy történetfilozófiai nehéz kérdéseket, hanem nézzük meg, hogy a már gondolkodó, és jövőjét tervező ember, milyen fontos tények alapján kezdett tervezni, az egyén, és a  köz  jólétének érdekében . Már   az   ősember   igyekezett   mindig   a   legjobb   helyet   kiválasztani   a   földön,   ahol   hosszabb   időre letelepedett és családot alapított. Ha az éghajlati tényezők változtak és kedvezőtlené váltak, tovább vándorolt,   és   a   lehető   legjobb,   legvédettebb,   a   természeti   kincsekben   leggazdagabb   területeket választotta ki letelepedésnek. Mondhatni, hogy a természet, a táj, az éghajlat, a környezett ahol élt, lényegében   alakította   és   befolyásolta   az   ember   gondolkodásmódját.   Logikus,   hogy   a   túléléshez szükséges   élelem  és a különböző segédeszközök megszerzése volt a legfontosabb feladat, ha  ezeket nem tudta folyamatosan megszerezni, és hosszú távra biztosítani, akkor tovább állt, vette a sátorfáját, kedvezőbb tájat, területet keresett. Így kezdődött  tulajdonképpen a népvándorlás, ami mindig része volt az emberiség történelmének.

Az sem véletlen, hogy a mai értelemben vett Európa lett a földi élet leggyorsabban benépesített, gyorsan   gyarapodó,   a   modern   idők   legfejlettebb   és   leggazdagabb   földrésze.   Ha   geológiailag   és földrajzilag tekintünk az Eurázsiai kontinens, az Ural hegység és az Atlanti -Oceán között elterülő európai részére, akkor mindent megtalálunk, ami egy optimális élet kialakulásához, és megtartásához szükséges. Az éghajlat, szaknyelven;  mérsékelt,  ami azt jelenti, hogy van elegendő meleg, de nem kibírhatatlan trópusi kánikula, de hideg is van, amit ki lehet bírni. Persze Skandinávia már kivétel, ott több a hideg, mint délen, és a legdelibb európai terület, már szubptrópikus. Ne bonyolódjunk éghajlati kérdésekbe,   erről   elég   szó   esik   manapság,   hiszen  klímaváltozásnak  vagyunk   tanúi.   Tény,   hogy Európában kellemes az élet, hegyek, völgyek váltják egymást, széles és gazdagvizű folyóink vannak, délen   hatalmas   sík  területek   -   de   nem   sivatagok-   melyek   alkalmasok   gazdag   gabonatermelésre, északabbra inkább a kereskedelem fejlődött gyorsan, gyönyörű és gazdag városok alakultak.

 Európa történelme nagyon változatos, sajnos véres háborúk kisérték, a különben gyors szellemi ésgazdasági fejlődést. Hol lehetnénk, mi európaiak ezen  háborúskodások nélkül ?  Szónoki kérdés, nem tudunk ilyesmire válaszolni, de valószínű, hogy másképpen alakul Európa nemzeteinek a sorsa,   ha nincsenek kívülről állandó támadások, és kevesebb a belső viszály. Valószínű, hogy éppen a kedvező

földrajzi helyzet, a kontinens népeinek előnyös és gyors fejlődése,  ami a   távolabbi  népcsoportok irigységét kiváltotta, és Európa felé indultak,  hogy azt meghódítsák. A veszély mindig keletről, és délről érkezett,  hiszen nyugaton a  hatalmas óceán,  északon  a sarki vidék   határolja a  kontinenst, ahonnan nem jöhetett ellenség. A délről érkező iszlám terjeszkedés már az új vallás születésének első századaiban   elkezdődött,   és   kisebb,   nagyobb   megszakításokkal   az   Oszmán   birodalom   1923-ban bekövetkező megszűnéséig tartott. A hatalmas   Oszmán birodalom   terjeszkedésének   nem annyira hitterjesztő,   inkább     gazdasági   érdekcéljai   voltak,   és   geopolitikája   hatalmas   katonai   erejére támaszkodott.

Itt érkeztünk a bűvös szóhoz;  geopolitika.  Látni, hogy összetett szó, a geo= föld + politika, ami gyakorlatilag   azt   jelenti,   hogy   a  földrajzi   tényezők  figyelembevételével     alakit   ott   politikáról beszélünk. Mert attól, hogy milyenek egy táj, egy lakóterület természeti adottságai, függ a gazdasági fejlődés, ( ökopolitika) a népesség növekedése ( demográfia) és a társadalom alakulása, alakítása ( szociálpolitika). Európa népei tehát előnyösebb földrajzi helyzetben, sikeresebben fejlődhettek, mint pl. az afrikai kontinens trópusi éghajlatában élő fekete bőrűek. Az 1492-ben felfedezett új földrész északi része, a mai Egyesült  Államok, hasonlóan szerencsés, talán még előnyösebb földrajzi helyzete miatt, nem véletlenül lett a világtörténelem legerősebb hatalma. Az Atlanti és a Csendes Óceán között,  illetve   északon   Kanadával,   délen   Mexikóval   határos   birodalmat,   szinte   lehetetlen   katonailag megtámadni, és ez óriási önbizalmat, gyakran önteltséget kölcsönzött lakóinak. A nemzeti identitás  itt egészen másként alakult, mint nálunk az EU-ban, mert itt, ha bajok, vagy problémák adódnak, akkor az amerikai polgár előbb az Államok polgára és csak utána következhet, hogy texasi, vagy kaliforniai.

Az sem véletlen, hogy innen indult el a múlt század közepén a Globalizáció folyamata,  ami  azóta – sajnos - rengeteg problémát okozott a világon. Ha viszont geopolitikáról beszélünk, akkor éppen az Egyesült Államok külpolitikájában szerepelt a múltban, és   meg a jelenben is,   egy   nagyon erős  geostratégiai külpolitika. Ez  a törekvés  ellentmondásos,  nagyon nehéz  logikusan megmagyarázni, hiszen az Államoknak, éppen szerencsés földrajzi elhelyezkedésüknek  köszönhetően, nincs szükségük közeli, még kevésbé távoli vidékek, államok meghódítására, vagy kizsákmányolására.

Nem foglalkoznék itt különösebben sem az amerikai szuper, vagy a többi nagyhatalom  geopolitikai elképzelésivel sem, de annyit megjegyeznék, hogy az  amerikai gondolkodásban,  már a kezdetektől jelen   volt   egy   ún.,  erkölcsfelsőbbrendűség    tudat,  ez   napjainkig     bár   gyengült,    de   lényegében megmaradt, és ez   lehet  a  hajtórúgója  annak a sajátos külpolitikának, ami az Egyesült Államokra annyira  jellemző.

Visszakanyarodva a geopoltikához, a “politikai földrajz”  elmélete  elég régi, elképzelhető és logikus, hogy   ókori   őseink   is   tudták,   hogy   nem   mindegy,   hogy   hol   érdemes   letelepedni,     vagy   milyen területeket érdemes meghóditani. Talán a felvilágosodás idejében kezdődött a történelem, a földrajz és a napi politika tudatos tanulmányozása, de igazi előfutára az elméletenk egy német túdós, Friedrich Ratzel  volt, aki a francia-porosz háború  után, 1897-ben ,  “Politikai Földrajz”, című könyvet írt.

Állítólag egy  svéd  politikus, Rudolf Kjellén, használta először a geopolitika kefejzést, a XIX. század utolsó éveiben, de a tudományos köztudatba, csak később, az első Világháború évei alatt, került be.

Az angolszász geopolitikának, első  ismert és jelentős úttörője, akit különben a téma klasszikusának

tartanak,   a skót származású brit tudós, H.J .Mackinder, aki 1904-ben előadást tart;  A földrajz a történelem kulcsa, címmel.   A tanulmányban, a brit tudós, felhívja a figyelmet pl. Ázsia és Európa eltérő   társadalmi   és   civilizációs   különbségeire,   a   fejlődési   ritmusok   különbségeire,   és   azokra   az évszázados harcokra, melyeket a két földrész vívott egymással. Legérdekesebb elmélete szerint, a Világ kulcsövezete Oroszország, ennek központja egy ún.   magterület, (  Heartland  ), ami északról Szibéria jeges vidékétől, délre , egészen Perzsiáig húzódik. de  ide tartozik Kis-Ázsia  és Kelet-Európa is. Híres tétele szerint: „Aki uralkodik Kelet-Európán, kormányozza a magterületet, aki uralkodik a magterületen, kormányozza a világszigetet, aki uralkodik a világszigeten, kormányozza a világot”.

Nos, ezt az elméletet azóta százszor megvitatták, ellenezték, és támogatták, hiszen az utóbbi 120 évben   könyvek   és   tanulmányok   tucatjai   jelentek   meg,   különböző   nemzetségű   szakértők megfogalmazásában. Azt viszont tisztán látni. hogy az amerikai geopolitika a múlt század eleje óta nem sokat változott és az említett  mackinderi képlet  ma is aktuális. Még a negyvenes években, egy kevésbé ismert, holland származású   amerikai gopolitikus, Nicholas J. Spykmann, véeménye,  hogy Amerika   biztonsága   nagyban   függ   az   eurázsiai   hatalmi   egyensúlytól   (tehát   Kelet-Európa, Németország   és   Oroszország   viszonyától).   A   közelmúltban,   az   ismert   és   „hírhedt”   amerikai politológus,  Zbigniew Brzezinsky, 1999-ben megjelent, „Nagy sakktábla”,  című  könyvében, ezt írja: „Európa, vagyis Eurázsia nyugati része, még mindig jelentős politikai és gazdasági hatalmat képvisel, Ázsia pedig a gazdasági növekedés létfontosságú központja lett. Amerikának ha, meg akarja őrizni jelenlegi világhatalmi elsőbbségét, akkor meg kell akadályoznia, hogy egyeduralkodó és ellenségeseurázsiai hatalom jöjjön létre.”De idézhetem Obama elnök egy kijelentését is: „Nem az a kérdés, hogy uraljuk a világot, hanem az hogy hogyan”.

A legfrissebb könyv, ami a témával foglalkozik, Tim Marshall, angol újságíró tanulmánya; „A földrajzfogságában”, ahol világosan kifejti, s-amit különben mindenki tapasztal- hogy az amerikai geopolitika ma is  igen  aktívan  foglalkozik  Oroszországgal,  és a  Kreml minden geopolitikai  lépését nyomon követik, és gyorsan ellenlépéssel reagálnak.  Lásd Ukrajna.

Mackinder különben már   akkoriban   figyelmeztetett   az   angolszász     világbirodalom legnagyobb veszélyére,   amit   egy   Német-Orosz   szövetségben   lát   felismerni.   A   hatalmi   egyensúly   optimális alakítását az angolok, franciák és természetesen az USA szövetségében látja optimálisnak, ami tudjuk, az első, és a második világháborúban sikeresen meg is valósult.

Soha   nem   fogjuk   viszont   azt   megtudni,   hogy   mi   történt   volna   akkor,   ha   a   legismertebb  német geopolitikus Karl Haushoffer tábornok, és geográfus elképzelései megvalósulnak.

A német tudós még Japánban töltött évei alatt behatóan tanulmányozta a világ expanziós politikáját, és  támogatta  egy   nagy   német  állam   megvalósítását   és  minden német   számára   egy  biztos élettér (Lebensraum) biztosítását. Ilyen értelemben politikája egyezett a nácik elképzeléseivel.( Különben Haushofer soha nem lehetett igazi náci, hiszen zsidószármazású felesége volt, fiát  az SS kivégezte, ő maga, feleségével együtt 1946 márciusában öngyilkos lett.)

Haushofer, geopolitikusként tisztán látta az angolszász terjeszkedési szándékot, és a „szent kötelesség az  ellenféltől tanulni” elv alapján, a fent említett mackinderi képletből kiindulva,   ő   is felismerte Oroszország   óriási   geopolitikai   jelentőségét.   A   nyugati   hatalmak   „világellenőrző”   szándékának ellensúlyozására, egy olyan eurázsiai blokkot képzelt el, mely gyakorlatilag egy német–orosz–japán hármas szövetségében valósulhatott volna meg, de távlatilag India, és a közel-keleti hatalmak (Irak, Irán) közeledését  is elképzelhetőnek  tartotta, egy  esetleges eurázsiai kontinentális politikához    

A haushoferi elképzelés  geopolitikailag megalapozott volt,  és a németek számára racionális, de mégsem járt sikerrel. Az 1939-es német–orosz paktumot, - talán- csak az oroszok (személyesen Sztálin) vették komolyan. A német szándék a Szovjetunió megtámadásáról már akkor nyilvánvaló volt. Soha nem tudjuk meg, mi történik a világgal, ha ezt a szövetséget a németek  is  komolyan  veszik,  és mondjuk, nem támadják meg a Szovjetuniót. Talán akkor a szovjetek támadják meg a náci Németországot? Egy náci és egy kommunista diktatúra szövetsége a Nyugat ellen, elég ijesztően hangzik, de sok függött volna attól, hogy a másik oldal, az antant, hogyan reagált volna erre a paktumra. Azóta persze rengete dolog történt, az 1939-es paktum aláírásának dátuma, aug.23 pl.-2009 óta, „a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja” lett.

A múlt tanulmányozása elsősorban azért szükséges, hogy valamelyest okuljunk a történtekből, és a tapasztalatok   alapján   alakítsuk   jövőnket.   Sajnos   sokkal   okosabbak   máig   sem   lettünk,   mert   a történetírás  még  nem „globalizálódott”, nincs egységes elképzelés,  mindenki olyan történelmet ír, ami neki,  illetve  nemzetének kedvező. Szóval még nem létezik tárgyilagos, az igazságot legjobban megközelítő  történelemszemlélet.  Lassú  igyekezetet  látni,  remélhetőleg a közeljövőben várhatunk valami változást. A legegyszerűbb megoldás lehetne, ha olyan kis népek történetíróit hallgatnánk meg, illetve   olvasnánk,   akik,   pl.   Európa,   vagy   a   Világ   többi   részének,   történelmi   eseményeit, befolyásmentesen, tárgyilagosan  vehetnék számba. ( Példának említenék egy furcsa, nyakatekert helyzetet,  a  jelenlegi  magyar  történelemszemléletről:

- Egyik legismertebb, és nagy szakértelemmel rendelkező történetírónk, Hómann Bálint értékelése, úgy szakmai, mint politikai szempontból, elképesztően különböző. Az egyik oldal dicsőíti, a másik oldal pocskondiázza, vannak, akik nagy elismeréssel olvassák tanulmányait, sokan viszont antiszemitának, „nácikollaboránsnak” bélyegzik.

- Semmi esetre sem szándékozom a kérdésben, akár ez egyik, vagy másik oldal véleményével osztozni, mert hasonló jogi kérdés rontotta el, szinte egész életemet. Apám, mint „háborús bűnös”, 10 évet szenvedett   Vác   hírhedt   börtönében 

- Hóman Bálintnak egy ideig cellatársa  volt -.   A   fiát   is   megbélyegezték,   a   kommunista   rendszer   engem   is   megbüntetett. Megjegyezném, hogy apám nem volt háborús bűnös, nem lehetett, de mégsem rehabilitálták, Neki már mindegy, nekem pechem volt.)

Visszakanyarodva az alapkérdéshez, mennyire maradunk továbbra is kvázi a geopolitika árnyékában,  és milyen mértékben változik a világ jövőjének alakulása, ha a nagyhatalmak továbbra is, saját önző geopolitikai célkitűzéseiket követik ?

A XXI. század, az első húsz év tapasztalatait nézve, nem kezdődött túlságosan jól. A „ katonásdi”, akardcsörtetés tovább folyik, mesterségesen ellentéteket szítanak, és a geopolitikai spekulációknak továbbra is óriási a jelentősége. A múlt évben, 2019-ben, tovább folytatódott a nagyhatalmi rivalizálás, elsősorban az Egyesült Államok, Kína és  Oroszország között. Túlzás volna hidegháborús hangulatról beszélni, de a Kína és az USA közötti kereskedelmi háború,  az ún. védelmi stratégiák, és az állandóan növekedő fegyverkezés , nem teremt megnyugtató hangulatot, főleg azokban a középnagyságú, vagy kisméretű   államokban,   országokban,   amelyek   politikailag   teljes     mértekben   kiszolgáltatottak   a nagyhatalmi  játékszabályoknak, gazdaságilag pedig a globalizáció markában vergődnek. Az általános helyzetre  jellemző  a nagyhatalmi vetélkedés,  a gazdasági fejlődés pedig  továbbra is a még nagyobb, és kiterjesztett fogyasztásra támaszkodik.

A geopolitikai igyekezett   egyáltalán  nem  követi   egész Földünk érdekeit, nincs tekintettel az egyes országok, nemzetek igényeire, problémáira, hanem kimondottan egoista, önző  és ellenséges a másik irányába.

Amíg csak a Globuson maradunk, amíg csak! egyik ország nem elégszik meg a „sajátjával”, hanem a másik aranyára, ezüstjére, olajára és mindenére „kácsingózik”, és ezt nem ritkán erőszakkal meg is akarja szerezni, addig csak háborúzgatunk, agyonlőjük a másikat, aztán rátesszük a kezünket javaira, vagy kényszerítjük, hogy amit termel  nekünk adja el. Ez így megy már nagyon régen, megszoktuk, és senki nem is csodálkozna, ha ez így folyatódna, persze, ezt csak akkor nézzük csukott szemmel. ha ilyesmi nem velünk,  hanem a szomszéddal történik. A probléma viszont már nem olyan egyszerű, ha elhagyjuk földünket, a magasba emelkedünk és onnan igyekszünk befolyásolni földi életünket. Ha kitörünk az Univerzum felé, valahogy  jó lenne  megegyezni, a politikai küzdelmeket,  a gazdasági rivalizálást   félre   kellene  tegyük,   mert   ha   ott   fent   is  acsarkodunk  egymásra,   annak   végzetes következményei lehetnek.   A „csillagok háborúja” maradjon –szerintem buta-  fantázia film, hasonló valóságra , még a legrosszabb álmunkban se kerüljön sor.

Földünkön ezer és ezer probléma adódik, minden nap elteltével a problémák csak szaporodnak, de mi kivágtattunk az  űrbe, hogy ott mutassuk meg, milyen okosak vagyunk. 1957-ben feljutattunk egy mesterséges holdat, a Szptunyik-1-et a világűrbe, és az azóta eltelt hat évtized alatt, kb. 600 ezer, 1 cm.-nél nagyobb,  különböző minőségű tárgy került az űrbe. Nem elég, hogy Földünkön, az emberi tevékenység évente több, mint  2 milliárd   tonna hulladékot termel,   a levegőben, a fejünk felett is legalább 7 és fél ezer tonna hulladék kering. Az űrszemét nem is akármilyen anyag,  legnagyobb  része elég nagy tömegű, ún. alkatrész –hulladék.

Az  egész elképesztő, de nem lassítunk sőt, ma már minden valamire való ország felküldi a maga kisebb, vagy nagyobb műholdját, vagy űrállomását, hogy   bemutassa milyen nagyszerű technikával rendelkezik. Azon kívül, hogy az  egész  nem más, mint buta versengés, a másik legyőzése, milyen hasznunk van az egészből ?  Jobb a televíziós vétel, az internetszórás gyorsabb, szélessávú, és perszenagyszerűen   ki   lehet   kémlelni,   mit   csinál   a   másik.   A   házakba,   lakásokba     még   nem   lehet bekukucskálni.-majd   az   is   következik-     de   az   utcán   történtek,   már   nem   maradnak   titokban.   A távközlési cégek, főleg a konkurencia  harc miatt, milliárdokat fektetnek a fejlesztésekbe, ugyanakkor a világ nagy részén, még milliós tömegeknek hiányzik a napi rendszeres táplálék, és nincs elegendő, tiszta ivóvizük.

A víz, különben a másik geopolitikai csatározás tárgya lesz a jövőben.  Ha ezzel a problémával nem foglalkozunk eléggé, és nem rendezzük igazságosan a Világ vízproblémáját, akkor olyan viszályokra, és háborúskodásra lehet számítani, ami az egész világ,  mai,  ún. demokratikus rendjét felboríthatja.

Ez a kis írás jóformán semmit nem tudott a világ geopolitikai helyzetéről elmondani, ez csak izelitó volt, étvágygerjesztő. Érdemes a témával behatóan foglalkozni, mert ha megváltoztatnánk geopolitikai gondolkodásmódunkat, ha  legyőznénk  a   másik   iránti   gyanakvásunkat,  és  rájönnénk,   hogy  együtt sokkal nagyobb és jobb eredményeket érhetnénk el, akkor megváltozna az emberiség sorsa, egy sokkal biztosabb, stabilabb és eredményesebb jövőt tudnánk gyermekeinknek biztosítani.

Befejezésül még egy kis példa, ami bizonyítaná, hogy egy picinyke összefogás, összjáték, rövid időn belül óriási eredményeket hozhatna.

Az Északi –sarkvidék  mostohagyermeke  az emberiségnek,  pedig értéke felbecsülhetetlen. A múlt század elején,   a skót tudós, Mackinder, nem hiába beszélt az Oroszország területén található ún. kúlcsövezetről-Heartland- ról, mert a volt Szovjetunió, a mai Oroszország, szibériai részén, hihetetlen mennyiségű  gáz,   és olajlelőhelyek  várják,  hogy   feltárják  őket.  Még  északabbra,  az  Északi  -sark területe alatt, még  gazdagabb  tartalékokat feltételeznek. A számítások alapján, ennek a területnek az energiatartaléka   jó időre biztosítaná, Európa, vagy talán az egész föld   energia ellátását A   Jeges-tenger,  más néven az Észak-sarki  –Óceán, 14 millió km2 kiterjedésű óriási  terület, közel másfél Európa, és  öt  állammal  határos.   Kanada, az Egyesült  Államok,  Oroszország,   Norvégia és   a dán Grönland, közvetlenül szomszédos a sarkvidékkel, és ők képezik a   „sarki ötök” csoportját. Az ún. Északi –sarki   tanácsnak , még további három állam  a teljes jogú tagja, Finnország,  Svédország, és Izland.   Hogy   kinek   van  ezen   a  területen   több   joga,   az   még   sokáig   vitás   marad,   de   a   jövőben számíthatunk  komolyabb, vagy –remélhetőleg- intelligensebb, szelídebb hangú vitákra. Az biztos, és ezt senki nem vitatja, hogy az oroszok úgy területileg, mint erő és rátermettség kérdésében az élen állnak, és ezt ők nagyon jól tudják, a terület kincseinek   kiaknázásában   viszont mindenki erősen érdekelt.

Itt megjegyezném; Európa  egyesítése  nem új  gondolat, már  Rómában,  a “pax Romana”, – a római birodalom béke gondolata – is területi egységet és közös közigazgatást képzelt el az egész birodalom területén. A későbbi középkorban a keresztény hit és értékrend,  és  az anyanyelv mellett bevezetett második   nyelv,   a   latin,  ami   Európában   közös   volt,   és  ez   már   akkor  sokat   jelentett.  A   sort,   az elképzelésekről még lehetne sorolni, az angol politikus William Pen, az Egyesült Államok egyik alapítója, már javasolja, hogy az  európai kis államok egy európai parlamentet  hozzanak létre. A francia Henri Saint Simon 1814-ben ( a bécsi kongresszus éve ) már tervet készít Európa egyesítéséről és állítólag ő használja először használja az Európai Egyesült Államok kifejezést. A nagy francia költő Victor Hugo, 1849-ben a párizsi békekonferencián is erről beszélt, és egy amerikai mintájú Egyesült Európát képzelt el.

Eltelt az   idő, a   XX.század két  szörnyű  háborúja végre  megtanította  Európa népeit,  hogy  valami megoldást kell keresni,  mert  az állandó öldöklés elpusztítja a kontinenst. Az európai egység igazán komoly gondolata a XX. század második felére végre megérett, és az 1993-ban érvénybe lépő a maastrichti szerződéssel, létrejött  az Európai Unió.

A jelenlegi bajokat nem sorolom, benne élünk, naponta jönnek újabb és újabb problémák. Ezek a gazdasági, társadalmi és politikai kérdések viszont nem elszigeteltek, hanem nagyon is globálisak.

·         6

Ideje végre közösen gondolkodni és nem az egyéni, hatalmi, nemzeti érdekekre, hanem az emberiség közös jövőjére kell gondolni, melyet csak békésen és összefogva tudunk elrendezni.

A sarkvidék kiaknázása ne legyen ismét a nemzetállamok újabb összecsapásnak a színtere, hanem egy      közös vállalkozás, és ha mégis megindulunk a csillagok felé, ne az amerikai, kínai, vagy orosz zászlók kitűzése legyen a cél, hanem az emberiség = képviselőjeként üljünk az űrhajókba.   A   legsürgősebb kérdésben pedig, a napról, napra akutabb vízhiány kérdésében, a legszélesebb együttműködésre  lesz szükség. Meg kell  előzni a vízért folyó versengést, a vízért folyó háborúk kitörését, és ahogy a klímaváltozás   kérdésében,   úgy   a   vízhiány   kérdésében   is,   egy   világméretű   közös   gondolkodás, tervezés, és cselekvés kell érvényesüljön,

Ma még, lehet, hogy foglyai vagyunk egy önző,  mások iránt gyanakvó gondolkodásmódnak., de már holnaptól   el   kell   kezdeni   a   friss,   új   gondolkodást,   ami   az   alapja   lehet   végre,   egy   globális együttműködésnek, mert e  nélkül nem  oldhatók meg közös emberi  civilizációnk, nagyon is közös problémái.

Hollai  Hehs Ottó, Németország                          

Megjelent        A  KAPU, februári online számába