2010. május 29., szombat

15 éves a LIA sérültekkel foglalkozó alapítvány

 Megjelent az Erdély.ma-ban [ 2010. május 28., 14:53 ] [67]

 Lókodban tartotta tizenötödik születésnapját a LIA Alapítvány május 20-án, amelyen részt vettek a fiataljaink mellett támogatóink és partnereink is Erdélyből, Magyarországról és Németországból. Egy igazi nagy család ünnepe volt, amely mindannyiunkban megerősítette azt a hitet, hogy érdemes dolgozni.Érdemes a szeretettre és a barátságra építeni.
Köszönet a támogatásért, a partnerségért, hisz csak így együtt sikerülhet jobb világot teremteni azoknak is, akikhez a sors nem volt a legkegyesebb.
Képzés:

A LIA Alapítvány a hátrányos helyzetű fiatalokkal való munkája során megtapasztalta, hogy sokan közülük egyáltalán nem ismerik, mit takar egy szakma. 2005 óta mindegyik évben szerveztünk képzéseket, az idei 2010-ben pedig a Szülőföld Alap támogatásával 26 fiatal változatos, összetett és hasznos képzést kapott május második felében.
Ezen képzést úgy alakítottuk, hogy minél hatékonyabb és hasznosabb legyen a célcsoport számára, így betekintést nyerhettek a mezőgazdász / állattenyésztés / kertészet, élelmiszeripar, korongozás / fazekasság, kőművesség, virágkötészet szakmákba, de az egyéni képesség-, valamint készségfejlesztésekre is figyeltünk csapatjátékok segítségével, pszihopedagógus vezetésével.
A hátrányos helyzetű fiatalok Kovászna, Maros, valamint Hargita megyéből jöttek, így már székelyföldi képző státusa is lett a lókodi bázisnak. Orbán Árpád, Szilágyi Csaba

A trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulója a Dunán

Megjelent az Erdély ma.ban [ 2010. május 28., 15:10 ]

 A Duna Televízió június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján élőben kapcsolja Verőcét: a nap kiemelt eseményeként, 14 óra 55 perctől közvetítjük az ökumenikus Kárpát-Haza Templom felszentelése alkalmából rendezett ünnepséget.
Az ünnepségen fellép a Vágtázó Csodaszarvas, a Fonó Zenekar, a Credo Együttes, Oberfrank Pál színművész, Maczkó Mária és Völgyesi Szomor Fanni énekesek, valamint a Váci Férfikórus is.
Katona Erika műsorvezető
A rendezvény háziasszonya a Duna Televízió Etnoklub című műsorának vezetője, Katona Erika lesz. Várjuk Önöket a Nemzeti Összetartozás Napján!
„A múlt nem arra való, hogy keseregjünk, hanem hogy tanuljunk belőle. Meg kell tanulnunk értelmesen együtt lenni, együtt gondolkozni és igazán ökumenikusnak lenni. Erre remek hely Verőce, az új templom és az a varázslatos domboldal. Egy újabb találkozóhely”- mondta Katona Erika.
A Nemzet Televíziója egész nap a trianoni békediktátum következményeivel foglalkozik: reggel 9 óra 45 perctől az Isten kezében című műsorban azt vizsgáljuk, miként reagáltak az egyházak a határok megváltoztatására, 14 óra 20 perctől pedig a Világba hulló árvaság voltunk ... – Trianon a Felvidéken című magyar dokumentumfilmet mutatjuk be, mely a korabeli sajtó segítségével idézi fel a
Kárpát-Haza templom
felvidéki magyarság akkori hangulatát. 14.55-től élőben kapcsoljuk Verőcét, az ökumenikus Kárpát-Haza Templom megszentelését és az ehhez kapcsolódó ünnepséget, melyen Cselényi László, a Duna Televízió elnöke is beszédet mond. „A Trianon-traumát fel kell oldani, de bárányfelhőkön ugrabugrál az, aki azt hiszi, ezt megtehetjük a szomszéd népek bevonása, meggyőzése nélkül”- vallja Cselényi László. 16.30-tól pedig a Híradó különkiadását láthatják: a Parlamentből élőben közvetítjük az Országgyűlés emlékülését, melyet Trianon 90. évfordulója alkalmából tartanak. 19 órától az 1958-as, Máriássy Félix rendezte Csempészek című magyar játékfilmet tekinthetik meg nézőink.
Csempészek
„Mégis, lelkem, szeressed hazámat!” – Sorstöredékek Trianon után: 20 óra 20 perctől a Balatoni Mónika és Cselényi László rendezte, 2010-es alkotást vetítjük, mely azt vizsgálja, a területek elvesztése milyen hatással volt Magyarország szellemi életére. 21.20-tól a Sütő András Balkáni gerle című művéből készült színházi előadást láthatják, éjfél után öt perccel pedig Kosztolányi, Babits és Karinthy műveiből tekinthetnek meg egy rövid összeállítást, Trianon az irodalomban címmel. 02.05-től a délvidéki magyarság sorsával foglalkozunk a Délvidéki Trianon című magyar dokumentumfilmben.
Mi történt az erdélyi magyarsággal a hűségeskütől a földbirtokreformig, az iskolabezárásoktól az egyházi vagyonelkobzásig 1918. december 1. és 1920. június 4. között? Ezt vizsgálja dokumentumfilmünk, a Gyulafehérvártól Trianonig, 02.40-től.
03.20-tól A szellem órája című műsorral zárjuk a Trianon-napot. Műsorunkban arra keressük a választ, milyen előzmények vezettek a II. világháborút lezáró, a magyarságot ismét a trianoni határok közé visszaszorító döntéshez. Duna Tv

Diákigazolványt a határon túli magyar tanulóknak

Megjelent az Erdély.ma-ban[ 2010. május 28., 21:44 ]

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, az új kormány leendő miniszterelnök-helyettese az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának meghallgatásán azt mondta: nyitottnak mutatkozik a magyar diákigazolvány megadására a határon túli tanulóknak. A diákigazolvány – és az ezzel járó utazási, könyvtárhasználati, múzeumbelépői és egyéb kedvezmények – kiterjesztését a határon túli magyar diákok számára Szávay István javasolta.
A jobbikos képviselő a barikad.hu-nak az ülés után elmondta, hogy az Európai Unióban mind a nyugdíjasok, mind a diákok részesülnek az adott ország kedvezményeiben, ám a nemzetközi diákigazolvány elfogadása Magyarországon nagyon problémás. A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetje ezért el fogja készíteni saját javaslatát az ügyben és reméli, hogy a kormánytöbbség valóban támogatni fogja azt.
„A Jobbik komolyan veszi a konstruktív ellenzéki szerepet, és számos más nemzetpolitikai javaslatunk is lesz, amelyet Gyöngyösi Márton és Zagyva Gyula képviselőtársaimmal megteszünk majd a Bizottságban és az Országgyűlésben egyaránt.” – nyilatkozta Szávay István. A jobbikos politikus örömét fejezte ki, hogy a határon túli magyarság ügyeivel nyolc év után külön államtitkárság fog foglalkozni, és közvetlenül a miniszterelnök-helyetteshez lesz rendelve a terület. Szintén üdvözölte a Semjén Zsolt által felvetett és a Jobbik programjában is szereplő Nemzeti Jogvédő Iroda felállítását, amelynek feladata lesz, hogy az elcsatolt területek sérelmet szenvedett magyarságának védelmet nyújtson. Szávay István e munkához fel is ajánlotta a Jobbik segítségét és a párt jogvédőinek ez irányú tapasztalatait. barikad.hu

Beteljesült álom Gyergyószentmiklóson

Megjelent az Erdély.ma-ban [ 2010. május 28., 18:38 ]

 A Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium támogatásával épült ifjúsági lakásokra óriási szükség volt a Hargita megyei kisvárosban, Gyergyóban, ahol több mint 20 éve nem épült panellakás.
Az Erdős házaspár öt évvel ezelőtt nyújtotta be igénylését az épülő ifjúsági lakások egyikére. Azóta figyelemmel kísérték a panelek építését és vártak, vártak. Az elmúlt napokban értesítést kaptak: hamarosan beköltözhetnek az elkészült ifjúsági lakások egyikébe.
Az új lakásokba beköltöző fiatalok egy év elmúltával 407 eurós négyzetméterenkénti árért vásárolhatják meg a lakásokatAzt egyelőre nem tudni, hogy milyen feltételek mellett válhatnak tulajdonosokká a fiatal bérlők. Az viszont tény, hogy – Gyergyószentmiklóson is – sokkal többen igényeltek ifjúsági lakást, mint ahány épült. A szaktárca államtitkára szerint a program folytatódik.
Azt sem tudni, hogy az újabb megszorítások veszélybe sodorják-e a lakásépítési programot, de sok fiatal család abban bízik, hogy az állam finanszírozta ifjúsági lakásokban teremt majd otthont. Pontos statisztikai adat arra vonatkozóan, hogy hány felnőtt fiatal, vagy fiatal család él szüleivel, vagy albérletben nincs. Azt azonban – az ifjúsági lakásokra leadott igénylések alapján is – bizton állíthatjuk, hogy sok fiatal számára még mindig elérhetetlen álom az, hogy saját lakása legyen. Csata Orsolya Duna Tv, Térkép

2010. május 28., péntek

Nagy "üresedés" van a tanfelügyelőségiek fejében.


Igaz, hogy számolni sem tudunk, hosszú távú befektetésről sem beszélhetünk, ha a tanfelügyelőségiekről szólunk-beszélünk, mert hát nekik ez a gyengeségük.
Mikor a speciális osztályokról  - a kolozsvári Báthoryban megszüntetettekről - beszélünk és az onnan kikerülő diákokról, akik közül több mint 70%-a munkát kap és a cégek „nyomulnak”. hogy szerződést köthessenek, ellentétben a  líceumi végzősökkel, akik közül csak 50 % -a áll - állhat munkába!
Visszatérve a már említett 70 %-hoz, hogy mit is jelent: ez, akkor észre kell venni, hogy ezek a fiatalok nem lehetnek a társadalmunk szégyene, akikkel a tanfelügyelőségiek „el akarnak bánni” ráadásul a törvény adta lehetőségek figyelembe vétele nélkül!
Plusz adók mentek az állami kasszába  ahonnan a tanügy, és legfőbb képen a tanfelügyelőségiek a fizetésüket kapják, arról nem is beszélve, hogy a családok is boldogok mivel sikerül lekötni a fogyatékos gyermekeiket, és nem kerülnek szociális segélyre, ami köztudomású, hogy egyre kevesebb.
Sajnos még ebben az országban az a szerencsénk, hogy még nem kell elszámoljunk a tetteinkről, de hamarosan ez is befog következni, mert a "mézes" bödön áljára értünk.
Lássuk, hogy hova vezet a tanfelügyelőségiek szenzációs döntésükkel:  látható, hogy eleve a  szociális segélyre ösztönözik ezeket a fiatalokat, ami az állam plusz kiadása!
A cégvezetők látva ezt a szerződést felbontogatják és már nem biztosítanak munkát, ezen kívül pénzek sem mennek ezután az államkaszába.
Sajnos egy rosszul értelmezett politikai húzás is volt a dologban. Amiért a szövetségiek egyre jobban teret veszítenek! Annak ellenére, hogy a kocsmákban egyes szövetségiek ezeket nem veszik komolyan mondván a hátrányos helyzetűek úgy sem SZAVAZNAK…
Megszeretném említeni, hogy a hátrányos helyzetűek mellett még ott vannak a családtagok, a rokonok, a szomszédok, az ismerősök, akik már tudomást szereztek ezekről a helytelennek tartott osztály és iskolabeszüntetéseket. Ez pedig több ezer embert jelent. amit a struccpolitikátok miatt már el is veszítettétek.
A kolozsvári MPP szervezete követeli a magyar ajkú tanfelügyelőségiek lemondását! Ez főleg azért mivel csak az ország államkaszáját terhelitek, a szakembereket elbocsátásában élen jártok. Statisztikai adatok mögé bújtok és eddig egyszer sem törekedtetek az EU-s pénzeket lehívni, arról nem is beszélve, hogy csak saját üzleteitek kialakítására törekedtetek ( lásd a román sajtót ).
A kolozsvári MPP megígérte, hogy elkészíti és bemutat egy tanügyi stratégiát , de ilyen tanfelügyelőségi vezetőség nem érdemli meg a segítségünket, olyanok akik a saját népe ellen cselekszik, amivel  még a román ajkúak is meglepődtek. Keizer Róbert,

Külpolitikai érdekeink – Kína a többpólusú világ megjelenítője és formálója


            Az bizonyos, hogy manapság igen sok szó esik Kína gazdasági-, pénzügyi-, valamint geopolitikai-nagyhatalmi szerepéről. Az ezzel kapcsolatosan létező számtalan gazdasági-pénzügyi felmérés, a statisztikai kimutatások sokasága, a politikai elemzések összessége, mind arra a kérdésre próbálnak valamiféle választ adni, hogy mi a szerepe ennek az országnak jelenleg a világban, de talán még inkább arra, hogy hogyan fogja majd befolyásolni-alakítani a XXI-ik század világtörténelmi eseményeit.
            A méreteiben gigantikus és több ezer éves kultúrával büszkélkedő ország talán nem mindig volt a történelem legmeghatározóbb szereplői között, de az utóbbi évtizedek rohamos fejlődése során egy igazi világhatalommá nőtte ki magát, amelyet ma már semmilyen alapvető nemzetközi problémában nem lehet megkerülni, vagy egyáltalán mellőzni. Elkerülve a sok lehetséges szempont szerinti tanulmányozást, értékelést és elemezgetést, nem tűnik érdektelennek - csupán csak egy rövid  gondolatsor erejéig - egy kicsit „magyar szemmel” is betekinteni az úgynevezett „Kína jelenség” világpolitikai kihatásai mögé, ezek mögött pedig magyar nemzetpolitikai lehetőségeket keresgélni és megfelelően megjeleníteni.
            Talán nem rossz kiindulópont, ha mindjárt abból a valóságból indulunk ki, hogy Kína az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) öt állandó tagjának az egyike, s így minden fontos nemzetközi döntés meghozatalában igen jelentős szerepe van. Most csak egyetlen esetre kitérve, még egy olyan kérdésben is, mint például Koszovó önálló állam létrejöttében. Laikus szemlélettel azt lehetne kérdezni, hogy ugyan mi köze lehet Kínánk e piciny, és igen távol fekvő országhoz? Hiszen eléggé valószínű, hogy sok kínai politikus csak alapos keresgélés után, ha egyáltalán rátalál a térképen erre az országra, arról nem is beszélve, hogy a történelméről, a kultúrájáról, az ott lakó emberek mindennapjairól - diplomatikusan fogalmazva - aligha van valamiféle halvány ismeretük. Kevésbé hiszem én, hogy mindezek egyáltalán érdekelték is valamicskét a kínai politika vezetőit. Azt viszont tudjuk már, hogy Kína igencsak nyomatékos álláspontot jelenített meg a tartomány Szerbiától való elszakadási folyamatában, éppenséggel Oroszországgal „karöltve”. Mindezt pedig nem azért tette, mert egyáltalán is érdekelte volna a körülbelül 2 milliónyi ember sorsa és jövője, hanem egyszerűen csak azért, mert az Egyesült Államokkal szemben akarta a saját politikai erejét megmérettetni-fitogtatni. Szóval - röviden fogalmazva, ahogyan a történelemben már számtalanszor előfordult, a nagyhatalmi érdekek küzdelmében emberek millióinak sorsát dobálgatták jobbra-balra, sokszor éppen teljesen függetlenül az emberi jogoktól, az igazságtól, vagy az alapvető demokratikus elvektől.
            Az előző példából kicsit okulva - véleményem szerint - a magyar politikai elitnek azt kellene végre-valahára jól a fejébe vésnie (a XX. század történései tükrében is), hogy az ilyenfajta játékot a „nagyok” mindig is el fogják játszani, akárhányszor is a saját érdekeik ezt megkövetelik. Amikor pedig nem, akkor majd újra a demokráciáról és az alapvető emberi jogokról fognak mondani megható és szép meséket a „kicsiknek”. Természetesen, ezen utóbbiak elaltatására. De mint ahogyan a mesében is szokott lenni, az esélytelen „legkisebbik fiú” is kitalálhat csavaros eszével olyan megoldásokat, melyek segítségével sikeres lehet talán az óriással szemben, akár még reménytelennek tűnő helyzetekben is.
            Tulajdonképpen, ez esetben nem is valamiféle reménytelen helyzetről volna szó, hanem olyan magyar nemzetstratégiai lehetőségekről, amelyeket jó volna az elkövetkezőkben a megfelelő bölcsességgel nemzetünk javára ügyesen kihasználni. A stratégia röviden fogalmazva pedig abból állhatna, hogy igen előnyös lenne az elkövetkezendő évtizedekben Kína támogatásának a megnyerése, mégpedig úgy, hogy bármilyen világpolitikai konjunktúrában a magyar politikai érdekek mellett álljon ki a megfelelő határozottsággal. Az ilyenfajta igen bátornak tűnő elképzelés kivitelezése egyáltalán nem tűnik egy lehetetlen vállalkozásnak. Természeten nem úgy, hogy a magyar nemzet Kárpát-medencei helyzete iránt próbáljuk fogékonnyá tenni a kínai atyafiakat, a történelmi érveket és igazságtalanságokat felemlegetve, vagy ha az emberi jogok eltiprásának súlyos eseteit ismertetjük velük. Mindezekkel aligha érnénk el a legcsekélyebb eredményt is, főleg ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a kínaiak nem igen szemérmesek az emberi jogok betartásával kapcsolatosan (lásd éppen Tibet esetét). A kínai politikai vezetésnek pedig vannak bizony ennél sokkal égetőbb és fontosabb problémái is. Például az, hogy a temérdek árut, amit igen alacsony önköltséggel otthon legyártanak a szorgos polgárok, a világpiacon el is kellene adni valahol. Ha ez nem sikerülne, akkor otthon náluk is nagyon megugrik a munkanélküliség, nő az elégedetlenség, s innen már csak egy kis lépés a politikai hatalom elleni elégedetlenség kinyilvánítása, netalán erőszakos kikezdése.
Szóval, ennek az óriásnak az egyik legégetőbb problémája most éppen az, hogy nagy felvevő piacokat találjon. Az Európai Unió pedig egy ideális piac lenne, hiszen polgárainak nagy része viszonylag tehetős, ami a felvásárló erő kérdését illeti. A gond most csak az, hogy a temérdek árut el kellene szállítani először Európába, onnan majd egy stratégiai elosztó központon keresztül meglehetne oldani a széthordás problémáját is. Aki az írott- és az elektronikus sajtót figyelmesen követi, az tudja, hogy a kínai vezetés igen komolyan tapogatózik ebben a kérdésben, s éppen Magyarországon a legalaposabban. Földrajzi adottságait tekintve Magyarország pedig egy ideális helynek tűnik logisztikai központok kialakítására, a nemzetközi áruforgalom lebonyolítására. Erre már működőképes kezdeményezések is vannak, sőt ígéretes tervek is körvonalazódtak. Jó volna, ha a magyar politikai vezetés a megfelelő okossággal és figyelemmel kezelné ezt a kérdést. Sőt, a gazdasági kérdéseket leleményesen lehetne fűszerezni - bizonyos mértékig - bő érzelmi adalékokkal is, hiszen a kínaiak egy jelentős része ma is távoli rokonoknak tekinti a magyarokat, nagyfokú empátiát tanúsítva irántunk. Tehát, nem kellene mást tenni, mint a gazdasági kapcsolatok építése mellett gyakran felemlegetni a közös történelmi szálakat is. Azt, hogy több mint ezer éve a magyarság valahonnan Ázsia keleti részeiről vándorolt Európába, s máig az egyetlen népcsoport, amelyik megmaradt saját mivoltában az európai kontinens közepén, ennyi évszázad után is. Sok esetben pedig az érzelmi kapcsolatok megfelelő alakítása igen kedvező hatással lehet még a gazdasági folyamatok kialakításában és egyengetésében is.
Most pedig képzeljünk el egy olyan forgatókönyvet, hogy a kínai politikai vezetés szemszögéből Magyarországot a kínai áruk legfontosabb európai elosztóbázisának tekintenék, igen fontos gazdaság-stratégiai jelentőséggel. Ettől kezdve, bármilyen nemzetközi konjunktúrában valószínűleg számítani lehetne a magyar politikai érdekek nagyfokú támogatására a részükről, hiszen valójában inkább a saját gazdasági érdekeik alapján mérlegelnének. Ebben a században nem kizárt, hogy még lesznek nagyfokú változások sok vonatkozásban itt Kelet-közép Európában is. Így igencsak jól fogna, egy ilyen helyzetben a hátunk mögött tudni egy olyan meghatározó támogatót, mint amilyen Kína.
Tulajdonképpen Kína kegyeinek az elnyeréséért mások is buzgólkodnak serényen. Például még a román politikusok is, akik még akkor is ijedten agitálnak, amikor senki sem kérte őket a feladatra. Jó példa erre a Dalai Láma meghívásának esete, amikor "mitica"-ék, a szokásukhoz híven, a jól bevált módszert próbálták újra előhúzni. Vagyis, minden kedvezőnek látszó nemzetközi helyzetben szájaskodni és hangoskodni teljes torokkal, aztán pedig várva ravaszul, hogy a helyezkedő politikai alakulás folytán hátha majd valami újra ingyen pottyan az „asztalra”. Mint ahogyan az közel száz éve történt - a második világháború után, a történelem ideiglenes tévedése folytán. Természetesen autópályák nincsenek a befektetőknek, a logikai központok megléte csak egy halvány vágy, a mára már korszerűtlenné vált vasúti infrastruktúra pedig alapjaiban még mindig az, amit javarészt mások fektettek le bő egy évszázaddal ezelőtt.  Van viszont világelsőségre pályázó bizánci-fanarióta korrupció és bürokrácia. Természetesen mindezek a tények a román politikumot egyáltalán nem zavarják. Hiszen ők eddig még nem szoktak hozzá, hogy valamit is adjanak valamiért, ők csak az ingyent szokták lesni szüntelenül. Tehát, a kínai befektetőknek sem nagyon van, amit felajánlani, de ha az egy és oszthatatlan ország jól bevált szlogenjét kiabálják szolgalelkűen (valójában csak az ingyen kapottat féltvén ez alatt görcsösen), akkor hátha-hátha valahogyan meglehetne téveszteni a távol-keleti országot, s potyaleső helyzetbe lehetne kerülni újra.
Magyarországnak viszont már jó infrastruktúrai adottságai vannak: eléggé fejlett az autópálya hálózata, megfelelőek a logisztikai adottságai, valamint kiváló a földrajzi elhelyezkedése. Tehát eléggé előnyös helyzetben van más taktikázókkal szemben, csupán csak a megfelelő és hathatós politikai irányvonal kell még, hogy nemzetstratégiai szempontból a Kínával való kapcsolatrendszer a vártnak megfelelően alakuljon. Például hasonlószerűen, mint ahogyan a Mercédesz Konszern kecskeméti befektetése esetében is történt. Amikor szakszerűen, a megfelelő határozottsággal és hozzáállással kezelve a kérdést, egy rendkívülien fontos és nagy volumenű befektetést sikerült megnyerni a magyar gazdaságnak. Az ügyeskedő-ravaszkodó bizánci taktikázás pedig esélytelenül alulmaradt a versenyben.
A sikerrecept tehát adott. Talán még csak az kellene, hogy a nem eléggé körültekintően és megfontoltan mérlegelő politikusok is alaposabban gondolkodjanak, még mielőtt valamit cselekednének. Ha pedig történetesen meghívást intéznének egy olyan személyiség fele, mint amilyen a Dalai Láma, akkor lehetőleg alapvető nemzetpolitikai stratégiákat is próbáljanak mérlegelni. Mert nem biztos, hogy csak nosztalgia- és látványpolitizálásra van szükségünk ebben a században. Inkább céltudatos magatartásra, és látványos eredményekre a magyar nemzetpolitikában. A Kínával való stratégiai viszony kifejlesztése és ápolása pedig sok szempontból meghatározó jelleggel bírhat számunkra az elkövetkező évtizedekben.  Dr. Szász Csaba

RMDSZ-EMNT összefogást sürget Antal Árpád

Megjelent a UMSZ-ben | 2010-05-27

Meg kell teremteni az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közti összefogást, hogy a román és magyar kormányoktól származó pénzforrásokat az erdélyi magyarság érdekében lehessen értékesíteni – jelentette ki tegnap Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester. Kifejtette: azért fontos és aktuális most ez a kérdés, mert a magyarországi választások után „az anyaországban és itthon is letisztultak a viszonyok”.


A polgármester kijelentése két nappal azután hangzott el, hogy Tőkés László, az EMNT elnöke közleményben felkérte az új magyar kormányt, hogy az elszámoltatás gyakorlatát terjessze ki a határon túlra is. A dokumentum szerint az elmúlt nyolc évben a magyar kormány határon túli magyarokra vonatkozó támogatáspolitikája valós kormányzati és társadalmi ellenőrzés hiányában sokszor „az egypártrendszer és klientúrájának építését szolgálta közösségépítés helyett”.
Mint ismert, a magyarországi kormánytámogatások jelenleg elsősorban a Szülőföld Alapon keresztül jutnak el a határon túli magyarokhoz. Nem tudni még, hogy a Fidesz-kormány milyen formában változtat az eddigi gyakorlaton.Kovács Zsolt
Megjegyzés
A szövetségi vezetés elveszni látszik, amiért elkezdett egy "frontális" tevékenységet: előbb az MPP elnöke ellen, majd a nemzetiek mellett foglalnak állást, de nem csúcsvezetés, hanem a harmadrendű vezetés illetve a helyhatósági tisztségviselői szinten (lásd az udvarhelyi illetve a sepsiszentgyörgyi polgármesterek beszédeit). Nem elégednek meg a román illetve az erdélyiek közpénzéből való részesedéssel, hanem még a magyar állam pénzére - az ottani közpénzre - is"utaznának"... A romániai magyarság képviselete nem csak az Antal úr említett szerveződésekből áll, de erről a megszólaló hallgat... (Erdélyi Polgár)   

Egy lépés előre

Megjelent az Erdély.ma.ban [ 2010. május 28., 14:36 ]

Most már egyre világosabb: azért van válság, mert az elmúlt húsz évben, különösképpen a 2007–2008-as időszakban felelőtlen gazdálkodás folyt az országban. Ezt abból lehet tudni, hogy a kormánypárti politikusok naponta legalább tízszer elmondják. Pont annyiszor, ahányszor mikrofont tartanak eléjük.
Ezekkel a megállapításokkal nehéz vitatkozni, mert régi alapszabály, hogy mindent az előző kormányok rontanak el. Az előző kormányok mindig válogatott gazemberekből és inkompetens fél hülyékből állnak, akik annyira összekeverik a dolgokat, hogy az új kormánynak évtizedekre lenne szüksége, hogy rendbe tegye utánuk azokat. Így már az is érthető, hogy Emil Boc és az általa vezetett kormányok az elmúlt közel két év alatt miért nem fedezték fel a problémákat. Emil Boc ugyebár gyakorlatilag már a negyedik kormányt vezeti a győzelembe. Kezdte a PSD-vel közösen alakítottal, a szociáldemokraták kirúgásával folytatta szólóban a szűk haveri kör élén, aztán következett az ügyvezető kormánykodás, míg végül összejött a jelenlegi felállás, amely fáradságot nem ismerve tökéletlenkedik. Szűk két év alatt ennyi variálás után nem is csoda, hogy váratlanul ért itt mindenkit a válság. A francnak volt ideje foglalkozni az állami büdzsé kiadási és bevételi oldalainak összehasonlítgatásával meg a más országokban zajló történésekkel. Érdekes azonban, hogy vannak olyan arcok, akik mind a Boc előtti, mind pedig a jelenlegi kormányban, vagy annak közvetlen közelében küzdöttek és küzdenek a jólétért. Amolyan jolly jokerek ezek, minden helyzetben bevethetők. Ők sosem hibáznak el semmit, és nem felelnek semmiért. Neveket nem említenék, mert az illetők rendkívül érzékenyek, nem úgy, mint azok, akik meg szokták őket választani.
Amúgy az indoklás, hogy a 2007–2008-as időszakban „elkövetett” kormányzás miatt kell most bűnhődnie az egész országnak, jó szöveg, csak éppenséggel nem egészen igaz. Az viszont százszázalékosan igaz, hogy az elmúlt húsz év baklövései nem voltak ingyenesek, meg kell fizetni mindent. És fizetni fogunk, mese nincs. Ebben sincs semmi új, csak a legfiatalabbak nem emlékezhetnek arra, hogy Románia harminc évvel ezelőtt már nekilátott megfizetni mindenért, amikor Ceauşescu úgy döntött, hogy a lakosságon spórolja ki az államadósságot. Szörnyű időszak volt, sok nélkülözéssel, miegymással fűszerezve, de az adósság ki lett szépen fizetve.Most ismét a lakosság fogja a cechet állni. A számla be van nyújtva. Akit érdekel, utánanézhet, hogy az állam konkrétan miként fogja megsarcolni a családi kasszát, akit pedig nem érdekel, az is megtudja majd időben. Lesz itt olyan megszorítás, hogy a baritonok is szopránt fognak énekelni. Ezzel együtt erősen kétséges, hogy a beígért intézkedések kihúzzák Romániát a bajból. Nem véletlen, hogy még senki sem fogalmazta meg, egészen pontosan meddig is kell koplalni. Az államfő, a miniszterelnök és a különböző tárcavezetők szerint, ha minden jól megy, akkor az idei év végéig. Ha minden jól megy... Marad a kérdés, hogy mikor ment itt jól valami?
Első hallásra nem tartozik ide: az Amnesty International ismét közzétett egy jelentést, amelyben megállapítja, hogy mind Szlovákiában, mind pedig Romániában rossz cigánynak lenni. Ami azt illeti, Románia a jövő hónaptól óriásit fog előrelépni a hátrányos megkülönböztetés leküzdése terén. Magyarnak, románnak lenni is rettenetesen nehéz lesz Szüszer-Nagy Róbert www.honline.ro

Sokba kerül, ezért nem oktatják a sérült gyerekeket

Megjelent az Erdély.ma-ban [ 2010. május 28., 14:22 ]

Fel kell számolni a kolozsvári Báthory István Elméleti Gimnáziumban működő, sérült gyerekekkel foglalkozó speciális osztályokat, mert a Kolozs megyei tanfelügyelőség szerint túlságosan költséges a fenntartásuk – írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
A Kolozs megyei tanfelügyelőség főként finanszírozási nehézségekre hivatkozva utasította el a kolozsvári iskola és a Báthory Szülői Szövetség kérését, hogy az osztályokat tovább működtessék.
A Báthory az egyetlen olyan romániai magyar tanintézmény, ahol speciális integrált tanítás folyik magyar nyelven.A felajánlott megoldás szerint a szóban forgó gyerekeket vagy normál osztályba, vagy súlyosan fogyatékos gyerekeket foglalkoztató osztályba kellene beíratni.
A szakemberek egyöntetű véleménye szerint egyik sem lenne jó, a mostani a legeredményesebb oktatási módszer, mivel egyszerre valósítja meg a személyre szabott speciális nevelést és integrációt.
A speciális oktatási vonal lelkes szakemberek kezdeményezésére jött létre a Báthory Gimnáziumban, 1996-ban. Kezdetben egyetlen elemi osztállyal indult az oktatás, majd a 2007-2008-as tanév befejeztével már a harmadik nyolcadik osztály került ki az iskolából.
A hagyományostól eltérően az oktatás differenciált formában történik, ami annyit jelent, hogy a legtöbb esetben a tanterv egyénre, illetve kiscsoportokra szabott, de minden esetben a nemzeti kerettanterv követelményeit követi, osztály- és képességszintet szem előtt tartva.Duna Tv / MTI

Felszámolhatják a magyar speciális osztályokat

Megjelent az Erdély.ma-ban
[ 2010. május 28., 13:48 ]

Fel kell számolni a kolozsvári Báthory István Elméleti Gimnáziumban működő, sérült gyerekekkel foglalkozó speciális osztályokat, mert a Kolozs megyei tanfelügyelőség szerint túlságosan költséges a fenntartásuk – írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
A Kolozs megyei tanfelügyelőség főként finanszírozási nehézségekre hivatkozva utasította el a kolozsvári iskola és a Báthory Szülői Szövetség kérését, hogy az osztályokat tovább működtessék.
A Báthory az egyetlen olyan romániai magyar tanintézmény, ahol speciális integrált tanítás folyik magyar nyelven.
A felajánlott megoldás szerint a szóban forgó gyerekeket vagy normál osztályba, vagy súlyosan fogyatékos gyerekeket foglalkoztató osztályba kellene beíratni. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint egyik sem lenne jó, a mostani a legeredményesebb oktatási módszer, mivel egyszerre valósítja meg a személyre szabott speciális nevelést és integrációt.
A speciális oktatási vonal lelkes szakemberek kezdeményezésére jött létre a Báthory Gimnáziumban, 1996-ban. Kezdetben egyetlen elemi osztállyal indult az oktatás, majd a 2007-2008-as tanév befejeztével már a harmadik nyolcadik osztály került ki az iskolából.
A hagyományostól eltérően az oktatás differenciált formában történik, ami annyit jelent, hogy a legtöbb esetben a tanterv egyénre, illetve kiscsoportokra szabott, de minden esetben a nemzeti kerettanterv követelményeit követi, osztály- és képességszintet szem előtt tartva. fn.hu

Jön Matolcsy: nemcsak a régi telefon-, a közgáz könyveket is eldobhatjuk

Megjelent a Hírszerző információ -ban 2010-05-27 18:17
Más közgazdasági elmélet mentén kormányoz majd a Fidesz, mint az előző kormányok - mondta Matolcsy György, leendő gazdasági miniszter. A jelölt kifejtette: a szakképzési rendszert a német duális modellt követve készül átalakítani a Fidesz kormány, a következő 4-6 évben harmadával csökken a vállalkozások és a munkavállalók általános adóterhelése, a 24 év alattiak illetve az 55 év fölöttiek foglalkoztatásának ösztönzésére pedig külön kedvezmények szeretne bevezetni a felálló kabinet. A költségvetési egyensúlynál és az államháztartási stabilitásnál fontosabb a gazdaság élénkítése és az így létrejövő munkahelyek – lényegében ez volt a legfőbb tanulsága Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterjelölt munkaügyi bizottsági meghallgatásának. Matolcsy kijelentette: a Fidesz kormány más közgazdaságtani elmélet mentén fogja irányítani az országot, mint az előző kormányok. A modell – az angolszász országokban meghonosodott gyakorlattal és elmélettel ellentétében – nem az államháztartás stabilitásán (alacsony hiány, alacsony infláció, alacsony adósság) keresztül érne el magasabb növekedést és magasabb foglalkoztatási rátát, hanem a gazdaság felpörgetésével, beruházások támogatásával, munkahelyek teremtésével eredményezne stabilitást, tehát alacsony adósságot és hiányt.
Arccal a képzetlenek felé
Matolcsy közölte: a kormány célja a képesítéssel nem rendelkező 800-850 ezer munkaképes ember foglalkoztatásának elősegítése. Ma Magyarországon a képesítéssel nem rendelkezők mintegy 20-27 százaléka dolgozik csupán, szemben a diplomás foglalkoztatottak kimagasló (72 százalékos) arányával, és a nem felsőfokú képesítéssel rendelkező ugyancsak magasnak mondható (63 százalék) arányával. 
A miniszterjelölt a kormányprogramhoz hasonlóan a mezőgazdaságot, az építőipart és a turizmust nevezte meg a munkanélküliek tömegeit felszívni képes ágazatokként. A plusz egymillió foglalkoztatott azt jelenti, hogy a jelenlegi 3,7 millióról 4,7 millióra kell emelni a dolgozók arányát – mondta Matolcsy. A célkitűzés igen ambiciózus. Az 1998-2002 közötti ciklusban 240 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami részben a járulékcsökkentés, részben a foglalkoztatottakat összegző statisztikai módszerek változásából fakadt.
Olcsó hiteleket!
Matolcsy szerint adócsökkentéssel, a bürokratikus terhek csökkentésével, a szakképzési rendszer átalakításával, az uniós források munkaintenzív ágazatokba történő átcsoportosításával, olcsó hitelekkel (alacsony alapkamattal és a bankrendszer működésének újraszabályozásával) el lehet érni a foglalkoztatottság radikális javulását.
A jelölt a szakképzési rendszer átalakításának terveiről kifejtette: az üzleti világ és az iparkamara bevonásával a német modell alapján kell átalakítani a rendszert. (A német modell lényege, hogy a munkaadók bevonásával a képzés jóval gyakorlatorientáltabb szemben a mai elméleti fókuszú hazai képzéssel.)

Narancssárga riasztás van érvényben

MNO - KA  2010. május 27. 21:02

Csütörtök este az ország északnyugati és délnyugati felén fordulnak elő zivatarok, melyek a két határszél mentén haladnak nyugatról kelet felé.
Többfelé várható heves zivatar, amelyet 90 kilométeres széllökések és jégesők is kísérhetnek. Lokálisan akár 20-25 milliméter eső is lehullhat rövid időn belül – közölte a meteorológiai szolgálat.
Az ország többi régiójában másodfokú riasztás van érvényben a zivatarok, a viharos szél és a jégeső miatt. Előrejelzésük szerint szerdán északon, északkeleten lehet intenzív zivatarok kialakulására számítani.(MTI)

Amerikában hódít a mangalica

MN O - PL 2010. május 27. 20:52
 

Az Egyesült Államokban felfedezik a zsírsertést, valóságos zsírforradalom kezdődik – idézte a legbefolyásosabb amerikai üzleti lap, a The Wall Street Journal Heath Putnamet, a világhírű magyar sertésfajtát, a mangalicát tenyésztő Wooly Pigs cég vezetőjét.
A washingtoni Wooly Pigs az első olyan amerikai vállalat, amelyik mangalica sertést importál. A cég a göndör szőrű magyar sertésfajtát már a saját telepein tenyészti, osztrák módszerek alkalmazásával. A sertészsír és a mangalica állt a középpontjában a napokban a New York-i Prime Meats étteremben rendezett eseménynek, amelyen a város vezető séfjei és éttermi szakemberei vettek részt.
A The Wall Street Journal beszámolója szerint az ételeket remeknek találták olyan neves séfek, mint Tom Colicchio, April Bloomfield és Bradford Thompson. Egyebek mellett mangalicából készült, juharszirupban érlelt sertésszeletet, szárazon pácolt szeletet és sertészsírral készült kekszet szolgáltak fel. A Wooly Pigs vezetője, Heath Putnam szerint a mangalicából készült ételeket sok étterem fel akarja venni a kínálatába.
A Wooly Pigs célja, hogy a legjobb európai disznóhúsokkal azonos minőségű terméket állítsanak elő Amerikában. E célból importálják a világ legzamatosabb, legízletesebb – telítetlen zsírsavakban gazdag – húsát adó zsírsertést, a mangalicát. A vállalat az Amerikában tenyésztett sertésektől eltérő mangalicafajta megőrzésére törekszik. A cég a sertések feldolgozását is különleges európai módszerekkel végzi, amelyekkel az Egyesült Államokban nem forgalmazott termékeket állítanak elő.(mti)

Sebességi rekordot ért el az amerikai hiperszonikus repülőgép

2010. május 27. 16:02


A hangsebesség hatszorosával új sebességi rekordot állított fel az X51A jelű, kísérleti stádiumban lévő katonai repülőgép Dél-Kaliforniában
A hullámlovasnak (Waverider) is nevezett gépet egy B-52-es hadászati bombázóról indították. A segédhajtóművek után bekapcsolt scram-jetnek nevezett hajtóművel a gép 200 másodpercen keresztül tartotta rekordnak számító sebességet.  
Az amerikai légierő (USAF) közleménye szerint a korábbi tesztekben 12 másodpercig tudták tartani a hiperszonikus sebességet. A scram-jet hajtómű a segédberendezésekkel együtt mindössze egyetlen csőből áll, amelyet a szuperszonikus, azaz a hangsebességnél gyorsabb repülés mellett lehet bekapcsolni.
Ha ezt a csövet a menetiránynak megfelelő szögbe állítják, és a cső belsejében az átáramló levegőbe üzemanyagot fecskendeznek, majd begyújtják, a gázkeverék a hőtől kitágulva a cső hátsó végén beáramló levegőnél nagyobb sebességgel fúvódik hátra. A beáramló és a kifújt gázmennyiség közötti sebességkülönbség jelentős tolóerőt ad.   
A hang sebessége földközelben 1222 km/óra. Nagy magasságban, ahol ritkább a levegő már jóval kevesebb. A hangsebesség 5-8-szorosát elérő repülőgépeket hiperszonikusnak nevezik. Az ilyen gépek útjuk nagy részét a légkör legfelső rétege fölött, közel 100 kilométer magasan teszik meg, ahol az alacsony légellenállás miatt egységnyi üzemanyaggal óriási távolságok átrepülésére van  lehetőség.
Amikor ezek a gépek lejjebb ereszkednek a sűrűbb levegőbe, akkor úgy pattannak vissza, mint a víz felett kacsázó lapos kavics, ezért nevezik hullámlovasoknak az X51-eseket.Forrás: hirado.hu/MTI

Szenzációs lelet! Megtalálták az első etruszk lakóházat

Megjelent a Hiradó.hu ban 2010. május 27. 21:54




A régészek számos etruszk sírt tártak már fel, de lakóházak maradványaira a legritkább esetben bukkantak
Egy épen maradt, körülbelül 2400 évvel ezelőtt épült etruszk lakóházra bukkantak a héten olasz régészek a toszkánai Grosseto város közelében, Vetulonia régészeti lelőhelyen. Szakértők szerint ez az első etruszk "domus", amelyet Itália területén találtak.
A szenzációs lelet egy két évtizede tartó régészeti feltárásra tette fel a koronát. A Vetulonia ősi városhoz tartozó épület köré a tervek szerint skanzent fognak kialakítani.
"Ezek az Olaszországban eddig a legjobb állapotban megtalált etruszk ház maradványai" - jelentette ki Simona Rafanelli, a veltuloniai régészeti múzeum igazgatója. - "A lelet egyedülálló Olaszországban, ennek alapján teljes egészében rekonstruálni tudjuk a házat".
A ház falait kiégetetlen agyagtéglából (vályogból) építették. Ezek a valaha is fellelt első etruszk téglák. A régészek egyebek mellett találtak még agyagedényeket, malomkövet, szögeket, ajtófogantyút, valamint bronz bútormaradványokat is. Rábukkantak egy szárazon kikövezett pincére is, amelyben hajdan bort és élelmiszert tároltak.
A régészek szerint az épület egy gazdag és befolyásos család otthona volt. Simona Rafanelli reményét fejezte ki, hogy a további ásatások során sikerül majd feltárni a ház bejáratát is.
A "domusban", egy kis oltárra helyezve, hat etruszk és római pénzérmét találtak, amelyek alapján megállapították, hogy a ház Lucius Cornelius Sulla tábornok Etruria - és Vetulonia - ellen i.e. 79-ben vezetett hadjárata idején omolhatott be.
Az etruszkok nyelve és eredete továbbra is megfejtetlen rejtély. A Római Birodalom felemelkedése előtt virágzó kultúrájuknak olyan jeles emlékei vannak Lazio tartományban és Toszkána déli részén, mint Tarquinia, Cerveteri, Vulci és Veji. Forrás: hirado.hu/mti

Ne félj, csak higgy, és meggyógyul!

2010. május 27., csütörtök

A létező kettős állampolgárságunk (földi és mennyei) után, lehetőség nyílt a magyar Országgyűlés döntése nyomán arra, hogy együvé tartozásunkat felvállaljuk. Mai újszövetségi igeszakaszunk egy igeverse, a Lk 8,50b mondja: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul!”
Hiszem, hogy a halottnak látszó magyar nemzeti egységet is hittel lehet feltámasztani és semmilyen erőszakoskodó fenyegetéssel, nem lehet megfojtani, ha az valóban hitből fakad és belőlünk nyer megfogalmazást! Adja az Úr, hogy ami ebben az ügyben, a továbbiakban rajtunk múlik, ahhoz nekünk is legyen elég hitünk és erőnk, bátorságunk és (ki)tartásunk. Bizony, gyógyul a 2004. december 5-én ejtett seb, s ezért úgy érzem, egyedül a történelem Uráé a köszönet és a hála. Soli Deo Gloria!
Hiszem, hogy közös az örömünk és kérem, hogy legyen közös a hálaimádságunk is!
Testvéri szeretettel: Somogyi Alfréd, apácaszakállasi református lelkész
Felvidék.ma

Író–olvasó találkozó Brassóban és Négyfaluban

Megjelent a Brassói Lapok-ban 2010-05-20 

Az Irodalmat a vidéknek címû projekt útiterve szerint író–olvasó találkozót, felolvasást és könyvbemutatót tart az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) küldöttsége május 27-én, csütörtökön:
• 10 órától a Zajzoni Rab István Középiskolában
• 13.30 órától az Áprily Lajos Fõgimnáziumban.
A küldöttség tagjai: Király Zoltán költõ, az E-MIL ügyvezetõ elnöke, Fekete Vince József Attila-díjas költõ, a Székelyföld címû folyóirat szerkesztõje, Lövétei Lázár László József Attila-díjas költõ, Gáll Attila költõ, író, Farkas Wellmann Endre költõ, irodalomtanár.
Házigazdák: a magyar szakos tanárok.

Túlméretezett apparátus

Megjelent a Brassói Lapok.ban [ 2010-05-20 ]
Az állami apparátus körülbelül 500 000 alkalmazottal túlméretezett, nem csupán 100 000–200 000 személlyel, amennyiről jelenleg beszélnek – nyilatozta Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank kormányzójának tanácsadója.
Jeffrey Franks, a FMI romániai küldöttségének vezetője szerint a következő években 250 000 alkalmazottal kellene csökkenteni az állami ágazatban dolgozók számát.

Reményteljes aggodalmainkról

Megjelent az Árkád-ban 2010. máj. 26., szerda, 09.47.17 EEST


Szó mi szó, tényleg nyakig ülünk a pácban.
Manapság, ha két régi ismerős összefut, már semmi másról nem tudnak szót váltani csak arról, hogy rossz irányt vettek dolgaink. Persze jócskán vannak köztünk optimisták, akik fennen vallják, lesz ez még rosszabb is, meglásd!… és félő, hogy van némi igazságuk.
Sok jóra nem számíthatunk egy olyan országban, ahol úgy tűnik, arra volt csak jó húszévnyi demokratikus államirányítás, hogy mindent tönkrevágjanak. Szisztematikusan, alaposan megfontolva, rengeteg pénzzel – az adófizetőkéből persze – de rendesen helybenhagytak mindannyiunkat.
Már jó ideje mondom, saját tapasztalatom alapján, sajnos, bizony-bizony nálunk már semmisem működik rendesen, csak a halál. Csak az ilyesfajta ügyvitel helyszínein nem kell sorba állni, várakozni, acsarkodni.
Ezen kívül bárhova nézünk, bármilyen hivatalos gondunk akad, ahhoz már kötélidegekre van szükségünk.
Talán ezért is tartották honatyáink időszerűnek, hogy sors-szerepüket vállalva további csapásokat mérjenek mindannyiunkra. Előbb meglobogtatták az adóemelések lehetőségét, aztán látva a nagy felháborodási-hullámverést, átnyergeltek a még fájóbb pontunkra, a bérekre, nyugdíjakra, gyerekpénzre, gyesre, stb. – csakhogy le ne maradjon valaki a „veszélyeztetett állatfajok” listájáról. Mi pedig annak rendje és módja szerint vettük is a lapot. Agyonsztrájkoljuk azt, ami még megmaradt a tanügyből, azt, amit még nem reformáltak félre az egészségügyben… Ugyanazt a szakszerűnek csúfolt, közhivatalként működő semmit mostantól jogosan sztrájkkal bénítjuk meg. Miközben „harcedzett” vezetőinknek mindig akad egy-két keresetlen szavuk arra, hogy általuk egyre csak tökéletesednek mindennapjaink, hogy rohamos léptekkel haladva kampányútjaikon, ők már látják teljes felvirágoztatásunkat – csak igazán legyünk türelemmel, és ne akarjuk mindenáron megtudni mennyit hozott e töménytelen, fárasztó munka a saját konyhájukra. Ne legyünk már kíváncsiak bevételeikre. Nézzük csak gyöngyöző homlokuk, ahogy verejtékben úsznak, már attól, hogy eszükbe jutunk.

Hiába, mi egy ilyen megátalkodott nép vagyunk. Érzékenyek az átverésre, és hálálkodni is képtelenek vagyunk, ha nagy nehezen felérjük ésszel: már megint átvertek mindannyiunkat.
De valahol lapul még bennünk egy kis értelem. Sejteni véljük, hogy a gyökeres változásokat valahogy, ehhez hasonló módon szokta kikényszeríteni a történelem.
Előbb vagy utóbb úgyis elegünk lesz abból, hogy mi adjuk meg mindennek az árát, hogy azt Bukarestben jó balkáni módszer szerint elherdálják, s a maradékból lassan többet juttassanak a Pruton túliaknak, mint az Olton innenieknek.
Lassan felsejlik bennünk, hogy van más megoldás is, talán még demokratikusabb is, mint egy „nemzetállamnak” szolgálni és hadisarcot fizetni minduntalan, mert egyes „érdekek” ezt így tartják hasznosnak.
De higgyék el, hogy rövidesen sok-sok, rengeteg pártfogója lesz majd annak a másmilyen megoldásnak, mert a kötél, amelyik még összetart minket, már foszlóban van, és előbb utóbb elszakad…
És most bármilyen fogódzó jól jönne… csak legyen az garantáltan hiteles! Beksy Ida
VII. Szilágyság-kutatás tudományos ülésszak
Megjelent az Árkád-ban 2010. máj. 18., kedd, 

Az Erdélyi Múzeum Egyesület szilágysági fiókszervezete immár hetedszerre szervezett tudományos ülésszakot Zilahon.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület szilágysági fiókszervezete immár hetedszerre szervezett tudományos ülésszakot Zilahon. Az idei konferencia témája „A reformkor a Partiumban a Széchenyi-év jegyében” volt. A rendezvény Zilahon az EMKE házban kezdődött péntek délután, ahol a következő előadásokat láthatta-hallhatta az érdeklődő közönség:
Elsőnek Bálint Enikő mutatta be Somogyi Győző magyarországi festő személyiségét, akinek a kiállítását Szabó Attila képzőművész nyitotta meg ugyanezen alkalommal. A kiállítás címe: Mátyás hadserege, s ebben a hónapban tekinthető meg az EMKE-házban.
A következő előadó László László volt, aki Gyarmathi Sámuel élete és pályája címmel mutatta be az egykori tudós professzor, tanár és nyelvész-polihisztor munkásságát.
Ismét Szabó Attila képzőművész következett, aki a Reformkori festészet címszó alatt, a XIX. századi magyar festészet főbb alkotóiról beszélt és mutatott be vetített képeket. Olyan képeket, melyek elsődlegesen a reformkor személyiségeit ábrázolták vagy a korszaknak köszönhették keletkezésüket.
Egyed Ákos professzor, az erdélyi történetírás „Nagy Öregje”, Wesselényi száműzetéséről adott elő: Wesselényi Miklóst, a reformkor magyarországi és erdélyi vezéregyéniségét, a császáriak el akarták hallgattatni és ezért egy időre elűzik Erdélyből, sőt később börtönbe is csukják, akárcsak Kossuth Lajost is.
Fejér László szerkesztő-újságíró, ugyancsak Wesselényi életének egy, a többségi társadalom által kevésbé ismert vetületét vázolta fel: Wesselényi a román nyelvű oktatásért címmel.
Zsigmond Attila református lelkész előadásának témája: Diákélet a zilahi Református Kollégiumban volt. Ebben azt mutatta be, hogy az 1848 előtti évtizedekben a zilahi diákok miként éltek, illetve mint a mindenkori fiatalok, hogyan próbálták a számukra túlságosan szigorú szabályokon lazítani, meg hogy olykor milyen diákcsínyeket követtek el.
Lakóné Hegyi Éva nyugalmazott muzeológus előadásának címe: Múzeum-alapítási törekvések Szilágyságban. Ebben felvázolta az erdélyi és szilágysági kezdeményezéseket a reformkortól kezdődően, majd a XIX. század végének és a XX. század elejének megvalósításait. Továbbá, hogy az egykori magyar jellegű és tulajdonú gyűjteményből, hogyan jön létre a kommunizmus első évtizedében az állami múzeum, amelynek mai jogutóda a megyei múzeum.
Széman Péter orvosdoktor A bor jótékony hatása címmel tartott hangulatos és tartalmas tudományos előadást.
Három szilágysági fiatal történelem tanár, Lóga Zsolt, Birta Tamás és Torkos Zoltán, a reformkor három legjelentősebb személyiségéről – Széchenyi István, Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós – tartott vetítettképes előadást.
Végül kiosztották a Petri Mór-díjakat. Az idei díjazottak Dobai István szilágysági születésű kolozsvári jogász, akit az 1956-os események kapcsán életfogytiglani fogságra ítéltek Romániában. A másik díjat Hajdu Attila, szilágysomlyói orvos-képzőművész kapta.
Az elhangzott előadásokat népes közönség követte figyelemmel, hogy majdnem kicsinek bizonyult a zilahi EMKE-ház. Az előadások a Hepehupa következő számaiban meg fognak jelenni, hogy még szélesebb közönség számára is hozzáférhetők legyenek és hogy erősítsék a szilágysági magyarok azonosságtudatát.
Az EME konferencia második napján - szombaton - a résztvevők Zsibóra zarándokoltak el egy honismereti kirándulás keretében, hogy a Wesselényiek és a reformkor emlékét a helyszínen felidézzék.D.L.

A hit erejével elhordozni, de nem elfelejteni

Megjelent a Hírvivő-ben 
A Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent Nyilatkozata a trianoni döntés 90. évfordulóján
A hit erejével elhordozni, de nem elfelejteni - a magyarság számára ez a feladat adatott a trianoni békeszerződés kilencvenedik évfordulóján.
Mi, magyar reformátusok sohasem mások ellen, hanem mindig önmagunkért és megmaradásunké rt szólunk. Trianon igazságtalan, generációkon átívelő, nemzeteket, embereket, családokat megnyomorító békediktátum. Mind a mai napig feszültté teszi nemcsak a magyar, hanem a Kárpát-medencében élõ összes nemzet életét, egymáshoz való viszonyát is. Trianon, Európa gyermeke, olyan történelmi örökség, amelyet közösen kell hordoznunk, Kárpát-medencei népeknek. Három generáció elmúltával meg kell tanulnunk úgy együtt élni történelmünk e megrázó valóságával, hogy az új európai rend alapjain állva a megosztottságot meghaladó és a határokon átívelõ közös jövõt kell építenünk. A Trianonban kijelölt határok nemcsak fizikai értelemben okoztak szakadást, hanem lelkileg is megosztották a magyarságot. Szemléletes példa erre a 2004. december 5-i népszavazás fájdalmas üzenete. Az érdektelenség és pártpolitikai érdekek szülte elutasítás felszakította a régi sebeket.
2009. május 22-én, a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak Debrecenben aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát. Ezzel a lépéssel, közel húszévi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket juttattuk kifejezésre. Egységünk újból kimondása hálaadó ünnep, mely egyúttal felelősség is: úgy kell szolgálnunk az egységet, hogy az mintául lehessen az egész nemzet számára. Ezért fontos, hogy kiteljesedjen a Magyar Református Egyház egysége, és erősödjön a határokon átívelő összefogásunk. Ezzel is arról a reménységről teszünk tanúságot, hogy Isten mindeneket megbékéltető kegyelme Krisztusban hatalmasabb minden ember okozta békétlenségnél és szétszakadozottságnál. A történelem Urának sebeket gyógyító kegyelmében és erejében bízunk.
A ma élő református keresztyének történelmi felelőssége, hogy élettel töltsék meg a Magyar Református Egyház adta kereteket, a fájdalom, szomorúság és harag helyett gyógyulást, örömet és békességet vigyenek a trianoni határokon belülre és kívülre egyaránt.
2010. júniusában Grand Rapids-ben a korábban elkülönült református világszervezetek egyesülésére kerül sor. Ezen a nagygyűlésen mi a világméretű református család tagjaként, Jézus Krisztus egyetemes egyházának részeként veszünk részt, örülve annak, hogy az egyesülés nem csak a mi ügyünk. Velük együtt törekszünk arra, hogy közösségünk a reménység jelévé legyen a széttöredezett világban.
„Krisztus a jövõ, együtt követjük Őt!”

Elfogadta a Generális Konvent ülése Komáromban, 2010. május 27-én.

Csak komoly programmal...

A kolozsvári Magyar Polgári Párt  komoly programokat készít a helyhatósági választásokra!  
A szövetségiek is ezt teszik de valahogy úgy, hogy előbb megszüntetik a magyar ajkúak osztályait, iskoláit! „Igazi” kisebbségi törvényen „dolgoztak”,  de vajon kiknek, mert félő, hogy már nem nagyon lesznek iskolások, ha a kisiskolák elsorvadásához eddig minden elkövetek...
Ahhoz, hogy maradandót „alkossanak” mindenki számára:  bevezetik a vizitdíjat, amely  háromszoros adózást jelent, a már közismert hot-dog adóval „körítve”! Ezt még újabb adóval is meg „spékelve” amikor is rendőrt állítanak a betegszabadságban levő polgár ajtójába.
Nem is olyan rég kézen fogva láttuk az államelnök úr tanácsadóját a Funar úrral, amint tiltakoztak veres pataki ciános bányászat ellen, de most egy másik szövetségi „elvtárs” be akarja indítani ugyanazt - igaz banki garanciákat kérve.
Kolozsváron van Mátyásszobor vagy nincs? Mert hol van pénz a javításra aztán nincs, egyszer dolgozunk aztán meg nem, s végül szinte szégyen szemre  az „igazságos„ Mátyás királyt a lovon ülve ugyan, de a levegőben „felejtjük”.
20 éve a "félelem-megfélemlítés" politikáját űzi a szövetségiek vezetése, mondván „ha mi nem vagyunk nincs ez nincs az” és nem a magyar ajkúak gazdasági megerősítésén gondolkozik - egyfajta „mindent fel kell élni” stratégiával akarják a még munkaképesek munkakedvét is elvenni...
A szövetségieknek üzenjük: tudjátok meg, hogy figyeljük minden mozdulataitokat (amelyeket sok esetben nem közért teszitek). 
Végezetül sok sikert kívánunk és ahogy Magyarországon a hazug Gyurcsányék is már megbuktak, úgy ti is megjárhatjátok. Keizer Róbert.

2010. május 27., csütörtök

Bulvársajtó

Vélemény

Arra a kérdésre, hogy miért nem létezik romániai magyar bulvársajtó, egyszerre több választ is adhatunk. Többek között az erdélyi magyarság keresztény hagyományai, a konzervativizmus, a vidék elmaradottsága, közösségünk kis létszáma, vagy a szándékos politikai beavatkozás. Ezek mind feltételezett, de be nem bizonyított okai annak, hogy ma, 2010-ben Erdélyben nincs egyetlen valamirevaló bulvártémákra szakosodott nyomtatott, audiovizuális vagy internetes sajtóorgánum sem. Pedig éppen a mi városunkban indították útra a kilencvenes években a „tabu” vizeiben evező magazint, amely végül a csendes kimúlás sorsára jutott, mintha a nagykönyvben ez így lett volna megírva.

Eközben viszont rendszeresen hozták a magyarországi rokonok és ismerősök a Nők Lapját, a Blikket, a Kiskegyed és más kiadványokat, többé-kevésbé mindenki fogyasztójává vált ennek a műfajnak. Ugyanakkor, a magyarországi kereskedelmi adók elérhetőségének köszönhetően, be kellett látnunk, hogy az erdélyi tévénézők is majdnem annyira szívesen kóstolgatták „Mónika sóját”, mint az edzett és „emancipált” anyaországiak. Ez utóbbi műsor nem tartozik a bulvársajtó kategóriájába (sem), de mindenképpen sokat elárul a hűséges nézőiről. Bár néhány napja – a közönséges hangnem és az ízléstelen cirkusz miatt – felfüggesztették, a többéves „kitartó munka” bizonyára megteszi majd hosszantartó hatását a „só” fogyasztóiban.
A bulvársajtó nem hordoz magában semmilyen irodalmi értéket, de még egyszerű nyelvmegőrzői vagy népművelői hatással sem bír, ennek ellenére jó lenne fontolóra venni, kell-e az erdélyi magyarságnak egy ilyen műfaj. Mint tudjuk, nagy előszeretettel taglalják benne a politikusok és a médiasztárok magánéleti csemegéit, de a szenzációszámba menő lopásokat, sikkasztásokat és más kihágásokat, visszaéléseket is. Természetesen a legalapvetőbb kódexek is kimondják a „magánélethez való jogot” és az „ártatlanság vélelmét”, tehát így akár érthető is lenne az erdélyi magyarok érdektelensége és ellenállása az ilyen cikkek iránt. Ugyanakkor a korábbi, erdélyi magyarokat érintő bulvártémákat a bukaresti sajtóból kellett felkutassuk (bár viszonylag kevés ilyenre volt példa) és a mostani hangzatos Tőkés-válóper részleteit is csupán magyarországi vagy bukaresti forrásokra hivatkozva közlik a „mi” lapjaink.
Eltekintve attól a veszélytől, hogy a bulvársajtó csak szenzációhajhász módszerekkel próbál minél nagyobb olvasottságra szert tenni, sok esetben jól fogna egy kis „erdélyi magyar bulvár”, amely kipellengérezné a mieinket, komolyan benézne politikusaink körme alá, s hivatásszerűen nyomon követné vállalkozóink gyarapodási pályáját. Nincs szükség túlzottan prűd magatartásra, mert ezáltal csak az önmagunkkal való szembenézést akadályoznánk meg, hátráltatva közösségünk megtisztulását, megerősödését, gyarapodását. Ferencz Zsombor
Megjegyzés
A cikkírója egy olyan sajtóorgánum hiányára hívja fel a figyelmet, amely a TABU lap eltűnésével nagy űrt hagyott maga után. Ez csak azért érdekes mert a lap amiben megjelenik a cikk szövetségi közelségéről ismert(de meglehet, hogy közben eltávolodott...) . Mi csak azzal egészítenénk ki a cikket kinek volt az érdeke, hogy a kritikai szellemű TABU "elhaljon" és megengednék-e  a szövetségiek, hogy egy olyan la,p írjon róluk amely nem az ő pénzalapfüggőségből fakadó cenzorság alá tartozna...  (Erdélyi Polgár)

Nemzetközi verseny Szatmáron

Szatmár Kupa néven nemzetközi rapid sakkversenyt szervez május 29-30-án Szatmárnémetiben a Megyei Sportigazgatóság, az Unio SE és a Sportlíceum, a torna helyszíne a Német Demokrata Fórum Ifjúsági Művelődési Háza lesz (Vasile Lucaciu 9.).
Páll Zoltán szervező elmondta, a viadalon négy kategóriában ülnek asztalhoz a versenyzők, az U14-es és az U10-es csapatversenyben, valamint a 7 fordulós svájci rendszerben zajló egyéni viadalon az U14-es és U10-es korosztályban, előbbiben igazolt és nem igazolt sakkozók is indulhatnak. A csapatokat három fiú és egy lány alkotja. A rapid sakk szabályai szerint mindkét játékosnak 15 perc gondolkodási idő áll összesen a rendelkezésére. A viadal szombaton 16-20 óra között zajlik, vasárnap 9.30-kor kezdődik, várhatóan 15 óra körül fejeződik be, utána a kategóriák első három helyezettjei serlegeket és érmeket kapnak a szervezőktől.
A versenyen négy meghívott csapat vesz részt: a Szatmárnémeti Unio/Sportlíceum első és második csapata, valamint a Jászberény/Karcag együttese, és a Nagybányai CSM. Páll megjegyezte, hogy a magyarországiaknak kölcsönösségi alapon a teljes ellátást biztosítják. A nevezési díj 30 lej, és jelentkezni szombaton 15 óráig lehet a helyszínen is.
Bővebb információkkal Páll Zoltán (0261-761972, 0751-136727, e-mail: pzsahsm@yahoo.com) és Ardelean George Cătălin (0361-408263, 0749-253833, (agc13sah@yahoo.com) szolgál az érdeklődőknek.

Kiállítás, tanácsadás cégeknek

A Szatmár Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Kis- és Középvállalkozások Területi Irodájával együttműködve három rendezvényt szervez május 27. és 30. között, elsősorban kis- és középvállalatok számára – derül ki a kamara igazgatója, Daniela Culic lapunkhoz eljuttatott tájékoztatójából. A Szatmárnémeti Városnapok ideje alatt (május 27-30.) lesz látogatható a SAMEXPO 2010, melynek keretében a megye cégeinek biztosítanak kiállítási lehetőséget, tevékenységi területtől függetlenül. A szakszervezetek művelődési házában tartandó expo lehetőséget nyújt a vállalkozások számára ahhoz, hogy felmérjék a piac jelenlegi helyzetét. Május 27-én egy szemináriumot tartanak a kereskedelmi kamara Várdomb (Decebal) utca 4. szám alatti székházának 101-es termében. A 14 és 18 óra között zajló rendezvény címe „Finanszírozási lehetőségek a vállalkozások bővítéséhez“, melynek során bemutatnak számos olyan támogatási programot, melynek költségeit az unió strukturális és kohéziós alapjaiból állják. A találkozón jelen lesznek szakemberek is, akik részletes tájékoztatással szolgálnak majd a finanszírozás megszerzésére irányuló pályázatok összeállítása terén.
Május 28-án szintén egy szemináriumot tartanak az előbbi helyszínen 13 és 18 óra között „Hitelfelvételi lehetőség kis- és középvállakozások számára“ címmel. Ezen a találkozón bankok szakemberei beszélnek majd arról, hogy a gazdasági krízis ellenére miképpen tudnak a vállalatok elfogadható feltételek mellett banki kölcsönökhöz jutni. A szeminárium végén állófogadás keretében lehetőség nyílik majd kötetlen beszélgetésre is.

RMDSZ-es vezetők a kettős állampolgárságról

Csehi Árpád Szabolcs Szatmár megyei RMDSZ-elnök, megyei tanácselnök: „Az a tény, hogy az országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el a határon túli magyarok kettős állampolgárságát biztosító tervezetet, mindenképpen jó jel a magyar politikai viszonyok rendeződését illetően. Az, hogy az Országgyűlésbe bejutott minden párt képviselői közül voltak támogatói a FIDESZ kezdeményezésének, arra enged következtetni, hogy a korábbi széthúzások ellenére nagy nemzeti kérdésekben egyéniségek döntenek, akár pártutasítások ellenére is. Egy egységes fellépésre van most szüksége a magyarországi politikának, nemcsak a határon túli magyarság képviseletét illetően. Ennek az egységes, tudatos országépítésnek az előkészítésében döntő szerepe van a kétharmados többséggel rendelkező FIDESZ-nek.
A kettős állampolgárságról szóló népszavazás után úgy érzem, az Országgyűlés mai döntése egy erkölcsi elégtétel volt a határon túli magyarokkal szemben. Remélem azonban, hogy az új lehetőségek birtokában az erdélyi magyarok jól használják majd fel a kettős állampolgárság jogát. Nem lenne szerencsés sem Magyarországnak, sem pedig a határon túliaknak, ha ezzel a kivándorlás rátáját növelnénk Magyarország határain túl lakó magyarok körében.
Nem ismerem az összes elemét a határon túli magyarok kettős állampolgárságát illető törvénynek, azonban az biztos, hogy még rengeteg nyitott kérdést kell a magyarországi Országgyűlésnek letisztáznia. Az biztos azonban, hogy a törvény augusztus 20-i ünnepélyes életbe léptetése és a 2011. január 1-je (amikortól is beindul a tervezett folyamat) közötti periódusban rengeteg egyeztetésre lesz még szükség. Hiszem, az RMDSZ megyei szinten minden szükséges segítséget megad majd a kérvényezési procedúrát elindítóknak. Megyei szinten teljes támogatásunkra számíthatnak ugyanis mind a jövőbeli kérvényezők, mind pedig a törvény életbe léptetői is. Mivel még sok részlet tisztázatlan azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen jogkörökkel ruházza fel a határon túli magyarokat a kettős állampolgárság intézménye, arról még nem nyilatkozhatok, hogy személyesen élni fogok-e ezzel a lehetőséggel. Sok, adminisztrációban dolgozó köztisztviselő, illetve választott tisztségviselő státuszát ugyanis komolyan befolyásolja az állampolgársági kérdés. Főleg a közigazgatásban tevékenykedő tisztségviselők kell felmérjék, hogy a Romániában hatályos rendelkezések értelmében nem jár-e a kettős állampolgárság vállalása a saját országukban betöltött tisztségek elvesztésével
.“
Erdei D. István RMDSZ-es parlamenti képviselő: „Romániában a kettős állampolgárság egy elismert intézménynek számít, az alaptörvény megengedi, hogy a román mellett más állampolgársággal is rendelkezhessenek az ország polgárai. Néhány tevékenységi körben azonban nem dolgozhat olyan személy, akinek a román mellett más állampolgársága is van, például külföldi tisztviselőként, valamint a belügy intézményeinél (katonaság, rendőrség, hírszerzés). Üdvözlöm a magyar kormány határozatát, különösképpen amiatt, mert ezzel ők lényegében nem tartoztak, hiszen nem a mostani, és nem is a korábbi magyar kormányok miatt nincs a határokon kívül rekedteknek magyar állampolgárságuk. Nem a magyar állam darabolta fel ugyanis önmagát, hanem azok döntöttek sorsunkról, akik a trianoni békediktátumban a határokat meghúzták.“
Günthner Tibor RMDSZ-es szenátor: „Nagyon jó dolognak tartom a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság megszerzésének megkönnyítését, bár ez nem biztosít korlátlan jogokat azok számára, akik nem rendelkeznek magyarországi állandó lakhellyel. Ennek ellenére, a kettős állampolgárság az élet számos területén előnyökkel jár majd, például a korszerűbb egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés vonatkozásában. Kihatással lehet a gazdasági életre és a romániai szociális védőháló megerősítésére. A közös Európában egy ilyen lépés a normalitást jelenti, a nemzeti közösségek összetartozásának egyik jelképe. A romániai magyarság számára egyben elégtétel is a trianoni békediktátum következtében elszenvedett sérelmekért. Itt volt az ideje annak, hogy Magyarországon is bekövetkezzen ez a forradalommal is felérő változás.“

Jobb így, mintha az áfa nőtt volna?

27.05.2010 18:05
A kormány nem az adók szintjét növeli, hanem az adózók körét bővíti -- közölte Adriean Videanu gazdasági miniszter. Az áfa 19 százalékról 24 százalékra való növelése, a közalkalmazottak bérének csökkentésével egy időben, a vásárlóerő 25 százalékos csökkenését okozta volna. Az áfa emelése minden százalékpont után 0,7 százalékos inflációnövekedést jelentene, a referenciakamat növekedését eredményezné; és ez még drágábbá tenné a hiteleket, amibe a román gazdaság beleroppanna – véli a tárcavezető. Hozzátette: nem helyénvaló, hogy vannak adómentes ágazatok, és például a parlagon hagyott mezőgazdasági területekre is állami támogatást biztosítanak. Kolozsvári Rádio

Szarvasmarha-kiállítás ritka látnivalóval

http://www.szekelyhon.ro/szekelyfold/csikszek/szarvasmarha-kiallitas-ritka-latnivaloval
2010. május 27., csütörtök

Egy évtizede immár, hogy kétévente szarvasmarha-kiállításra hívják Csíkszépvíz községbe a környékbeli gazdákat. Szombaton délelőtt 10 órától már harmadik alkalommal tartják a rendezvényt Borzsovában. Ezúttal igazi különlegességet is szemügyre vehetnek az érdeklődők: a hármas borjúikreket, amelyeket a szintén borzsovai Bánfi Attila gazdaságában ellett egy tehén.
Ez nem egyéb, mint az eltűnőfélben levő gazdatársadalomnak kicsit kedvet hozó megnyilvánulás” – mondta Szakács Vilmos, a kiállítás szervezője. A rendezvényen közel ötven szarvasmarhát láthatunk majd, a helyi sportpályán kialakított standokban. Megtudtuk, szakemberek által végzett előválogatás is volt, az illetékesek otthonaikban keresték fel a vacsárcsi, ajnádi, szépvízi, szentmiklósi, borzsovai és pálfalvi gazdákat. Ennek során véglegesítődött a részt vevő állatok listája. A kiállítás egyben vetélkedő is, az állatokat hat kategóriában fogja elbírálni egy háromtagú zsűri. Minden kategóriában lesz első, második és harmadik helyezett, ugyanakkor egy közönségdíjat is átadnak. Mindezek mellett egy hathetes növendék üsző borjat is kisorsolnak a helyszínen.
Ott lesznek a hármasiker borjak is
A szombati kiállításon a nemrég született hármas iker borjakat is megtekinthetik az érdeklődők. A borzsovai Bánfi Attila, akinek gazdaságában jöttek világra a „kis csodák”, elmondta, mindenképpen láthatóak lesznek az ikrek a kiállításon, illetve még további két szarvasmarhával vehet részt a vetélkedőn, köztük a három borjút világra hozó, Virág névre hallgató tehénnel. „Egyáltalán nem számítottam arra, hogy hármas ikreket fog elleni” – ismerte be a gazda, aki szerint igazi meglepetésként érte az esemény. Elmesélte, a harmadik egy órával azután jött világra múlt pénteken, hogy az első kettőt kiemelték. „Megetettük a tehenet, egy óra múlva láttam, hogy kínlódik, erre jött az újabb borjú. Tizennégy nappal korábban borjadzott a tehén, ám szerencsére ez semmilyen problémával nem járt, a jövevények kiváló egészségnek örvendenek.Rédai Botond

Kiúttalanság?

Megjelent a NyugatiJelen-be Csütörtök, 2010. május 27., 07.00A tegnapi – fekete szerdai – kormányülés előtti éjszakán annak idején sok vihart megélt hajóskapitányunk hosszasan ecsetelte a tévé képernyőjének védelme alatt, hogy szerinte miért szükségesek és elkerülhetetlenek a hozandó népnyomorító intézkedések.
Melyek közül egyébként nem is egy égbekiáltóan törvény- és alkotmányellenes, úgy látszik, hiába van Romániának olyan miniszterelnöke, aki éppen az alkotmányjog tudora, ha saját tudásának is képes szolgaian ellentmondani, amikor erre a kapitánytól parancsot kap.
Lesznek intézkedések, amelyeket bizonyára az Alkotmánybíróság is vissza fog utasítani, nem beszélve arról, hogy az egyéni tulajdonjogot képező nyugdíjak csökkentésével más országokban is kísérleteztek már, de sikertelenül, ezt a nemzetközi jog sem engedi abban a formában, ahogy eltervezték.
A Victoria-palotába tegnap nem hallatszottak be a kisgyermekes anyukák tüntetésének jelszavai, ugyanúgy, ahogy egy nappal korábban a parlamentbe se a nyugdíjasok láncainak csörgései, s bizonyára se a Victoria-palota, se a Cotroceni-palota, se a Nép Házának erős falai nem engedik majd át a további tiltakozások, a készülődő általános sztrájk hangjait, melyeket, hogy a kép teljes legyen, már a börtönőröké is erősíteni fognak.
S amelyeket nem lehet ironikus, vagy viccnek szánt megjegyzéssel elhárítani, ahogy azt két nappal ezelőtt Băsescu elnök tette, amikor az egyik koalíciós partnere megkérdezte tőle: állja-e még az 500 lejes minimálnyugdíjra vonatkozó ígéretét, amire röhögve azt válaszolta, hogy azt az alkohol hatása alatt tette.
Hogy az ország nehéz helyzetbe került, mindenki érti. Az viszont elfogadhatatlan, hogy a hatalom inkompetenciáját és tolvajlását most és az elkövetkező években a becsületes emberek, a legszegényebbek fizessék meg.
Hogy mi ebből a helyzetből a kiút?
Romániára tekintve, fönn az egekben, most talán még a Jóisten is könnyezik, egyedüli azonban, aki még reményt tud nyújtani számunkra.
Ám ha nem segítünk magunkon, belenyugvón most is azt mondjuk, hogy csak rosszabb ne legyen, az Isten sem tud már minket megsegíteni.Kilin Sándor

Több mint 400 ezren lépnek általános sztrájkba

Megjelent a nyugatiJelen-be Szerda, 2010. május 26., 21.00
Több mint 400 000 oktatási és közigazgatási alkalmazott hétfőtől meghatározatlan időre általános sztrájkba lép, tiltakozásukhoz szolidaritásból csatlakoznak más közalkalmazottak, az egészségügyben, szállításban, börtönökben dolgozók és magáncégek alkalmazottai.
Marius Petcu, a CNSLR Frăţia szakszervezeti föderáció elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: május 31-én meghatározatlan időre általános sztrájkba lépnek az oktatásban dolgozók, az akcióhoz szolidaritásból csatlakoznak az egészségügyben, a közigazgatásban, a Gaz Romániánál dolgozók.
Országos szinten az oktatásban 360 000 szakszervezeti tag van, a központi és helyi közigazgatásban 300 000, az egészségügyben 120 000.
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell elnöke elmondta: szintén meghatározatlan időre általános sztrájkba lép az általa vezetett szövetséghez tartozó mintegy 80.000 köztisztviselő, akik a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetségéhez, valamint a Köztisztviselők Országos Szakszervezetéhez tartoznak.
A szakszervezeti vezetők közölték továbbá: a Metrorex, a bukaresti közszállítási vállalat (RATB), a Román Állami Vasúttársaság (CFR), valamint bizonyos magáncégek alkalmazottai a következő napokban döntik el, hogy május 31-én vagy június elsején kezdik a sztrájkot.
Keddtől péntekig 10-10 megyében szerveznek tiltakozásokat, a bizalmatlansági indítvány vitájának napján egynapos általános munkabeszüntetést tartanak minden ágazatban.
Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke elmondta: a 25 százalékos bércsökkentést már a magánszektorban is alkalmazzák, példaként említve a Romtelecom-ot, ahol néhány igazgató már elrendelte a fizetések 25 százalékos csökkentését.
Bogdan Hossu hangsúlyozta: a kormány által elfogadott intézkedések mélyítik a válságot, 2011-ben ismét csökkentik a fizetéseket és növelik az adókat.
Ha jelenleg 15-16 millió személyt érintenek az intézkedések, jövőre mindenkit érintenek majd” – vélekedett Hossu.
A szakszervezetek szerint legalább egymillió alkalmazott lép sztrájkba május 31-én és június elsején.
Az öt szakszervezeti szövetség szerdán közölte: folytatják a tiltakozásokat, mert teljes kudarcba fulladtak a miniszterelnökkel, a munkaügyi és a pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalások.
A közös tiltakozások a meghatározatlan időre szóló általános sztrájk kirobbantásával kezdődnek május 31-én, ez a főbb állami ágazatokat átfogja, a tanügyet, az egészségügyet, a közigazgatást, a szállítást, a szolgáltatói és gazdasági szektort, ugyanakkor más ágazatok alkalmazottai szolidaritásból csatlakoznak a sztrájkhoz.
Június elsejétől június 4-ig a prefektúrák székhelyén 12.00 és 14.00 között felvonulásokat szerveznek, naponta 10-10 megyében.
A szakszervezetek folytatják a lobbi tevékenységet, hogy meggyőzzék a honatyákat, ne támogassák a kormány intézkedéseit, kérni fogják, hogy a bizalmatlansági indítvány szavazása nyílt legyen, hogy mindenki láthassa, miként szavaztak a képviselők és szenátorok. (MEDIAFAX)