Megjelent a NyugatiJelen-be Kedd, 2010. június 01., 13.48
Szomorú, borongós ez a nap. Nemcsak azért, mert kinn szakad az eső, nemcsak azért, mert a gyermekkori vidám gyermeknapoknak már nem vagyok jogos ünneplője, hanem azért is, mert játék és gyermekzsivaj helyett, nézem az ablaküvegen lepergő esőcseppeket és SZTRÁJKOLOK.
Állambácsival nem olyan egyszerű a kialkuvás. Neki nem lehet szép szóval, munkával bizonyítani az igazunkat, kérni azt, amire saját szemszögünkből jogosultak vagyunk, ami mindennapjaink elviseléséhez létszükséglet, érdemeink és törekvéseink jutalma kellene hogy legyen. Akárcsak ezelőtt harminc esztendővel ,,pártunk és kormányunk”, fejünk felett dönt, és rendelkezik, azért, hogy ,,a népnek jó legyen”.
Mint gyermekek nem tudtuk, mi az ára annak, hogy nekünk ingyenes nyári táborozásaink legyenek, hogy ősszel az iskolapadon várjon a könyvcsomag. Természetes volt minden kicsinek és nagynak, hogy mindez megadatik. Most már az válik egyre gyakrabban természetessé, és magától értetődővé, hogy egyre ritkábban jut nyári táborozásra, új tankönyvre, egyre több fiatal él bérlakásban, egyre kevesebben vállalnak gyermeket, és egyre többen hagyják el az országot, jobb megélhetés reményében. Idegen földön szülik meg a gyermekeiket, idegen országnak róják az adót, idegen ország nyelvét tanítják anyanyelvük helyett….
Nem a kommunizmust siratom ma együtt az esővel, hanem azt, hogy csalódtam sok mindenben. Nem erre számítottam, amikor tele torokkal harsogtam a többiekkel együtt. Hanem arra, hogy végre jobb lesz az életünk, értékelni fogják az igyekezetet és a becsületes munkát.
Gondolatban régi, gyermekkori iskolám ablaka alatt sétálok, ahol június elsején rajzainkból az ablaküvegre ragasztottak ,,kiállítást”, hadd lássa az egész falu, milyen ügyesek vagyunk! Aztán kisóvodásaim bicikliversenyeit, aszfalton való rajzolgatásait, dallal, játékkal, gyermekzsivajjal tele gyermeknapjait sorakoztatom fel – kicsi kezükre pillangókat festegetek, körjátékokat játszom el velük, repülőt hajtogatok, színes forgókat, pitypangdudát eszkabálok, s fülemben zsong a ,,Kör, kör , ki játszik“…
Vajon ki játszik velünk, s a türelmünkkel, a félig lejárt életünkkel, az álmainkkal, a jóindulatunkkal, gyermekeink gyermeknapjaival?!
Kun Kriza Ilona
