Szamarak statisztikája, selyemfüttyök irodája

Jegyzet

Jó lett volna persze számon tartani, hogy mennyi a boldogok meg a boldogtalanok száma. De nekem főleg a hernyók meg az eperfák, na és a szamarak jutottak. Össze kellett írnunk a selyemhernyókat is. Volt idő, amikor kötelező volt a selyemhernyó-tenyésztés, de az akció kellős közepén elfogyott a lapi, és megdöglött a teljes állomány. Két szürke szolgálatos, a biosztanárral ott álltunk, másként nem tehettünk, büdös lett az egész nyári suli, a tanár elment a kocsmába, én meg végighánytam a folyosót, bőszen átkoztak a takarítónők. Mikor még nem is éltem, Mikszáth Kálmánhoz hasonló szellemfényekkel beszélgettem. Most, hogy irodát kell nyitnom a selyemfüttyök nyilvántartásáról, nem bízom a szamarak statisztikájában sem. Pedig a másodpéldányt máig őrzöm: ránk írt a megye, hogy tessék összeszámolni a juhokat, a pásztorokat és a szamarakat. A juhokkal nem volt semmi hézag, éppen akkor döglött meg a havasban az állomány fele, és a létezőnek tartott számból ezt levonva könnyen kijött a végeredmény. A kedves bégetők azért döglöttek meg, hogy ezt a randa kifejezést használjam, mert kiszóltak a vezérek: tessék megnyíratni őket. Hiába minden, hogy például hóvihar dúl a sziklák között: a birkákat meg kell nyírni!... Másnap lezúdult egy akkora hó, amekkorát utoljára Alaszkában láttak, akik arra jártak. A juhok s a bárányok elpusztultak, a farmfelelőst bitóra küldték, valahogy megúszta –, de én itt ismét a szamarakkal foglalkozom. A pásztorok egész egyszerűen letagadták magukat. Ha történetesen eperfának vallják magukat, és véletlenül vagy vélten hírét veszik, hogy újfent összeíródnak, hát mind kifűrészeltetik (druzsbáztatják) az írmagjukat is. Mivel statisztikát írtunk és nem halálhírt, a megdöglött juhok számát beszoroztuk kettővel, és elosztottuk akármennyivel, mindjárt kijött a pásztorok száma. A szamarakkal viszont nagyon meggyűlt a gondunk. Székely pásztor nem szamaragol. Székely pásztor szinte nincsen is, de szamár azért mégis. Nem tudtuk mire vélni, hogy a szamarakról kérnek kimutatást, a kutyákról viszont nem, holott a farkasokkal ezek vívnak kibékíthetetlen osztályharcot éjjel mint éjjel, sőt nap mint nap. Korábban is voltam egyszer népszámláló biztos, és csaknem becsukattam magam. Annyira aggályosan számolgattam az embereket, hiszen testvéreim, hogy a megye rám szólt: vagy leadom a végeredményt maximum fél óra múlva, vagy számítsak egy különjáratra ama bizonyos kocsival, ama biztos alagsorba. Az embert nagyon könnyű hülyének nyilvánítani. Csak egy kényszering kell hozzá. A zubbony már fényűzésnek számít. Ekkor Mikszáth Kálmán atyánkhoz folyamodtam. Amikor arról ír, hogy kérik az eperfák számát, és a fiatal gyakornok vagy kicsoda, az összeszámlálás felénél sem tart, viszont a kártyapartihoz éppen egy hozzá hasonló nyálas fickóra volna szükség, a megye viharvert statisztikai huligánja pillanatok alatt „áttekinti” a tengeri herkentyűkkel díszített számadatokat, és a hasát sem érintve állapítja meg a végeredményt. Mintha például a megyénkben hatezer-hatszáz-ötvenkilenc egész négytized eperfa volna. A négytized kivágva, éppen szárad, vagy el is tüzelték már. A szamarak azonban azóta is izgatnak. Irodát nyitnék nekik én is. De hogy most különleges felkérést kaptam a selyemfüttyökre, el vagyok ragadtatva. El nem képzelik, mennyi a selyemfütty a megyében! Vannak, akik nemzetiségre való tekintet nélkül állandóan selyemfüttyölnek, és így óvják-védik a hazát. Aki selyemfüttyöl, azt megbecsüli a nép, a nemzet, az emberiség. Ha jól selyemfüttyölsz, jól fogod érezni magad a mennyben is. A szlogánom, vagy szlogénem: „Úgy szeretem már a selyemfüttyöt, hogy nem feledhetem Rodostót!” Selyemfüttyöm irodája éjjel-nappal sem nyitva, sem zárva nincsen. Látogassanak. De csak ha nem muszáj. Bölöni Domokos