Marad a bizalmatlanság, most már indítvány nélkül

Akármennyire tűnt mérföldkőnek a keddi bizalmatlansági indítvány megtárgyalása és a szavazás, lényegi változást a válságban semmiképp sem jelentett a kimenetele, legfeljebb a remény élt volna tovább, hogy egy másik (de milyen?) kormány nem egyből a fizetések, a nyugdíjak meg különféle szociális segélyek csökkentésével kezdte volna válságkezelő intézkedéseit. Egyrészt a kormány esetleges bukása más irányba terelte volna a cirkuszt – erre is volt már példa –, hiszen akkor egy újabb kormányalakítás érdekében történő hatalomra törés foglalta volna le elsősorban a politikát/politikust, meg a közvéleményt, ennek során és érdekében pedig természetesen újabb hihetetlen-kivitelezhetetlen ígéreteket tettek volna (emlékezzünk az általános választások előtti tanári bérek hatalmas növelésére). Másrészt a bizalmatlansági indítvány bukása, illetve a kormány maradása sem jelenti a már kibontakozott cirkuszok lezárását, hiszen a szakszervezetek, még ha egyre gyengülő erővel és lelkesedéssel is, de a tüntetések, munkabeszüntetések folytatását és kiterjesztését ígérik, illetve fenyegetnek vele. Emellett az indítványt benyújtó, és látszólag vesztes ellenzéki pártok és politikusok sem hagyhatják alább, és máris jelezték a kormány által beterjesztett, a megszorító intézkedéseket előíró törvények megtámadását az Alkotmánybíróságon. (Egy zárójelet mindenképpen megér, hogy az indítványt előterjesztő ellenzéki politikusok és pártok alulmaradása a keddi szavazáson inkább csak látszólagos veszteséget jelentett számukra, hiszen a jelenlegi körülmények között egy kormányzati szerepvállalás képezte volna az igazi bukást. Mert valósabb, vagy kibírhatóbbnak bizonyuló megoldást a válságra nem igyekeztek felmutatni ők sem, ezt közvetlenül a csökkentések bejelentése után röviden és egyszerűen a szociáldemokraták új elnöke is megfogalmazta, egy hozzá intézett kérdésre: miért tőlük várnak ötleteket a krízisből való kilábalásra, amikor nem is ők vannak kormányon?) Az indítvány ejtését követően maradt tehát a kormány népes minisztériumaival és hivatalaival, meg az ezeket dunsztig feltöltő tisztségviselői és hivatalnoki sereggel, maradnak a politikusok (ellenzékiek meg függetlenek) kényelmes és biztos parlamenti székeikben, maradnak a már csak az alkalmazásra váró megszorító intézkedések, és mindezekkel együtt marad a bizalmatlanság és nem utolsósorban a bizonytalanság. Ez utóbbit, a bizonytalanságot belátható időn belül megszüntetni már nem lehet. Egy darabig még fokozza a feszültséget a törvények megtámadása az Alkotmánybíróságon. Talán lehangoló az a forgatókönyv erről az eljárásról, amit az államelnök, valamint a kormány tagjainak mintegy megelőző lépései alapján írni lehet. Először Traian Băsescu „vértezte fel” a bírókat, amikor „felkészítette” őket az úgynevezett megszorító törvényekhez kapcsolódó, várható pereskedésekre meg alkotmányosság elleni óvásokra, mondván, reméli, hogy tudni fogják a helyes döntést. Ebben az esetben nem csak az államfő beleszólás-befolyásolás ízű megjegyzése a megdöbbentő, hanem az is, hogy ezt megengedheti magának. Másodszor a kormány tett meg minden elképzelhetőt (többek között meggyőzte és megnyerte magának az RMDSZ-t a hétfői képviselőházi alkotmánybíró-választás kételyekkel kísért megismétlésére, amely körül a sajtó különféle plusz tisztségekkel történő „lefizetést” sejtetett), hogy mindkét új alkotmánybíró a demokrata-liberálisok embere lehessen. Ily módon a kilenc tagú Alkotmánybíróságban többségben vannak az általuk támogatott bírók, és ezáltal elképzelhető, sőt feltételezhető, hogy milyen irányú illetve (narancs)színű lesz majd a bíróság döntése a kormányt érintő ügyekben. Habár biztosan (vagy remélhetően) lesznek vállalkozó kedvű alkalmazottak és nyugdíjasok, akik az őket ért, nyugodtan törvény- és alkotmányellenesnek tartott jövedelem és nyugdíjcsökkentő intézkedéseket majd megtámadják a bíróságokon. Hiszen nyilvánvaló, hogy mindkét esetben alapvető, meg érvényes törvényekben előírt jogokat, eljárásokat sértenek: a munkabéreket ugyanis egyéni és/vagy kollektív egyezkedéssel állapítják meg (még a költségvetésből fizetett személyzet esetében is, annak ellenére, hogy a bérrendszert külön törvény szabályozza, kötelezően meg kell kérdezni erről a szakszervezeteket), a nyugdíjak esetében pedig egy olyan kiérdemelt, megszerzett jogról/összegről van szó, amely mindenki esetében a ledolgozott idő és a hozzájárulás arányától függ, nem pedig egy kormány hozzá nem értésétől vagy válságkezelő elképzelésétől. A sajtóban most lettországi példákra hivatkoznak, ahol a bíróság még korábban törvénytelennek ítélte a kormány nyugdíjcsökkentő intézkedését, arra alapozva a döntést, hogy ezzel veszélyeztette a szociális biztonságot, és nem vette figyelembe a lett kormánynak a nemzetbiztonságra történő hivatkozását. Marad tehát a bizonytalan várakozás, hogy hazai esetben mit diktál majd a bírók lelkiismerete, hiszen döntéseiket mindég értelmezhető előírások alapján kell meghozniuk. És marad a bizalmatlanság is, amelyet egyre nehezebben válthatnak majd vissza mindazok, akik szavazóik bizalmát látszólag oly könnyen eladták. Szabadság.ro