2011. március 13., vasárnap

Apró falvak esélye

http://www.3szek.ro/load/cikk/37375/apro_falvak_eselye

2011. március 12.,

A falugondnokság intézményének meghonosítása Székelyföldön arra teremtene esélyt az elzárt, kis vagy akár tanyaszerű magyar településeknek, hogy az ott élők életminősége, életkörülményei javuljanak, életük méltóságteljesebb legyen.
Azáltal mindenekelőtt, hogy odafigyelnek rájuk, törődnek velük, hiszen a mindenkori falugondnok feladata, szerepe főként kisgyermekek és idősek segítése egészen banális, hétköznapi és szociális ügyek megoldásában. Esetenként annyi is elegendő, hogy egy nyolcvan fölötti, egyedül élő emberre ,,csak" rányitja az ajtót, és megkérdi tőle, hogy van? Olyan munka — mi több: feladat, hivatás —, melynek hasznát, jelentőségét az értheti meg igazán, aki járt már egy száz körüli lélekszámú faluban, és látta az ott élők elzártságát a világtól. Azokért kellene tehát falugondnokokként cselekedni, akik még nem vagy már nem tudnak segíteni magukon. Értelemszerűen szűkebb környezetünkről, a Székelyföldről van szó, de természetesen erdélyi magyar ügy is egyben, hiszen a szórványtelepüléseken a környezeti elzártság mellé felsorakozik a nyelvi elszigeteltség is.
A falugondnokság Magyarországon már ezerkétszáz településen jól működő, jogszabályok s állami források által is támogatott rendszer. Megálmodója, megteremtője, ötletgazdája Kemény Bertalan, aki azt vallotta, ,,nem csak a népességmegtartó képességet, hanem a képességmegtartó népességet is fejleszteni kell". Definíciója is egyszerű: a falugondnok egyszemélyes intézmény, melynek alapvető célja a települési hátrányokat, az intézményhiányt csökkenteni; a falugondnoknak olyasmit kell tennie, aminek még nincsen, vagy már nincsen gazdája.
Ezért érdemes komolyan venni ezt a térségünkben többnyire egyházi indíttatású kezdeményezést. Jelen esetben ugyanis egyértelmű: jogszabályok kuszasága, pénzhiány, számos akadály gördül a falugondnokság megszervezése, kialakítása elé, e rendszer működőképessé tételéhez több kell, mint egy hétköznapi ügy megoldásához. A székelyföldi apró falvak, kisközösségek alakításáért, megmentéséért bizonyosan érdemes kicsit felfelé is tekinteni, igen, álmodni sem árt, mert ha csak a földön járás nagyszerűségét és biztonságosságát szajkózzuk, illetve azt, hogy miért nem érdemes falugondnokságban — közösségteremtésben — gondolkodni, akkor bizonyosan sorvad a tett. Márpedig az eddigi székelyföldi példák is azt igazolják, a jövő nem a helyben járóké, hanem azoké, akiknek van bátorságuk és hitük a cselekvéshez. Mózes László
011. március 12.,
eberendre hozzászólás
A falugondnokságot úgy képzelem el, hogy most amikor minden mozdíthatót kivontak egyes kistelepülésekről, és fejlesztésre 0 bani van tervbe rögzítve, előhívunk egy - két ügyesebb embert, akik aztán valamiről megmutatják, hogy mégis lehet. Viszont kiderül, hogy a falunak ezt nem szabad tennie, s attól a gondnokot benne hagyjuk a pácba. Volt már példa, hogy nem a felelős fejét törték be, hanem aki kimondta, hogy az akadékos felelős fejbe vágandó.

2011. március 13., vasárnap 20:46
ujlakimisi hozzászólás
Üdvözletem az olvasóknak!
Magyarország egyik kis településén, a Hajdú-Bihar megyei Told községben dolgozom falugondnokként! Higgyék el, érdemes erre pénzt, időt, energiát áldozni! Időseken, gyermekeken, hátrányos helyzetben élő családokon segítek nap mint nap. És a hála a legtöbb esetben nem marad el! Nagyon sokat számít egy egyedülálló, idős embernek (akinek talán vannak hozzátartozói, de azok csak egy hónapban egyszer, vagy csak félévente egyszer látogatják meg), hogy valaki megkérdezi, nincs-e valamire szüksége, nem-e kell neki elintézni valamit... Az ilyen személyeken öröm segíteni, ezt én is nagyon jól tudom! A Hajdú-Bihar megyei egyesület tagjaként sokszor tartunk fórumokat, amelyeken megbeszéljük a tapasztalatainkat, észrevételeinket!
Told is a régió egyik leghátrányosabb helyzetű faluja, de higgyék el, hogy egy falugondnoknak, aki igazán komolyan veszi a munkáját, összetartó ereje is van!
A falu lakosságának igenis nagy segítség egy ilyen szolgálat üzemeltetése!
Fő feladataim, amikre a mi településen szükségünk van:
-idősek, és általánosságban a falu lakossága részére gyógyszerkiváltás,
-orvosi rendelőbe, kórházba szállítás,
-hivatalok közötti kapcsolattartás,
-családgondozóval, polgármesteri hivatallal, óvodával, konyhával való együttműködés,
- amikor szükséges ebéd kiszállítása időseknek, óvodások logopédia órára való szállítása,
-vásárlások lebonyolítása a falu lakossága, és intézményei részére,
-településfejlesztő tevékenységek szervezése, lebonyolítása,
Egyszóval ez egy nagyon sokrétű gondoskodás a falu lakossága részére!
Egy jó falugondnoknak mindíg tudni kell, hogy mi zajlik a faluban, hol, mikor kell segíteni, és ezt meg is kell tennie! Ha ezt megteszi a tőle telhető legjobb módon, akkor azt a falu lakossága százszorosan meghálálja majd neki!
Ami szerintem nagyon fontos, hogy a falugondnok legyen falubéli, köztiszteletben álló személy, akihez bátran, bizalommal fordul a falu lakossága!
Nagyon jól kitalált dolog a falugondnokság!
A magyarországi 1200 falugondnokság nevében is kívánok a romániai falugondnokoknak, és a falugondnokság üzemeltetőinek eredményekben gazdag együttműködést a faluik lakosságával!
Meglátják, hogy pár hónap elteltével már igazán jó eredményei lesznek ennek a szolgálatnak!
Üdvözlettel: Ujlaki Timótheus (Told község falugondnoka)