http://atv.hu/cikk/20110313_tizezer_embert_nem_talalnak_atomkatasztrofa_fenyeget_japan_eloben
Teljesen kizárt Japánban olyan nagyságú és hatású nukleáris baleset, mint ami 1986-ban Csernobilban történt- szögezi le a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója. Aszódi Attila vasárnapi közleményében azt írja a földrengés által komolyabban érintett 3 atomerőművi telephely közül az Onagawa-i a jelenlegi információk szerint már biztonságos, a Fukushima-Daiichi 2 reaktoránál azonban valóban komoly hűtési problémák léptek fel. A magyar szakember szerint fontos, hogy túl vannak az atomerőművi üzemzavarok első kritikus 24 óráján, és a reaktorokból elszállítandó maradékhő jelentősen lecsökkent a reaktorok leállítása óta.
A közlemény szerint a Fukusdhima 1-es blokkjánál vannak a nagyobb problémák, itt történt szombaton robbanás. Aszódi Attila közleménye szerint a hivatalos közlemények nem tartalmaznak annyi konkrét információt, hogy abból érteni lehessen, pontosan mi is történt. A magyar szakember feltételezi, hogy a reaktorban lévő üzemanyag burkolat egy része túlhevült, emiatt a vízgőzzel lezajlott reakcióban hidrogén keletkezett. A hermetikus védőépület lefúvatása során ez a hidrogén berobbanhatott, és megrongálta a hermetikus tér fölötti reaktorcsarnokot, de - a japán hivatalos közlések szerint - az elsődleges hermetikus védőépület nem károsodott. A közlemény hangsúlyozza: a hifrogénfejlődésnek európai kihatása nem lehet.
A természeti csapások következtében az atomerőművek terhelése - vélhetően - meghaladta azt a szintet, amit a tervezés során feltételeztek. Elképzelhető olyan eseménysor, amelynek során jelentős környezeti kibocsátás is lehet, de olyan nagyságú és hatású nukleáris baleset, mint ami 1986-ban Csernobilban történt, itt teljességgel kizárt.
Miyagiban tízezren haltak meg
Újabb százezer embert vezényelt a japán kormány a földrengés sújtotta térségbe, hogy segítsenek a már ott dolgozó mintegy 50 ezer katonának és katasztrófa-elhárítónak. Kitazava Tosimi védelmi miniszter szerint a japán fegyveres erők negyven százalékát kitevő "csapaterősítés" egy-két napon belül megérkezhet Honshu-sziget keleti, katasztrófa sújtotta felére. "Nagyon sok ember van, akik még mindig el vannak zárva a külvilágtól és segítségre várnak" - indokolta a miniszter a Kyodo hírügynökségnek a mentőcsapatok létszámának növelését.
Egyedül Minamisanrikuban mintegy tízezer embert keresnek a hatóságok, ami az apró kikötőváros lakosságának több mint a felét jelenti - közölte az NHK állami televízió. A keresőcsapatok ugyanakkor folyamatosan találnak holttesteket a teljes érintett keleti partszakaszon, vasárnap például csak Higashimatsushima városban több mint kétszáz áldozatra bukkantak egy helyszínen.
A halottak hivatalos számáról szombaton közölt utoljára adatot a rendőrség. Akkor arról tájékoztattak, hogy a kettős természeti csapás után 688 ember holttestét találták meg és legkevesebb 642-en tűntek el. A rendőrség úgy nyilatkozott, hogy félő, hogy kétezernél is több áldozatot követelhetett a katasztrófa. Miyagi prefektúra rendőrfőnöke ugyanakkor vasárnap azt mondta az NHK-nak, hogy ennél jóval magasabb lehet az áldozatok száma, ugyanis egyedül az ő körzetében több mint tízezer ember vesztette életét. A parancsnok szavaival feltehetően a Minamisanrikuban eltűntekre utalt.
A természeti csapás sújtotta országba eközben folyamatosan érkezik a külföldi segítség: a tokiói külügyminisztérium szerint vasárnap reggelig 69 ország és öt nemzetközi segélyszervezet ajánlott segítséget. Köztük van Kína, amely a tavalyi területi vita ellenére is egy 15 fős mentőcsoportot indított Japánba, valamint a christchurch-i földrengés utáni romokat takarító Új-Zéland is, amely szintén küldött szakértőket.
