Nem is gondoltuk, hogy olyan gyorsan eljuthatunk a 4X6-ra, de sikerült. Ezekbe rengeteg ötlet és lehetőség volt bemutatva. Közülük nem keveset fel is használt a gazdasági és vidékfejlesztési szakosztály.
Minap egyik jó ismerős - kedvesen ugyan - de megdorgált: "Lám-lám, a ti ötleteiteket a Szövetség felhasználja"... Elgondolkoztam, vajon mit is akart mondani, aztán egy reklámszlogen került elém "Minden magyar számít" - "Építjük Erdélyt"...
Igen itt Erdélyben valóban minden népközösségi lakos számítana, de kinek ? Az úgynevezett építést pedig már rég kellett volna kezdeni és nem most.
Közben a fülembe elkezdett visszhangoznia szokásos Mi a tettekkel tudunk bizonyítani...
Valóban elég sokat tettek a szövetségiek, amire a népközösségi választók emlékezhetnek,csak ... Csak a negatív, öncélú tettek egész sora van túlsúlyba!
"Építeni kell a jövő nemzedéknek azt a jövőt, amelyet itt Erdélyben szeretnénk számára biztosítani" hallhattuk nemrég a kolozsvári MPP elnökétől s aki így folytatta: "minden segítőkész partnerre oda kell figyelni, mert lehet, hogy ezzel sokkal több lehetőség rejlik benne és egymagába nem senki sem tudna előrehaladni. Számomra sem mindegy, hogy a kisfiamnak lesz-e munkahelye vagy sem. Ezért belelátok a népközösségünk fiataljainak a mindennapos küzdelmébe és onnan "belülről" érzem, azt amit tenni kellene és ha a választóink megadják a lehetőséget akkor tudni fogjuk mire kell majd összpontosítani. Mi nem a magunk érvényesüléséért akarjuk a tisztségviselőinket a tanácsokba bejuttatni, hanem azért, hogy megmutassuk lehet másként is - kis pénzért - komoly dolgokat megvalósítani!
Eddig sem a szlogenekre, a kertes ötletekre vagy autós probléma-bemutatásokra törekedtünk, hanem a projektjeinket konkrét valósításokkal támasztottuk alá" !
Tiszta beszéd! A választók számára pedig a lehetőség adott, hogy nem csak a szavaknak kellene hinniük...
A volt tanácsos és szenátor programja valóban érdekes, de egy városgazdának ennyi nem elég. Gazdálkodó, vállalkozó vagy éppenséggel tapasztalattal rendelkező polgármesterre van szükség. A menedzsertípust pedig csak olyannál lehet megtalálni, aki nem csak a közpénzt költötte, hanem alkotott is! Csak az ilyen típusú városgazda építheti a kincses várost, vagy hozzájárulhat az Erdély építéséhez!
Ezzel el is értünk az ötletek felhasználására: a polgáriak eddig is vállalták azt az ellenzéki feladatot,amely által az éppen kormányon levők számára fontos lehet hiszen annak léte és pozitív kritikája esetleg ötletei vagy megvalósításai mindenképpen ösztönző hatású!
Ha az ötlet nem azok fejében, hanem éppen az ellenzéknél pattant ki, amit esetleg az éppen kormányon levők felhasználnak csak jó lehet a népközösségünk számára, előre viheti azt. (Erdélyi Polgár)
