2014. április 5., szombat

Biró Zsolt: az RMDSZ autonómiatervezete távol áll a mi értelmezésünktől

2014.04.05. 
Forrás: blog.xfree.hu

A Duna Tv Közbeszéd című műsorának vendége legutóbb Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke volt, aki személyesen, a Csíkszeredai Főkonzulátuson adta le szavazatát a magyarországi országgyűlési választásokra.
Száva Enikő műsorvezetőnek Biró Zsolt elmondta, azért tartotta fontosnak, hogy személyesen, adja le szavazatát, mert ez egy történelmi esemény, na meg úgy érezte, pártelnökként ez számára kötelesség is.
Nagyapám helyett, aki 1916-ban ott volt a Tömösi szorosban, édesapám helyett, aki már nem érhette meg ezt a nagy pillanatot, és gyermekeim helyett is szavaztam – magyarázta az MPP elnöke.
Április 6. után az Országháza már a Nemzetháza lesz azáltal, hogy állampolgárságot kaptunk, azáltal, hogy szavazati joggal rendelkezünk – fogalmazott Biro Zsolt. 
A sok érvénytelen szavazatról szólva Biró azt mondta, hogy a magyarországi rendszer nem bonyolult, de úgy látszik, ez mégis nehézséget okozott egyes itteni személyeknek, akik itthon egészen egyszerű szavazási rendszerhez vannak szokva.
Az MPP elnöke az autonómiatervezetről is beszélt, elmondta, hogy az RMDSZ-el kötött megállapodásuk után kézhez kapták a statútumot, azóta folyik a munka, az MPP szakembereivel próbálnak egy olyan álláspontot kialakítani, amit majd a közös tárgyaláson egyeztetni fognak. Ez a tervezet, amit kézhez kaptunk, jelentős lépéseket tesz az autonómia irányába, de ugyanakkor nagyon távol áll a mi értelmezésünktől – jelentette ki Biró. Hozzátette: a mi olvasatunkban az autonómia ennél sokkal több, lesznek bizonyára vitáink.
Száva Enikő kérdésére, miszerint mikor kerül közvitára a tervezet, illetve mikor lesz az benyújtva a parlamentbe, Biró Zsolt nem tudott pontos választ adni, azt mondta: ez nem versenyfutás, az a cél, hogy a parlament asztalára kerülő tervezet „minél inkább az autonómia irányába mutasson.”
Duna Tv