2014.08.28.
Forrás: mno.hu
Új lendületet vett Észak-Irakban a keresztények mészárlása, a történelem során sosem voltak még ekkora veszélyben. A káldeusok az első század óta ott élnek. Hiába az amerikai propaganda, lehet, hogy most ők okozzák számos közösség végső pusztulását.
A „sötét középkor” – talán mindannyian emlékezhetünk erre a szókapcsolatra iskolai tanulmányainkból, de talán arra is, ahogyan lelkiismeretesebb tanáraink igyekeztek árnyalni ezt a képet például a reneszánsz kultúra bemutatásával, amely ugye szintén mintha a „sötét középkor” terméke volna.
A rég elmúlt primitív rosszaság emlegetése alkalmas arra, hogy relativizálja a most jónak beállított szép, új világ bűneit; a „fejlett Nyugat”, a „szabad világ” számos pontján folytat – a propaganda oldalán agyonhallgatott – népirtást és vallásüldözést.
Mikor is kezdődött?
Az MNO sem tegnap emelt először tollat a témában. 2013. augusztus 28-ai összeállításunkban részletesen írtunk arról, hogy a mai napon is zajló népirtás gyakorlatilag legtávolabbi előzménye George W. Bush amerikai elnök 2003-ban hirdetett „keresztes hadjárata” volt Irakba, a keresztények ezt követően váltak az iszlamisták céltáblájává. Az idő tájt 1,2, más becslések szerint 1,5 millió keresztény élt Irakban, akik jelentős része elmenekült vagy áldozatává vált az amerikaiak és a felheccelt muzulmánok harcainak, a Krisztus-hívők lettek ugyanis a bűnbakok a nyugati invázióért. A tavalyi évben még azt írhattuk, 400-800 ezer keresztény lehet Irakban, azóta nap nap után rohamosan csökkent a 431 óta fennálló asszír keresztény egyház lélekszáma. Moszulban már jószerével nincsenek is keresztények, Bagdadban pedig rettegésben élnek az utolsó káldeusok, de erről később.
A 2003 óta tartó invázió egyik legtragikusabb momentuma volt a 2010-es, mindenszentek ünnepén zajlott vérfürdő, amelyben azonnal lemészároltak 100 hívőt, köztük papokat, asszonyokat és gyermekeket is, a „keresztény Európa” akkor sem sietett Bagdad segítségére.
Gyökerestül tépik ki a keresztény kultúrát is
Hónapokkal később kitört az arab tavasz. 2011-ben erőszakos kormányellenes felkelések voltak sorra az arab világ országaiban, az Arab-félsziget keleti csücskében fekvő Omántól a nyugat-afrikai Mauritániáig. Sokan akkor sem alaptalanul látták az események mögött az USA-t: Szíriában már 2012 óta kritikus a helyzet – ott az iszlamistáknak egyszerűen azt tanítja az ellenzéket nyíltan fegyverző Nyugat, hogy az alavita hitű Basár el-Aszad kormányának pillérei a keresztények –, Egyiptomban a gazdasági élet elitjében helyet foglaló kopt keresztény értelmiség ellen hergelték fel a muzulmán terroristacsoportokat azzal, hogy a keresztény réteg „Amerika csápja”. A helyzet odáig jutott, hogy kopt templomokat vagy keresztény emberek tulajdonában álló üzleteket gyújtogatnak az iszlamisták, ha úgy látják jónak. A szíriai keresztényüldözés, mint korábban erre külön kitértünk, kultúrtörténeti jelentőségű is, három Damaszkuszhoz közeli településről kölcsönözték ugyanis a Mel Gibson-féle Passió filmhez a Jézus Krisztus által is használt arámi dialektust. Ezeket a keresztény csoportokat mára sajnos kipusztítottnak tekinthetjük, és ez sem a „sötét középkor” műve.
És akkor újra Irak: a legsanyarúbb sorsuk az iraki keresztényeknek van, az országban szolgáló keresztény vezetők eddig csak nagyon csekély eredménnyel könyörögtek nyugati segítségért, pedig a római pápától az antióchiai maronita pátriárkán át Ilarion orosz metropolitáig mindenki hangos szóval tiltakozik a veszedelmes helyzet miatt, amit nap nap után láthatunk a híradásokban levágott fejű gyermekek kikockázott képein. Irakban tíz év alatt harmadára csökkent a keresztények száma, ma félmilliónál aligha több, és az elmúlt hónapokban iszonytató tempót vett az őrült öldöklés, egy-egy keresztény falu körülzárásával, halálra éheztetésével egész közösségeket írnak a történelem lapjaira az amerikai agresszió által egyre csak tüzelt muszlim terroristák. Volna persze lehetőség a túlélésre: akinek van havi 100 ezer forintnak megfelelő pénze vagy elhagyja hitét, megúszhatja a kard általi halált. A legtöbb keresztény végső soron a menekülés mellett dönt.
„Szaddám Huszein diktatúrája alatt sem élveztünk szabadságot, de biztonságban éreztük magunkat. Megkaptuk a szabadságot, most azonban nem vagyunk biztonságban” – hangzott el néhány hete az iraki káld katolikus egyház pátriárkája, Luisz Rafael, azaz I. Szako szájából, segélykiáltásként Brüsszel felé. Ismert vagy sem, de tény: a káldeusok az első század vége óta Észak-Irakban többé-kevésbé szabadon gyakorolhatták vallásukat.
Hogy a Nyugat szervezetten mikor ébred fel – elszigetelt segélyakciók és nagyszabásúnak tűnő elméleti kezdeményezések már vannak, a magyar kormány és a honi keresztények is tettek lépéseket –, illetve mikor parancsol megálljt a beláthatatlan következményekkel járó inváziónak az Egyesült Államok, teljesen bizonytalan.
Jelkép
Nemzetközi kampány indult a vallásuk miatt meghurcolt iraki keresztényekért, melynek jelképe az arab N betű. A karakter egyre több profilképet helyettesít a Facebookon és a Twitteren, a felhasználók így fejezik ki szolidaritásukat a terroristák által üldözött vallási csoportok mellett. A nagy arab N betű az arab naszráni, vagyis keresztény szó rövidítése. Az ISIS / ISIL (Islamic State of Iraq al-Sham / Islamic State of Iraq and Levant – Iraki és Szíriai Iszlám Állam / Iraki és Levantei Iszlám Állam) fanatikus dzsihádistái ezzel a karakterrel jelölik meg az iraki keresztények házait.
mno.hu / MTI
