skip to main | skip to sidebar

Erdélyi Polgárok

Közéleti lap - kiadja a HANGYA Egyesület. Felelős kiadó Horváth Zoltán

2014. augusztus 11., hétfő

Találkozás Semjénnel

http://www.polgaripart.ro/belfoldi-hirek/talalkozas-semjennel.html
2014 július 28.,
Tusványos zárónapján a Magyar Polgári Párt vezetői Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel folytattak megbeszélést
A találkozón a Magyar Polgári Párt részéről Biró Zsolt elnök, Kulcsár Terza József Kovászna és Salamon Zoltán Hargita megyei elnökök vettek részt, amelyen nemzetpolitikai kérdéseket tekintettek át.
Magyarország miniszterelnök-helyettese méltányolta a Magyar Polgári Párt honosítás és a regisztrációs folyamatokban kifejtett munkáját. A felek egyetértettek abban, hogy az elkezdett munkát folytatni kell és a további együttműködés lehetőségeiről egyeztettek.
Semjén Zsolt méltatta az MPP tevékenységét és kifejtette – “A Magyar Polgári Párt egy érték, amelyre a jövőben is szükség van”.
A Tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor alkalmával a Magyar Polgári Párt polgármesterei, alpolgármesterei és önkormányzati képviselői találkozójára is sor került, amelyen a jobboldali összefogás esélyeit taglalták. Megállapodtak, hogy ez csakis az MPP égisze alatt képzelhető el. Ugyanakkor egyetértettek abban, hogy a párt aktív kezdeményező szerepre törekszik, a nemzetpolitika terén pedig integratív politikát folytat.
A polgári alakulat vezetői, illetve Tusnádfürdő polgármestere külön megbeszéléseket tartottak számos anyaországi politikussal, kiemelten Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. 
Marosvásárhely, Tusnádfürdő 2014. július 27.— MPP-Sajtóiroda






Bejegyezte: admin.blogspot.com dátum: 21:23
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Olvasóink leveleire válaszolunk

Olvasóink közül többen is jelezték, hogy "egy jó ideje sokszor érthetetlen szöveg jelenik meg és sokszor hemzseg a helyesirási hibáktól"

Nos. köszönjük a visszajelzést. Valóban a Google fordító programja nem mindig fordítja a magyar helyesírásnak megfelelően az orosz cikkek szövegeit... Sajnálnánk, azt, hogy nem még fogják lapjainkat olvasni, de addig amig nem tudunk egy olvasószerkesztőt találni egyelőre igy is lesz.

Az orosz cikkeket illetően, sajnos ezután is a Google fordítóprogram segitségére vagyunk utalva. Azaz a gépi program fogja nekünk fordítani ezután is cikkeket. HZoltán

Összes oldalmegjelenítés

Blogarchívum

  • ►  2026 (4219)
    • ►  augusztus (492)
    • ►  július (986)
    • ►  június (643)
    • ►  május (259)
    • ►  április (98)
    • ►  március (266)
    • ►  február (568)
    • ►  január (907)
  • ►  2025 (13107)
    • ►  december (1202)
    • ►  november (1100)
    • ►  október (1350)
    • ►  szeptember (1001)
    • ►  augusztus (1175)
    • ►  július (970)
    • ►  június (1077)
    • ►  május (983)
    • ►  április (1014)
    • ►  március (1088)
    • ►  február (815)
    • ►  január (1332)
  • ►  2024 (3272)
    • ►  december (950)
    • ►  november (733)
    • ►  október (602)
    • ►  szeptember (635)
    • ►  augusztus (21)
    • ►  július (36)
    • ►  június (18)
    • ►  május (36)
    • ►  április (14)
    • ►  március (60)
    • ►  február (65)
    • ►  január (102)
  • ►  2023 (1938)
    • ►  december (73)
    • ►  november (39)
    • ►  október (41)
    • ►  szeptember (163)
    • ►  augusztus (165)
    • ►  július (202)
    • ►  június (301)
    • ►  május (126)
    • ►  április (240)
    • ►  március (215)
    • ►  február (201)
    • ►  január (172)
  • ►  2022 (2220)
    • ►  december (269)
    • ►  november (157)
    • ►  október (155)
    • ►  augusztus (135)
    • ►  július (89)
    • ►  június (152)
    • ►  május (280)
    • ►  április (301)
    • ►  március (345)
    • ►  február (244)
    • ►  január (93)
  • ►  2021 (747)
    • ►  december (45)
    • ►  november (30)
    • ►  október (33)
    • ►  szeptember (47)
    • ►  augusztus (50)
    • ►  július (52)
    • ►  június (48)
    • ►  május (71)
    • ►  április (124)
    • ►  március (110)
    • ►  február (44)
    • ►  január (93)
  • ►  2020 (1523)
    • ►  december (107)
    • ►  november (99)
    • ►  október (201)
    • ►  szeptember (82)
    • ►  augusztus (127)
    • ►  július (94)
    • ►  június (40)
    • ►  május (72)
    • ►  április (85)
    • ►  március (72)
    • ►  február (305)
    • ►  január (239)
  • ►  2019 (2739)
    • ►  december (181)
    • ►  november (178)
    • ►  október (144)
    • ►  szeptember (176)
    • ►  augusztus (208)
    • ►  július (334)
    • ►  június (326)
    • ►  május (342)
    • ►  április (312)
    • ►  március (327)
    • ►  február (134)
    • ►  január (77)
  • ►  2018 (1364)
    • ►  december (114)
    • ►  november (45)
    • ►  október (36)
    • ►  szeptember (160)
    • ►  augusztus (224)
    • ►  július (216)
    • ►  június (126)
    • ►  május (121)
    • ►  április (122)
    • ►  március (42)
    • ►  február (63)
    • ►  január (95)
  • ►  2017 (675)
    • ►  december (111)
    • ►  november (67)
    • ►  október (51)
    • ►  szeptember (36)
    • ►  augusztus (35)
    • ►  július (59)
    • ►  június (78)
    • ►  május (46)
    • ►  április (51)
    • ►  március (19)
    • ►  február (82)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (1231)
    • ►  december (18)
    • ►  november (60)
    • ►  október (161)
    • ►  szeptember (125)
    • ►  augusztus (156)
    • ►  július (114)
    • ►  június (140)
    • ►  május (70)
    • ►  április (67)
    • ►  március (88)
    • ►  február (80)
    • ►  január (152)
  • ►  2015 (1498)
    • ►  december (239)
    • ►  november (79)
    • ►  október (167)
    • ►  szeptember (171)
    • ►  augusztus (189)
    • ►  július (141)
    • ►  június (28)
    • ►  május (117)
    • ►  április (63)
    • ►  március (128)
    • ►  február (74)
    • ►  január (102)
  • ▼  2014 (1407)
    • ►  december (129)
    • ►  november (102)
    • ►  október (83)
    • ►  szeptember (132)
    • ▼  augusztus (111)
      • A turizmus decentralizálására készül a kormány
      • Mióta állítunk szolgákat Romániának?
      • Prés alá kerülhet Európa mezőgazdasága
      • A magyar piacba tagozódna az erdélyi gazdaegyesület
      • Mire jó a magyar állampolgárság?
      • Szatmár megyének két ukrán járás is a testvére lesz
      • Bekövetkezett az, ami előre látható volt : Putyin ...
      • Ok és okozat - Qui prodest
      • Borbély: politikai eszközökkel kell elkerülni az e...
      • Székelykapu
      • Tisztelt Elnök Úr!
      • Az autonómia-tagadók 1918. december 1-jét kérdőjel...
      • Akadályozzuk meg Székelyföld kifosztását
      • Újabb vonat siklott ki Székelyföldön
      • Orosz beismerés ellenére kitörhetett a háború ?
      • Intelligens padló - a CapFloor - vigyáz a házra
      • Amerika selyemzsinórt küld a keresztényeknek
      • Szentesített politikai migráció – Csalásra készül ...
      • Augusztus 26-tól már nem Magdó János a kolozsvári ...
      • Petres Sándor kivel tart?
      • A máréfalvi példa: kalákával összekötött ünneplés
      • MPP: az RMDSZ terjessze mielőbb a parlament elé au...
      • Határon átnyúló térségek monitoringja
      • Európai Területi Társulások. Európai Területi Együ...
      • Kertész Imre és kitüntetése
      • Magyar állampolgárság – Anyakönyvezési ­ügyintézés...
      • Az LMP-nek 2014 ben sincs polgármesterjelöltje Deb...
      • Az LMP csapata a 2014. évi önkormányzati választás...
      • „Vagy behódolunk, vagy elmegyünk innen” – Csak leg...
      • Óránként 3 hektár erdő tűnik el Romániában
      • Bemutatta polgármesterjelöltjét és képviselőjelölt...
      • Heltai László - Budapesten a Terézváros (VI.ker) p...
      • Mintegy hatvan polgármesterjelöltet indít az LMP
      • Pető Ernő az LMP polgármesterjelöltje Szolnokon
      • Részönkormányzatok létrejöttéért küzd az LMP
      • LMP - Budapesti választási program 2014
      • Augusztus 20-án Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt ...
      • Különös kapcsolat
      • 200.000
      • Augusztus 20. Kolozsváron megszelték a Kárpát-mede...
      • Fellendülőben Maros megye turizmusa
      • Szent István-i örökség hordozói
      • Cseh László nagyot csatázott az Eb-aranyért
      • A magyar állam megteremtője
      • ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI
      • Az LMP véleménye szerint jogszerűtlenül működik a ...
      • Az Angustia Egyesület vidékfejlesztésre vontakozó ...
      • IX. Csángó Túrós puliszka fesztivál Hidegségben a ...
      • SOHA ne lépd át a záróvonalat Romániában
      • Kijevnek a palagáz miatt kell Kelet-Ukrajna?
      • Dúró Dóra nyílt levelet írt Ádernek Kertész kitünt...
      • Kostelek, a falu, amely a néptánc által marad meg ...
      • Cukorgyár a balkonon
      • Horváth Anna: Őrizzük meg a Kolozsvári Magyar Napo...
      • Partiumi gojinagyhatalom
      • Mócvidéki magyar örökség
      • Testvértelepülések küldöttségei a Lugosi búcsún
      • A magyar–román gazdasági kapcsolatok stratégiai je...
      • Kinek a pap(os), kinek a paptalan
      • Köztörvényes a sajtószabadságot félti
      • Nagy sikert aratott Majláthfalvi Napok Történeténe...
      • Erős határmenti kapcsolatokra van szükség – Keleme...
      • Hamarabb ért vissza Csíkcsicsóba a székelyföldi lo...
      • Egymillió szavazatot az autonómiára!
      • Még el sem terjedt ez az eszköz, de már tiltanák
      • Egyházi szakmunkásképzés: nemcsak hit kérdése
      • A nemzetközi jog magyar értelmezését kifogásolta C...
      • Kis román abszurd
      • Bûnös késlekedés
      • Rosszindulat, butaság
      • Kajak-kenu - Szabó triplázott, Kammerer duplázotta...
      • Románia saját állampolgáraihoz fűződő viszonya nem...
      • Magyar kultusz van Bécsben
      • Izzadságból termel energiát a tetovált bioelem
      • Az UV-kamera a legjobb naptejreklám
      • A besorozásokra panaszkodnak az ukrajnai románok
      • Nem állít jelöltet az MPP (Államelnök-választás)
      • Páncélosok előzték meg a segélykonvojt
      • Az LMP megduplázná a budapesti bölcsődei férőhelye...
      • Állítsák le a megszorításokat a tanügyben!
      • Két ponton is megnyitják a hétvégén a román-magyar...
      • Az elnökválasztásról és a Fidesz-RMDSZ kapcsolatok...
      • Etnikai enklávétól tart Románia – Dagad az SZNT lu...
      • Kajak-kenu – Hat arannyal zárta a világbajnokságot...
      • Először játszik Székelyföldön a székely labdarúgó-...
      • Hagyományos fürdő készül Charles hercegnek Zalánpa...
      • A lényeg a cirkusz
      • Már 45 ezer orosz katona van az ukrán határnál
      • Egy harc, ami a végső lehet
      • MPP-s politikusok az autonómiáról
      • Találkozás Semjénnel
      • A néppárt megbuktatta az autonómiapárti határozato...
      • Ünnepség 2014. augusztus 20. Budapesten
      • Illiberális helyett inkább: közösségelvű és nemzet...
      • Budapest tíz kerületében együttműködik az LMP és a...
      • Mindenkinek tennie kell az autonómiáért
      • MPP – RMDSZ együttműködésről
      • Băsescu visszadobta Biró Rozália kinevezését
      • Ilyen, ha átszakad egy aranybánya ülepítőjének gátja
      • Nyergestető
      • És mennek a rönkszállító autók...
      • Munkaalapú nemzetépítés
      • Csárdi Antal az LMP főpolgármester-jelöltje Budape...
      • Új munkajogi szabályokat kér a nők védelmében az LMP
      • Erős földrengés volt Kínában
      • Kolozsvári főkonzul lesz az LMP-s Mile Lajos
      • Először rendeztek magyar napokat Kolozson
      • Mile Lajos (volt LMP-s képviselő) váltja Magdó Jánost
      • Több pénzt kap a környezetvédelmi tárca
      • Băsescu: Biró Rozália alkalmatlan
      • Kézdivásárhelyen folytatódik a zászlóháború
    • ►  július (72)
    • ►  június (66)
    • ►  május (102)
    • ►  április (144)
    • ►  március (78)
    • ►  február (131)
    • ►  január (257)
  • ►  2013 (3347)
    • ►  december (241)
    • ►  november (206)
    • ►  október (255)
    • ►  szeptember (266)
    • ►  augusztus (145)
    • ►  július (118)
    • ►  június (152)
    • ►  május (358)
    • ►  április (403)
    • ►  március (536)
    • ►  február (329)
    • ►  január (338)
  • ►  2012 (3248)
    • ►  december (166)
    • ►  november (129)
    • ►  október (194)
    • ►  szeptember (186)
    • ►  augusztus (365)
    • ►  július (270)
    • ►  június (310)
    • ►  május (303)
    • ►  április (177)
    • ►  március (282)
    • ►  február (396)
    • ►  január (470)
  • ►  2011 (3042)
    • ►  december (381)
    • ►  november (233)
    • ►  október (183)
    • ►  szeptember (226)
    • ►  augusztus (342)
    • ►  július (228)
    • ►  június (154)
    • ►  május (200)
    • ►  április (221)
    • ►  március (406)
    • ►  február (203)
    • ►  január (265)
  • ►  2010 (2023)
    • ►  december (176)
    • ►  november (299)
    • ►  október (194)
    • ►  szeptember (254)
    • ►  augusztus (158)
    • ►  július (190)
    • ►  június (354)
    • ►  május (286)
    • ►  április (51)
    • ►  március (28)
    • ►  február (21)
    • ►  január (12)
  • ►  2009 (7)
    • ►  december (7)

Áldás

Legyen előttetek mindig út,
fújjon mindig a hátatok mögül a szél,
az eső puhán essen földjeitekre,
a nap melegen süsse arcotokat,
s egész életetekben hordjon tenyerén a Jóisten.

Mindent a népért

Mindent a népért

Saját bloglista

  • Flightradar24 Blog
    A look at United’s intra-Asian operations

UV sugárzás

UV térkép Forrás: www.idokep.hu

Helyes-e

  • https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/suggest#

EUROPAI PARLAMENT

http://www.europarl.europa.eu/news/hu
Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.(Böjte Csaba OFM)

„Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!”

(Böjte Csaba OFM)

Tamási Áron mondta:

Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.


Motto helyett

"Minden közösségnek olyan vezetése van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány vezetés huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a közösségben van a hiba …"

Széchenyi István után - szabadon -

Gyertek Kalotaszegre magyar testvéreink!

  • Kalotaszegi Központi Agroturisztikai Hivatal
    Egy francia férfi szalót (disznózsírt) evett egy krasznodari piacon, és öt másodpercre elhallgatott. Aztán azt mondta: „Oroszok, ti ​​mások vagytok!”
    5 hónapja

Kolozsvári látkép

Kolozsvári látkép
forrás: Transindex

Mátyás az igazságos

Mátyás az igazságos
Forrás: Transindex

Szerkesztőség

Felelős szerkesztő Horváth Zoltán
Szerkesztőségi bizottság Zöld Sára,
elérhetőségeink:
tel: 0040- 740-639384
email: okofalu@yahoo.com
postafiók: CP 2023 Ag 1 Cluj

Szerkesztőségi álláspont

A lapban megjelent cikkekben, anyagokban megfogalmazottak, nem minden esetben egyeznek a szerkesztőség véleményével. A cikkek tartalma, a megfogalmazott vélemények az aláírok felelősége, amiért csak aláírt anyagok kerülnek közlésre

Vendég blog

  • HelloVidék - Összes hír
  • Ér hangja
  • Vidék íze
  • Székely Hírmondó
  • A kellemetlen polgár
  • AgrárHírek
  • Sabin Gherman is creating Jurnalism, Live Show, Online Podcast | Patreon

Népszerű bejegyzések

  • Oroszország beszélt az odesszai kikötő teljes lerombolásának lehetőségéről. Kolesnik képviselő: Minden az odesszai kikötő teljes pusztulása felé tart.
    https://lenta.ru/news/2026/08/12/v-rossii-vyskazalis-o-vozmozhnosti-polnogo-unichtozheniya-porta-odessy/ Varvara Koshechkina  Odessza kikötő...
  • A média értesült Ukrajna javaslatáról Oroszországnak a Fekete-tengerrel kapcsolatban. Reuters: Ukrajna azt javasolta Oroszországnak, hogy szüntessék be a civil hajók elleni támadásokat a Fekete-tengeren.
    https://www.gazeta.ru/politics/news/2026/08/13/29100133.shtml 2026. augusztus 13 Alekszandr Barabanov Ukrajna javaslatot nyújtott be Oroszo...
  • A tervről már megállapodtak: milyen forgatókönyv elfogadására szólítja fel Nagy-Britannia a NATO-t? Crompton felszólította a NATO-t, hogy készüljön fel egy esetleges orosz támadásra.
    https://voennoedelo.com/posts/id88402-plan-uzhe-soglasovan-k-kakomu-stsenariju-britanija-prizyvaet-nato Sergey Komarin, 2026. augusztus 11.,...
  • „Tragikus tél vár Ukrajnára.” Kijev új műveleteket jelentett be Oroszország ellen. Hogyan reagált Moszkva? Zelenszkij új oroszországi műveleteket jelentett be a Drapattal folytatott találkozóján.
    https://lenta.ru/news/2026/08/10/long-tragicheskaya-zima/ Anastasia Volova  Volodimir Zelenszkij ukrán elnök új műveleteket jelentett be Or...
  • Az orosz fegyveres erők különleges katonai művelete és események Ukrajnában augusztus 10-én este
    https://www.fondsk.ru/news/2026/08/10/specialnaya-voennaya-operaciya-vs-rf-i-sobytiya-na-ukraine-10-avgusta-vecher.html 2026. augusztus 10. ...
  • Ezrek halottak: mi történik az ukrán fegyveres erőkkel Kupyanszk közelében?Szerző: Sergey Komarin, szerkesztő. .Az ukrán fegyveres erők akár 15 000 katonát és zsoldost is elveszítettek Kupyanszk irányában.
    https://voennoedelo.com/posts/id88403-tysjachi-pogibshih-chto-proishodit-s-vsu-pod-kupjanskom 2026. augusztus 11.,  2026 eleje óta közel 15 ...
  • A Harmadik Birodalom öröksége: Felfedték az FAZ újságírójának kilétét, aki oroszok "ölését" kérte.
    https://www.facebook.com/search/top?q=karoly%20kuti Karoly Kuti 2026.08.10 Michael Martens német újságíró, a befolyásos Frankfurter Allgeme...
  • Az orosz fegyveres erők különleges katonai művelete és az ukrajnai események augusztus 11-én este
    https://www.fondsk.ru/news/2026/08/11/specialnaya-voennaya-operaciya-vs-rf-i-sobytiya-na-ukraine-11-avgusta-vecher.html 2026. augusztus 11. ...
  • Hogyan fejlődtek a T-80-asok a "La Manche csatorna tankjaiból" a kamikaze drónok elleni erődítményekké.
    https://dzen.ru/a/amneYmtbQE6qTBQI Sorozatgyártásuk során a hazai T-80-as tankokat folyamatosan fejlesztették: a szárazföldi erők rendszeres...
  • 15 000 DRÓN SZÉNNÉ VÁLTOZOTT: Tegnap este az orosz hadsereg ismét sebészi és masszív csapást mért az ukrán katonai logisztikai gépezet szívére.
    https://www.facebook.com/profile.php?id=100071840305782 Karoly Kuti 3026.08.11 Egyetlen támadás történt: egy művelet a drónok és a kritikus...

Rovásírás

ROVÁSÍRÁS
ROVÁSÍRÁS

Rovásírás II.

Rovásírás II.

Kedvenc

  • Kalotaszegi Hangya fiók
  • Hangya Egyesület-Facebook
  • Szövetkezet.hu
  • Hangya Egyesület

Rendszeres olvasók

Előfizetés

Blogok

  • https://foter.ro
  • japanese-gallery
  • Civicul Ardelean
  • Polgárnő

Az Erdélyi Polgárok-ról

A HANGYA egyesület kiadásában jelenik meg az "Erdélyi Polgárok" A kiadásért felelős HORVÁTH ZOLTÁN

Magyar lapok

  • Központ
  • NyugatiJelen.com
  • Erdélyi Napló
  • Friss Újság, Szatmári független napilap

A magyar ember szereti a bort

  • Bor, Hírek - Online
    Sorra nyerik a díjakat a magyar borok