Ujj János 2015. április 28.,
Örülünk, hogy Arad pályázik Európa 2021-es Kulturális Fővárosa címére. Mondanám: szerencsére komolyabban megmozdult valami az események lassan csordogáló folyásában. Ideje volt, mert ennek a városnak történelme során annyi, de annyi elszalasztott lehetősége volt. Kezdhetnénk a lóvasúttal megkötött szerződéssel, amely évtizedeken keresztül meggátolta a villamosközlekedés beindítását.
De ne menjünk olyan messzire, maradjunk az elmúlt negyedszázadnál!
Mindenekelőtt szeretnék belenézni annak a felelőtlen személynek a szemébe, aki az 1990-es években aláírta a villamosvonal felszámolását a Hegyalján. Most olyan adu lenne a város kezében, amellyel egyik konkurens város sem dicsekedhetne. A világ nyolcadik, Európa ötödik villamosított vonalán utazni eredeti járművekkel. Svájcban (mondjuk) külön éttermi kocsit gyártottak volna, hogy menet közben (ménesi) bort, frissítőt szolgáljanak fel a tisztelt utasnak! A végállomásokon cigányzenés étteremben fogadták volna a vendégeket. Állítom: előjegyzésben keltek volna el a helyek.
Más. Néhány éve megtalálták a bizerei apátság romjait. Az Adrian Rusu kolozsvári régész vezetésével végzett ásatások során egy párját ritkító középkori mozaik került elő. Ezt akkor bemutatták a közönségnek, egy albumot is kiadtak. Avval temették vissza, hogy majd folytatják az ásatásokat, s ott egy szabadtéri múzeumot alakítanak ki. Annyival maradtunk! A föld alatt maradt a mozaik, a templom, a kerengő, a refektórium, a kút, a hajókikötő, a sószállító bárka… A világon mindenütt üvegkupolát emeltek volna a leletek fölé, nálunk föld fedi.
Folytathatnám a város területén felelőtlenül lebontott épületekkel, Délkelet-Európa még álló első kőszínházával, a vár átadásának sokadik elodázásával.
Ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni a sportban sem. De a városfejlesztésben sem! Akkor milyen helyi nevezetességekre hívhatnánk a vendégeket 2021-ben?
