2015. október 10., szombat

Megalakult az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság

2015. október 08.
Magyarországi mintára megalakult az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság, amelynek feladata az erdélyi értékek beazonosítása, a Magyar Értéktárba való emelése – jelentette be csütörtökön Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. A testületbe az EMNP és az MPP is delegálhat szakembereket.
Hegedüs Csilla emlékeztetett: az erdélyi magyarság az elmúlt ezer évben számtalan olyan kiemelkedő és egyedi értéket teremtett, amelyek belföldön és külföldön egyaránt elismert jellegzetességeit tükrözik. „Határozottan állítjuk, az erdélyi magyar értékeknek ott a helyük a Magyar Értéktárban, ezért feladatunknak tekintjük mindazon érték beazonosítását, amelyek egyedivé teszik közösségünket” – idézte az RMDSZ hírlevele a politikust.


Az ügyvezető alelnök felidézte: két évvel ezelőtt döntöttek az Erdélyi Magyar Értéktár létrehozásáról, mert fontosnak tartották az erdélyi magyar örökség megismertetését, elismertetését, valamint azok beemelését a magyarországi értékek közé. Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság mostani létrehozása pedig szakmai keretet kíván biztosítani vállalásaiknak. Hegedüs felsorolta az érték-kategóriák területeit is: épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás.
A bizottság tagjai olyan civil szervezetek képviselői, akik Erdély-szerte az említett szakterületeken fejtik ki tevékenységüket. Már felkeresték az Erdélyi Múzeum Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Transylvania Trust Alapítvány, valamint a Székely Termék képviselőit, arra kérve őket, hogy az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság testületébe nevesítsenek egy-egy szakembert.
Csütörtökön felkérték a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét, Biró Zsoltot és Szilágyi Zsoltot is, hogy vegyenek részt az RMDSZ értékfeltáró és értékteremtő munkájában, „ezáltal is megvalósítva az erdélyi magyar összefogást értékeink védelmében” – összegzett a kulturális szakember.
Megjegyzés
Amint a fenti cikkben is olvasható , hogy ugyan felkeresték a civilek közül egyeseket, de kimaradtak a márciusi kezdeményezők közül sokan és az alulról felfelé elv sincs komolyan véve,mert nem alakultak meg előbb a Régiós Bizottságok és utóbb a központi azaz az erdélyi Bizottság!
Kérjük a mostani kezdeményezőket  nézzenek körül  és vegyék észre a Hungarikum törvénybe több cikket is be kell tartani ahhoz, hogy az erdélyi értékek az őket megtisztelő helyre tudjanak jutni. 
Egy olyan Bizottságban amely egész Erdélyt képviselné nem lehet csak azokat bekérni akik csak egy kicsi részét - ingencsak a kulturát - tudják lefedni az Érték Tárból A dolog azért sikeredett ilyenképpen mert a KAT- ba igencsak kevesen vannak és innen hiányoznak olyanok is akiknek már a neve is többet mond mint azok akiket a tanács felkért: pld. EMT, RMGE, HANGYA, RMKT és sokan mások .
Ahhoz, hogy a megfelelés és a megfeleltetés igényének eleget tegyen az Erdélyi ÉrtékTár Bizottsága föltétlen eleget kell tenni a 114/2013. (IV.16.) sz. Korm. rendeletnek amely kimondja, hogy: "a nemzeti értékek adatait a települési, tájegységi és megyei értéktárakban, az ágazati értéktárban, a külhoni magyarság értéktárában, a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében az egyes szakterületenkénti kategóriák szerint kell azonosítani és rendszerezni."
Szerintünk át és újra kellene gondolni a dolgot éppen azért, hogy a fent emlitett törvénynek eleget tehesen az erdélyi bizottság is. Ezt külön ki volt hangsúlyozva a márciusi Hungarikum gyűlésen!  Be kellene vonni mindazokat akik még nem szerepelnek ott éppen azért, hogy ne legyen az embernek az az érzése, hogy kipipáltunk egy újabb dolgot...Ismerve a törvényi feladatokat kiderülhet, hogy csak egy pár bizottsági tag nem tudja és nincs is felhatalmazva arra. hogy a nemzeti értéktárat felállitsa, ha a helyi bizottságokba nem volt előterjesztve és nem került a Helyi Értékek Gyűjteményébe...De hogy ne húzzuk közreadjuk a helyi értéktár bizottságot érintő törvényi előirásokat. Igaz erdélyi szinten nem igen lehet mindenhol ezeket létre hozni, de megyeiket mindenképpen igen. Sőt a régiószintű bizottság is elfogadott...Ezért is lenne fontos a civilek és főleg a helyi civilek bevonása nem csupán a KAT tagokra építeni (EP)  

Helyi Értéktár Bizottság
A magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV.16.) sz. Korm. rendelet kimondja, hogy a nemzeti értékek adatait a települési, tájegységi és megyei értéktárakban, az ágazati értéktárban, a külhoni magyarság értéktárában, a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében az egyes szakterületenkénti kategóriák szerint kell azonosítani és rendszerezni. A Települési Értéktár Bizottság szervezi a településen fellelhető nemzeti értékek azonosítását, létrehozza a településen fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjteményt, és megküldi azt a megyei értéktárba.
A helyi önkormányzat közigazgatási területén fellelhető, illetve az ott létrehozott nemzeti érték felvételét a települési, a tájegységi vagy megyei értéktárba bárki írásban kezdeményezheti az adott érték fellelhetőségének helye szerint illetékes önkormányzat polgármesteréhez, illetve a megyei közgyűlés elnökéhez címzett javaslatában, a rendelet által meghatározott formanyomtatvány kitöltésével.
A Települési Értéktár Bizottság a hozzá beérkezett javaslatokat megvizsgálja, és a megyei, tájegységi vagy települési értéktárak valamelyikébe való felvételéről az értéktár bizottság a javaslat benyújtását követő 90 napon belül dönt, és arról a javaslattevőt írásban értesíti. Egyúttal a települési és tájegységi értéktáraknak a megyei értéktárba való megküldésekor az értéktár létrehozója javaslatot tesz arra, hogy mely nemzeti értékek felvételét javasolja a megyei értéktárba. A megyei értéktárban nyilvántartott értékek hasonló eljárás után bekerülhetnek a Nemzeti Értéktárba, amelynek nyilvántartásából választja ki a Hungarikum Bizottság a hungarikumokat.
A bizottság feladata:
A települési értékek megőrzéséről és szélesebb körben történő megismertetéséről való gondoskodás (pl. évente a gyűjtemény közzététele a helyi sajtó, az önkormányzati honlap útján, stb)
A helyi települési értékek körének meghatározása, szükség szerint módosítása, a Települési Helyi Értékek Gyűjteményének összeállítása;
Döntés a bizottság rendelkezésére álló pénzeszközök felhasználásáról;
Félévente – legkésőbb a félévet követő hónap utolsó napjáig – a képviselő-testület, valamint a település lakosságának tájékoztatása a végzett tevékenységről;
Elérhetőség: 4163 Szerep, Nagy-utca 53.
Telefon: +36/54/516-002; +36/54/516-003
Javaslattétel a települési értéktárba való felvételre:
A nemzeti érték települési értéktárba történő felvételére vonatkozó javaslatokat a polgármesterhez kell benyújtani, a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV.16) sz. Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti formanyomtatványon, elektronikusan a szerep.pmh@gmail.com e-mail-címre, vagy postai út esetén elektronikus adathordozón mellékelve. A javaslattétel ingyenes.
A javaslatokról a Bizottság a benyújtást követő 90 napon belül dönt.
Formanyomtatvány letölthető ITT.
A helyi építészeti örökség védelméről szóló rendelet módosítása: Letöltés (PDF)