A „negyedik hatalom" felelőssége

Nemrég újraolvastukaz alábbi cikket és azt gondoljuk most sem veszített aktulitásából:
http://erdely.ma/publicisztika.php?id=73513&cim=a_negyedik_hatalom_felelossege

Médiabotránytól volt hangos minap az erdélyi magyar közélet, miután egy gyergyószentmiklósi helyi tévé vágatlanul leközölte az aznapi sajtótájékoztató után az újságírók és a polgármester közti kötetlen beszélgetést. Az újságíró kollégák felháborítónak és etikátlannak tartják az ilyen jellegű kiszivárogtatást, a nép örül, mert megvan a cirkusz. Friss hír az is, hogy az Országos Statisztikai hivatal szerint egy év alatt mintegy 6 ezer újságíró került lapátra. Sok ember véleménye megoszlik abban is, van-e egység az újságírók között, – ami a sajtóetikát illeti-, és, hogy meddig mehet el a média munkatársa a hatalom embereivel való bratyizásban. Ezen túlmenően persze az ügy olyan kérdéseket is felvet, hogy egy médiaszakember kinek tartozik felelősséggel? Lelkiismerete hogy van beállítva? Van-e biztos mércéje, mely szerint mérlegel, mielőtt leír vagy állít valamit? Mi a célja egy írással, tudósítással: a heti penzum, a munkaadó érdeke, a közvetlen haszon, a hiúság, a nézettség és ismertség, vagy valóban az igazságot keresi, és annak az alázatos szolgája?

Meg szoktak különböztetni jobboldali és baloldali ideológiákat, közszolgálati és privát tőkéjű médiát. A kereskedelmi média általában csak a profitot hajszolja, nincs más célja, csak a haszonszerzés. Aki ott dolgozik, annak a médiamunkatársnak egy-egy cikk megírása vagy egy tudósítás pusztán megélhetési forma. Szemben a közszolgálatisággal, ott ugyanis a média hivatása a szolgálat maga. Az utóbbi időben úgy tűnik, a közszolgálati média befolyásoló képessége meggyengült, keresi önmagát, és négyévenként hatalmi reflexek szeretnék kisajátítani. Eközben a bulvármédia módszereivel tematizálja a közbeszédet, irányítja a közízlést, szórakoztat és befolyásolja az emberek gondolkodását. A baloldaliság és a szabadság jeligéjével az államra hárítja az aktuális társadalmi kérdések intézését. A magántőkéből élő média számára a piaci verseny, az ún. véleményszabadság a mérvadó, miközben burkolt elfogultsággal támogatja a tulajdonosi kör érdekeit. Neki ez egy jó buli, egy hatalmas üzlet. Miközben elősegíti a szórakozást és fogyasztást, nézőket toboroz. Ha jól szórakozunk, jól érezzük magunkat, szívesebben fogyasztunk mindent, amit lenyomnak a torkunkon. Csak az hír, az valóság, ami az újságba és a képernyőre kerül. A kereskedelmi média szórakoztatását fogyasztjuk, ő meg pénzünket kicsalva növeli saját bevételeit. Fogyasztás közben észrevétlenül átgyúrja ízlésünket, befolyásolja értékrendszerünket, és követendő példaként állítja be, hiteti el velünk, hogy csak az jó, amit ő kínál. Élvezzük a botrányt, sőt mindennap új kell belőle.Mert mindent szabad. Ma minden eladó. Mindenből fogyasztási cikket lehet kreálni: „fogyasztjuk“ a krimit, a szenzációs leleplezéseket, a sztárok viselt dolgait. De mindent kisminkelve, átalakítva, tetszetős külsővel, hangzatos címekkel tálalva, hamis megközelítésekkel, elhallgatott vagy éppen csak kimondott féligazságokkal „fűszerezve“

Lehet-e hű az újságíró az igazsághoz – pártállástól, ideológiától függetlenül? Ehhez persze tudnia kellene, mi az igazság. Nem úgy, mint Pilátus. Igaz, a balodali istentagadásban nehezebb örök viszonyítási alapot találni, legfeljebb a társadalmi közmegegyezést, a törvényeket, az illemszabályokat. De, ha jobboldali – keresztény- konzervatív – és miért ne – mérsékelten radikális oldalról közelíti meg, akkor bizony az igazság, a nagybetűs IGAZSÁG kötelezi a média munkatársát. Értékelvű újságírásnak is nevezhető az ő munkája, mert hivatását gyakorolva nem a cégnek, a nagytőkének, és nem is a hatalomnak akar megfelelni, hanem a lelkiismeretében megszólaló isteni hangnak. Ha az tiszta, és biztos. Akármennyire szabad véleménynyilvánításról, a tájékoztatás jogáról van is szó, egy újságíró nem lehet „értéksemleges”. Semleges politikai, világnézeti lap nincs – ahogy Svájcban sem érdemes szocializmust csinálni. De ha egy jó újságíró tisztában van önmagával, van íráskészsége és affinitása, szakmai alázata, akkor képes saját magát kívülről is látni. Bele tud érezni mások életébe. Képes a többsíkú gondolkodásra, tudja, hogy „lehet így is”, nem a „széna vagy szalma” a lényeg, hanem az a lelkület, amellyel egy problémát megközelít. Ezért képes az arányosságra, és el tudja kötelezni magát bizonyos értékek mellett, miközben szakszerűen tájékoztat. Egy erdélyi magyar újságíró is bátran vállalhatja hitét és magyarságát, talán épp oly módon, hogy közvetíti Isten objektív rendjét. Lehet az örömhír apostola – bigottság és felekezeti elfogultság nélkül. Képes felismerni, nemcsak a részeket, a részleteket, hanem az egészben felsejlő Jelenlétet, és ezt láttatni is tudja. Ki kell mondani: a jó magyar, jó keresztény újságírónak ma prófétai küldetése van. Örömmel és a szó erejével közvetíteni a szépség, a jóság, az élet szentségének értékeit. Nem csak az árnyékot, hanem a fényt. Nem csak a negatív szenzációt, a politikusok vagy egyszerű emberek bűneit, tragédiáit, hanem a lépten-nyomon fellelhető igazat és jót. Az időálló értéket. Ami előre visz, ami lelki békét és örömet ad.

Az értékelvű média munkatársa nem bérfirkász és nem lesifotós. Inkább a nemzet olyan nyitott lelkű, jószándékú napszámosa, aki maga is krisztusi válaszokat keres az élet kihívásaira. Az értékrendjét nyíltan vállaló újságírónak sokkal nagyobb a társadalmi megbecsültsége, mint annak, aki állandóan a profitra, vagy munkáltatója érdekeire hajt. Ahhoz, hogy kiálljon az értékek mellett, nics szüksége arra, hogy lefizessék. Nem kell attól tartania, hogy elveszíti munkahelyét, vagy kapcsolatait. Mert az élet, a jó, a szeretet mindenképp utat tör magának. Milyen más lenne világunk, ha az újságírók ezt a- kétségkívül kezükben levő- (negyedik) hatalmat –: a (köz)jó szolgálatába állítanák! Sebestyén Péter, Központ