http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/categ_id/3
 |
| „Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy világnézete alapján tanítson” – IMECS VERONKA |
Két napig volt a válaszúti Napsugár pedagógusfórum vendég előadója dr. Stöckert Károlyné Kati, a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskola docense, a Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők Egyesületének alelnöke, aki két előadással is kedveskedett az egybegyűlt óvónőknek, tanítónőknek. Az óvodai elitképzésről szóló értekezése után az előadó készségesen válaszolt kérdéseinkre, ismertetve előző napi, Ne fogyasztókat, hanem értékteremtőket neveljünk. De hogyan? címmel megtartott előadását, annak főbb irányvonalait is felvázolva.
– Az előadásomban fontosnak tartottam tisztázni, mi is a világnézet. A nevelés mindenképpen világnézeti kihívás. Ezt gyakran összetévesztik a világképpel, és kijelentik, hogy ők világnézetileg semlegesek, mert van egy világképük, ami untig elég. A világkép azonban a valóságról alkotott belső képeknek az összessége, mindenféle emlékképekből, benyomásokból, tapasztalatokból áll, és ezzel mindenki rendelkezik, mert a világról mindenki szerez mindenféle benyomásokat. Világnézete viszont csak annak van, aki megszerezte azt, mert a világnézet az értékekhez kötődik. Egyfajta térkép, tájékozódási eszköz, amelyből bárki megtudhatja, hol van, merre tart, milyen irányba, milyen úton kell haladnia.
A nevelés tehát eleve világnézeti funkció, hiszen nincs olyan nevelés, amelynek ne lenne világnézeti viszonya. Nem attól vallásos világnézetű valamely személy vagy nevelési forma, hogy egy óra keretében 26-szor megemlíti Jézus Krisztus nevét. Lehet ezt úgy is képviselni, hogy ki se ejti a nevet, és mégis úgy szűri át a tananyagot a saját személyiségén, hogy felismerszik róla az ő világnézete. Ha egy felnőttnek nincsen világnézete, vagy legalább is ő azt állítja magáról – ahogyan például a semleges iskola most nálunk is nagyon divatba jött –, akkor is van neki, de szenved attól, hogy el kell nyomnia magában, mert esetleg fél attól, hogy ebben az iskolában ezt nem lehet nyilvánosságra hozni. Tehát a világnézet eleve kijön az emberből.
– A szabadgondolkodó, liberális emberek azt állítják, hogy a jó iskolának világnézetileg semlegesnek kell lennie. Mi azt mondjuk: ilyen nincs. Nem létezik semleges, világnézettől független oktatás, hiszen az ismeretközlés során értelemszerűen szóba kerülnek különböző értékek, amelyekkel szemben nem lehetünk semlegesek: vagy értékeljük és elfogadjuk azokat, vagy sem.
Az is világnézettől függő kérdés, hogy az emberi ismeretek, a kultúra, a történelem vagy a tudományos kutatások eredményeinek tárházából mit tartunk mi érdemesnek és szükségesnek, amikor összeválogatjuk az oktatandó programot. De világnézettől független nevelés sincsen, mert attól, hogy valaki ismeri a jót, még nem lesz jóvá. A megismert jónak a megvalósítására kell ránevelni a fiatalokat, ezért nem elég, ha mi csak ismereteket közlünk: nevelnünk is kell. A nevelés pedig nem választható el az erkölcstől és a világnézettől, még akkor sem, ha vannak olyan alapvető erkölcsi elvek és követelmények, amelyeket minden világnézet elfogad. A szabadelvűek által hirdetett semlegességgel szemben tehát azt állítjuk, hogy nem létezik semleges és világnézettől független oktatás-nevelés. Az, hogy ezt az ember kimondja, nem jelenti a gondolat- és a lelkiismereti szabadság tagadását, nem jelent világnézeti türelmetlenséget, mert igazából az, hogy valaki milyen világnézetet választ, az szabad emberi döntésen alapul, de választani kell. Magyarországon azért jött ez most elő, mert az egyházi iskoláknak több helyen is, kicsit nagyobb szerepet szánnak. Sok esetben az állam nem tudja már finanszírozni a falusi iskolákat, de ha az egyház vagy egy felekezet jelzi, hogy átvenné, akkor engedélyt kaphat rá. Sokan tiltakoznak ez ellen, attól tartva, hogy akkor egyfajta vallásos nevelés fog teret hódítani az iskolákban. Ezért sietnek kijelenteni, hogy az egyházi iskolákkal nem akarnak senkit a hitre kényszeríteni. Azt viszont nem lehet elvárni, hogy egyházi iskolákban úgy neveljünk, hogy ne mondjuk ki, ne közvetítsük, mi a világnézetünk.
Éppen azok mondják, hogy féltik a nevelés szakmai autonómiáját az egyházi ráhatásoktól, akik annak idején előírták a marxista-ateista nevelést – amely nekünk kötelező volt, én magam is tanítottam ebben –, illetve kötelezővé akarják tenni az úgynevezett szabadelvű világnézetet. Ilyen nincs: mindenkinek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy a világnézete alapján nevelje, tanítsa a gyerekeket.
Az előadásomban arra igyekeztem rávilágítani, hogy ha az embernek van világnézete, az egyfajta tartást is ad neki, és nevelőként tudja, hogy milyen úton halad, ezt közvetíti egyértelműen a gyerekek felé, és ez a gyerekeknek is biztonságot ad. Mert ha a tanító egy dolgot mond vagy éreztet, vagy egyik nap ezt mondja, de másnap már visszavonja, mert valami újabb külső hatás éri, akkor igazából az egész nevelés-oktatás tönkremegy. Így értem azt, hogy a legfontosabb a dologban, hogy igazából értékteremtőket neveljünk, és ne csak kiszolgáltatott fogyasztókat a reklámiparnak. Ahhoz, hogy a gyerek tudjon ez ellen lépni, az kell, hogy olyan felnőtt nevelje, akinek van egy szilárd világnézeti meggyőződése. Gyakran mondanak olyan álságos dolgokat, hogy majd ha a gyermek nagy lesz, eldönti, milyen világnézetet választ. Ez így nem működik. A gyerek akkor tud dönteni, ha kisgyermek korától kezdve kapott valamilyen stabil hátteret, amelynek tükrében felnőtt korában meg tudja mondani, hogy ez nem volt túl jó, ezért másképp gondolja. De ha semmit sem kapott, vagy olyan pedagógus mellett nőtt fel, aki úgy viseli a világnézetét, mint egy kabátot, hol le-, hol meg felveszi, ez a gyermeket is elbizonytalanítja, és ezáltal lesznek kiszolgáltatottak a reklámiparnak, a kereskedelemnek, marketingnek.
A gyerekek nem hozhatnak igazából fogyasztói döntéseket, hiszen nem rendelkeznek jövedelemmel, ezért a reklámetika szabályait sérti a gyermekek megnyerésére való törekvés. Mégis ezt teszik: rejtve, burkoltan a gyermekekre hatnak, akik aztán addig nyúzzák a szülőt, amíg vásárolnak nekik. Ez már nagyon pici kortól kezdődik, hiszen a szülőknek is sugallják, hogy a gyermekgondozáshoz milyen eszközöket kell használni. Azokat lehet így megtéveszteni vagy befolyásolni, akiknek nincs stabil világnézetük.
– Olyankor lehet, amikor a program lehetővé teszi, hogy az elméleti előadás mellett vagy közben a résztvevők kérdezzenek, problémákat vessenek fel, tapasztalatokat osszanak meg. Ezúttal mi is gyakorlatibb jellegű problémákról beszéltünk, ilyenkor meg is lehet szólítani a hallgatóságot. Mivel már évek óta járunk a Napsugár pedagógusfórumokra, le lehet szűrni, hogy milyen problémákkal szembesülnek itt a kolléganők. Sok mindenre azt tudom mondani, hogy jobb a helyzet, mint nálunk. Itt kicsit szelídebben nyilvánulnak meg dolgok, míg nálunk a nyugati hatások jobban beszűrődnek. Másrészt pszichológiai vonatkozásban azt tapasztalom, hogy egy kicsit elméletibb a dolog, nincs elég segítségük a gyakorlatban, említették például, hogy nincs gyermekjóléti szolgálat sem. Nagyon lelkesek viszont a kollégák, természetesebbek, nyitottabbak még egy továbbképző iránt is, és mintha a gyermekekhez is közelebb állnának.
Ezt látom egyébként a gyermekeken is. Jártam Napsugár gyermektáborokban is, ahol a gyermekek beöltöztek királynak, hulladékból gyártott öltözékben. Ezt otthon elmeséltem az egyik kolléganőmnek, és az volt a válasza, hogy a mi gyermekeinket ilyesmire már nem lehetne rávenni, mert azt mondják, hogy ez marhaság, inkább robotnak vagy ehhez hasonlónak öltöznek. Szívesen jövök ide, mert itt jobban isszák az ember szavait. Csak hosszú az út, és nagyon fárasztó Sopronból eljönni, nem biztos, hogy jövőre is tudjuk ezt vállalni.
– Van utánpótlás ebben a témakörben?
– Biztatjuk Zsigmond Emesét és csapatát, hogy keressenek, de azért olyan sok nincs nálunk sem. Ha arra a programra gondolunk, amelynek tulajdonképpen dr. Zilahi Józsefné Kata az elindítója – én pedig pszichológusként kerültem bele –, ezzel át akartuk törni a poroszos-makarenkói elvekre épülő oktatás betonfalát. Az elképzelés szerint nincsenek foglalkozások, szabad kezet kap az óvónő, csak általános szempontokat és ajánlásokat adunk neki, de a többit az ő gyerekismeretére és szeretetére bízzuk. Van azonban egy másik változat, amit azért állítottam össze, hogy könnyebb legyen az átállás az óvónők számára. Ez mintákat tartalmaz arra, hogy adott héten mi mindent lehet a gyermekekkel végezni különféle területeken. Azelőtt mindig előírták, hogy melyik nap hány órától mivel kell foglalkozni az óvodában. Ehhez képest ekkora szabadságra való hirtelen áttérés túl nehéznek tűnt az én pszichológus felfogásom szerint, ezért akartam egyfajta átmenetet, kapaszkodót kínálni. Elég nagy sikere volt, különféle alternatív nevelési programok születtek ennek kapcsán, és megengedték, hogy választani lehessen ezekből a jóváhagyott programokból. Következő lépésként pedig már nem választani kellett ezekből, hanem minden óvoda megírhatta a saját nevelési programját, amelyet szakértőkkel meg kellett nézetni. Most vegyes a helyzet Magyarországon, de a mi programunknak nagy sikere volt, Vekerdy Tamás lektorálta, vele nagyon sokat dolgozunk együtt. Maradt egy mag, akik azt mondták, hogy mi így dolgozunk, és létrehozták a Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők Egyesületét, amely kb. 200 tagot számlált. Minden évben egyszer tartunk egy országos találkozót, neves előadókkal, megbeszéljük a témakört, tapasztalatot cserélünk, tanulunk egymástól. Bejött ez a minőségbiztosítási hercehurca, hogy a programokat minőségileg ellenőrizni kell egy idő után, s akkor Zilahi Kata megírt egy rövid kiegészítést, amely a mi programunk minőségbiztosítása, attól kezdve senki nem köthet bele. Nyilván ez is alakul és formálódik, nem dogmatikus, merev dolog. Én a pszichológiai oldalát képviselem. Azért választott ki Kata engem, mert az első diplomám óvónői, tizenvalahány évig dolgoztam a soproni képzőben gyakorlatvezető óvónőként, aztán a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán elvégeztem a logopédia – értelmi fogyatékos szakot, de az nem volt igazán az én területem. Utána jött az ELTE-n a pszichológia szak, aztán tanácsadó szakdiplomát szereztem, de mindig ott maradtam az óvóképzésben. Tulajdonképpen szerénytelenség nélkül mondom, hogy a játékpszichológiát én vezettem be Magyarországon. Azt gondoltam, a mese mellett a játszás az óvodás gyermek alapvető tevékenysége. Minden területnek megvan a maga alkalmazott pszichológiája: a nyomozók kriminálpszichológiát tanulnak, az orvosok egészségpszichológiát, akkor az óvónőknek is kellene ennek a területnek a pszichológiája, ami aztán külön tantárgy is lett. A játékot csak pszichológiai szempontból lehet megközelíteni, hiszen a pedagógia már kívülről nyúl bele, holott a játék belülről a lényegből jön.
Komment
A nevelés tehát eleve világnézeti funkció, hiszen nincs olyan nevelés, amelynek ne lenne világnézeti viszonya. Nem attól vallásos világnézetű valamely személy vagy nevelési forma, hogy egy óra keretében 26-szor megemlíti Jézus Krisztus nevét. Lehet ezt úgy is képviselni, hogy ki se ejti a nevet, és mégis úgy szűri át a tananyagot a saját személyiségén, hogy felismerszik róla az ő világnézete. Ha egy felnőttnek nincsen világnézete, vagy legalább is ő azt állítja magáról – ahogyan például a semleges iskola most nálunk is nagyon divatba jött –, akkor is van neki, de szenved attól, hogy el kell nyomnia magában, mert esetleg fél attól, hogy ebben az iskolában ezt nem lehet nyilvánosságra hozni. Tehát a világnézet eleve kijön az emberből.
Nincs semleges iskola
– Hogyan képzeljük el a semleges iskolát?– A szabadgondolkodó, liberális emberek azt állítják, hogy a jó iskolának világnézetileg semlegesnek kell lennie. Mi azt mondjuk: ilyen nincs. Nem létezik semleges, világnézettől független oktatás, hiszen az ismeretközlés során értelemszerűen szóba kerülnek különböző értékek, amelyekkel szemben nem lehetünk semlegesek: vagy értékeljük és elfogadjuk azokat, vagy sem.
Az is világnézettől függő kérdés, hogy az emberi ismeretek, a kultúra, a történelem vagy a tudományos kutatások eredményeinek tárházából mit tartunk mi érdemesnek és szükségesnek, amikor összeválogatjuk az oktatandó programot. De világnézettől független nevelés sincsen, mert attól, hogy valaki ismeri a jót, még nem lesz jóvá. A megismert jónak a megvalósítására kell ránevelni a fiatalokat, ezért nem elég, ha mi csak ismereteket közlünk: nevelnünk is kell. A nevelés pedig nem választható el az erkölcstől és a világnézettől, még akkor sem, ha vannak olyan alapvető erkölcsi elvek és követelmények, amelyeket minden világnézet elfogad. A szabadelvűek által hirdetett semlegességgel szemben tehát azt állítjuk, hogy nem létezik semleges és világnézettől független oktatás-nevelés. Az, hogy ezt az ember kimondja, nem jelenti a gondolat- és a lelkiismereti szabadság tagadását, nem jelent világnézeti türelmetlenséget, mert igazából az, hogy valaki milyen világnézetet választ, az szabad emberi döntésen alapul, de választani kell. Magyarországon azért jött ez most elő, mert az egyházi iskoláknak több helyen is, kicsit nagyobb szerepet szánnak. Sok esetben az állam nem tudja már finanszírozni a falusi iskolákat, de ha az egyház vagy egy felekezet jelzi, hogy átvenné, akkor engedélyt kaphat rá. Sokan tiltakoznak ez ellen, attól tartva, hogy akkor egyfajta vallásos nevelés fog teret hódítani az iskolákban. Ezért sietnek kijelenteni, hogy az egyházi iskolákkal nem akarnak senkit a hitre kényszeríteni. Azt viszont nem lehet elvárni, hogy egyházi iskolákban úgy neveljünk, hogy ne mondjuk ki, ne közvetítsük, mi a világnézetünk.
Éppen azok mondják, hogy féltik a nevelés szakmai autonómiáját az egyházi ráhatásoktól, akik annak idején előírták a marxista-ateista nevelést – amely nekünk kötelező volt, én magam is tanítottam ebben –, illetve kötelezővé akarják tenni az úgynevezett szabadelvű világnézetet. Ilyen nincs: mindenkinek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy a világnézete alapján nevelje, tanítsa a gyerekeket.
Az előadásomban arra igyekeztem rávilágítani, hogy ha az embernek van világnézete, az egyfajta tartást is ad neki, és nevelőként tudja, hogy milyen úton halad, ezt közvetíti egyértelműen a gyerekek felé, és ez a gyerekeknek is biztonságot ad. Mert ha a tanító egy dolgot mond vagy éreztet, vagy egyik nap ezt mondja, de másnap már visszavonja, mert valami újabb külső hatás éri, akkor igazából az egész nevelés-oktatás tönkremegy. Így értem azt, hogy a legfontosabb a dologban, hogy igazából értékteremtőket neveljünk, és ne csak kiszolgáltatott fogyasztókat a reklámiparnak. Ahhoz, hogy a gyerek tudjon ez ellen lépni, az kell, hogy olyan felnőtt nevelje, akinek van egy szilárd világnézeti meggyőződése. Gyakran mondanak olyan álságos dolgokat, hogy majd ha a gyermek nagy lesz, eldönti, milyen világnézetet választ. Ez így nem működik. A gyerek akkor tud dönteni, ha kisgyermek korától kezdve kapott valamilyen stabil hátteret, amelynek tükrében felnőtt korában meg tudja mondani, hogy ez nem volt túl jó, ezért másképp gondolja. De ha semmit sem kapott, vagy olyan pedagógus mellett nőtt fel, aki úgy viseli a világnézetét, mint egy kabátot, hol le-, hol meg felveszi, ez a gyermeket is elbizonytalanítja, és ezáltal lesznek kiszolgáltatottak a reklámiparnak, a kereskedelemnek, marketingnek.
A gyerekek nem hozhatnak igazából fogyasztói döntéseket, hiszen nem rendelkeznek jövedelemmel, ezért a reklámetika szabályait sérti a gyermekek megnyerésére való törekvés. Mégis ezt teszik: rejtve, burkoltan a gyermekekre hatnak, akik aztán addig nyúzzák a szülőt, amíg vásárolnak nekik. Ez már nagyon pici kortól kezdődik, hiszen a szülőknek is sugallják, hogy a gyermekgondozáshoz milyen eszközöket kell használni. Azokat lehet így megtéveszteni vagy befolyásolni, akiknek nincs stabil világnézetük.
Lelkes pedagógusok, nyitott gyermekek
– Mennyire lehet egy ilyen találkozón a résztvevőkön keresztül képet alkotni arról, hogy milyen az oktatás Erdélyben?– Olyankor lehet, amikor a program lehetővé teszi, hogy az elméleti előadás mellett vagy közben a résztvevők kérdezzenek, problémákat vessenek fel, tapasztalatokat osszanak meg. Ezúttal mi is gyakorlatibb jellegű problémákról beszéltünk, ilyenkor meg is lehet szólítani a hallgatóságot. Mivel már évek óta járunk a Napsugár pedagógusfórumokra, le lehet szűrni, hogy milyen problémákkal szembesülnek itt a kolléganők. Sok mindenre azt tudom mondani, hogy jobb a helyzet, mint nálunk. Itt kicsit szelídebben nyilvánulnak meg dolgok, míg nálunk a nyugati hatások jobban beszűrődnek. Másrészt pszichológiai vonatkozásban azt tapasztalom, hogy egy kicsit elméletibb a dolog, nincs elég segítségük a gyakorlatban, említették például, hogy nincs gyermekjóléti szolgálat sem. Nagyon lelkesek viszont a kollégák, természetesebbek, nyitottabbak még egy továbbképző iránt is, és mintha a gyermekekhez is közelebb állnának.
Ezt látom egyébként a gyermekeken is. Jártam Napsugár gyermektáborokban is, ahol a gyermekek beöltöztek királynak, hulladékból gyártott öltözékben. Ezt otthon elmeséltem az egyik kolléganőmnek, és az volt a válasza, hogy a mi gyermekeinket ilyesmire már nem lehetne rávenni, mert azt mondják, hogy ez marhaság, inkább robotnak vagy ehhez hasonlónak öltöznek. Szívesen jövök ide, mert itt jobban isszák az ember szavait. Csak hosszú az út, és nagyon fárasztó Sopronból eljönni, nem biztos, hogy jövőre is tudjuk ezt vállalni.
– Van utánpótlás ebben a témakörben?
– Biztatjuk Zsigmond Emesét és csapatát, hogy keressenek, de azért olyan sok nincs nálunk sem. Ha arra a programra gondolunk, amelynek tulajdonképpen dr. Zilahi Józsefné Kata az elindítója – én pedig pszichológusként kerültem bele –, ezzel át akartuk törni a poroszos-makarenkói elvekre épülő oktatás betonfalát. Az elképzelés szerint nincsenek foglalkozások, szabad kezet kap az óvónő, csak általános szempontokat és ajánlásokat adunk neki, de a többit az ő gyerekismeretére és szeretetére bízzuk. Van azonban egy másik változat, amit azért állítottam össze, hogy könnyebb legyen az átállás az óvónők számára. Ez mintákat tartalmaz arra, hogy adott héten mi mindent lehet a gyermekekkel végezni különféle területeken. Azelőtt mindig előírták, hogy melyik nap hány órától mivel kell foglalkozni az óvodában. Ehhez képest ekkora szabadságra való hirtelen áttérés túl nehéznek tűnt az én pszichológus felfogásom szerint, ezért akartam egyfajta átmenetet, kapaszkodót kínálni. Elég nagy sikere volt, különféle alternatív nevelési programok születtek ennek kapcsán, és megengedték, hogy választani lehessen ezekből a jóváhagyott programokból. Következő lépésként pedig már nem választani kellett ezekből, hanem minden óvoda megírhatta a saját nevelési programját, amelyet szakértőkkel meg kellett nézetni. Most vegyes a helyzet Magyarországon, de a mi programunknak nagy sikere volt, Vekerdy Tamás lektorálta, vele nagyon sokat dolgozunk együtt. Maradt egy mag, akik azt mondták, hogy mi így dolgozunk, és létrehozták a Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők Egyesületét, amely kb. 200 tagot számlált. Minden évben egyszer tartunk egy országos találkozót, neves előadókkal, megbeszéljük a témakört, tapasztalatot cserélünk, tanulunk egymástól. Bejött ez a minőségbiztosítási hercehurca, hogy a programokat minőségileg ellenőrizni kell egy idő után, s akkor Zilahi Kata megírt egy rövid kiegészítést, amely a mi programunk minőségbiztosítása, attól kezdve senki nem köthet bele. Nyilván ez is alakul és formálódik, nem dogmatikus, merev dolog. Én a pszichológiai oldalát képviselem. Azért választott ki Kata engem, mert az első diplomám óvónői, tizenvalahány évig dolgoztam a soproni képzőben gyakorlatvezető óvónőként, aztán a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán elvégeztem a logopédia – értelmi fogyatékos szakot, de az nem volt igazán az én területem. Utána jött az ELTE-n a pszichológia szak, aztán tanácsadó szakdiplomát szereztem, de mindig ott maradtam az óvóképzésben. Tulajdonképpen szerénytelenség nélkül mondom, hogy a játékpszichológiát én vezettem be Magyarországon. Azt gondoltam, a mese mellett a játszás az óvodás gyermek alapvető tevékenysége. Minden területnek megvan a maga alkalmazott pszichológiája: a nyomozók kriminálpszichológiát tanulnak, az orvosok egészségpszichológiát, akkor az óvónőknek is kellene ennek a területnek a pszichológiája, ami aztán külön tantárgy is lett. A játékot csak pszichológiai szempontból lehet megközelíteni, hiszen a pedagógia már kívülről nyúl bele, holott a játék belülről a lényegből jön.
Komment
| Kovács Attila - 31/07/2011 11:12 |
| Lám, lám, megint bebizonyosodott, hogy a részletekben bújuk meg az ördög! Többé kevésbé lelkesen bólogattam a cikket olvasva, amíg meg nem ütötte a szemem három árulkodó kitétel: poroszos - makarenkói elvek, pszichológus, Vekerdy Tamás neve. Ennyi elég volt, hogy számomra hiteltelenné tegye a szépen csomagolt s látszólag vonzó gondolatsort, mondanivalót! Ugyanis, aki az un. poroszos-makarenkói elvekben csak merevséget, ridegséget, vasfegyelemre kényszeritést lát, az a minden munkához szükséges fegyelem, rend ellensége is! A szabadelvüséget sem a szabadságvágy és a szólásszabadság, a jogokért való harc miatt kárhoztatjuk, hanem a szabadosságra való nevelés, az öntörvényűségre nyitás, a kötelességek iránti tisztelet hiánya miatt! A pszichológusok azzal, hogy elmentek az öröklékenység tagadásának irányába, hiteltelenné váltak nevelési céljaik tekintetében. Vekerdy Tamás pedig rengeteg kárt okozott a neveléstudománynak a szabadelvű nevelési elvek népszerűsítésével, terjesztésével |
