Mostanában nem „unatkozunk”. Kolozsvárt sem. Lelkes atyafiak, bocsánat, hazafiak, külön „élvezetekben” részesítenek bennünket. Hol a Mátyás-szobor elé törvénytelenül elhelyezett Iorga-idézetes táblával, hol a Házsongárd Alapítvány tevékenységének az akadályozásával, hol az ettől vérszemet kapott Mátyás-szobor megmászók, hol az ismét éledező sötét, gyűlölettel tele sovén erők a már helyreállított sírok bemocskolásával, a Bánffy Miklós sírja elé ültetett emlékfa kicsavarásával „szórakoztatnak”. A Brüsszelben megnyitott Székelyföld-iroda körüli magas szintű piszkálódás sem hagyja, hogy az unalom elhatalmasodjék rajtunk.Mindeközben immár harmadik éve benne vagyunk a hol pénzügyi, hol gazdasági válságnak mondott pácban, és noha néhány kivételtől eltekintve, az európai országok lassan helyrebillennek, minálunk a kormány újból és újból elhangzó, reményteljes ígérgetése ellenére – divatos kifejezéssel élve – még gyertyafény sem dereng az alagút végén.
És erre milyen csodálatos ellenszer jutott eszébe a válság viharos hullámai között hánykolódó hajónkat irányító kormánynak? Egy csodaír: az ország területi-közigazgatási átszervezése.
A kérdés már régóta a levegőben lóg. Lógott, mert hagyták, mert valahányszor szóba került, az illetékesek semmilyen megoldással nem hozakodtak elő. De ne legyünk igazságtalanok. Évekkel ezelőtt, az ország íróasztalra terített térképén rajzolgatva, kiagyaltak egy úgynevezett fejlesztési irodák köré csoportosított megyékből álló valamit. Nyolc efféle tartományféléről volt szó. S a tervet tett követte: létrehozták az ezek székhelyén a fejlesztési irodákat. Egyet Kolozsvárt is. Ezeknek az lett volna a feladatuk, hogy az Európai Unió vissza nem térítendő támogatását, nehéz euró-milliárdokat, megszerezzék. Divatos szóval, lehívják.
A jelek szerint nem nagy sikerrel. Persze, már akkor fölmerült, hogy ez így hajítófát sem ér. Mert a csodairodák nem helyettesíthetik a területi önkormányzatokat. Amitől viszont a hatalom, a román pártok úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Mert, mint mondják, ha ezeket létrehozzák, akkor a magyarok jönnek a „nem létező” Székelyfölddel, ami ugyebár az ország, bocsánat, az „egységes nemzetállam” feltrancsírozásával jár.
Létrehozzák tehát a nyolc nagymegyét. Vagy mifélét. Azért ezeket, mert tartományról szó sem lehet. Mint mondják, a tartomány szovjet találmány, és ezeket szovjet nyomásra alakították ki annak idején. Lesz tehát nyolc nagymegye és mindegyikben a létező megyék. A meglevő megyei tanácsokkal. Kérdés, milyen szerv irányítja majd a nagymegyét? A nagymegyei tanács? Ezt is választják, mint a megyeit? Vagy egy nagy kormánymegbízott lesz a főnök? És hogyan osztják el a megszerzett EU-s összegeket? Annyi egyenlő részre, ahány kismegye van a nagymegyében? Vagy az egész Bukarestbe megy, ahol aztán majd „elosztják”? S ami marad, az megy a megyéknek? És egyáltalán, milyen hatáskörrel rendelkeznek majd a nagymegyék? Mi lesz a decentralizációval?
Valamennyi kérdés megoldható lenne, ha az illetékesek nemcsak körülnéznének Európában, hanem látnának is. Lehet tanulni. A spanyolországi, a németországi, a finnországi megoldás is rendkívül tanulságos. A történelmi tartományok alapján kidolgozott területi önkormányzat volna a legmegfelelőbb. Az azonos hagyományok, szokások, sajátosságok, azonosságtudat, a Székelyföld esetében a nyelv alapján is – ez volna a legtermészetesebb –, meg lehetne szervezni ezeket az új területi-közigazgatási egységeket.
Ennek hallatán azonban egyből kiborul a bili. Az Európa-szerte évtizedek óta idejétmúlt „egységes nemzetállam”-ban gondolkodó többségiek hevesen tiltakoznak az autonómia, magyarul területi önkormányzat hallatán. Mint valami védőpajzsra, az „egységes nemzetállam”-ra hivatkoznak. Romániát nem lehet összehasonlítani más országgal, mondják. Minden országnak megvan a maga sajátossága, a Romániáé ez. Jelentős előrelépés, hogy a hisztérikus „nemzetállam”-féltések után és közben, az erre vonatkozó tervezetekről a tévében is vitatkozni lehet. A szélsőségesek azonban most is végveszélyt emlegetnek. Nem érdekli őket az, hogy az efféle önkormányzatok Európa nem egy államában hosszú évek óta működnek. Méghozzá sikeresen. Nem érdekli őket, mert az „egységes nemzetállam” feldarabolásától tartanak. Elképzelni sem tudják, a területi önkormányzat milyen rendkívüli előnyökkel járna az ország gazdasági, társadalmi fejlődésére. Mindenkinek előnye származna belőle, nem csupán a magyarságnak.
A tiltakozók szerint az RMDSZ területi-közigazgatási tervének Észak-Erdélyre vonatkozó része azonos a második bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolt területtel. Amelyik széles kapuval nyílik Magyarországra. Elvárnák, hogy a Kárpátokat áttegyék a mai román–magyar határ mentére, hogy Erdély Moldva felé legyen nyitott.
Más vélemény szerint a spanyolok, belgák és britek súlyos hibát követtek el, mikor etnikai alapon húzták meg a közigazgatási határokat. Úgy tűnik, ennek „nagyműveltségű” hangoztatója szerint Galiciát, Baszkföldet, Katalóniát, Valenciát, a Baleári-szigeteket két-három felé kellett volna vágni, és a spanyolnyelvű Ó- és Új-Kasztíliához csatolni. E szerint Belgiumban a flamand és vallon lakta területet észak–déli határokkal több vegyes tartománnyá kellett volna szabdalni, mert akkor, úgymond, elkerülhették volna a szűnni nem akaró flamand–vallon vitát. Szegény nem tudja, hogy 1830-ban Belgiumot vallás alapján hozták létre – vallonok és flamandok egyaránt katolikusok, a katolikus Flandriát ezen az alapon választották el a jelentős arányban református Hollandiától. Annak ellenére, hogy flamand és holland között körülbelül annyi a különbség, mint magyar és székely között.
A területi önkormányzat ellenzőinek egyik ellenérve az, hogy ez az ország föderalizálását, szövetségi állammá alakítását jelentené. Ez természetesen nem igaz. Spanyolország a történelmi tartományok alapján létrejött területi önkormányzatokból áll, mégsem föderáció, mégsem szövetségi állam.
De mi is ez a területi autonómia, magyarán területi önkormányzat, ami a megfelelő jogosítványokkal, hatáskörökkel rendelkezik? A honatyáknak föl kell ismerniük, meg kell érteniük, hogy mindaddig az ország érdekei ellen tevékenykednek, amíg félre nem téve ellenérzésüket, el nem indulnak ennek megvalósítása felé.
Mi szükséges ehhez?
1. Módosítani kellene az alkotmányt – ez lesz a legnehezebb –, hogy az elismerje a területi önkormányzatok létét. 2. A módosított alkotmánynak ki kellene fejtenie a területi önkormányzatok illetékességét, hatáskörét. 3. Meg kellene alakulniuk a területeknek, amelyek azután önkormányzatok lesznek. 4. Ki kellene dolgozni a megalakult területi önkormányzatok statútumát, magyarul alaptörvényét. 5.Miután mindez megvan, a politikai pártok jelöltjeiből megválasztják a területi önkormányzati testületet, kis helyi parlamentet (úgy, mint most a megyei tanácsot). 6. A területi testületben többséget szerzett párt vagy pártszövetség helyi végrehajtó-szervet, kormányt alakít. Az így létrejött területi önkormányzatok végül munkához látnak.
Hozzá kell tennünk, hogy az Európában létező és működő példákhoz hasonlóan, az íróasztalon rajzolt ún. fejlesztési területek helyett nálunk is legmegfelelőbbek a történelmi tartományok alapján szervezett területi önkormányzatok lennének. Így Moldva, Havasalföld, Olténia, Dobrudzsa, Erdély, Temesköz (Bánság), Székelyföld, Máramaros, a Részek (latin nevén Partium), Bukarest.
Mindehhez helyi, tartományi tudat is szükséges lenne, ami Moldvában, Máramarosban, a Temesközben (Bánságban), talán Olténiában, Havasalföldön is létezik, de nem kellően erős. Úgy tűnik, a székelyföldi és az erdélyi tudat a legerősebb. Hogy az egészből legyen valami, tanácskozásokat kellene tartani, amelyekre a területi önkormányzatok ellenzőit is meg kellene hívni. Azért, hogy az agyakat elborító köd oszoljék. Mert sajnos, a politikai műveltség országszerte igen alacsony színvonalú, az emberek nincsenek tudatában annak, hogy éppen a területi önkormányzat veti meg mindannyiunk anyagi jólétének alapját.
A területi önkormányzatról tartandó tanácskozások rendkívül fontosak. Ily módon az efféle önkormányzattól idegenkedő, irtózó körök közvetlenül megismerkedhetnek ennek, a központosított hatalom lebontásában, a demokratikus kibontakozásban betöltött szerepével. Emellett szólnak a másutt már hosszú évekkel ezelőtt kidolgozott és sikerrel alkalmazott, a demokratikus változásokat messzemenően elősegítő önkormányzati törvények. S ha ez másutt már bevált, miért ne tanulmányoznók mi is a példát az egész ország hasznára.
Nem véletlen, hogy Spanyolországra hivatkozunk. Politikai-gazdasági helyzete a Franco-diktatúrából a demokrácia felé való átmenet kezdetén, több hasonlóság mellett, sok mindenben különbözött a romániaitól, előnyösebb volt a demokratikus kibontakozás számára. Ott nem számolták fel a piacgazdaságot. A polgárháború után a zsarnoki uralom fokozatosan enyhült, a politikai üldözöttek kivételével mind könnyebben utaztak külföldre (munkanélküliek, munkakeresők százezrei); külföldi turisták milliói, tízmilliói utaztak Spanyolországba, s ez a jövedelem hathatósan hozzájárult a gazdasági élet fellendüléséhez, az országnak Nyugat-Európához való felzárkózásához. Egyidejűleg a fasiszta nagynemzeti eszmék is rendre visszaszorultak.
Nálunk ennek az ellenkezője történt, és történik ma is. Elég, ha az „egységes nemzetállam” mítoszának tovább élésére, tervszerű éltetésére, az ebből fakadó – nem ritkán a hatalom által is támogatott – soviniszta gyűlöletszításra hivatkozunk, ennek a súlyos gazdasági-erkölcsi válságról való leghatásosabb figyelemelterelő eszköznek a további alkalmazását említjük.
Tévedés lenne azt hinni, hogy Spanyolországban maguktól jöttek létre az önkormányzatok. Franco halála, 1975 novembere után, a roskadozó parancsuralmi rendszer ellen tömegtüntetések kezdődtek. Baszkföldön, Katalóniában és Andalúziában a demokratikus változások mellett ezek az önkormányzatok létrehozását is zászlajukra tűzték. A véget nem érő megmozdulásoknak azután meglett az eredménye. Ha azt is fölemlítjük, hogy mindezt az akkor még jobboldali hatalom még jobboldalibb elnyomó szervei ellen a terrorszervezetnek mondott baszk ETA (Euskadi ta Askatasuna ’Baszkföld és szabadság’) merényletei is elősegítették, lesz, aki azt mondja, hogy ez nem igaz.
Meg kell említenünk, hogy a születő spanyolországi demokrácia türelme, megértése is hozzájárult ahhoz, hogy az 1978. évi alkotmány elismeri a kisebbségek önkormányzathoz való jogát. Az akkori parlament ezt, fölöttébb bölcsen, kiterjesztette az egész országra. Ebben az is közreműködhetett, hogy miután a többszázados központosított hatalom, közigazgatás sem tudta felszámolni az egyes vidékek sajátosságait, nyelvét, szokásait, azonosságtudatát, felismerték, hogy a területi önkormányzatokat a történelmi tartományok alapján kell megszervezniük. Tudomásuk volt arról is, hogy a központosított állam lebontása a háború utáni Németországban rendkívüli módon felgyorsította a háborús nyomok eltüntetését, a gazdaság föllendülését.
Az 1978-ban a spanyol parlament által elfogadott, népszavazással megerősített alkotmány kijelenti, „az alkotmány, amely Spanyolország, minden spanyol közös és oszthatatlan hazájának az egységén alapul”, „elismeri és szavatolja a nemzetiségek és a tartományok önkormányzatát”. Emellett külön fejezetben és igen részletesen kitér az önkormányzatok, az önkormányzati közösségek létrehozásának és működésének alapelveire, az önkormányzati közösségek illetékességére.
Ezzel szemben nálunk, az 1989. évi decemberi események után, a kemény kommunista-soviniszta zsarnokság, a kemény, több évtizedes soviniszta agymosás, népbutítás után, a létrejött politikai pártok vezetői ma is mindenféle területi önkormányzatnak még a gondolatát is hevesen elutasítják. Nem csoda, hogy az új alkotmány az „egységes nemzetállam” hangsúlyozása mellett, csak a helyi (községi, városi) önkormányzat létét ismeri el. Holott a gyakorlatban az egységes állam – igaz, nem az egységes nemzeti – elve és a területi önkormányzat léte,
A Spanyolország és Románia közötti egyik különbség a másság iránti ottani kifejezettebb türelem, illetőleg nálunk ennek kifejezettebb hiánya. E türelem is hozzájárult ahhoz, hogy az 1978. évi spanyol alkotmány alapján minden egyes önkormányzati törvényt a minden egyes tartományban megválasztott képviselőkből és szenátorokból, a kormány által külön erre a célra összehívott testület dolgozott ki. A végül elfogadott törvény a madridi parlament elé került, amelyik a kidolgozó tartományi gyűlés küldöttségével együtt, megfogalmazta a törvény végső alakját. A három jelentősebb nemzetiség által lakott tartományban, Baszkföldön, Katalóniában és Galíciában, ezen kívül Andalúziában is, ezt a megalakítandó önkormányzati közösségben rendezett népszavazásnak is jóvá kellett hagynia. Ezután az önkormányzati törvény a madridi képviselőház és a szenátus együttes ülése elé került, amelyik szavazással erősítette meg. Az elfogadott törvényt aláírásával a király szentesítette.
Spanyolország mind a tizenhét, önkormányzati közösségnek nevezett tartományában megtartott választások eredményeként megalakultak a helyi parlamentek. E törvényhozó szervek képviselőinek száma az illető önkormányzati közösség lakosságának nagyságától függ. Például a 2,85 millió lakosú Galícia törvényhozó szervében 70, az 5,5 millió lakosú Katalónia parlamentjében 135 a képviselők száma.
A nemzetiségek által lakott önkormányzati közösségek parlamentje kidolgozta a nyelvtörvényt is, amelyik az illető kisebbség nemzeti azonosságának a megőrzéséhez minden részletre kiterjedő jogi keretet nyújt. Az önkormányzati parlamentekben, a madridi parlamenthez hasonlóan, a választások eredményeként többséghez jutott párt alakított helyi kormányt. Ezt a kormányelnök, magyarul miniszterelnök vezeti. Ugyanakkor minden önkormányzati közösségnek, a madridi legfelső törvényszék mintájára, saját felső törvényszéke van.
Az önkormányzati szervek tevékenységét az alkotmánybíróság, a madridi kormány és a számvevőszék ellenőrzi. Az önkormányzati közösségeket illetően az alkotmány egyetlen tiltást tartalmaz, azt, hogy ezek
Minden tartománynak – ezen belül megyének – ki kellett nyilvánítania, hogy csatlakozik-e vagy sem a hagyományos, az illető – az idők folyamán kialakult – területi egységhez (történelmi tartományhoz). A baszkok elvárták volna, hogy Nafarroa (Navarra) is csatlakozzék Baszkföldhöz. De ez nem történt meg. Nem, mert ez a tartomány mára nagyrészt el van spanyolosodva, s ezzel összefüggően az 1936 és l939 közti polgárháborúban Baszkföld többi tartományával ellentétben, Francóék oldalán harcolt. Nafarroa különállása ma is a baszkok egyik legfájóbb, megoldatlan kérdése. A nagyobb önkormányzati közösségekben, mint a 87 000 km2-es Andalúzia, öt-hat megye van, a kisebbekben csak egy, például Asztúriában Oviedo (aszturul Uvieu), La Riojában (baszkul Errioxa [erriosa]) Logroño.
Szólnunk kell Spanyolország nemzetiségi összetételéről is. De ezt illetően nincsenek pontos adatok. A Franco-rendszernek, amikor mindenki „spanyol” volt, erre nem is volt szüksége. Nem hivatalos adatok szerint akkoriban az ország lakosságának 24%-a katalán, 8%-a galego, 2,6%-a baszk volt. Ez a mai 40 milliós összlakosságból mintegy 10 millió katalánt, 3,2 millió galegót, 1,04 millió baszkot jelentene.
Katalónia, az ország egyik legiparosodottabb, legfejlettebb tartománya. Ezért az elmaradottabb tartományok lakói – Andalúzia, Galícia, Extremadura, Aragónia stb. – nagyszámban telepedtek le itt a polgárháború után. Manapság hat, hat és félmillió lakosából több százezer andalúz, több mint százezer galego stb.
A valenciai önkormányzati közösség két és fél milliós lakosságának körülbelül a fele katalán anyanyelvű. Az északi Castelló (sp. Castellón) tartományban a lakosság nagy része, Valenciában körülbelül a fele, de Valencia városában a többség már spanyolul beszél. A falvakban itt is még főleg katalánul. A déli Alacantban (sp. Alicante) viszont a többség spanyol nyelvű.
A Baleárok lakosságának túlnyomó része katalán. Itt elsősorban a székhelyen, Palma de Mallorcán élnek spanyol nyelvűek vagy
Nafarroa (spanyolul Navarra), az egykori baszk királyság névadó és területileg ma is a történelmi baszk területek legnagyobb tartománya, az évszázadok során jórészt elspanyolosodott. Itt, a tartomány megközelítőleg félmillió lakosából elsősorban a mai Baszkfölddel szomszédos, északi vidéken élnek nagyobb – de a több tízezret meg nem haladó – számban baszk anyanyelvűek.
Asztúria lakossága egymillió kétszázezer. Ennek nagy része, elsősorban a vidékiek,
Aragónia egymillió kétszázezer lakosából ma már csak az önkormányzati közösség északkeleti részén, a Pireneusok lábainál, mintegy harmincezren beszélik az aragón nyelvet.
A statisztikákban szerepel még az illető tartomány nyelvét különböző fokon ismerők, beszélők száma. Ezek szerint Galícia 2 854 000 lakosából 94,10% érti, 87,09% beszéli a galegót, 50,04% olvas, 34,66% ír ezen a nyelven. Ami a használatát illeti, 50,14% mindig, 35,90% néha él vele, míg 7,86% soha.A történelmi tartományok alapján létrehozott területi önkormányzat – mint például Spanyolországban – lenne Románia számára is a legmegfelelőbb. Meg lehetne szervezni ezeket az új területi-közigazgatási egységeket az azonos hagyományok, szokások, sajátosságok, azonosságtudat és legtermészetesebben a nyelv alapján a Székelyföld esetében is.
„Az önkormányzatok létrehozása nagymértékben hozzájárult Spanyolország területi, nemzetiségi, nyelvi gazdagságának a fejlesztéséhez, és ez nemhogy nem veszélyezteti, hanem épp ellenkezőleg, szilárdítja az ország egységét.”, nyilatkozta János Károly spanyol király évekkel ezelőtt a Le Monde című francia lapnak, aki minden bizonnyal nem alaptalanul beszélt.
Természetesen a spanyolországi példát nem betű szerint kellene átvenni. Ez nem is volna lehetséges. De alaposan tanulmányozva okulni, tanulni lehetne belőle. Már csak azért is, mert a spanyol alkotmány és a rá alapozott önkormányzati, valamint ahol az ún. történelmi kisebbségek élnek, az úgynevezett nyelvi-rendezés törvények, a kisebbségek helyzetét is tisztességesen rendezik. Miközben nálunk a kisebbségi törvényt az egységes nemzetállam hamis és tarthatatlan mítoszából kiindulva – mert ez áll a háttérben –, évek óta ide-oda tologatják a képviselőház asztalán.
Az itteni körülményekhez alkalmazva, sok mindent le lehetne szűrni az ottani törvényekből, tapasztalatokból. Mert nem sok értelme van annak, hogy a minden alap nélküli, íróasztal mellett kiagyalt területi fejlesztési, ún. régiókkal, magyarán tartományokkal, működésképtelen papírkivágásokkal kísérletezzünk. Miközben másutt a már hosszú évekkel ezelőtt kidolgozott területi önkormányzatok sikeresen működnek.
Nézzük meg közelebbről, mire alapozták, hogyan szervezték meg, hogyan működnek a spanyolországi területi önkormányzatok, ottani szóhasználat szerint az önkormányzati közösségek.
Alapjukat Franco 1975 novemberében bekövetkezett halála – az 1936 júliusa és 1939 márciusa közötti véres polgárháborúval hatalomra került, általa vezetett fasiszta, előbb rém-, majd parancsuralmi rendszer 1977. évi bukása – után, az 1978-ban kidolgozott alkotmányban vetették meg.
Van ugyan benne néhány ismerős elem, de annál több, már bevezető címe elején, a számunkra meglepő újdonság, a mondhatni elképzelhetetlen elem. Legalábbis jelenleg. És legalábbis egyelőre.
2. cikkely:
Az Alkotmány a spanyol nemzet, minden spanyol közös és oszthatatlan hazája megbonthatatlan egységén alapszik, és elismeri és szavatolja az országot alkotó nemzetiségek és tartományok önkormányzathoz való jogát és a valamennyiük közti összetartást. [Spanyol alatt itt, természetesen, spanyolországi, vagyis baszk, katalán, galego, asztúr, andaluz stb. értendő. A. L.]
3. cikkely:
1. Az állam hivatalos spanyol nyelve a kasztíliai. Minden spanyol kötelessége ismerni és joga használni azt. [A spanyol nyelvet beszélői elsősorban kasztíliainak mondják. A. L.]
2. A többi spanyol nyelv, az illető önkormányzati közösségekben, ezek önkormányzati törvényével összhangban, ugyancsak hivatalos. [A többi spanyol nyelv alatt baszk, katalán, aráni, galego, asztúr, aragón értendő. A. L.]
3. Spanyolország különböző nyelvi sajátsága olyan művelődési örökség, amely különleges figyelemben és védelemben részesül.
Az állam területileg községekre, tartományokra és önkormányzati közösségekre tagozódik. Mindezek az egységek saját ügyeik vitelében önkormányzattal rendelkeznek.
2. Az önkormányzati folyamat kezdeményezője lehet minden érdekelt tartományi tanács, vagy az illetékes szigetközi szerv, és a községek kétharmad része, feltéve, hogy lakosságuk minden tartományban vagy szigeten a választójogosultak többsége. Ezeket a feltételeket hat hónapon belül kell biztosítani attól számítva, hogy az erre vonatkozó első megállapodást valamely érdekelt testület elfogadta.
3. Ha az önkormányzat-kezdeményezés sikertelen, akkor csak öt év múlva ismételhető meg.
144. cikkely: Nemzeti érdekből a Cortes alkotmány-kiegészítő törvény által jóváhagyhatja olyan önkormányzati közösség létrehozását is, amelynek területe csak egy tartományra terjed ki, és nem rendelkezik a 143. cikkely 1. bekezdésében megjelölt feltételekkel; [Cortes ’spanyol országgyűlés’. A. L.]
[Itt meg kell említenünk, hogy az alkotmány előírásainak megfelelően létrejött önkormányzati közösségek megválasztott képviselői kidolgozzák a saját önkormányzati törvényüket, nálunk divatos idegen szóval, statútumukat.]
145. cikkely: 1. Semmiképpen sem engedhető meg az önkormányzati közösségek szövetsége.
2. Az önkormányzati törvények előírhatják azokat a feltételeket, követelményeket és célokat, amelyek szerint az önkormányzati közösségek megállapodásokat köthetnek egymással kölcsönös szolgáltatásokról, úgyszintén a Cortesnek nyújtott megfelelő tájékoztatás jellegéről és szempontjairól. Egyéb esetekben az önkormányzati közösségek együttműködési megállapodásaihoz a Cortes jóváhagyása szükséges.
146. cikkely: Az önkormányzati törvény tervezetét az érintett tartományi tanácsok vagy szigetközi szervek tagjaiból, az ott megválasztott képviselőkből és szenátorokból álló gyűlés dolgozza ki, majd törvénybe iktatás céljából a Cortes elé terjeszti.
147. cikkely: 1. Jelen Alkotmány feltételei között az önkormányzati törvények az önkormányzati közösségek alapvető intézményi előírásai lesznek, melyeket az állam jogrendje szerves részeként ismer el és védelmez.
2. Az önkormányzati törvényeknek rögzíteniük kell: a) a közösség elnevezését, amely történelmi arculatának leginkább megfelel; b) területének határait; c) a saját önkormányzati intézmények elnevezését, szervezetét és székhelyét; d) az Alkotmány keretében biztosított hatásköröket és az ellátásukhoz szükséges hivatalok átadására vonatkozó alapelveket.
3. Az önkormányzati törvények módosítása a bennük rögzített eljárás szerint történik, de alkotmány-kiegészítő törvénnyel, minden esetben szükséges hozzá a Cortes jóváhagyása.
148. cikkely: 1. Az önkormányzati közösségek a következő hatásköröket vállalhatják magukra:
Egy. Önkormányzati intézményeik megszervezését.
Kettő. A területükön fekvő községek határainak megváltoztatását, és általában a helyi testületekre vonatkozó államigazgatási feladatkörök közül azokat, amelyek átruházását a helyi igazgatásra vonatkozó jogszabályok lehetővé tesznek.
Három. A területrendezést, a városfejlesztést, a lakásügyet.
Négy. Az önkormányzati közösség területén folyó helyi érdekű közmunkákat.
Öt. A teljes egészében az önkormányzati közösség területén vezető vasutakat és országutakat, valamint azonos feltételek között az ezeken zajló forgalmat és a kábelszállítást.
Hat. A menedékkikötőket, a sportcélú kikötőket és repülőtereket, és általában azokat, amelyek nem látnak el kereskedelmi tevékenységet.
Hét. A gazdasági élet általános szabályozásával összhangban, a mezőgazdaságot és az állattenyésztést.
Nyolc. A hegyeket és az erdőgazdálkodást.Kilenc. A környezetvédelmi igazgatást.
Tíz. Az önkormányzati közösség helyi érdekű vízgazdálkodási, csatorna- és öntözőrendszerének tervezését, kivitelezését és üzemeltetését; az ásvány- és hévizeket.
Tizenegy. A belvízi halászatot; a tengeri kagyló és a vízi állatok tenyésztését; a vadászatot és a folyami halászatot.
Tizenkettő. A helyi vásárokat.
Tizenhárom. Az össznemzeti gazdaságpolitika célkitűzésein belül az önkormányzati közösség gazdasági életének fejlesztését.
Tizennégy. A kézműipart.
Tizenöt. Az önkormányzati közösség helyi érdekű múzeumait, könyvtárait és zeneművészeti főiskoláit.
Tizenhat. Az önkormányzati közösség helyi érdekű műemlékállományát.
Tizenhét. A művelődési élet, a kutatómunka, illetőleg az önkormányzati közösség nyelve oktatásának támogatását. [Kiemelés tőlem. A. L.]
Tizennyolc. Saját területén az idegenforgalom előmozdítását és rendezését.
Tizenkilenc. A sport és a szabadidő hasznos eltöltésének előmozdítását.
Húsz. A társadalmi gondozást.
Huszonegy. Az egészségügyet.
Huszonkettő. Az épületek és létesítmények állagának felügyeletét és védelmét. Egy alkotmány-kiegészítő törvényben előírt feltételek között a helyi rendőrséggel való együttműködést és egyéb feladatköröket.
2. Öt év elteltével az önkormányzati közösségek önkormányzati törvényük módosításával, a 149. cikkelyben előírtak alapján, fokozatosan bővíthetik hatáskörüket. [Kiemelés tőlem. A. L.]
Nézzünk meg néhányat az állam kizárólagos, az önkormányzati közösségeket közvetlenül érintő illetékességéből:
149. cikkely: 1. Az állam a következő tárgykörökben kizárólagos illetékességgel rendelkezik: […]
Hat. Kereskedelmi, büntetőjogi, büntetés-végrehajtási és eljárásjogi törvényhozás, tiszteletben tartva azokat a szükséges sajátosságokat, amelyek az említett területen az önkormányzati közösségek anyagi jogának sajátosságaiból következnek.
Hét. Munkaügyi törvényhozás, szem előtt tartva az önkormányzati közösségek szerveinek jogalkalmazói hatáskörét.
Nyolc. Polgári törvényhozás, szem előtt tartva az önkormányzati közösségek jogosítványait a polgári jogok, ahol vannak, a külön jogok megóvása, módosítása és továbbfejlesztése terén. […]
Tizenkilenc. Tengeri halászat, tiszteletben tartva e téren az önkormányzati közösségek szabályozási jogkörét. […]
Huszonegy. A vasutak és olyan szárazföldi szállítóvonalak, amelyek egynél több önkormányzati közösség területét érintik; […]
Huszonkettő. A vízkészlet és a vízi berendezések használatának jogszabályi rendezése és engedélyezése, amennyiben a folyók egynél több önkormányzati közösség területét érintik; a villamossági berendezések engedélyezése, ha üzemeltetésükben más közösség is érdekelt vagy területéről történik az energiatovábbítás.
Huszonhárom. A környezetvédelmi törvényhozás alapjai, szem előtt tartva az önkormányzati közösségek kiegészítő környezetvédelmi szabályok kiadására vonatkozó jogkörét. Az erdőkre, az erdőgazdálkodásra és a jószágterelési útvonalakra vonatkozó jogalkotás alapjai.
Huszonnégy. Közérdekű közmunkák, vagy olyanok, amelyek egynél több önkormányzati közösséget érintenek.
Huszonöt. A bányászat és az energetikai rendszer alapjai.
Huszonhat. A fegyverek és a robbanóanyagok gyártási, értékesítési, birtoklási és használati rendje.
Huszonhét. A sajtó, a rádió és a televízió, illetőleg általában minden tömegtájékoztatási eszköz jogrendjére vonatkozó alapvető jogszabály, tiszteletben tartva e téren az önkormányzati közösségek végrehajtási és továbbfejlesztési jogosítványait.
Huszonnyolc. Spanyolország művelődési, művészeti és műemléki örökségének az országból történő kivitele, illetőleg kifosztása elleni védelme; az állam tulajdonában levő múzeumok, könyvtárak és levéltárak, tiszteletben tartva az önkormányzati közösségek tulajdonában levőket.
Huszonkilenc. A közbiztonság, figyelembe véve annak lehetőségét, hogy az önkormányzati közösségek saját rendőrséget hoznak létre az illető önkormányzati törvényben rögzített módon és az erre vonatkozó alkotmány-kiegészítő törvény előírásainak keretén belül. [Kiemelés tőlem. A. L.]
Harminc. Az akadémiai és egyetemi címek elnyeréséhez, megadásához és jóváhagyásához szükséges feltételek szabályozása; […]
Harmincegy. Állami célokat szolgáló statisztika.
Harminckettő. Népi tanácskozások népszavazás útján történő összehívásának engedélyezése.
2. Az önkormányzati közösségeket megillető jogkörök sérelme nélkül az állam kötelességének és lényeges feladatkörének tekinti a művelődési élet szolgálatát és az önkormányzati közösségek egyetértésével elősegíti közöttük a művelődési kapcsolatokat.
3. Azok a tárgykörök, amelyeket jelen Alkotmány nem ruházott kifejezetten az államra, az önkormányzati közösségek hatáskörébe utalhatók, azok önkormányzati törvényeinek megfelelően. Az önkormányzati törvényekben nem jelzett hatáskörök az államot illetik meg; jogszabályütközés esetén az állam jogszabálya az önkormányzati közösség jogszabálya felett áll minden olyan kérdésben, amely nem tartozik e közösségek kizárólagos jogkörébe. Az állami jog minden esetben kiegészíti az önkormányzati közösségek jogát.
Asztalos Lajos
És erre milyen csodálatos ellenszer jutott eszébe a válság viharos hullámai között hánykolódó hajónkat irányító kormánynak? Egy csodaír: az ország területi-közigazgatási átszervezése.
A kérdés már régóta a levegőben lóg. Lógott, mert hagyták, mert valahányszor szóba került, az illetékesek semmilyen megoldással nem hozakodtak elő. De ne legyünk igazságtalanok. Évekkel ezelőtt, az ország íróasztalra terített térképén rajzolgatva, kiagyaltak egy úgynevezett fejlesztési irodák köré csoportosított megyékből álló valamit. Nyolc efféle tartományféléről volt szó. S a tervet tett követte: létrehozták az ezek székhelyén a fejlesztési irodákat. Egyet Kolozsvárt is. Ezeknek az lett volna a feladatuk, hogy az Európai Unió vissza nem térítendő támogatását, nehéz euró-milliárdokat, megszerezzék. Divatos szóval, lehívják.
A jelek szerint nem nagy sikerrel. Persze, már akkor fölmerült, hogy ez így hajítófát sem ér. Mert a csodairodák nem helyettesíthetik a területi önkormányzatokat. Amitől viszont a hatalom, a román pártok úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Mert, mint mondják, ha ezeket létrehozzák, akkor a magyarok jönnek a „nem létező” Székelyfölddel, ami ugyebár az ország, bocsánat, az „egységes nemzetállam” feltrancsírozásával jár.
Nagy szükség van tehát a pénzre.
A lehívható EU-s pénzekre is, a nehéz euró-milliárdokra, melyeknek csak a töredékéhez jut hozzá „egységes nemzetállamunk”. Miközben Lengyelország majdnem teljes egészében „lehívta” a neki járó összeget. Most a nyolc fejlesztési tartományt az elnök és a nagyobbik kormánypárt úgy dolgozta át, hogy a tartományokon belül megmaradnak a megyék. Egyik történész szerint nem szabad hozzájuk nyúlni, mert a megye a román közigazgatás ősi alapja. Havaselvén már a XIV. század végén léteztek. Sőt, mások szerint ezer éve kiépült a megyerendszer Romániában. Annak ellenére, hogy a románok akkoriban még a Dunától délre laktak, és így ilyen nevű ország, ne adj isten, „egységes nemzetállam” sem létezett.Létrehozzák tehát a nyolc nagymegyét. Vagy mifélét. Azért ezeket, mert tartományról szó sem lehet. Mint mondják, a tartomány szovjet találmány, és ezeket szovjet nyomásra alakították ki annak idején. Lesz tehát nyolc nagymegye és mindegyikben a létező megyék. A meglevő megyei tanácsokkal. Kérdés, milyen szerv irányítja majd a nagymegyét? A nagymegyei tanács? Ezt is választják, mint a megyeit? Vagy egy nagy kormánymegbízott lesz a főnök? És hogyan osztják el a megszerzett EU-s összegeket? Annyi egyenlő részre, ahány kismegye van a nagymegyében? Vagy az egész Bukarestbe megy, ahol aztán majd „elosztják”? S ami marad, az megy a megyéknek? És egyáltalán, milyen hatáskörrel rendelkeznek majd a nagymegyék? Mi lesz a decentralizációval?
E nélkül az egész fából vaskarika.
Mert a decentralizáció lenne létrehozásuk egyik alapvető indoka. Az, hogy igazi területi önkormányzatok legyenek, melyek a leosztott hatásköröket, bevételük eddiginél jóval nagyobb hányadával rendelkezvén, megfelelően el tudják látni. Ne úgy, mint most, amikor a megyék és a megyei jogú városok teljes bevételüket befizetik az államkasszába és jó, ha állam bácsi ebből tíz százalékot visszajuttat nekik. A többivel ez a vízfejű óriás azt tesz, amit akar. Minden bizonnyal a területi önkormányzatok elleni rúgkapálózás egyik oka éppen az, hogy állam bácsi attól tart, elesik az eddigi tetemes bevételtől és vízfejét alaposan meg kell csapolnia. Ellenpéldaként megemlíthetjük, hogy Spanyolországbana területi önkormányzatok az államkasszába befizetett bevételük 60–70 százalékát kapják vissza, vagy teljes bevételüknek 30–40 százalékát fizetik be, a többivel maguk rendelkeznek.Valamennyi kérdés megoldható lenne, ha az illetékesek nemcsak körülnéznének Európában, hanem látnának is. Lehet tanulni. A spanyolországi, a németországi, a finnországi megoldás is rendkívül tanulságos. A történelmi tartományok alapján kidolgozott területi önkormányzat volna a legmegfelelőbb. Az azonos hagyományok, szokások, sajátosságok, azonosságtudat, a Székelyföld esetében a nyelv alapján is – ez volna a legtermészetesebb –, meg lehetne szervezni ezeket az új területi-közigazgatási egységeket.
Ennek hallatán azonban egyből kiborul a bili. Az Európa-szerte évtizedek óta idejétmúlt „egységes nemzetállam”-ban gondolkodó többségiek hevesen tiltakoznak az autonómia, magyarul területi önkormányzat hallatán. Mint valami védőpajzsra, az „egységes nemzetállam”-ra hivatkoznak. Romániát nem lehet összehasonlítani más országgal, mondják. Minden országnak megvan a maga sajátossága, a Romániáé ez. Jelentős előrelépés, hogy a hisztérikus „nemzetállam”-féltések után és közben, az erre vonatkozó tervezetekről a tévében is vitatkozni lehet. A szélsőségesek azonban most is végveszélyt emlegetnek. Nem érdekli őket az, hogy az efféle önkormányzatok Európa nem egy államában hosszú évek óta működnek. Méghozzá sikeresen. Nem érdekli őket, mert az „egységes nemzetállam” feldarabolásától tartanak. Elképzelni sem tudják, a területi önkormányzat milyen rendkívüli előnyökkel járna az ország gazdasági, társadalmi fejlődésére. Mindenkinek előnye származna belőle, nem csupán a magyarságnak.
A tiltakozók szerint az RMDSZ területi-közigazgatási tervének Észak-Erdélyre vonatkozó része azonos a második bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolt területtel. Amelyik széles kapuval nyílik Magyarországra. Elvárnák, hogy a Kárpátokat áttegyék a mai román–magyar határ mentére, hogy Erdély Moldva felé legyen nyitott.
Más vélemény szerint a spanyolok, belgák és britek súlyos hibát követtek el, mikor etnikai alapon húzták meg a közigazgatási határokat. Úgy tűnik, ennek „nagyműveltségű” hangoztatója szerint Galiciát, Baszkföldet, Katalóniát, Valenciát, a Baleári-szigeteket két-három felé kellett volna vágni, és a spanyolnyelvű Ó- és Új-Kasztíliához csatolni. E szerint Belgiumban a flamand és vallon lakta területet észak–déli határokkal több vegyes tartománnyá kellett volna szabdalni, mert akkor, úgymond, elkerülhették volna a szűnni nem akaró flamand–vallon vitát. Szegény nem tudja, hogy 1830-ban Belgiumot vallás alapján hozták létre – vallonok és flamandok egyaránt katolikusok, a katolikus Flandriát ezen az alapon választották el a jelentős arányban református Hollandiától. Annak ellenére, hogy flamand és holland között körülbelül annyi a különbség, mint magyar és székely között.
A területi önkormányzat ellenzőinek egyik ellenérve az, hogy ez az ország föderalizálását, szövetségi állammá alakítását jelentené. Ez természetesen nem igaz. Spanyolország a történelmi tartományok alapján létrejött területi önkormányzatokból áll, mégsem föderáció, mégsem szövetségi állam.
De mi is ez a területi autonómia, magyarán területi önkormányzat, ami a megfelelő jogosítványokkal, hatáskörökkel rendelkezik? A honatyáknak föl kell ismerniük, meg kell érteniük, hogy mindaddig az ország érdekei ellen tevékenykednek, amíg félre nem téve ellenérzésüket, el nem indulnak ennek megvalósítása felé.
Mi szükséges ehhez?
1. Módosítani kellene az alkotmányt – ez lesz a legnehezebb –, hogy az elismerje a területi önkormányzatok létét. 2. A módosított alkotmánynak ki kellene fejtenie a területi önkormányzatok illetékességét, hatáskörét. 3. Meg kellene alakulniuk a területeknek, amelyek azután önkormányzatok lesznek. 4. Ki kellene dolgozni a megalakult területi önkormányzatok statútumát, magyarul alaptörvényét. 5.Miután mindez megvan, a politikai pártok jelöltjeiből megválasztják a területi önkormányzati testületet, kis helyi parlamentet (úgy, mint most a megyei tanácsot). 6. A területi testületben többséget szerzett párt vagy pártszövetség helyi végrehajtó-szervet, kormányt alakít. Az így létrejött területi önkormányzatok végül munkához látnak.
Hozzá kell tennünk, hogy az Európában létező és működő példákhoz hasonlóan, az íróasztalon rajzolt ún. fejlesztési területek helyett nálunk is legmegfelelőbbek a történelmi tartományok alapján szervezett területi önkormányzatok lennének. Így Moldva, Havasalföld, Olténia, Dobrudzsa, Erdély, Temesköz (Bánság), Székelyföld, Máramaros, a Részek (latin nevén Partium), Bukarest.
Mindehhez helyi, tartományi tudat is szükséges lenne, ami Moldvában, Máramarosban, a Temesközben (Bánságban), talán Olténiában, Havasalföldön is létezik, de nem kellően erős. Úgy tűnik, a székelyföldi és az erdélyi tudat a legerősebb. Hogy az egészből legyen valami, tanácskozásokat kellene tartani, amelyekre a területi önkormányzatok ellenzőit is meg kellene hívni. Azért, hogy az agyakat elborító köd oszoljék. Mert sajnos, a politikai műveltség országszerte igen alacsony színvonalú, az emberek nincsenek tudatában annak, hogy éppen a területi önkormányzat veti meg mindannyiunk anyagi jólétének alapját.
A területi önkormányzatról tartandó tanácskozások rendkívül fontosak. Ily módon az efféle önkormányzattól idegenkedő, irtózó körök közvetlenül megismerkedhetnek ennek, a központosított hatalom lebontásában, a demokratikus kibontakozásban betöltött szerepével. Emellett szólnak a másutt már hosszú évekkel ezelőtt kidolgozott és sikerrel alkalmazott, a demokratikus változásokat messzemenően elősegítő önkormányzati törvények. S ha ez másutt már bevált, miért ne tanulmányoznók mi is a példát az egész ország hasznára.
Nem véletlen, hogy Spanyolországra hivatkozunk. Politikai-gazdasági helyzete a Franco-diktatúrából a demokrácia felé való átmenet kezdetén, több hasonlóság mellett, sok mindenben különbözött a romániaitól, előnyösebb volt a demokratikus kibontakozás számára. Ott nem számolták fel a piacgazdaságot. A polgárháború után a zsarnoki uralom fokozatosan enyhült, a politikai üldözöttek kivételével mind könnyebben utaztak külföldre (munkanélküliek, munkakeresők százezrei); külföldi turisták milliói, tízmilliói utaztak Spanyolországba, s ez a jövedelem hathatósan hozzájárult a gazdasági élet fellendüléséhez, az országnak Nyugat-Európához való felzárkózásához. Egyidejűleg a fasiszta nagynemzeti eszmék is rendre visszaszorultak.
Nálunk ennek az ellenkezője történt, és történik ma is. Elég, ha az „egységes nemzetállam” mítoszának tovább élésére, tervszerű éltetésére, az ebből fakadó – nem ritkán a hatalom által is támogatott – soviniszta gyűlöletszításra hivatkozunk, ennek a súlyos gazdasági-erkölcsi válságról való leghatásosabb figyelemelterelő eszköznek a további alkalmazását említjük.
Tévedés lenne azt hinni, hogy Spanyolországban maguktól jöttek létre az önkormányzatok. Franco halála, 1975 novembere után, a roskadozó parancsuralmi rendszer ellen tömegtüntetések kezdődtek. Baszkföldön, Katalóniában és Andalúziában a demokratikus változások mellett ezek az önkormányzatok létrehozását is zászlajukra tűzték. A véget nem érő megmozdulásoknak azután meglett az eredménye. Ha azt is fölemlítjük, hogy mindezt az akkor még jobboldali hatalom még jobboldalibb elnyomó szervei ellen a terrorszervezetnek mondott baszk ETA (Euskadi ta Askatasuna ’Baszkföld és szabadság’) merényletei is elősegítették, lesz, aki azt mondja, hogy ez nem igaz.
Meg kell említenünk, hogy a születő spanyolországi demokrácia türelme, megértése is hozzájárult ahhoz, hogy az 1978. évi alkotmány elismeri a kisebbségek önkormányzathoz való jogát. Az akkori parlament ezt, fölöttébb bölcsen, kiterjesztette az egész országra. Ebben az is közreműködhetett, hogy miután a többszázados központosított hatalom, közigazgatás sem tudta felszámolni az egyes vidékek sajátosságait, nyelvét, szokásait, azonosságtudatát, felismerték, hogy a területi önkormányzatokat a történelmi tartományok alapján kell megszervezniük. Tudomásuk volt arról is, hogy a központosított állam lebontása a háború utáni Németországban rendkívüli módon felgyorsította a háborús nyomok eltüntetését, a gazdaság föllendülését.
Az 1978-ban a spanyol parlament által elfogadott, népszavazással megerősített alkotmány kijelenti, „az alkotmány, amely Spanyolország, minden spanyol közös és oszthatatlan hazájának az egységén alapul”, „elismeri és szavatolja a nemzetiségek és a tartományok önkormányzatát”. Emellett külön fejezetben és igen részletesen kitér az önkormányzatok, az önkormányzati közösségek létrehozásának és működésének alapelveire, az önkormányzati közösségek illetékességére.
Ezzel szemben nálunk, az 1989. évi decemberi események után, a kemény kommunista-soviniszta zsarnokság, a kemény, több évtizedes soviniszta agymosás, népbutítás után, a létrejött politikai pártok vezetői ma is mindenféle területi önkormányzatnak még a gondolatát is hevesen elutasítják. Nem csoda, hogy az új alkotmány az „egységes nemzetállam” hangsúlyozása mellett, csak a helyi (községi, városi) önkormányzat létét ismeri el. Holott a gyakorlatban az egységes állam – igaz, nem az egységes nemzeti – elve és a területi önkormányzat léte,
amint a spanyol példa is bizonyítja,
nem zárja ki egymást. Mellesleg Spanyolországban is van egy párt, a parlamentből kiszorult, a politikai élet peremére csúszott fasiszta Falange, amelyik a mai napig az „egységes spanyol nemzetállam” délibábját kergeti, elítélve a „szeparatista nacionalizmusokat”, vagyis a baszk, katalán, galego stb. nemzetiségi önazonosság kiteljesítéséért küzdő politikai mozgalmakat, pártokat.A Spanyolország és Románia közötti egyik különbség a másság iránti ottani kifejezettebb türelem, illetőleg nálunk ennek kifejezettebb hiánya. E türelem is hozzájárult ahhoz, hogy az 1978. évi spanyol alkotmány alapján minden egyes önkormányzati törvényt a minden egyes tartományban megválasztott képviselőkből és szenátorokból, a kormány által külön erre a célra összehívott testület dolgozott ki. A végül elfogadott törvény a madridi parlament elé került, amelyik a kidolgozó tartományi gyűlés küldöttségével együtt, megfogalmazta a törvény végső alakját. A három jelentősebb nemzetiség által lakott tartományban, Baszkföldön, Katalóniában és Galíciában, ezen kívül Andalúziában is, ezt a megalakítandó önkormányzati közösségben rendezett népszavazásnak is jóvá kellett hagynia. Ezután az önkormányzati törvény a madridi képviselőház és a szenátus együttes ülése elé került, amelyik szavazással erősítette meg. Az elfogadott törvényt aláírásával a király szentesítette.
Spanyolország mind a tizenhét, önkormányzati közösségnek nevezett tartományában megtartott választások eredményeként megalakultak a helyi parlamentek. E törvényhozó szervek képviselőinek száma az illető önkormányzati közösség lakosságának nagyságától függ. Például a 2,85 millió lakosú Galícia törvényhozó szervében 70, az 5,5 millió lakosú Katalónia parlamentjében 135 a képviselők száma.
A nemzetiségek által lakott önkormányzati közösségek parlamentje kidolgozta a nyelvtörvényt is, amelyik az illető kisebbség nemzeti azonosságának a megőrzéséhez minden részletre kiterjedő jogi keretet nyújt. Az önkormányzati parlamentekben, a madridi parlamenthez hasonlóan, a választások eredményeként többséghez jutott párt alakított helyi kormányt. Ezt a kormányelnök, magyarul miniszterelnök vezeti. Ugyanakkor minden önkormányzati közösségnek, a madridi legfelső törvényszék mintájára, saját felső törvényszéke van.
Az önkormányzati szervek tevékenységét az alkotmánybíróság, a madridi kormány és a számvevőszék ellenőrzi. Az önkormányzati közösségeket illetően az alkotmány egyetlen tiltást tartalmaz, azt, hogy ezek
egymás között nem hozhatnak létre szövetséget.
A folyamat 1979-ben a három jelentős nemzetiség közül a baszkok önkormányzati törvényével kezdődött, utolsó a galíciai lett 1981-ben. Ezt követte a többi tartomány törvénye 1983 végéig bezárólag. Az önkormányzati közösségek ezek nyomán, eleinte – a viszonylag még mindig konzervatív kormánynak és a régi rendszer polcon levő híveinek köszönhetően – lassan, 1982 októbere, a szocialisták kormányra jutását követően jóval gyorsabban jöttek létre.Minden tartománynak – ezen belül megyének – ki kellett nyilvánítania, hogy csatlakozik-e vagy sem a hagyományos, az illető – az idők folyamán kialakult – területi egységhez (történelmi tartományhoz). A baszkok elvárták volna, hogy Nafarroa (Navarra) is csatlakozzék Baszkföldhöz. De ez nem történt meg. Nem, mert ez a tartomány mára nagyrészt el van spanyolosodva, s ezzel összefüggően az 1936 és l939 közti polgárháborúban Baszkföld többi tartományával ellentétben, Francóék oldalán harcolt. Nafarroa különállása ma is a baszkok egyik legfájóbb, megoldatlan kérdése. A nagyobb önkormányzati közösségekben, mint a 87 000 km2-es Andalúzia, öt-hat megye van, a kisebbekben csak egy, például Asztúriában Oviedo (aszturul Uvieu), La Riojában (baszkul Errioxa [erriosa]) Logroño.
Szólnunk kell Spanyolország nemzetiségi összetételéről is. De ezt illetően nincsenek pontos adatok. A Franco-rendszernek, amikor mindenki „spanyol” volt, erre nem is volt szüksége. Nem hivatalos adatok szerint akkoriban az ország lakosságának 24%-a katalán, 8%-a galego, 2,6%-a baszk volt. Ez a mai 40 milliós összlakosságból mintegy 10 millió katalánt, 3,2 millió galegót, 1,04 millió baszkot jelentene.
Katalónia, az ország egyik legiparosodottabb, legfejlettebb tartománya. Ezért az elmaradottabb tartományok lakói – Andalúzia, Galícia, Extremadura, Aragónia stb. – nagyszámban telepedtek le itt a polgárháború után. Manapság hat, hat és félmillió lakosából több százezer andalúz, több mint százezer galego stb.
A valenciai önkormányzati közösség két és fél milliós lakosságának körülbelül a fele katalán anyanyelvű. Az északi Castelló (sp. Castellón) tartományban a lakosság nagy része, Valenciában körülbelül a fele, de Valencia városában a többség már spanyolul beszél. A falvakban itt is még főleg katalánul. A déli Alacantban (sp. Alicante) viszont a többség spanyol nyelvű.
A Baleárok lakosságának túlnyomó része katalán. Itt elsősorban a székhelyen, Palma de Mallorcán élnek spanyol nyelvűek vagy
nyelvüket vesztett katalánok.
Baszkföld másfélmillió lakosából – a Franco-diktatúra „egységes nemzetállami” iskolapolitikájának „hála” – körülbelül nyolc-, legjobb esetben kilencszázezer beszéli a baszk nyelvet. Ez a szám az utóbbi másfél évtizedben lassan emelkedik, ugyanis a most már létező baszk nyelvű iskolai oktatás nemcsak a gyermekeket érinti – az esti iskolákban a baszkul nem tudó felnőttek tízezrei tanulnak és sajátítják el saját nyelvüket. Ugyanakkor a Baszkföldre betelepedettek második, harmadik nemzedékének egy része is, annak ellenére, hogy nem beszéli a nyelvet, magát baszknak tartja (ez nálunk teljesen ismeretlen magatartás).Nafarroa (spanyolul Navarra), az egykori baszk királyság névadó és területileg ma is a történelmi baszk területek legnagyobb tartománya, az évszázadok során jórészt elspanyolosodott. Itt, a tartomány megközelítőleg félmillió lakosából elsősorban a mai Baszkfölddel szomszédos, északi vidéken élnek nagyobb – de a több tízezret meg nem haladó – számban baszk anyanyelvűek.
Asztúria lakossága egymillió kétszázezer. Ennek nagy része, elsősorban a vidékiek,
beszéli az asturianut vagy másképp bablet.
De csak a társalgási nyelv szintjén. Az írni-olvasni tudók száma csekély, annak ellenére, hogy az elmúlt több mint másfél évtizedben e nyelv iskolai oktatása is megkezdődött.Aragónia egymillió kétszázezer lakosából ma már csak az önkormányzati közösség északkeleti részén, a Pireneusok lábainál, mintegy harmincezren beszélik az aragón nyelvet.
A statisztikákban szerepel még az illető tartomány nyelvét különböző fokon ismerők, beszélők száma. Ezek szerint Galícia 2 854 000 lakosából 94,10% érti, 87,09% beszéli a galegót, 50,04% olvas, 34,66% ír ezen a nyelven. Ami a használatát illeti, 50,14% mindig, 35,90% néha él vele, míg 7,86% soha.A történelmi tartományok alapján létrehozott területi önkormányzat – mint például Spanyolországban – lenne Románia számára is a legmegfelelőbb. Meg lehetne szervezni ezeket az új területi-közigazgatási egységeket az azonos hagyományok, szokások, sajátosságok, azonosságtudat és legtermészetesebben a nyelv alapján a Székelyföld esetében is.
„Az önkormányzatok létrehozása nagymértékben hozzájárult Spanyolország területi, nemzetiségi, nyelvi gazdagságának a fejlesztéséhez, és ez nemhogy nem veszélyezteti, hanem épp ellenkezőleg, szilárdítja az ország egységét.”, nyilatkozta János Károly spanyol király évekkel ezelőtt a Le Monde című francia lapnak, aki minden bizonnyal nem alaptalanul beszélt.
Természetesen a spanyolországi példát nem betű szerint kellene átvenni. Ez nem is volna lehetséges. De alaposan tanulmányozva okulni, tanulni lehetne belőle. Már csak azért is, mert a spanyol alkotmány és a rá alapozott önkormányzati, valamint ahol az ún. történelmi kisebbségek élnek, az úgynevezett nyelvi-rendezés törvények, a kisebbségek helyzetét is tisztességesen rendezik. Miközben nálunk a kisebbségi törvényt az egységes nemzetállam hamis és tarthatatlan mítoszából kiindulva – mert ez áll a háttérben –, évek óta ide-oda tologatják a képviselőház asztalán.
Az itteni körülményekhez alkalmazva, sok mindent le lehetne szűrni az ottani törvényekből, tapasztalatokból. Mert nem sok értelme van annak, hogy a minden alap nélküli, íróasztal mellett kiagyalt területi fejlesztési, ún. régiókkal, magyarán tartományokkal, működésképtelen papírkivágásokkal kísérletezzünk. Miközben másutt a már hosszú évekkel ezelőtt kidolgozott területi önkormányzatok sikeresen működnek.
Nézzük meg közelebbről, mire alapozták, hogyan szervezték meg, hogyan működnek a spanyolországi területi önkormányzatok, ottani szóhasználat szerint az önkormányzati közösségek.
Alapjukat Franco 1975 novemberében bekövetkezett halála – az 1936 júliusa és 1939 márciusa közötti véres polgárháborúval hatalomra került, általa vezetett fasiszta, előbb rém-, majd parancsuralmi rendszer 1977. évi bukása – után, az 1978-ban kidolgozott alkotmányban vetették meg.
Van ugyan benne néhány ismerős elem, de annál több, már bevezető címe elején, a számunkra meglepő újdonság, a mondhatni elképzelhetetlen elem. Legalábbis jelenleg. És legalábbis egyelőre.
2. cikkely:
Az Alkotmány a spanyol nemzet, minden spanyol közös és oszthatatlan hazája megbonthatatlan egységén alapszik, és elismeri és szavatolja az országot alkotó nemzetiségek és tartományok önkormányzathoz való jogát és a valamennyiük közti összetartást. [Spanyol alatt itt, természetesen, spanyolországi, vagyis baszk, katalán, galego, asztúr, andaluz stb. értendő. A. L.]
3. cikkely:
1. Az állam hivatalos spanyol nyelve a kasztíliai. Minden spanyol kötelessége ismerni és joga használni azt. [A spanyol nyelvet beszélői elsősorban kasztíliainak mondják. A. L.]
2. A többi spanyol nyelv, az illető önkormányzati közösségekben, ezek önkormányzati törvényével összhangban, ugyancsak hivatalos. [A többi spanyol nyelv alatt baszk, katalán, aráni, galego, asztúr, aragón értendő. A. L.]
3. Spanyolország különböző nyelvi sajátsága olyan művelődési örökség, amely különleges figyelemben és védelemben részesül.
Az állam területi szervezete (VIII. cím)
I. fejezet, általános elvek, 137. cikkely:Az állam területileg községekre, tartományokra és önkormányzati közösségekre tagozódik. Mindezek az egységek saját ügyeik vitelében önkormányzattal rendelkeznek.
Az önkormányzati közösségek (III. fejezet)
143. cikkely: 1. Az Alkotmány 2. cikkelyében biztosított önkormányzati jog érvényesítése céljából az egymással határos, közös történelmi, művelődési és gazdasági jellegű tartományok, a szigetek és a történeti egységet alkotó tartományok a jelen cím és a vonatkozó önkormányzati törvények előírásaival összhangban saját önkormányzathoz juthatnak és önkormányzati közösségeket hozhatnak létre. [Kiemelés tőlem. A. L.]2. Az önkormányzati folyamat kezdeményezője lehet minden érdekelt tartományi tanács, vagy az illetékes szigetközi szerv, és a községek kétharmad része, feltéve, hogy lakosságuk minden tartományban vagy szigeten a választójogosultak többsége. Ezeket a feltételeket hat hónapon belül kell biztosítani attól számítva, hogy az erre vonatkozó első megállapodást valamely érdekelt testület elfogadta.
3. Ha az önkormányzat-kezdeményezés sikertelen, akkor csak öt év múlva ismételhető meg.
144. cikkely: Nemzeti érdekből a Cortes alkotmány-kiegészítő törvény által jóváhagyhatja olyan önkormányzati közösség létrehozását is, amelynek területe csak egy tartományra terjed ki, és nem rendelkezik a 143. cikkely 1. bekezdésében megjelölt feltételekkel; [Cortes ’spanyol országgyűlés’. A. L.]
[Itt meg kell említenünk, hogy az alkotmány előírásainak megfelelően létrejött önkormányzati közösségek megválasztott képviselői kidolgozzák a saját önkormányzati törvényüket, nálunk divatos idegen szóval, statútumukat.]
145. cikkely: 1. Semmiképpen sem engedhető meg az önkormányzati közösségek szövetsége.
2. Az önkormányzati törvények előírhatják azokat a feltételeket, követelményeket és célokat, amelyek szerint az önkormányzati közösségek megállapodásokat köthetnek egymással kölcsönös szolgáltatásokról, úgyszintén a Cortesnek nyújtott megfelelő tájékoztatás jellegéről és szempontjairól. Egyéb esetekben az önkormányzati közösségek együttműködési megállapodásaihoz a Cortes jóváhagyása szükséges.
146. cikkely: Az önkormányzati törvény tervezetét az érintett tartományi tanácsok vagy szigetközi szervek tagjaiból, az ott megválasztott képviselőkből és szenátorokból álló gyűlés dolgozza ki, majd törvénybe iktatás céljából a Cortes elé terjeszti.
147. cikkely: 1. Jelen Alkotmány feltételei között az önkormányzati törvények az önkormányzati közösségek alapvető intézményi előírásai lesznek, melyeket az állam jogrendje szerves részeként ismer el és védelmez.
2. Az önkormányzati törvényeknek rögzíteniük kell: a) a közösség elnevezését, amely történelmi arculatának leginkább megfelel; b) területének határait; c) a saját önkormányzati intézmények elnevezését, szervezetét és székhelyét; d) az Alkotmány keretében biztosított hatásköröket és az ellátásukhoz szükséges hivatalok átadására vonatkozó alapelveket.
3. Az önkormányzati törvények módosítása a bennük rögzített eljárás szerint történik, de alkotmány-kiegészítő törvénnyel, minden esetben szükséges hozzá a Cortes jóváhagyása.
148. cikkely: 1. Az önkormányzati közösségek a következő hatásköröket vállalhatják magukra:
Egy. Önkormányzati intézményeik megszervezését.
Kettő. A területükön fekvő községek határainak megváltoztatását, és általában a helyi testületekre vonatkozó államigazgatási feladatkörök közül azokat, amelyek átruházását a helyi igazgatásra vonatkozó jogszabályok lehetővé tesznek.
Három. A területrendezést, a városfejlesztést, a lakásügyet.
Négy. Az önkormányzati közösség területén folyó helyi érdekű közmunkákat.
Öt. A teljes egészében az önkormányzati közösség területén vezető vasutakat és országutakat, valamint azonos feltételek között az ezeken zajló forgalmat és a kábelszállítást.
Hat. A menedékkikötőket, a sportcélú kikötőket és repülőtereket, és általában azokat, amelyek nem látnak el kereskedelmi tevékenységet.
Hét. A gazdasági élet általános szabályozásával összhangban, a mezőgazdaságot és az állattenyésztést.
Nyolc. A hegyeket és az erdőgazdálkodást.Kilenc. A környezetvédelmi igazgatást.
Tíz. Az önkormányzati közösség helyi érdekű vízgazdálkodási, csatorna- és öntözőrendszerének tervezését, kivitelezését és üzemeltetését; az ásvány- és hévizeket.
Tizenegy. A belvízi halászatot; a tengeri kagyló és a vízi állatok tenyésztését; a vadászatot és a folyami halászatot.
Tizenkettő. A helyi vásárokat.
Tizenhárom. Az össznemzeti gazdaságpolitika célkitűzésein belül az önkormányzati közösség gazdasági életének fejlesztését.
Tizennégy. A kézműipart.
Tizenöt. Az önkormányzati közösség helyi érdekű múzeumait, könyvtárait és zeneművészeti főiskoláit.
Tizenhat. Az önkormányzati közösség helyi érdekű műemlékállományát.
Tizenhét. A művelődési élet, a kutatómunka, illetőleg az önkormányzati közösség nyelve oktatásának támogatását. [Kiemelés tőlem. A. L.]
Tizennyolc. Saját területén az idegenforgalom előmozdítását és rendezését.
Tizenkilenc. A sport és a szabadidő hasznos eltöltésének előmozdítását.
Húsz. A társadalmi gondozást.
Huszonegy. Az egészségügyet.
Huszonkettő. Az épületek és létesítmények állagának felügyeletét és védelmét. Egy alkotmány-kiegészítő törvényben előírt feltételek között a helyi rendőrséggel való együttműködést és egyéb feladatköröket.
2. Öt év elteltével az önkormányzati közösségek önkormányzati törvényük módosításával, a 149. cikkelyben előírtak alapján, fokozatosan bővíthetik hatáskörüket. [Kiemelés tőlem. A. L.]
Nézzünk meg néhányat az állam kizárólagos, az önkormányzati közösségeket közvetlenül érintő illetékességéből:
149. cikkely: 1. Az állam a következő tárgykörökben kizárólagos illetékességgel rendelkezik: […]
Hat. Kereskedelmi, büntetőjogi, büntetés-végrehajtási és eljárásjogi törvényhozás, tiszteletben tartva azokat a szükséges sajátosságokat, amelyek az említett területen az önkormányzati közösségek anyagi jogának sajátosságaiból következnek.
Hét. Munkaügyi törvényhozás, szem előtt tartva az önkormányzati közösségek szerveinek jogalkalmazói hatáskörét.
Nyolc. Polgári törvényhozás, szem előtt tartva az önkormányzati közösségek jogosítványait a polgári jogok, ahol vannak, a külön jogok megóvása, módosítása és továbbfejlesztése terén. […]
Tizenkilenc. Tengeri halászat, tiszteletben tartva e téren az önkormányzati közösségek szabályozási jogkörét. […]
Huszonegy. A vasutak és olyan szárazföldi szállítóvonalak, amelyek egynél több önkormányzati közösség területét érintik; […]
Huszonkettő. A vízkészlet és a vízi berendezések használatának jogszabályi rendezése és engedélyezése, amennyiben a folyók egynél több önkormányzati közösség területét érintik; a villamossági berendezések engedélyezése, ha üzemeltetésükben más közösség is érdekelt vagy területéről történik az energiatovábbítás.
Huszonhárom. A környezetvédelmi törvényhozás alapjai, szem előtt tartva az önkormányzati közösségek kiegészítő környezetvédelmi szabályok kiadására vonatkozó jogkörét. Az erdőkre, az erdőgazdálkodásra és a jószágterelési útvonalakra vonatkozó jogalkotás alapjai.
Huszonnégy. Közérdekű közmunkák, vagy olyanok, amelyek egynél több önkormányzati közösséget érintenek.
Huszonöt. A bányászat és az energetikai rendszer alapjai.
Huszonhat. A fegyverek és a robbanóanyagok gyártási, értékesítési, birtoklási és használati rendje.
Huszonhét. A sajtó, a rádió és a televízió, illetőleg általában minden tömegtájékoztatási eszköz jogrendjére vonatkozó alapvető jogszabály, tiszteletben tartva e téren az önkormányzati közösségek végrehajtási és továbbfejlesztési jogosítványait.
Huszonnyolc. Spanyolország művelődési, művészeti és műemléki örökségének az országból történő kivitele, illetőleg kifosztása elleni védelme; az állam tulajdonában levő múzeumok, könyvtárak és levéltárak, tiszteletben tartva az önkormányzati közösségek tulajdonában levőket.
Huszonkilenc. A közbiztonság, figyelembe véve annak lehetőségét, hogy az önkormányzati közösségek saját rendőrséget hoznak létre az illető önkormányzati törvényben rögzített módon és az erre vonatkozó alkotmány-kiegészítő törvény előírásainak keretén belül. [Kiemelés tőlem. A. L.]
Harminc. Az akadémiai és egyetemi címek elnyeréséhez, megadásához és jóváhagyásához szükséges feltételek szabályozása; […]
Harmincegy. Állami célokat szolgáló statisztika.
Harminckettő. Népi tanácskozások népszavazás útján történő összehívásának engedélyezése.
2. Az önkormányzati közösségeket megillető jogkörök sérelme nélkül az állam kötelességének és lényeges feladatkörének tekinti a művelődési élet szolgálatát és az önkormányzati közösségek egyetértésével elősegíti közöttük a művelődési kapcsolatokat.
3. Azok a tárgykörök, amelyeket jelen Alkotmány nem ruházott kifejezetten az államra, az önkormányzati közösségek hatáskörébe utalhatók, azok önkormányzati törvényeinek megfelelően. Az önkormányzati törvényekben nem jelzett hatáskörök az államot illetik meg; jogszabályütközés esetén az állam jogszabálya az önkormányzati közösség jogszabálya felett áll minden olyan kérdésben, amely nem tartozik e közösségek kizárólagos jogkörébe. Az állami jog minden esetben kiegészíti az önkormányzati közösségek jogát.
Asztalos Lajos
