2012. május 8., kedd

Magyar geofizikai modell

2012. május 8.,
A geomágneses viharok szempontjából legsebezhetőbb területek azonosítását teszi lehetővé a Magyar Tudományos Akadémia geofizikusainak új modellje.
Mint az MTA honlapja (http://mta.hu) kiemeli, a hatalmas napkitörések miatt keletkező úgynevezett geomágneses viharok komoly zavart okozhatnak a kommunikációs rendszerekben, a villamos hálózatban keletkező kóboráramokat indukálva nagy területeket érintő áramkimaradáshoz is vezethetnek.
Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutató­köz­pont (CSFK) Geodéziai és Geofizikai Intézet részt vesz az Európai Unió által támogatott EURISGIC (European Risk on Geomagnetically Induced Currents) projektben, amely felméri a kontinens legsérülékenyebb területeit. "A jövőben Európának fel kell készülnie az intenzív naptevékenységi ciklus során fellépő hatalmas geomágneses viharokra. Az európai kritikus infrastruktúra, beleértve a távközlési rendszereket, mára olyan bonyolulttá vált, hogy ha bárhol keletkezik benne egy apró hiba, az az egész hálózaton érzékelhető lesz. Ennek voltunk a tanúi 2003-ban, amikor is közel kétmillió fogyasztó maradt áram nélkül" – magyarázta Wesz­tergom Viktor, az MTA CSFK Geodéziai és Geofi­zi­kai Intézet igazgatóhelyettese.
Az uniós projektben a geofizikusok részletesen megvizsgálják, pontosan milyen veszélyt jelentenek az európai kritikus infrastruktúrára ezek a viharok, hogy lefektethessék egy hatékonyabb védekezési rendszer alapjait. Az új védelmi háló kiépítésében az első lépéseket az MTA CSFK Geodéziai és Geo­fi­zikai Intézet geo-elektromágneses kutatócsoportja tette meg. Az intézet geofizikusai elkészítették az európai litoszféralemez elektromos vezetőképességének modelljét, az EURHOM-ot, amelyben különböző mélységekben határozták meg a litoszféra fajlagos ellenállását, a mágneses viharok során fellépő zavarokért ugyanis a litoszférában keletkező mágneses áramok a felelősek. Ezeket az úgynevezett telluráramokat a nagy elektromos fajlagos ellenállás felerősíti, amelyek így a földelési pontokon keresztül képesek bejutni a transzformátorokba, majd a távvezetékrendszerekbe, és komoly károkat okozhatnak.
Wesztergom Viktor ismertetése szerint az EURHOM-modell, amely a Geodéziai és Geofizikai Intézet saját szellemi terméke, két területen is használható. "Egyrészt feltárja az európai kontinentális lemez tektonikai és szerkezetföldtani tulajdonságait, hiszen feltérképezte a litoszféra és az asztenoszféra határvonalát, másrészt segíti a geomágneses viharok során indukált áramok számítását és az európai kritikus infrastruktúra védelmét" – mondta.