Sebestyén Mihály | 2012-05-15
Amikor sok évvel ezelőtt az első nem szocialista, nem papírízű és -izomzatú nemzetiségi/kisebbségi/népközösségi jogokat megszereztük, megszerezte az érdekvédelmi szervezet/párt, etnopolitikai parlamenti csoportosulás, amit kikényszerítettek a román parlamenttől/-ből az EU és biztosai, azt kérdeztem az egyik vezéregyéniségtől, tiszteletteljesen és kellő alázattal, tehát nem rámenősen, szemtelen magabizonytalansággal: és mi a garancia, tisztelt... (itt a tisztség kedélyes viselőjének neve hiányzik tanúvédelmi okokból), hogy ezeket a jogokat még unokáink is (már vannak, a húsz év alatt megnagyapásodtunk mi is, a politikusok is, akik akkor kezdtek sikert sikerre, vagyonbevallást vagyonnyilatkozatra halmozni) élvezni fogják e diadalittasságnak a mámor-gyümölcseit. Egyszerűbben szólva: mi és ki nyújt sziklaszilárd garanciákat arra nézve, hogy egy nagyobb arányú földindulás esetén, ha mi már nem leszünk a hatalom egyik birtokosa/kormányzati tényező-kényeztető, ezek a jogok akkor is megmaradnak?
A kérdés annál is szemtelenebb volt és rosszul megválasztott időpontban hangzott el, mert abban a percben mindenki ünnepelt, egymás kezét rázták, és derűsen tekintettek a pezsgőbuborékos jövőbe. Áh – legyintett ekkor a kérdezett három pontos – ezek biztos törvények, jogok, életlehetőségek, cselekvési szabadságjogok, védik az egyént és a közösséget, ezeket nem lehet megsemmisíteni, kitenni a fagyra, elzavarni a jogrend rakott asztalától.
Ez így is mutatott húsz évig, példázat lehettünk, lépésről lépésre lehetett haladni, az emberek látszólag megnyugodtak. Felszínesen, önámítva.
Most, hogy a Ponty beúszott a politikum zavaros vizű tavába, és magával hozta a kisharcsákat, csukákat, kormányát a piranyák és pirapák alkotják, most következik – már első biztos harapásait magunkon tapasztaljuk – ideje a jogfalásnak. A jogzabálók visszatértek baloldalról. A liberalizmus oldaláról. S ha még az új választási rendszer is életbe lép, gyorsan visszajutunk a két világháború közötti kisebbségpolitikai állapotokhoz. A régi Románia visszaköszön, a kisebbségi képviselőcsoport súlytalan lesz, akár észre sem kell majd venni, hogy ők is ott vannak a képviselőházban. Románia demokratikus szíve együtt dobban majd az ugyancsak demokratikus Tótország drótszívével, és a magyarfalatozó törpeóriások gyomornedvei bennünket is elemészteni vágynak majd.
Na persze, ismerve a baloldaliság ideológiai optimizmusát, mindez magasabb szinten történik. Olyan magasan, hogy a kisebbségi és emberi jogokat már csak távcsővel lehet kivenni. A szemétből – a múzeumba?
