Gheorghe Lanevschi dedikája könyvét
Jámbor Gyula 2012. október 11.
Kíváncsi lennék, vajon tudja-e mindenki, aki Aradon a Horea és a Püspökség utca sarkán lévő gyönyörű szecessziós épületben lakik, hogy az a Szántay-palota? S arra, hogy hány aradi ismeri a nagyállomás, a Vörös templom, a Bohus-palota, a Kultúrpalota és sok-sok más nagyszerű épület tervezőjének nevét?
Az utóbbi egy-két évtizedben – köszönhetően néhány lelkes aradi lokálpatrióta, köztük Puskel Péter, Ujj János cikkeinek, könyveinek – a magyarul olvasók biztosan felfigyeltek Szántay Lajosra, akit 1944 előtt jól ismertek a városban, hisz „az egyik legjobb, ha nem a legnagyobb építésze volt Aradnak” (dr. Theodor Octavian Gheorghiu temesvári építész-professzor). Az 1950-es évektől azonban „elfelejtették”, s a kiváló építész 1961-ben úgy halt meg Aradon, mély nyomorban(!) töltött évek után, hogy a városi tanácsnak kellett eltemetnie, és a sírjára helyezett egyetlen koszorút ismerőse és a munkássága miatt csodálója Sârbuţ Iosif, a kiváló amatőr gyűjtő, a város szerelmese „járta ki”.
Sic transit gloria mundi – így múlik el a világ dicsősége, de olykor, szerencsére, nem végleg.
Szántay Lajos személye és munkássága, ha későn is, de méltó helyre került. Gheorghe Lanevschi kiváló aradi történész, múzeológus – mint maga vallotta be a Szántay Lajos életét és munkásságát felelevenítő monográfia-album szerda délutáni bemutatóján – idős emberektől szerzett tudomást Szántay munkásságáról, és elindult kutatómunkája, amelynek eredményeként tavaly viszonylag szerény kinézetű, ámde tartalmas monográfiát jelentetett meg románul (angol, német és magyar nyelvű összefoglalóval) az építészről, idén pedig – majdnem azonos szöveggel, de nagyobb és jobb minőségű képanyaggal, jobb papíron, jobb nyomdatechnikával – igen mutatós albumot, amelyet szerdán délután mutattak be a Hadsereg Házának tükörtermében. (Mellesleg: ehhez az épülethez is köze van Szántaynak.) Az ismertetőt az említett temesvári professzor tartotta, aki egyebek közt arról szólt: Arad kiváló építészetét sokkal kevésbé dolgozták fel mindmáig, mint például Temesvárét és Nagyváradét, holott megérdemelné. Szántayról azt mondta: munkáiban a beépített tömeg, a részletek, a díszítések, az esztétika összhangja csodálatos, aki ma az építészetre készül, az nagyon sokat tanulhat belőle. Gheorghiu professzor szerint Szántay nem volt kevésbé kiváló, mint a korabeli budapesti, szegedi vagy bécsi építészek, csak kevésbé ismert, pedig megérdemelné, hogy a róla most készült könyv világnyelven történő kiadásával szélesebb körben is elismertté váljon.
Gheorghe Lanevschi, a szerző kifejtette: Arad egyike a kevés romániai városnak – vagy talán az egyetlen –, amely helyi építészek produktuma, azaz a legtöbb, a városkép szempontjából meghatározó épületét helyi építészek tervezték a XIX. század vége felé és a XX. század elején. „Arad a nagy névtelen az építészet történetében” – summázta, és elmondta: az 1970-es, ’80-as években, amikor bukaresti építészek „felfedezték” Aradot, meglepetéssel tapasztalták nagyszerű építészeti értékeit.
Amelyeket manapság sajnos – a kérdésre majd visszatérünk –, nem tudjuk megfelelően megbecsülni.
