2012. december 8., szombat

Közlemény

A Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezetének elnöksége megdöbbenéssel értesült a párt volt országos elnökének, Szász Jenőnek nyilatkozatáról, amikor is a romániai országos választásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy az RMDSZ-t a "kisebbik rossz"-nak tartja, és azt tanácsolja, hogy mindenki szavazzon a - szerinte - esélyes jelöltekre és, hogy az EMNP-re leadott szavazatok a román pártokat segítik. Sajnálatos módon a párt jelenlegi elnöke is ezen irány mentén halad. 
Figyelembe véve, hogy az MPP elsődleges céljai között szerepelt a választás szabadságának a megteremtése, és az autonómiáért folytatott harc, megállapítjuk a következőket: 
1. Ha már saját színeinkben nem vehettünk részt a parlamenti választásokon, akkor egy részben velünk közös cél érdekében versenyző párt színeiben, de harcba küldtük jelöltjeinket, hogy biztosítsák a "Választás Szabadság"át. E téren szervezetünk - bár közvetett módon - elvégezte feladatát az autonómia irányában. 
2. Szeretnénk felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy volt elnökünk véleményével semmiképp nem tudunk egyetérteni, elhatárolódunk tőle! 
3. A harcot nem adhatjuk fel. Kérünk minden párttagot és szimpatizánst, hogy támogassa szavazatával az EMNP színeiben induló jelöltjeinket, Ölvedi Zsoltot, Máté Jánost, László Györgyöt és dr. Pálosi Csabát, mely jelöltek kampányában mind a megyei mind a városi szervezet aktívan részt vett. Örömünkre szolgál viszont, hogy a napokban egyre több helyi szervezet hozta azt a döntést, hogy követi a Maros megyei példát és csatlakozik a megmozduláshoz miszerint az Autonomista Néppártos jelölteket támogatja. 
2012 December 6, Marosvásárhely, MPP marosvásárhelyi szervezetének elnöksége
Szerk.megj.
Érdekes, hogy a marosvásárhelyi szervezet nem vállalta névvel a fenti közleményt. Mi lehoztuk, de sajnos több olyan dolgot is tartalmaz, ami nemcsak alapszabály ellenes de még hibás következtetéseket is tartalmaz.
Amikor a "választás szabadságára" hivatkoznak akkor a harcba menni lehet de munició nélkül nincs sok értelme.
Az "állitólagos" jelölteket nem igen lehet támogatni, ha azok más párt szineiben mennek harcba, hiszen azok nem a polgáriak jelőltjeiként indultak és csak egyéni babérokra törekednek.
Alapszabály ellenes ha a volt párttagok, a polgári pártnál maradt tagokat megpróbálják az országos vezetőség határozata ellenes cselekedetre biztatni.
Más pártnak tagjai vissza kellene tartaniuk magukat a polgáriak belügyében való beavatkozásba.
Ha az országos vezetőséget megválasztottuk akkor a bizalmat is megadtuk. Ha visszaélne bizalmunkkal a lemondásuk vagy a leváltásuk is benne van a pakliban. Ezért ilyen partizánakciókra nem igen van szükség.
A 2. pontba foglalt elhatárolódás maga után vonja, hogy nem az alapszabályt követi a városi vezetőség és a választókat tudatosan félrevezeti.
Egy másik pártba való szereplés nem meríti ki az autonomista törekvéseket hiszen ezzel a lépésével a városi elnökség félremagyarázza a leszakadásukat.
Ugyanakkor a városi szervezet nem adhat ki parancsot, nem dönthet és nem helyetesítheti a megyei szervezetet.  (Erdélyi Polgár)