2013.03.10
A Marosvásárhelyen tartott, székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésre küldött üzenetében Luis Durnwalder dél-tiroli kormányzó arra emlékeztetett, hogy a dél-tiroli németek és a székelyek egyaránt az első világháború után kerültek az Osztrák-Magyar Monarchiából kisebbségi sorba. Az 1972-ben elfogadott autonómiastatútummal Dél-Tirolban sikerült olyan kisebbségvédelmi rendszert kialakítani, amely a gazdasági fejlődést és a békés együttélést is garantálta.
A baszk nemzeti párt elnöke, Andoni Ortuzar levélben fejezte ki a baszk nép szolidaritását. Szerinte Székelyföld példa arra, hogy a nemzeti méltóság képes ellenállni az erős kultúrák beolvasztó hatásának, valamint a globalizáció uniformizálásának.
Mark Gafarott Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia párt képviselője személyesen mondta el a katalánok üzenetét a tüntetőknek. Arra biztatta a székelyeket, legyenek büszkék identitásukra, hiszen Európa éppen a különbözőségek által vált azzá, ami.
A tüntetésen Szlovénia bukaresti nagykövetének köszöntő levelét is felolvasták. mti