2013-03-17
Gyurcsány Ferenc az ellenzéki helyezkedésben a senki földjére került – jelentette ki Paár Ádám, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője az Echo Tv Heti mérleg című műsorában. A szakértő úgy fogalmazott, a volt miniszterelnöktől még a baloldali térfélen is úgy tartanak, mint egy politikai leprástól.
Paár Ádám karizmatikusnak, jó kommunikátornak és jó szervezőnek tartja a Demokratikus Koalíció elnökét, akinek „nagy pechje, hogy hozzá kötik a gyászos 2006 és 2009 közötti kormányzást, mely alatt szinte semmit sem valósult meg a reformtervekből”.
A politológus szerint Gyurcsány Ferencnek – azután, hogy minden oldalról „pofozógéppé” vált – nagyon nehéz visszajönnie. „Egy módon jöhet vissza, ha felépít maga helyett egy másik egyéniséget a Demokratikus Koalícióban” – tette hozzá.
Paár Ádám úgy látja, a volt miniszterelnök Molnár Csaba ügyvezető alelnököt próbálja felépíteni.
Az Echo Tv műsorában Kiszelly Zoltán politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebb pártoknak a „hasznos szavazat elve” a problémája, vagyis, hogy a nagyobb pártok a kisebb pártok szavazataira igényt tartanak, de a vezetőikre már kevésbé.
Emlékeztetett: a felmérések szerint a DK szavazóinak 80-90 százaléka átszavazna egy balliberális választási szövetségre, de ehhez nem biztos, hogy szükség van a mostani párt vezetésére.