2013. március 04. Sz. K.
Dr. Veres Valér szociológus
A nagybányai Új kiáltó szó aláíróinak ügyészségi kihallgatása úgy tűnik, szintén része annak a székelyzászló-ügy okán kirobbanó magyarellenes hisztériának, amely a ’90-es évek – vagy még korábbi? – megfélemlítési politikáját idézi fel. A tavaly lapunk által is közzétett kiáltvány szerzői arra a „betegségre” hívják fel a nagybányai és bányavidéki magyarok figyelmét, amelynek „évtizedes tünetei: a vegyes házasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia.” A kihallgatások jó ideje tartanak, a szerzők elleni vádakat az ügyészség nem hozta nyilvánosságra.
A váratlan reakciókat (is) kiváltó kiáltvány nem csak a bányavidékiek, hanem a szórványban élő magyar közösségekre általában jellemző „kórkép”. A szórvány-kérdésben kialakulni látszó – nem csak politikai – vitában Veress Valér szociológust kérdeztük arról, milyen stratégiát javasolna e közösségek védelmében.
– Demográfiai szempontokat figyelembe véve azon megyék magyar közösségét nevezném szórványnak, ahol számarányunk 10 százalék alatti. A szórványmagyarság van a leginkább kitéve a népességfogyásnak, asszimilációnak. Erdélynek viszonylag nagy területén él ez a meglehetősen heterogén közösség. Ezek az eltérő sajátosságok differenciált, sokféle megoldási lehetőséget tartalmazó stratégiák kidolgozását igénylik, nem látom, hogyan lehetne segíteni másképp a helyzeten.
A magyar nemzetiségű népesség számának változása Erdélyben megyénként, 1992 – 2002 – 2011
Forrás: INS, http://www.recensamantromania.ro (saját számítás, a korábbi népszámlálásra vetítve)
Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen stratégiát javasolnék a szórványt fenyegető asszimiláció megfékezésére, néhány szempontot említenék, amire véleményem szerint feltétlenül oda kell figyelni, amelynek mentén el lehet gondolkodni.
Nagyon fontos olyan intézmények létrehozása, ahol a magyarsághoz tartozást meg lehet élni. Ezek elsősorban oktatási és kulturális intézmények. De ahhoz, hogy iskolák működjenek, megfelelő számú gyermek kell. Szórványvidéken számos településen egyre súlyosabb probléma a gyermekhiány, emiatt nem tudnak differenciált oktatást működtetni, nagyon sok helyen a magyar oktatás összevont osztályokban történik, nagyon sok településen már ez is veszélybe került. Ez a jelenség Kolozs megyében is tetten érhető, sok faluban, községben, a gyermekszám nagyon alacsony, a további csökkenés a magyar osztályok létét veszélyezteti.
Ezért fontos a sok helyen már létrejött szórványközpontok megerősítése. Ha ugyanis a szórványban a magyar gyermekeknek nincs lehetősége anyanyelvén tanulni, akkor az nagyon felgyorsítja a családok asszimilációját. Azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 5 százalék körüli, a vegyes házasságok aránya 50 százalék fölött volt. Az ilyen házasságokból származó gyermekek egy része is válhat magyarrá, de ez az arány elég alacsony, körülbelül 25 százalék, szórványban még kevesebb.
Másrészt, minél kisebb a magyarok aránya egy megyében, annál nagyobb arányú a fogyás abszolút számokban. A Hunyad megyei magyarság például 2002. és 2011. között több, mint 35 százalékkal csökkent. Nagy hangsúlyt kell tehát fektetni az anyanyelvű oktatás biztosítására, kulturális rendezvények támogatására, varázsszerű megoldásokat azonban nem látok.
Ami a Szász Jenő által felvetett „áttelepítést” illeti, egyszerűen megvalósíthatatlannak tartok egy ilyen elképzelést, függetlenül attól, hogy helytálló vagy sem egy ilyen stratégia. Arra már volt példa, hogy az erdélyi magyarságon belül egyes szórványcsoportok számbelileg 100 százalékosan megnövekedtek az odavándorlásnak köszönhetően, példa erre a Zsil völgyi magyarság. Ezek azonban természetes népesedési folyamatok eredményei. A Szász-féle elképzelés szerintem több feszültséget gerjeszt, többet árt, mint amennyi demográfiai hozadéka lenne. Több száz éve él Erdély egyes területein a magyarság számbeli kisebbségben, ehhez valamiképpen hozzá is szokott, kialakult a maga életformája, el nem tudom képzelni, hogy tömegesen elhagynák otthonukat – vélekedett a szociológus.
