2013.03.17.
Célkitűzései közé tartozik többek között mind a szakemberek, mind a laikus érdeklődők számára egyaránt élvezhető, érthető tudománynépszerűsítő rendezvények szervezése.
Az egyesület a környezetvédelem, és a természettudományok népszerűsítése érdekében néha hangos gerillakampányokat is bevet a természetjárás mellett. Épületbelsőket, városrészeket alakítanak át, meghökkentő utcai mozgalmakat szerveznek, így lopják be a tudományt a megszokott hétköznapokba.
A Vulticulus tagjai térrehabilitáció által is igyekeznek kellemessé tenni a városi környezetet, vagyis elhanyagolt, rossz közérzetű közterületeket tesznek elviselhetőbbé. E program keretében a város központjának kirakataiban őskori kőnyomatokat helyeztek el, a kőnyomatok a Haáz Rezső Múzeum tulajdona, és Bányai János geológus hagyatékából származnak. Az ötlet abból a tapasztalatból származik, hogy a kövületek a múzeumban nem vonzóak a látogatók számára.
Egy másik rendhagyó ötletük az Udvarhelyszéki Gyümölcsút. A biciklisek számár kialakított út Bándi Ferenc ötlete volt, és azok számára jött létre, akik aktívan szeretnék eltölteni szabadidejüket, megszeretnék ismerni a hagyományos mesterségeket, amelyből még 10 van ezen az úton. Az út 75 km hosszú és 12 falu területén halad át.
A társaság büszkesége, hogy Romániában elsőként hozott létre lepkeházat. A tavaly Parajdon nyílt látványosság sikerére Bukarestben is felfigyeltek, az egzotikus fajok idén a fővárosban is láthatók lesznek. Duna Tv