2013. április 21. Szerkesztette: PolgárPortál
Victor Ponta szerint a román államnak több mint 16 milliárd euró kárpótlást kellene fizetnie a korábban elkobzott ingatlanok után Mielőtt még bárki, volt tulajdonos örököse vagy az örökösök örökösei örvendezni kezdenének, hogy avisszaszolgáltatások témaköre újra napirendre került és hálálkodni kezdenének az Európai Uniónak, mert kikényszerített egygyorstalpalású törvényt a Ponta-kormányból – akár el is kezdhetnének barátkozni a „nem-lesz-ebből-sem-semmi” gondolatával.
Dicséretes körítés a magántulajdon szentségéről, a bocsánatkérés a kommunizmusban elszenvedtetett megrablásainkért, de valahogy elmaradt az újsütetű demokratikus kormányok, törvényalkotók és azon minduntalan kiskapukat biztosítók, legalább szóbeli „megkövezése”. Mintha a korrupció nem is lenne az, ami, hanem egy mindenki által elfogadható létforma, bocsánatos bűn, amit egy fél rózsafüzérrel meg három hagymakupolás térhódítással le lehet rendezni Isten és ember előtt. A dörgedelmes – máskor ilyen csintalanságot nem szabad elkövetni – ejnye-bejnye után jöhet egy új törvény…
Csak ne lenne benne ennyi jogi és jogászok zsebeit tömködő buktató!
Bizonyára nem újdonság – az itt élőknek semmiképp –, hogy a jogi csűr-csavar Romániában a tét 20%-a.Nem kell előre fizetni, nincs tarifa. Csak százalék van, amiért egy-két hivatalos papiros ellenében évekig lehet tologatni még a bírósági végzések életbelépését is. Egyszerű matematika: 20% innen, másik 20% onnan s még némi adomány titok alatt a közhivatalnoknak – s máris azt hiszi a visszaigénylő, hogy sínen van, miközben kerékkötői jól megszedik magukat.
Most 2013-at írunk és bárhogy osszuk-szorozzuk az új törvénybe foglaltakat, csak 2024-ben lehetne előreirányozottan vége. Majdnem egy generációnyi idő – várakozás törvényesítve, no meg a velejáró kiszolgáltatottság.
Addig legalább kussol az erdélyi magyar, mert jövőjéhez bevételt remél – ősi jusson. Addig legalább nem háborog az aranybányák megnyitása miatt, inkább pár száz euróért áruba bocsátja, még halottait is – a mindennapi betevőért. Addig úgyis eladja aprópénzért mozdítható ingóságát, nélkülözhető (?) ingatlanát, mert az élet mindennap követel, s ha nincs munkahely, de van bankkölcsön, ha nincs élhető nyugdíj, de van közüzemi számla… a többi már adja magát.
… És ebben az időintervallumban még benne van egy-két magyarországi parlamenti választás is, melynek vélt-valós eredményeitől igencsak ódzkodnak honrablóink ideát. Ezért is kétszínű és abszurd ez a férc-törvény. Tulajdont, jogot úgysem ad sem most, sem majd, de elkeni a valóságot. Brüsszel messze van s a hiénák még egy jó vacsora reményében (talán) megkergetik az oroszlánt. Ha mégsem, akkor csak egy jót vihognak majd a rovásunkon.
Vagyis: restitutio in integrum helyett restitutio ad absurdum.
Beksy Ida Julianna. Zilah
