Nem tartom véletlennek, hogy a hazai pályán rendezett Konföderációs Kupa mérkőzéseinek időpontjára szervezték megmozdulásaikat a brazil tüntetők. Az ország legnépszerűbb sportját, illetve a nemzetközi tornát övező érdeklődést kihasználva, a labdarúgással párhuzamot vonva fogalmazták meg elégedetlenségüket. A jelen lévő sportkommentátorok nem hagyhatták figyelmen kívül a rendkívüli helyzetet, így közvetítéseik során nemcsak a pályán történtekről, hanem a megmozdulásokról is tudósítottak. Hallhattunk a mérhetetlen szegénységről, az oktatás és az egészségügy katasztrofális helyzetéről, a csapnivaló közszolgálatokról, és a mindent behálózó korrupcióról. A futball-világbajnokság és az olimpia brazíliai megszervezésével járó költségek csak fokozták a tüntetők elégedetlenségét és gyanakvását: rengeteg közpénzt herdálnak el ellenőrizhetetlenül, az ország szűk rétegét képező gazdagok még gazdagabbak lesznek, a százmilliós nagyságrendű szegénységben élőknek pedig továbbra is gond marad a minőségi oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. A világméretű rendezvények hozadéka számukra egyenlő a nullával.
Mint aki többé-kevésbé saját bőrén, közvetlen környezetében is tapasztalja a beruházások körüli pénzszivárgást, az adóként befizetett pénzösszegek felszívódását, az évtizedeken át tartó egy helyben topogást, az igazságszolgáltatás részrehajlását, úgy drukkoltam az eszmélő tömegnek, mint a stadion lelátóin ülők kedvenc csapataiknak. A hazaiak győzelmével zárult torna után azonban egyre kevesebb a híradás a „szegény” brazilokról. Tulajdonképpen egyetlen megdöbbentő történetre találtam a sajtóban. Egy sportújságban jelent meg a beszámoló, amely első ránézésre a labdarúgásról szól.
Egy Brazília északi részén fekvő kis településen, június harmincadikán, történetesen a kupadöntő napján léptek pályára egy vidéki bajnokság amatőr csapatai is. Akkor kezdődött a baj, amikor a mérkőzést vezető alig húszéves fiatalember az egyik játékosnak piros lapot mutatott fel. A kiállított személy szidalmazni kezdte és bántalmazta a játékvezetőt, aki (felfoghatatlan, hogy honnan), előkapott egy kést és leszúrta őt. A sebesült játékost kórházba szállították, de nem élte túl a sérülést. Mihelyst tudomást szereztek erről a szurkolók, a pályára rohantak, lefogták a játékvezetőt, ütlegelték, majd egy oszlophoz kötözték, megkövezték, lefejezték és felnégyelték. Történt mindez több elkövető részvételével, számos jelenlévő szeme láttára, egy olyan országban, amelynek államformája köztársaság és a lakosságának fele európai eredetű. A hatalmi ágak szétválasztásának elvét követve, törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalomból áll az ország demokratikus berendezkedése. Alkotmánya szavatolja a mozgás, gondolkodás és vallásgyakorlás szabadságát, a véleménynyilvánítás és a gyülekezés jogát.
A kinyilvánított elvek és a gyakorlat közt azonban hatalmas szakadék tátong. Az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot ez esetben barbár módon csúfolták meg. Mintha a a tízezrek által skandált, álomból felrázó kiáltó szót senki sem hallotta volna.
Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban, 2013.07.12-én.
