László Ferenc 2014. február 6.
A jó Isten kegyelméből megadatott számunkra az a felbecsülhetetlen kincs, mely által birtokosai lehetünk egy igen különös értékrendnek. Hittel valljuk, hogy Magyarország népe már rég a kegyelmi idejét vesztegeti, miközben egyre lejjebb, s lejjebb süllyed sokat szenvedett árva nemzetünk.
S mégis, a mi megmaradásra késztető erőnk, a mi egyetlen batyunk, botunk, s fegyverünk, a mi édes anyanyelvünk megtartatásáért hajlandóak vagyunk bármire csak azért, hogy többé ne legyen lehetőség sárba tiporni a magunkfajtákat. Ekképp ragaszkodunk mi azokhoz, akik számtalanszor megtagadtak már minket, és mi mégis megannyiszor testvérkezet nyújtunk, hogy közös erővel vigyük tovább a reánk hagyott örökséget, s megfeszített erőnkkel azon fáradozunk, hogy méltó zászlóvivői lehessünk az előttünk járók hagyatékának.
Választhatna-e magának ember annál nemesebb hivatást, tűzhetne-e ki magasztosabb célt az életében, mint azt, hogy egy belső sugallat hatására elinduljon megharcolni azt, mit élete hajnalán megálmodott, s melynek véghezviteléért az életét adná áldozatul?! Boldognak mondjuk magunkat, mert idejekorán felismertük az isteni igazságokat, melyek örökös hittel felvértezve átsegítenek a mindennapok kudarcain, s ezek által megerősödve minduntalan bátorítást nyerünk afelől, hogy mégsem hiába való a mi törekvésünk, egyszer mégis győzni fogunk, mert az igaz ügynek végre győzni kell!
Egyszerű földi halandókként, mindenféle nemesi címer nélkül, pénz és taps nélkül indítottuk útjára azt a fajta nemes kezdeményezést, mely józan magyar paraszti ész szüleménye, s amelyhez nem szükségeltetik más csak buzgó magyar szív, és igaz magyar keresztényi magatartás. S máris büszkén vallhatjuk, hogy fél évtizeddel ezelőtt merészet és nagyot gondoltunk, mert rájöttünk, hogy nemzetünk számára igazi feltámadást csakis egy olyan ember szellemének követése által következhet be, akinek életvitele, s hazája iránti áldozathozatala messzemenően példa lehetne minden nemzetéért fáradozó testvérünk számára.
A II. Rákóczi Ferenc méltóságos fejedelem iránti hűségünk megtapasztalásáért ajánlanánk mindenkinek a naponkénti tanulást, a Magyarország és Erdély egykori fejedelemének emlékirataiba való elmélyülést, hogy megfelelő alázattal indulhassunk napi tevékenységeink szolgálatára.
Példaképünk s eszményképünk életvitele megfelelő útmutató lehetne jelenlegi megbecstelenített értékeink helyre állítására. Alázat, alázat, alázat gyakorlása! A Jelen uralkodó háttárhatalom által rohanóvá züllesztett világrendben a népek eltávolodtak a jó Istentől, éppen ezért a magyar ember ( ősi szokásától eltérően) elfelejtett arra a bizonyos belső hangra hallgatni, amely egykor mindig helyes utat mutatott a dolgok valódi megoldására.
Imádkozzunk és dolgozzunk, tanították a régiek. Érdemes lenne elgondolkodnunk, hogy milyen értékrend fele alakult az életünk? Azok az emberek, akik igencsak nagyra becsüli önmagukat, s azt gondolják, hogy őrajtuk múlik majd a Jövő megváltása, nagyon sokszor túlzott önbecsülésük miatt távolodnak el a keskeny ösvényről.
Számítógép előtt töltve idejük legjavát elfelejtik, hogy az életük lényegét nem a gép melletti haszontalan fecsegés teszi értelmessé, hanem a megfeszített kétkezi munka, vagyis az igazságos kereset általi nemes munka felemelő érzése teszi majd gyümölcsözővé az előttük álló éveket.
Rangtól és vagyontól függetlenül lehetőségként adatott minden ember számára, hogy az egy örök magyar igazságot szolgálja anélkül, hogy állandó kifogásokat találna ezek halogatására. Miféle magyar emberek azok, akik fontosabb feladatot vélnek maguknak akkor, amikor egyként kellene megmutatkozniuk a méltóságos fejedelemre való megemlékezéskor? Ja, igen!
A Rákóczi Emlékmenet főszervezőjének ismeretlenből való felbukkanása az ő távolmaradásuknak igazi indoka. Nem hagyhatjuk szó nélkül tehát, hogy ez a fajta kifogás távol áll a valódi keresztényi magatartástól. Éppen ezért kijelenthetjük, hogy nem csodálkozunk, amiért egyetlen magyar ügyben sem értünk el valódi sikereket ezidáig.
A képlet tehát a következő: az egyetlen egy magamutogatáson kívül semmire sem hasznosak a jelenlegi nemzeti rendezvényeink. Megkérdőjelezendő tehát ( tisztelet a kivételtől ), hogy valójában van-e a mai embernek hivatástudata, s ha nincs, miként véli lehetségesnek feltámasztani ez áldott nemzetet?
Úgy éreztük, nem hagyhattuk szó nélkül nemzetünknek megválaszolatlan problémáit, mert hitünk szerint minden nehézség valódi oka az emberek egoizmusának legyőzhetetlen fekélyeiben rejlik. Ameddig az önös érdek vezette profitorientált és magamutogató társadalmi értékrend uralja e megvesztegetett és kétszínű világunkat, addig ne várjunk el semmiféle előmenetelt, semmilyen nemzeti sikert.
Lelkiismeretünk tiszta, miként hisszük és valljuk, ígérjük és fogadjuk, hogy feltett szándékunkat, - mely szerint buzgó nemzetszolgálatunkkal visszahozzuk a köztudatba II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét – mielőbb sikerül megvalósítanunk. Fáradhatatlanságunknak egyedüli forrása az Istenbe vetett hit, s a lelki csendességből fakadó bizalom, amely megmutatja a követendő utat az igaz ügy győzelméért.
Nemzettestvéri tisztelettel: a Rákóczi Öröksége Mozgalom
Kelt, az Úr 2014. esztendejében, Böjtelő havának 6. napján
