2014. február 21., péntek

Janukovics engedett: előrehozott elnökválasztás lesz

2014. február 21. forrás: MNO
Megállapodás jött létre az ukrán belpolitikai válság megoldása érdekében Viktor Janukovics ukrán elnök, az uniós külügyminiszterek és az ellenzék képviselői között az éjszakai tárgyalásokon. Pénteken bejelentették, hogy előrehozott elnökválasztás lesz, egy nemzeti egységkormányt alakítanak. A Majdanon rengetegen vannak. A tér közelében lövések hallatszottak.
– Ha a Majdan közelében tartózkodik, szívesen várjuk képeit, videóit és információit a szerk@mno.hu címre!
Élő közvetítés Kijevből.
– Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a magyar–ukrán határ térségében helyszíni szemlét tart.
– A tüntetők csütörtök reggel ostrom alá vették a parlamentet, a Majdanon és környékén pedig újra kitörtek a harcok.
– Barack Obama figyelmeztette az ukrán vezetést.
– A halálos áldozatok száma már meghaladja a negyvenet, több száz ember került kórházba.
– Az Európai Unió tagállamai célzott szankciókat határoztak el az ukrajnai vérontáséért felelős személyekkel szemben: megfosztják vízumuktól és befagyasztják javaikat.
– Péntekre virradó hajnalban megállapodás-tervezetről egyeztettek a külügyminiszterek Janukoviccsal. A Majdan környékén újra lőttek. A parlamentben heves vita zajlott, összeverekedtek a képviselők.
– Korábbi, percről percre frissülő cikkünket itt olvashatja.
– Csütörtökön este csendes volt a tér: tudósítás az MNO-n
13:04
Tüntetők sorakoznak fel Kijev belvárosában. Fotó: Europress/AFP
13:02
Az Európai Unió egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban megállapodás jött létre Kijevben az ukrán kormányzat és az ellenzék között – mondtaCatherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője pénteken Brüsszelben. (MTI)
13:00
A közlekedésrendészet megszüntette a korlátozásokat a fővárosba vezető főutakon – olvasható a Majdan Twitter-oldalán.
12:30
Az államfő ebben a helyzetben – mint írja – kötelességének érzi kijelenteni, hogy semmi sem fontosabb az emberi életnél, vissza kell állítani a békét Ukrajnában.
12:29
Janukovics nyilatkozata az államfő internetes oldalán olvasható. Ebben utal az elmúlt tragikus napokra, amelyekben az ország súlyos veszteségeket szenvedett, a barikád mindkét oldalán emberek haltak meg. (MTI)
12:23
Nyikolaj Dzsiga, parlamenti képviselő is bejelentette, hogy kilép a Régiók Pártjából.
12:20
Humanitárius segítségnyújtást, Szlovákia határain belüli egészségügyi ellátást ajánl fel Ukrajnának a szlovák kormány – jelentették be pénteken Pozsonyban a szlovák kormány biztonsági tanácsának rendkívüli ülését követően. (MTI)
12:14
Képviselők verekednek egymással az ukrán parlamentben. Fotó: Europress/ Afp
12:11