Politikával a rendszerváltás idején ill. azt közvetlenül megelőzően kezdtem foglalkozni, de a későbbiekben úgy gondoltam, hogy mivel a demokratikus átalakulás már megtörtént, inkább a szakmámmal foglalkozom.
Részt vettem viszont a munkahelyi közéletben, tagja voltam a főiskola BTK Kari Tanácsának, voltam szakszervezeti bizalmi (FDSZ) és a Közalkalmazotti Tanács tagja, később elnöke.
Megalakulásától kezdve figyelemmel kísértem az LMP tevékenységét és az EP választásokat megelőzően kapcsolatba kerültem a heves megyei szervezettel. 2009 őszétől vagyok a párt tagja. Az országgyűlési választások idején a Heves 1 (Eger és környéke) EVK felelőse voltam.
Szerk. megjegyzés:
Annyit kell még hozzátennünk, hogy Komlósi Csaba a választmányi tagként komoly és sokoldalú tevékenységei között nem is olyan rég megkereste a Kalotaszeg polgári vezetőit az LMP társelnöke kiséretében. Köszönet érte!
Jelenleg az LMP országgyűlési képviselőjelöltjeként a Nógrád megye 1-es számú választókerületében méretteti meg magát. Sok sikert kivánunk neki! (Erdélyi Polgár)
http://www.napmintnap.hu/bemutattak-az-lmp-heves-megyei-orszaggyulesi-kepviselojeloltjeit/
december 11th, 2013
Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke (középen) a párt Heves megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit bemutató sajtótájékoztatón Egerben 2013. december 11-én. Mellette Lukács Zoltán gyöngyösi (b), Csarnó Ákos egri (b2) és Tóth Norbert hatvani (j) országgyűlési képviselőjelölt, valamint Komlósi Csaba, az országos választmány tagja (b3).

