2015. január 30., péntek

Meghivó

Bejegyezte: dátum:

Gyergyóiak kiállnak a választottjuk mellett!

Bejegyezte: dátum:

2015. január 29., csütörtök

Jövőre ismét emelkedik az országos minimálbér

2015. január 29. maszol/mediafax
Jövő év januárjától ismét nő az országos bruttó minimálbér, 1050-rő 1200 lejre – közölte a miniszterelnök csütörtökön, egy bukaresti konferencián.
Victor Ponta emlékezette, hogy a kormány idén januártól már megemelte a minimálbért a korábbi 900 lejről 975 lejre. Az összeget július elsejétől ismét növelik, 975 lejről 1050 lejre. A kormányfő hangsúlyozta, a béremeléssel egy időben az állam adóbevételei is nőnek, és ennek köszönhetően „megmozdulhatnak a dolgok” az országban.
Victor Ponta minderről a szegénység felszámolásáról szóló konferencián beszélt. Szerinte a társadalmi egyenlőtlenségeket nem lehet „3, 4, 5 év alatt” megszüntetni.
Bejegyezte: dátum:

Két és fél év börtönre ítélték Péter Tündét

2015. január 29.  maszol/clujust.ro
Két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán alapfokon a kolozsvári törvényszék Péter Tünde folytatólagosan elkövetett befolyással történő üzérkedés miatt. A vádlott fellebezhet.
A clujust.ro portál beszámolója szerint Kolozs megye volt főtanfelügyelő-helyettesétől 10 300 eurót is elkoboznak, illetve börtönbüntetése letöltése után három évig nem tölthet be köztisztséget. Péter Tünde jelenleg házi őrizetben van.

Fotó: gazetadecluj.ro

A volt főtanfelügyelő-helyettest tavaly szeptember elsején vették őrizetbe. Azzal gyanúsították, hogy a június elseje és szeptember elseje között összesen 10 300 eurót kért és kapott öt személytől. Ezeknek azt ígérte: befolyását felhasználva ráveszi a vizsgáztató bizottságok tagjait, hogy engedjenek át több diákot a nyári és az őszi érettségin.
Bűnvádi pere szeptember 24-én kezdődött. A vádlott mindent bevallott.
Bejegyezte: dátum:

Aggasztó

Bevezetésképpen hadd szögezzem le nagyon határozottan, hogy egyike vagyok azoknak, akik megalakulása óta drukkolnak a Korrupcióellenes Ügyészségnek, hisz ennek az országnak egyik legnagyobb gondja kétségtelenül az évszázados hagyományokkal bíró, mélyen gyökerezõ korrupció.
De! Ahhoz, hogy a célt – a korrupció visszaszorítását – el lehessen érni, elengedhetetlen, hogy ez az intézmény jól végezze a munkáját. Ilyen téren kardinális fontosságú, hogy állományát valódi szakemberek alkossák, akik következetesen, a törvényeknek nem elsõsorban a betûjét, hanem a szellemét betartva végzik a munkájukat. Ellenkezõ esetben nem csak a munkájuk eredménye kérdõjelezhetõ meg, de az intézmény presztízse is csorbát szenved. Megítélésem szerint erre iskolapélda az, ami városunkban történt a napokban.
Kezdem mindjárt azzal, hogy a megfogalmazott vádat figyelembe véve teljes mértékben indokolatlan volt az, ahogyan az ügyészség munkatársai eljártak. Mintha veszélyes, körözött gyilkos kellett volna elfogni, avagy kábítószer-kereskedõt tetten érni, amint épp a pincében porciózza kis zacskókba a heroint. Bõségesen elég lett volna nyitás után bemenniük a városházára, s elkérni azokat a dokumentumokat, amelyeket hétfõn elvittek. Ezzel az eljárással azonban felmérhetetlen erkölcsi és lelki károkat okoztak Mezei János családjának, én a helyében föltétlen panaszt tennék ellene és kérném a vétkesek felelõsségre vonását. Ami megtörtént, azt ugyan visszacsinálni nem lehet, de bár ahhoz hozzá tudna járulni ez, hogy elejét vegye annak, hogy a jövõben mások járjanak ugyanígy.
S akkor nézzük a vádakat, amiket a nagy felhajtás, több órás kutakodás (no meg az azt megelõzõ hosszas nyomozás) után az ügyészek megfogalmaztak:
– 1. A polgármester – hivatalával visszaélve – eladott egy gyilkostói cégnek egy négyszáz négyzetméteres területet, ezzel jogtalan elõnyhöz juttatva azt.
– 2. A polgármester megzsarolta a Monturist kft. ügyvezetõjét (lemondásra szólítva fel), azzal a céllal, hogy az elõzõ pontban említett cég továbbra is élvezhesse a jogtalan elõnyöket.
Ha idehozunk egy átlagos intelligenciával rendelkezõ személyt az ország bármelyik sarkából, az – kizárólag az internetet használva – mintegy 15 perc alatt megállapíthatja a következõket:
– A városi önkormányzat 2013 február 21-én kelt 18-as számú határozatával eldöntötte, hogy felértékelteti, majd eladja a Porturist kft.-nek a Gyilkostónál a Zöld házhoz tartozó 400 négyzetméteres területet.
– Ugyanezen testület, az április 18-án kelt 48-as határozatával jóváhagyja a felértékelõ által megállapított vételárat, s megbízza a polgármestert, hogy kösse meg a Porturist kft.-vel az adásvételi szerzõdést. A határozat fontos része a következõ megállapítás: az adásvételi szerzõdés aláírásával érvényét veszíti a 2007-ben kelt 308-as számú tartós bérbe adási szerzõdést, ami ugyanarra a területre vonatkozott. Más szavakkal: a Porturist 2007 óta használta bérlõként a területet, amit 2013 áprilisában megvásárolt.
Szögezzünk le néhány dolgot:
– A közigazgatási törvény értelmében a polgármester hivatali kötelessége többek közt a képviselõtestület határozatainak a végrehajtása. Ezen kötelességnek tett eleget akkor, amikor az adásvételi szerzõdést megkötötte. Ebben az esetben hivatali visszaélést akkor követett volna el, ha a szerzõdést nem köti meg.
– Tegyük fel, hogy a szóban forgó 400 négyzetméter valóban annak a területnek része, aminek használati jogát az önkormányzat 2000-ben természetbeni apportként bevitt a Monturist kft. törzstõkéjébe. Ebben az esetben valóban törvénysértést követett el az, aki arra a területre 2007-ben megkötötte a 308-as szerzõdést.
– Mezei János 2007-ben építõmérnökként egy céget vezetett, házakat épített. Azt a szerzõdést az akkori polgármester kötötte, feltételezhetõen (ennek nem jártam utána, mert jelen ügy szempontjából nem releváns) az akkori képviselõtestület megbízásából.
– Tény, hogy a szóban forgó területet 2007-tõl a Porturist használta, bérlõként. Amennyiben a város képviselõtestülete nem szavazza meg a már említett két határozatot 2013-ban, akkor máig is bérlõként használná, így ellenben már tulajdonosként teszi azt. A Monturist kft. szempontjából ellenben ez teljesen lényegtelen: A két határozattól függetlenül se 2007-ben, se azóta nem használta azt a területet.
A konklúzió tehát egyértelmû: se Mezei János, se a városi képviselõtestület nem követett el semmi olyat az elmúlt hat és fél évben, ami bármiféle elõnyhöz juttatta volna a Porturist kft-t a Monturist kft-vel szemben. A Monturist ügyvezetõjének a feljelentése, illetve az ügyészség vádja tehát tárgytalan.
Ha pedig a polgármester nem juttatta semmiféle anyagi elõnyhöz a Porturistot a Monturist kárára, akkor értelmét veszíti a második vádpont is, hisz zsarolásról csak akkor lehet szó, ha azt valaki valós elõny megszerzésének érdekében teszi (ha egyáltalan teszi).
Mondom 15 perc elég a tényállás megállapításához. Ehhez képest az ügyészség több mint tíz hónapja nyomoz ebben az ügyben, vélhetõleg sokkal nagyobb apparátussal mint ami nekem rendelkezésemre áll, s mégis ilyen hajmeresztõ, a valósággal köszönõ viszonyban sem levõ következtetésekre jut. Az ilyen esetek alapján joggal lehet megkérdõjelezni a szakmaiságukat, az ilyen esetek adják meg a lehetõséget azoknak akik valóban bûnösek, hogy megkérdõjelezzék az ellenük folyó eljárást. Túl azon, hogy láthatóan alaptalan vádakkal meghurcolnak egy embert, ez az, ami az egész ország szempontjából aggasztó!
Bejegyezte: dátum:

2015. január 28., szerda

Merkel-látogatás: a német-magyar viszonynak "magas helyi értéke" van

Hivatalosan bejelentette szerdán a német kormány szóvivője, hogy Angela Merkel német kancellár február 2-án Budapestre látogat.
Steffen Seibert Berlinben kiadott közleménye szerint Merkel és vendéglátója, Orbán Viktor miniszterelnök "kétoldalú és európai uniós politikai témákat, az aktuális magyarországi fejleményeket és az ukrajnai helyzetet beszélik meg".
A német szóvivő jelezte, hogy a kancellár Áder János köztársasági elnökkel is találkozik.
Német szakértő: Merkel látogatása Magyarország fontosságát jelzi
Angela Merkel kancellár budapesti látogatása azt mutatja, hogy Magyarország fontos Németországnak, ugyanakkor a német kormányzat továbbra is "kritikus pragmatizmussal" viszonyul a magyar kormány tevékenységéhez - mondta az MTI-nek Kai-Olaf Lang német politikai elemző.
A berlini Tudomány és Politika Alapítvány - Német Nemzetközi Politikai és Biztonsági Intézet (Stiftung Wissenschaft und Politik - Deutsches Institut für Internationale Politik und Sicherheit, SWP) uniós integrációval foglalkozó kutatócsoportjának vezetője rámutatott, hogy a diplomáciában a kormányfői látogatás a legmagasabb szintű érintkezési formák közé tartozik, és önmagában erős politikai üzenetet hordoz.
Angela Merkel budapesti látogatása így elsősorban azt jelenti, hogy Magyarország "változatlanul fontos" Németországnak, és a német-magyar viszonynak "magas helyi értéke" van Németország nemzetközi kapcsolatrendszerében, azzal együtt is, hogy a kormányzati viszonyt tekintve az utóbbi években megmutatkoztak "eltérő hangsúlyok" és tisztázó vitákra is szükség volt - mondta a tekintélyes független kutatóintézet munkatársa.
Angela Merkel legutóbb 2009-ben járt Budapesten. Kai-Olaf Lang a február-2-i látogatás időzítéséről úgy vélte, hogy nem csak a kancellár programjának rendszerint nagyfokú sűrűsége az oka annak, hogy az újabb budapesti útra nem került sor korábban. A magyar kormányfő berlini látogatásainak viszonzása elől "nem lehet tartósan kitérni", hiszen Magyarország partner, a Fidesz pedig a CDU/CSU pártszövetség testvérpártja (Merkel a CDU elnöke), az időzítés azonban kifejezi, hogy "a német-magyar kapcsolatok ugyan a legmagasabb szinten is működnek, de Berlin nincs állandó készenlétben", ha meghívás érkezik Budapestről - mondta az elemző.
Szerinte Berlin számára nyilvánvaló, hogy a magyar fél megpróbál majd tőkét kovácsolni a kancellári látogatásból, viszont azzal, hogy a vizit előkészítése "hosszabb időt vett igénybe", a német fél jelzi, hogy "nem adta magát könnyen".
További fontos tényező, hogy a német kancellár "az országot látogatja meg", és nem csupán kormányfő kollégáját, amikor a kétoldalú kapcsolatok keretében hivatalos látogatást tesz egy államban. A német-magyar viszonyrendszer pedig rendkívül szerteágazó, számos rétege, dimenziója van, és ezt a kapcsolatot a kormányközi viszonytól függetlenül is "ápolni kell" - emelte ki Kai-Olaf Lang.
Az SWP elemzője szerint a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata párt (SPD) nagykoalíciós kormányában egyetértés van a budapesti vezetéshez fűződő kapcsolatok alakítását illetően. A fő irányelv az, hogy nem szabad elszigetelni Magyarországot és nem szabad beleavatkozni a belpolitikába.
Berlin továbbra is nagy figyelemmel követi a magyarországi helyzet alakulását, és hozzáállását a "kritikus pragmatizmus" határozza meg. Ennek fontos része a törekvés a bizalom fenntartására, hogy minden közös ügyben legyen lehetőség az együttműködésre, illetve a tárgyalásra, "nyíltan, de nem a nyilvánosság előtt" - mondta Kai-Olaf Lang.
Angela Merkel budapesti tárgyalásainak lehetséges témáiról azt mondta, hogy várhatóan "központi szerepe" lesz a magyar-orosz kapcsolatok élénkülésének, különösen az energetika területén, és az Oroszország elleni szankciók ügyében elfoglalt magyar álláspontnak.
A német megítélés szerint Magyarország "legitim igénye" az energia-beszerzési források és szállítási útvonalak diverzifikációja, és abban sincs kivetnivaló, hogy gazdasági érdekeire tekintettel "ambivalensen" közelíti meg az uniós szankciók ügyét. Ugyanakkor Berlin számára rendkívül fontos az Európai Unió egységes fellépése az ukrán válság kezelésében, és szeretné, ha a magyar vezetés elkötelezné magát amellett, hogy nem folytat "különutas" politikát - fejtette ki a politikai elemző.
A másik fontos témakör a gazdaságpolitika lehet. A felek várhatóan megerősítik, hogy a költségvetési politikával, gazdasági kormányzással, az euróövezeti reformokkal kapcsolatban "hasonló filozófiát" képviselnek. Áttekintik a kétoldalú gazdasági kapcsolatok helyzetét is, amellyel összefüggésben "van mit megvitatni", hiszen miközben a Magyarországon tevékenykedő német vállalatok egy része elégedett, mások elégedetlenek, és az az érzésük, hogy nem megfelelő a gazdaságpolitika kiszámíthatósága, az adórendszer egyes elemei pedig fokozottan érintenek bizonyos szektorokat, illetve cégeket - mondta Kai-Olaf Lang.Steffen Seibert Berlinben kiadott közleménye szerint Merkel és vendéglátója, Orbán Viktor miniszterelnök "kétoldalú és európai uniós politikai témákat, az aktuális magyarországi fejleményeket és az ukrajnai helyzetet beszélik meg".
Jelezte a német szóvivő, hogy a kancellár Áder János köztársasági elnökkel is találkozik.
Bejegyezte: dátum:

Bajban a háromszéki állattartó gazdák

http://erdely.ma/gazdasag.php?id=180464&cim=bajban_a_haromszeki_allattarto_gazdak
2015.01.28.


A kézdialmási tejcsarnok. A szerző felvétele


Nehéz helyzetbe került a 2006-ban alakult kézdialmási Szarvarmarhatartók Egyesü­lete – tudtuk meg Máthé István Olivér egyesületi elnöktől, aki azt is elmondta: február elsejétől a Covalact Rt. csökkenti a tej felvásárlási árát, azzal érvelve, hogy valahogy át kell vészelni ezt a számukra is nehéz időszakot.
Április elsejétől megszűnik a tejkvóta, aminek következtében megnövekszik az országba behozott tej és tejtermék mennyisége, ami a mostaninál is nehezebb helyzetet teremt az állattartó gazdák számára: a romániai piacot elárasztják olcsó nyugati tejjel, és szabályosan csődbe juttatják az eddig jól működő egyesületeket.
Az egyesületi elnök szerint a jelenlegi tejárak az állattartó gazdák költségeit nem fedezik. Eddig nyaranta 1400–1500 liter tejet adtak le a tejcsarnokba, az újabb rendeletek szerint azonban ezentúl nyá­ron a téli 700 liter fölött csak ennek negyven százalékát veszik át többletként. A tejcsarnok havi fenntartása az egyesületnek 4000 lejébe kerül. Február elsejétől egy liter tej felvásárlási alapára az eddigi egy lej helyett 85 bani lesz, pedig valamikor 1,25 lejt is fizettek érte. Azt is megtudtuk, a bélafalvi tejcsarnok közel egy éve megszűnt, aminek oka a tejár csökkentése volt. Ilyen feltételek mellett az állattartó gazdák eladják teheneiket, hiszen egy liter tej előállítási ára 90 bani és 1 lej között van – vélekedett az egyesület elnöke, aki
azt is elmond­ta, hogy Jani, az egyesület által Magyarországról vásárolt fajbika eladó, nincs igény rá, a három
Magyarországról vásárolt fajbika eladó, nincs igény rá, a háromszéki piacot a kék-belga fajtával annyira elárasztották, hogy nincs kereslet a pirostarka borjúk iránt.
Az egyesületnek jelenleg harminchárom aktív tagja van, a csomortáni és kézdi­almási egyesületi tagok 450 szarvarmarhát tartanak. Ed­dig nem volt különösebb gond, a kézdialmási gazdák fejőgépeket és felszereléseket vásároltak, hamarosan mégis csődöt mondunk mind­annyian – jelentette ki Máthé István Olivér.
Iochom István
Bejegyezte: dátum:

Szabadlábon védekezhet a gyergyószentmiklósi polgármester

2015.01.28. 
Forrás: www.enational.ro

Jön haza a polgármester! – közölte Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője kedden este fél tízkor. Több órás törvényszéki tárgyalást követően a bírók szabadlábra helyezték Mezei Jánost, aki ellen hivatali visszaélés és zsarolás gyanújával indított eljárást a DNA – írja a szekelyhon.ro.
Mint már korábban közöltük: Mezei Jánost hivatali visszaéléssel és zsarolással vádolják. Az ügyészség honlapján közzétett tájékoztatás szerint Mezei János 2013-ban polgármesteri minőségében egy olyan 400 négyzetméteres – a Gyilkos-tó partján álló – telek eladásáról kötött adásvételi szerződést egy céggel, amely nem volt eladható. A telek ugyanis a város hozzájárulását képezte a Budapest V. kerületével közösen létrehozott Monturist Kft.-ben, amelyben Gyergyószentmiklósnak 46 százalékos részesedése van.
Az ügyészség szerint a polgármester január 17-én felszólította a Monturist Kft. igazgatóját, hogy két napon belül nyújtsa be lemondását. Az ügyészek állítása szerint Mezei János azzal fenyegette meg a feljelentéssel élő igazgatót, hogy – amennyiben nem mond le tisztségéről – ellehetetleníti gyergyószentmiklósi létét.
Bejegyezte: dátum:

Nem hagyta jóvá a biróság a Mezei János 30 napos előzetes letartóztatását

2015. január 27.   maszol
Nem hagyta jóvá kedd este a bíróság Mezei János 30 napos előzetes letartóztatását, így a gyergyószentmiklósi polgármester szabadlábon védekezhet - tudta meg városházi forrásokból a tudósítónk.

Fotó: hirado.hu

"A polgármester még várja a bírósági papírokat, de az éjszakát már otthon töltheti" - nyilatkozta forrásunk. Mint ismert, Mezei Jánost hivatali visszaélés és zsarolás gyanújával vette őrizetbe hétfőn este a korrupcióellenes ügyészség (DNA). 
Bejegyezte: dátum:

2015. január 27., kedd

Jobboldali párttal szövetkezik a Sziriza (Új kormányfő Görögországban)

2015. január 27.
Letette az esküt az új görög miniszterelnök

Már tegnap letette a miniszterelnöki esküt Alexisz Ciprasz, a parlamenti választáson győztes Sziriza vezetője. A radikális baloldali alakulat jobboldali párttal köt koalíciót, az unióellenesség és a nemzetközi mentőcsomagért vállalt megszorítások elutasítása köti össze őket. Az euróövezet központi bankjának egyik vezetője már megüzente az új kormánynak, hogy törlesztenie kell az államadósságot, elengedéséről szó sem lehet, legfeljebb az átütemezéséről.
A Radikális Baloldal Koalíciója, a Sziriza A remény közeleg szlogennel kam­pányolt az évek óta tartó megszorítások ellen. A pártszövetség a szavazatok 36,3 százalékával nyert, ám abszolút több­ségre nem sikerült szert tennie, így Cip­rasz egy jobboldali politikai erővel, a Füg­getlen Görögök párttal lép koalícióra.
„Nincs ingyenebéd”
A Sziriza az államadósság egy részének elengedését követelte a kampányban. Görögország az elmúlt években 240 milliárd euró hitelt kapott az Európai Uniótól, a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól. „Nincs ingyenebéd” – üzente Alekszisz Ciprasznak az euróövezet központi bankjának igazgatótanácsi tagja. „Ciprasz úrnak fizetnie kell, ezek a játékszabályok. Ez persze nem zárja ki az adósság újraütemezését. Ha nem fizet, az államcsődöt, az pedig az európai szabályok megsértését jelenti” – fogalmazott Benoit Coeuré.
Az Európai Unióban vegyes a görög választási eredmény fogadtatása. David Cameron szerint fokozza a bizonytalanságot a győzelem. A konzervatív oldal nem akar foglalkozni adósság-újratárgyalással, adósságelengedéssel pedig főképp nem. Ugyanakkor a szocialisták frakcióvezetője, Gianni Pittella kijelentette, hogy nem lehet tabutéma tovább a görög adósság újratárgyalása, mert a görög nép választott, és úgy döntött, hogy szakít a diktátumokkal, a megszorítás politikájával, az európai trojka pénzügyi elvárásaival. 
Németország kész az együttműködésre az új görög kormánnyal, de elvárja a hitelek fejében vállalt reformok és kiadáscsökkentések teljesítését – közölte a német külügyminiszter. Saj­tójelentések szerint Angela Merkel kancellár zárt ajtók mögött arról beszél, hogy az euroövezet már kibírná a görögök kiválását.
Brüsszeli üdvözletek
Az Európai Bizottság elnöke, Jean Claude-Juncker közleményben gratulált Alexisz Ciprasznak, aki néhány hónapja Juncker brüsszeli posztjára volt a radikális baloldal jelöltje. „Felvesszük a kapcsolatot az új kormánnyal, és meglátjuk, mi lesz” – mondta Jean-Claude Juncker. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke tegnap szintén gratulált Alekszisz Cip­rasznak a görög miniszterelnöki tisztségre történt kinevezéséhez, arra emlékeztette Gö­rögország új vezetőjét, hogy az EU „a válság első napjától fogva” a görögök mellett áll, és továbbra is eltökélten támogatja az országot a kilábalás, a fenntartható pályára állítás érdekében.
Elemzők szerint az új görög kormány kénytelen lesz kompromisszumot kötni a külföldi hitelezőkkel. A felmérések szerint a görögök többsége szeretné megtartani az eurót, és az Európai Unióban képzeli el jövőjét.
Bejegyezte: dátum:

Kihallgatták Gyergyószentmiklós polgármesterét

2015. január 27.
A Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi kirendeltségén hallgatták ki tegnap este Gyergyószentmiklós polgármesterét, miután a vádhatóság munkatársai a nap folyamán házkutatást tartottak Mezei János elöljáró lakásán, illetve a városházán is – közölte a Hotnews portál, melynek értesülései szerint az ügyészek többdoboznyi iratot is lefoglaltak.
A vádhatóság munkatársai korrupció és hamisítás gyanújával vizsgálódtak a gyergyószentmiklósi önkormányzatnál és másik négy Hargita megyei helyszínen – ismertette összefoglalójában a Székelyhon. 
A portál szerint az önkormányzat székhelyén elsősorban a polgármesteri hivatal és Budapest V. kerületének önkormányzata által 1996-ban közösen alapított Monturist cég iratait fésülték át és foglalták le. 
A Monturist feladata lett volna a Gyilkos-tói üdülőtelep turizmusának fellendítése szállodák, szórakozóközpontok létesítése révén. 
Gyergyószentmiklós a város Gyilkos-tói ingatlanjaival, míg az említett budapesti önkormányzat pénzzel járult hozzá a vállalkozás megalapításához. 
Gyergyószentmiklós valamennyi Gyilkos-tói területét, ingatlanját a Monturistra ruházta, ennek fejében 48 százalékos részesedést kapott a cégben. Mezei János tavaly úgy nyilatkozott, a társulás semmiféle előnyt nem hozott a városnak, és megkísérelte visszavenni a Gyilkos-tói ingatlanokat, sikertelenül. 
A gyergyószentmiklósi önkormányzat ugyanakkor felszámolási eljárást is kezdeményezett a céggel szemben, arra hivatkozva, hogy a Monturist tetemes adóhátralékot halmozott fel. 
Virág Zsolt igazgató azonban egy belső vizsgálatra hivatkozva azt állította, a város vezetősége jogtalanul tulajdonított el területeket a cég törzstőkéjéből, tavaly pedig bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen. 
Mezei János tegnap délután úgy nyilatkozott, az ügyészek nem vádolták meg, csupán feljelentések valóságtartalmát vizsgálják.
Bejegyezte: dátum:

Újabb döfést kaptak a polgáriak! Mezei Jánost a gyergyói polgármestert a marosvásárhelyi fogdába vitték

Friss hir!
Mezei Jánost a gyergyói polgármestert  a marosvásárhelyi fogdába vitték, de nem tudta hogy vádlottként zárják be mögötte az zárkaajtaját. E cselekedetével a "szerv" a polgáriak oszlopos tagját akarná "lekapcsolni". Nem tudni, hogy mi volt a vád, de maga az eljárás elég furcsa mód lett megvalósitva.
Aztán "kiszivárgott", hogy a 24 órás fogvatartást milyen vád alapján hajtották végre.
A Monturist Kft, amely gyilkostói területeket 49 évre koncsesszió alapján kezelésbe vette nem tartotta be az eredeti megegyezést és koholt váddal illette a polgármestert mert az "berendelte" volna az igazgatót, aki szerint a polgármesteri hivatal által birtokolt 48 %-os kft részedés erre nem hatalmazta volna fel...
De a fennmaradó 52 %-os  külföldi tulajdonrész nem hatalmazza fel az igazgatót arra, hogy ne az ország törvényei szerint járjon el. Az igazgató vádaskodása viszont nem igen lehetne a korrupcióellenes szerv munkaköre, mert arra inkább csak más szervek lennének hívatottak még akkor is ha a polgármester lemondás beadására kényszeritő irása esetleg igazolná a feljelentőt...
A 191/ 2013-as Helyi Tanács határozata alapján a Monturist kft átvizsgálásának a kötelezettsége a polgármesteré volt igy nemcsak a 48-52 részesedési arány miatt is joga volt akármilyen határozatot meghoznia!  Igy a DNA-nak nagyjából ott semmi keresni valója sem lett volna, hiszen egy kereskedelmi egység és egy hivatal által bérbeadott területről van szó...
Lásd a 191es határozat 3 és 4-es pontjait:
www.gyergyoszentmiklos.ro/hu/...2013/...monturist/download.html
"1. retincrca informatiilor privind functionarca socictatii certificatul constatator actualizat; 
2. identificarea surselor dc venit. modul de urmarirc si íncasare a creantelor; 
3. vcrificarea realitatii evidentei contabile, prin confruntarca cu tertii, si daca platile efectuate de chiriasi se regasesc in contabilitatc; 
4. analiza bugetului de venit si cheltuieli; 
5. balantele si bilantul contabil; 
6. fluxul de numcrar; 
7 . alte aspecte considerate relevante de echipa de verificare;"
A fenti 191. határozat alapján a 4-es pontból még az is kiderülhet, hogy a Helyi Tanács átruházta a közöscégbeli teendők felügyeletét a polgármesterre , azaz nem csak joga hanem kötelessége volt az ügvvezetés ellenőrzése sőt ha kell irásbeli felszólitása is.
Ha a polgármester koncsesszionált területből illegálisan valóban eladhatott volna 400 nm területet - a Monturist kft tartozásának fejében - azt az átiráskor észre lehetett volna venni ezért egy kissé erőltetett a megvádolás a feljelentő igazgató részéről... (EP)
Bejegyezte: dátum:

Tisztviselő hibája miatt zsákutcában a cukortermelés

2015.01.24.
Forrás: ziare.com

Fejtörést okoz a cukor tárolása a túltermelés miatt. Maros megyében tavaly az itt valaha mért legnagyobb cukorrépa-termést jegyezték: hektáronként több mint 50 ezer kilogrammot.
A szakértők szerint a túltermelés nem exportálható, és a lerakatokban már nincs hely. A Román Cukorrépa-termelők Egyesületének elnöke, Ion Armeneanu szerint a helyzetet a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügnyökség egyik bukaresti tisztviselőjének hibája idézte elő.
Az érintett alkalmazott ugyanis nem továbbította Brüsszelbe a termelők azon kérését, hogy az Európai Unión kívül is exportálhassanak, hogy megszabaduljanak a fölöslegtől. 
Ezzel szemben a hatóság azt mondta, hogy a cukorrépagyárak nem teljesítik a kvótát, és a gyárak nem exportálhatnak a második részletben – mondta az egyesület elnöke. 
Bejegyezte: dátum:

Átszerveződnek a kolozsvári szociáldemokraták

2015.01.27.
Forrás: transilvaniareporter.ro

Lemond a Szociáldemokrata Párt kolozsvári szervezetének vezetéséről Aurelia Cristea. A Ponta-kormány szociális párbeszédért felelős volt tárca nélküli minisztere most egy újabb tisztségtől is megválik. 
Cristea szerint szükség van a párt helyi szervezetének átalakítására, frissítésére a tavaly novemberi elnökválasztást követően.
Aurelia Cristea bejelentette, hogy a következő három hónapban baloldali szellemiségű szimpatizánsok toborzása zajlik majd, úgy az egyetemi, mint a civil szféra berkeiből. Az új jelöltek megtalálásáig Aurelia Cristea ideiglenes elnökként áll a helyi szervezet élén.
Paprika Rádió
Bejegyezte: dátum:

Kolozsvárt is elérte a Microsoft-botrány

2015.01.26. 
Forrás: androbit.net

Kolozsvárt is elérte a Microsoft-botrány néven elhíresült szoftverbeszerzési korrupciós ügy. Románia legnagyobb korrupciós botrányában érintett Gabriel Sandu volt távközlési miniszter az ügyészeknek azt állította, hogy a Demokrata Liberális Párt finanszírozására is jutott a csúszópénzből. 
Az előzetes letartóztatásban lévő Gabriel Sandu állítása szerint mandátuma idején havonta 300 000 eurót juttatott a Demokrata Liberális Pártnak. Emil Boc, volt miniszterelnök, jelenlegi kolozsvári polgármester tagadja azon vádakat miszerint miniszterelnökként pénzt fogadott volna el pártja finanszírozására.
– Miniszterelnökként a kormányátalakítás során leváltottam Gabriel Sandut miniszteri tisztségéből – mondta Emil Boc, aki szerint ez a legnagyobb bizonyíték arra, hogy nem kapott pénzt a volt távközlési minisztertől.
Paprika Rádió
Bejegyezte: dátum:

Miért nem épül golfpálya Vargyason?

Az alábbi cikkben foglaltak bemutatják, hogy sok esetben egyes helységvezetők nem igen ismerik mit is jelent egy olyan "munkaparadicsom" amit golfpályának neveznek. Mert ha tudná akkor messzire elküldené azt aki egy zömével  állattartással foglalkozó gazdatársadalomba egy golfpályának a megléte nagyon veszélyeztetné a környék növényzetét. Egy golfpálya területén génmódositott fű lenne telepitve amely nem igen lehet 5 cm-nél magasabb s ha abból "kikerül" a gazdák  mezejére akkor nehezen hihető, hogy a teheit lenne mivel táplálnia egy pár év elteltével...
Európában csak nagyon kevés helyen adtak a környezetvédelmisek működési engedélyt ilyen létesitményre. Ezért is tülekednek az állitólagos "befektetők" erdélyi területek megszerzésére. Sok helyen ahol mr sikeresek voltak azóta sem épültek meg engedélyzett pályák és a koncsesszióba kapott területek már külföldi ingatlan piacon is szerepeltek. hiszen, akinek sikerül ilyen formába területet szereznie "elővételi jogot" szerezmek amit aztán búsás áron tovább adhatják. Mi nem sajnálnánk ha a polgármester úr helyébe lennénk (Erdélyi Polgár) 
2015.01.27. 
Forrás: hirmondo.ro

Vargyason néhány évvel ezelőtt egy több száz embernek munkalehetőséget biztosító nagyberuházás lehetősége körvonalazódott: egy osztrák befektető modern golfpálya létesítését tűzte ki célul a falu közelében, több hozzátartozó létesítménnyel együtt. A terv, sajnos, megfeneklett.
A múlt héten megtartott falugyűlésen Ilkei Ferenc polgármester elmondta, habár sok pénzbe kerül, szükségesnek látja elkészíttetni a község 2014–2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési tervét is. Felvetésére a gyűlés résztvevői számon kérték, hogy mi lett a munkahelyekkel, az egykori golfpályás ígéretekkel.
Mint az ismeretes, évekkel korábban osztrák befektetők egy közel százmillió eurós, 106 hektáros golfpálya építését tűzték ki célul a községhez tartozó területen. A Riverside-projekt megálmodói 200 embernek ígértek munkát az építendő turistaparadicsomban. 
Ilkei kifejtette, a terv leállásáért Vargyas ellenzéki politikusai tehetők felelőssé, ugyanis ők nem hagyták jóvá a területrendezési tervet, így „az osztráknak nem volt, ahova építsen”. Jelenleg pedig egy magyar üzletembernek vannak befektetési szándékai, ám már őt is támadják.
– Így nem lehet külföldi befektetőt idevonzani! – fakadt ki Ilkei, hozzáfűzve, ezúttal közmeghallgatást hív össze, hogy tiszta legyen, a lakosság akarja-e vagy sem a fejlődést. 
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó
Bejegyezte: dátum:

Pályázati felhívás Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra

2015.01.27. 
Forrás: www.felsofokon.hu

Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága pályázatot hirdet az alábbiak szerint.
1. A pályázat célja
A Magyar Diaszpóra Tanács 2011. november 17-én elfogadott Alapító Nyilatkozata megállapította, hogy „A diaszpórában élő magyarságnak – húsz évvel a rendszerváltoztatás után – végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A nemzeti ügyek kormánya elkötelezett aziránt, hogy az új Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.”
Célunk az, hogy kiépüljön és megerősödjön a külhoni magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Jelen programot annak érdekében hoztuk létre, hogy a diaszpóra magyarságának magyar nyelvtudását fejlesszük, a magyar közösségekben való tevékenységet és a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönözzük, azaz a magyar identitást megerősítsük.
Ennek érdekében olyan, a nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várjuk, akik segítenek e cél elérésében.
A Miniszterelnökség (a továbbiakban: ME) Nemzetpolitikai Államtitkársága által létrehozott Kőrösi Csoma Sándor Program (a továbbiakban: Program) célja a diaszpóra és az anyaország magyarsága közti kapcsolatok erősítése. 
Értelmező rendelkezések:
– pályázati szakasz: a Program azon időszaka, amelyben a pályázóknak lehetőségük van pályázataik benyújtására, továbbá amelynek során a benyújtott pályázatok alapján a pályázók meghallgatása történik, és sor kerül a nyertes pályázók személyének kiválasztására;
– magyarországi programszakasz: a Program azon időszaka, amikor a nyertes pályázó (ösztöndíjas) Magyarországon teljesíti a szerződésből fakadó kötelezettségeit;
– oktatási szakasz: a magyarországi programszakasz azon – a külföldi programszakaszt megelőző – időszaka, amikor a nyertes pályázó (ösztöndíjas) a külföldi programszakasz előtt előzetesen meghatározott tematika szerinti felkészítő oktatáson vesz részt; a felkészítő célja a diaszpórával kapcsolatos ismeretanyag elsajátítása;
– külföldi programszakasz: a Program azon időszaka, amelyben a nyertes pályázó (ösztöndíjas) a célországban, a fogadó szervezettel és a mentorral együttműködve végzi a program célja szerinti tevékenységét;
– záró hetek szakasza: a magyarországi programszakasz azon – a külföldi programszakaszt követő – időszaka melyben a nyertes pályázó (ösztöndíjas) a külföldi programszakasz alatt végzett tevékenységéről előadás formájában beszámol (időtartama az előzetes tervek szerint két hét);
– mentor: az erre a feladatra kijelölt természetes személy, aki a külföldi programszakasz időtartama alatt a nyertes pályázó (ösztöndíjas) munkáját koordinálja, segíti, felügyeli.
2. A pályázat tárgya 
A Program a diaszpóra magyarsága magyar identitásának erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési tevékenységre nyújt ösztöndíjat legfeljebb 100 fő részére a 2015. február hónap és 2016. június hónap között megvalósuló külföldi programszakasz időtartama alatt. A Program naptári nap szerinti kezdete nyertes pályázónként – figyelembe véve a célországok földrajzi fekvését, illetve a szervezetek javaslatait – eltérő lehet, ezért a Program kezdetének pontos, naptári nap szerinti meghatározására nincs lehetőség. A pályázati szakasz lezártát – azaz a nyertes pályázók kiválasztását – követően kerül pontosan, naptári nap szerint meghatározásra a nyertes pályázókkal kötendő szerződéses jogviszony időtartamának kezdő és záró napja, ami a szerződésben kerül rögzítésre, személyre szabottan.
A Program 2015 februárjától 2016 júniusáig tartó teljes megvalósítási időszaka alatt a nyertes pályázó legalább 6, legfeljebb 9 hónapig a külhoni magyar közösségekben, 1 hónapig pedig Magyarországon tölti jogviszonyának idejét. A magyarországi programszakasz több részből tevődik össze, ezen részek: a nyertes pályázók különböző csoportjai számára eltérő időpontokban kezdődő, két hétből álló oktatási szakasz, és a két hétből álló záró hetek.
3. A pályázók köre
A pályázat kedvezményezettje lehet az a 20. életévét betöltött, büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik, illetve kiemelkedő és a magyar diaszpóra számára kiválóan hasznosítható szakmai felkészültséggel rendelkezik és/vagy közösségszervező, hagyományőrző egyéb közösségi tevékenységekben aktívan vesz részt. Elvárt a magas szintű angol nyelvtudás és/vagy a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismerete.
4. A pályázat megvalósítási paraméterei
A pályázat benyújtása: 2015. január 27 – 2015. február 27. Interjú a pályázókkal: 2015. március 9 – március 27.
Külföldi programszakasz tervezett időtartama a déli féltekén: 2015. május 1 – 2015. október 31.
Külföldi programszakasz tervezett megvalósítási időszaka az északi féltekén: 2015. augusztus 1 – 2016. május 31. (A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időintervallumon belül valósul meg.)
Szerződés időtartama: a szerződésben kijelölésre kerülő külföldi programszakasz kezdőnapjához képest meghatározásra kerülő oktatási időszak kezdetétől – a záró hetek végéig 
A nyertes pályázók kötelezően felkészítő oktatáson vesznek részt, amelyet követően a megjelölt ország magyar közösségében folytatják a pályázatban megjelölt tevékenységet. A kiutazás – és így a szerződés fennállásának – feltétele, hogy a nyertes pályázó a szükséges beutazási engedélyeket a fogadó országtól megkapja. A magyarországi programszakasz időszakában a nyertes pályázó vállalja, hogy a szerződésében kikötött egyéb kötelezettségeinek (jelenléti kötelezettség, oktatási felkészítő ismeretanyagának elsajátítása, elszámolási és beszámolási kötelezettség stb.) eleget tesz.
A Program tervezett megvalósítási területei:
• Európa (Belgium, Ciprus, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország)
• Amerikai Egyesült Államok
• Ausztrália
• Dél-Afrika 
• Izrael
• Kanada
• Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Venezuela, Uruguay, Chile)
• Új-Zéland 
5. A pályázat benyújtásának formája
A pályázat benyújtása postai úton történik. A pályázati dokumentációt egy példányban kell benyújtani. A pályázatot a Nemzeti Regiszter honlapon található pályázati adatlap pontos kitöltésével, a honlapon is megjelölt mellékletek hiánytalan csatolásával lehet benyújtani az alábbi címre:
Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság
Nemzetpolitikai Jogi és Koordinációs Főosztály
1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
A benyújtás napja a pályázati dokumentáció postára adásának napja. Csak a 2015. február 27. napjáig postára adott pályázatokat áll módunkban befogadni. Kérjük a pályázókat, hogy a borítékon jól láthatóan tüntessék fel a következő kifejezést: „KCSP 2015”
6. Az ösztöndíj összege
Az ösztöndíjra magánszemélyek pályázhatnak, melynek összege az alábbiak szerint alakul: 
1. magyarországi programszakasz: magába foglalja a két hét időtartamú oktatási (felkészítő) időszakot és a záró heteket. Az oktatási időszakon a részvétel kötelező, ez feltétele a külföldi programszakasz megkezdésének. A záró heteken a részvétel kötelező, a részvétel függvényében kerül megfizetésre (átutalásra) a külföldi programszakasz utolsó hónapjára járó ösztöndíj.
2. külföldi programszakasz: bruttó 350.000,- Ft/hó
A nyertes pályázók ösztöndíját – a rendelkezésre bocsátott költségkerettel együtt – a ME átutalással teljesíti – a költségkeret felhasználásának és elszámolásának követése és megkönnyítése céljából –, a kifejezetten erre a célra nyitott forint alapú bankszámlaszámra. Készpénz, vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség, a kifizetéseket kizárólag forintban teljesíti a ME.
Az ösztöndíj összegén felül a ME a nyertes pályázók célországba történő utazási költségét, a Magyarországra való visszautazás költségét, a külföldi programszakasz alatt a biztosításának költségét fedezi, továbbá részére a külföldi programszakasz idejére egy maximalizált, fix összegben meghatározott költségkeretet biztosít. Az elszámolható költségek a tervezettek szerint: országon belüli utazás és szállás, telefonköltség és egyéb, előre meg nem határozható költségek. A költségkereten belül az egyes költségekre felhasználható összegek a helyi körülményeket figyelembe véve országonként eltérhetnek.
7. A pályázat formai követelményei
– A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai: 
– Hiánytalanul kitöltött eredeti, aláírással ellátott pályázati adatlap. Az adatlapon kiemelten fontos feltüntetni a célországra vonatkozó prioritást – a pályázó által megjelölt, célországra vonatkozó prioritás azonban a pályázat kiíróját nem köti;
– Géppel írt, strukturált szakmai életrajz;
– Motivációs levél maximum 1 oldal terjedelemben;
– Közép- vagy felsőfokú végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő felsőfokú tanulmányok esetén hallgatói jogviszony igazolása;
– Angol vagy a célország nyelvének ismeretét igazoló bizonyítvány és/vagy a nyelvismeret meglétének alátámasztására szolgáló egyéb dokumentum;
– A közösségi, hagyományőrző tevékenységekben (pl. cserkészet, néptánc, magyar nyelvoktatás, énekkar stb.) való részvételre vonatkozó 2 db ajánlás; és/vagy a magyar diaszpóra közösségi életének szervezésére és szakmai ismereteinek fejlesztésére alkalmas kiváló szakmai tevékenység igazolására szolgáló 2 db ajánlás.
– Személyi igazolvány másolata vagy honosítási okirat másolata;
– Útlevél másolata (kivéve, ha a célország az Európai Unió tagállama);
– Vezetői engedély másolata (vezetői engedéllyel való rendelkezés esetén).
Nincs lehetőség hiánypótlásra a következő dokumentumok hiánya – vagy hiányos kitöltése – esetén:
– pályázati adatlap – ideértve azt is, ha a pályázati adatlapot a pályázó nem látta el aláírásával és dátummal;
– géppel írt, strukturált szakmai önéletrajz;
– motivációs levél;
– Közép- vagy felsőfokú végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő felsőfokú tanulmányok esetén hallgatói jogviszony igazolása;
– nyelvismeretet igazoló dokumentum;
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy ha a pályázó nem rendelkezik útlevéllel, az ezen dokumentum hivatalos igényléséről szóló igazolást minden esetben kötelező csatolni.
Hiányos pályázat esetén a pályázónak egyszeri lehetősége van hiánypótlásra, és annak a pályázat kiírójához való eljuttatására az erről szóló értesítés kézhezvételétől (tudomásszerzéstől) számított 5 naptári napon belül. A hiánypótlási felhívást elektronikus levélben küldjük a pályázó azon elektronikus levélcímére, amelyet a pályázati adatlapon megjelölt.
8. A pályázat érvényessége
8.1. A pályázat érvénytelen, annak azonnali elutasítására kerül sor, ha:
– a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
– a pályázó a pályázatot a kiírásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be;
– a pályázó nem jelent meg a megadott időpontban és helyen a pályázati elbeszélgetésen;
– a pályázati dokumentáció olyan hiányban, hibában szenved, amely esetén nincs lehetőség hiánypótlásra;
– a pályázó a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak nem, vagy csak részben tett eleget.
8.2. A pályázat érvényes, ha:
a pályázati adatlapot, az adatlaphoz tartozó sablonok formátumát sem tartalmában, sem alakban nem változtatták meg;
– a pályázati adatlap megfelelően, hiánytalanul van kitöltve;
– a kötelező benyújtandó mellékleteket csatolta a pályázó;
– a pályázat a benyújtási határidőn belül lett benyújtva;
– a pályázó a szükséges nyilatkozati pontok minden feltételének megfelel.
9. A pályázatok elbírálása
9.1. Tartalmi értékelés szempontjai
A pályázó megfelel a pályázati kiírásban megjelölt célnak és feltételeknek. A motivációs levélben alátámasztja érdeklődését és feladatvállalását a diaszpóra magyar közösségeinek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése érdekében. Előnyt jelent, ha a pályázó minél szélesebb hagyományőrző, közösségépítő vagy speciális tudással (például magyar nyelv oktatása nem magyar anyanyelvűek számára) ismeretekkel, korábbi – akár külföldi – ilyen irányú tapasztalattal, és/vagy kiemelkedő és a magyar diaszpóra számára kiválóan hasznosítható szakmai ismeretekkel rendelkezik.
A pályázókat a döntést hozó Bizottság (9.2.) egy körben, szóbeli elbeszélgetés során meghallgatja. Csak azon pályázó szóbeli meghallgatására kerül sor, aki a benyújtott pályázati dokumentáció alapján alkalmasnak tekinthető a pályázat elnyerésére. 
A döntést a Bizottság (lásd. 9.2. pont) a fogadó szervezet véleményét figyelembe véve hozza meg. A Bizottság a döntését 2015. március 31. napjáig hozza meg.
9.2. Döntés a pályázatokról
A pályázatokra vonatkozóan és a pályázókkal való elbeszélgetést követően a ME Nemzetpolitikai Államtitkársága által létrehozott Bizottság hoz döntést. A döntésről minden pályázót az adatlapon megjelölt elektronikus levélcímen értesítünk 2015. április 5. napjáig. 
10. Szerződéskötés
A nyertes pályázókkal a Miniszterelnökség köt szerződést. A létrejövő szerződés tartalmazza a nyertes pályázó és a Minisztérium jogviszonyára irányadó szabályokat, összhangban a jelen pályázati kiírással.
Sikeres pályázat esetén a szerződéskötés feltétele 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány benyújtása.
11. Elérhetőség
A pályázati felhíváshoz, benyújtandó pályázathoz kapcsolódóan érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségen: kcsp@me.gov.hu
A Kormány az 1689/2014. (XI. 26.) számú határozatban döntött a Kőrösi Csoma Sándor Program 2015. évi megvalósításáról, és elrendelte az ehhez szükséges forrás rendelkezésre bocsátását. Abban az esetben, ha 2015. február 27. napján a forrás nem áll rendelkezésre, úgy a pályázat kiírója jogosult a jelen pályázatot visszavonni.
nemzetiregiszter.hu
Bejegyezte: dátum:

2015. január 24., szombat

Az idei legnagyobb romániai földrengést mérték ma

http://www.erdely.ma/kornyezetunk.php?id=180258&cim=az_idei_legnagyobb_rom%E1niai_f%F6ldreng%E9st_m%E9rt%E9k_ma
2015.01.24. 
Forrás: jurnalul.ro

A Richter-skála szerinti 4,6 tizedes erősségű földrengés volt ma 9 óra 55 perckor Vrancea térségében. Ez volt az idei legnagyobb romániai földrengés.
A földmozgás epicentruma 30 kilométerre volt Kovásznától és 41 kilométerre Kézdivásárhelytől.
Ez volt eddig a legnagyobb földrengés ebben az évben Romániában, hatását Bukarestben is érezték.
Bejegyezte: dátum:

Lucian Boia - Miért más Románia?

2015. január 24.
I. Károly, Ferdinánd és II. Károly

Románia modernizálásában a legn agyobb gondot a régi szocio-kulturális beidegződések és az importált intézmények, szabályok összehangolása jelentette. A románok továbbra is job­ban bíztak az „informális” stratégiákban, mint a törvények absztrakt erejében. Felülmúl­hatat­lanok maradtak az elvek és szabályok árnyékában megbúvó, különféle „elintézések” terén. A korrupció és a klientelizmus jórészt a hagyományos társadalomból öröklődött át – nyilván nem így nevezték ezeket a jelenségeket, hiszen a dolgok természetes rendjébe illeszkedtek. 
Románia miért más?Ebben az összefüggésben a Vezér jelképes töltettel bíró, központi személyiség volt, és mindmáig az is maradt. Ő az igazságtevő, ő biztosítja az ország előrehaladását… Ilyen premisszák mellett bármikor számítani lehet az önkényes kilengésekre, hiszen maguk a vezetők is azt hiszik, hogy a közösség mindenben támogatja őket. Az első ilyen kisodródás az önkény irányába már az állami lét hajnalán bekövetkezett, mégpedig Alexandru Ioan Cuza uralkodó 1864-es államcsínyével. I. Károly eléggé kiegyensúlyozott volt ahhoz, hogy ne éljen vissza előjogaival: kimondottan arra használta ezeket, hogy megtanítsa a románoknak, milyen lehet egy szabályokra és nem személyekre vagy egyezségekre alapozó állam. Sajnos, saját unokaöccse, a leendő II. Károly volt az első, aki nem értette meg ezt a leckét. 
A behódolás szokása szintén a hagyomány része. Évszázadok alatt a románok tapasztalatot szereztek ebben: a bojár előtt porig alázkodó paraszttól a Magas Porta előtt földig hajló uralkodóig. „A lehajtott fejet nem vágja le a szablya” – egyike a leggyakrabban idézett román közmondásoknak. A behódolás ugyanakkor kompenzáló stratégiákat is kitermel: pontosabban szólva megoldásokat nyújt arra nézve, hogyan tudod „átverni” azt, akinek látszólag behódolsz. Egyfajta passzív ellenállás ez, ami a románoknál sokkal gyakoribb, mint a nyílt ellenszegülés. A feszültségek azonban időnként (ritkán) felgyülemlenek, és látványosan felszínre törnek. Így történt 1907-ben, amikor az elkeseredett parasztság felgyújtotta az országot – az uralkodó osztály meglepetésére, amely éppen csak a parasztok sorsával nem törődött, bár az ő munkájukból élt. (...) 
Nagy-Románia. Egységes nemzetállam? 
1918-ban létrehozták Nagy-Romániát. A „nemzeti” román értelmezések szerint ennek így kellett történnie. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg Petre P. Carp (1837–1919; konzervatív párti politikus, diplomata, az első világháború idején támogatta Románia belépését a tengelyhatalmak oldalán) szavairól sem: „Romániának oly sok szerencséje van, hogy nincs szüksége még politikusokra is.” Az első világháború hozadékai nélkül nehéz lenne elképzelni, miként alakultak volna a nemzeti viszonyok Európának ebben a szegletében. Ha Ausztria-Magyar­ország nem szenved vereséget, Erdély „leválasztása” már nem lett volna olyannyira kézenfekvő, annál is inkább, hogy a többségi románok mellett itt jelentős magyar és német népesség élt (1910-ben, az utolsó magyar népszámlálás szerint Erdély lakosságának 53,8 százaléka román ajkú, 31,6 százaléka magyar és 10,8 százaléka német ajkú volt. Lévén, hogy a bejegyzési kritérium a nyelv volt, és nem az etnikum, a magyarok jó néhány százalékkal felkerekíthették számarányukat, elsősorban a zsidók besorolásával; viszont az erdélyi zsidók végül is inkább magyarok voltak, mint románok). Az ideális megoldás talán a birodalom radikális átszervezése lett volna, hogy a dualista Osztrák–Magyar Monarchiából egyenrangú népek közössége váljék. Mihelyt ez az út járhatatlannak bizonyult, maradt az elkerülhetetlen végkifejlet: a „nemzetállamokra való széttördelés, államokra, amelyek valójában csak megközelítőleg vagy egyáltalán nem voltak nemzetiek. A román többségű területek esetében ez a Nagy-Romániában való egyesülést jelentette. A román történészek „eldöntötték”, hogy Nagy-Románia egységes nemzetállam volt. „Egységes”, nyilván, éspedig közigazgatási értelemben. Már Románia 1859-es megalakulásakor kizárták a föderális vagy autonomista képletet, pedig ez lett volna leginkább kézenfekvő. Tulajdonképpen éppen mivel annyira kézenfekvő volt, és mivel jelentkezett a széteséstől való félelem is, a hangsúly a különböző provinciák minél erősebb összekovácsolására került, amelyeket nem szabad az autonómia kénye-kedvének kiszolgáltatni. Közigazgatási modellként Franciaországét választották, Európa legcentralizáltabb államáét, amely autonóm régiók helyett a központból irányított, prefektusok vezette megyékből áll. Egységes állam, igenis, egységes. De nemzetállam-e? Az is, meg nem is. Ausztria-Magyarország utódállamai közül a „legnemzetibb” Románia volt, kivéve természetesen Ausztriát és Magyarországot, amelyek területét minimálisra csökkentették, és mindent „lekapartak” róluk, ami a szigorúan vett nemzeti területet meghaladta volna. Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország nyilván többnemzetiségű államok voltak, ezért nem is maradtak fenn eredeti határaik között. Romániában az 1930-as népszámlálás szerint a lakosság 71,9 százaléka volt román etnikumú, ami korántsem elhanyagolható arányú – 28 százalékos – kisebbséget jelent. A hozzácsatolt provinciákban nem éppen nemzetinek nevezhető profil körvonalazódott. Egyes tartományokban a románok aránya csak kevéssel haladta meg az abszolút többség küszöbét: a történelmi Erdély: 57,6 százalék román (29,1 százalék magyar; 7,9 százalék német); Bánság: 54,3 százalék román (10,4 százalék magyar; 23,8 százalék német); Körös-vidék és Máramaros: 60,7 százalék román (23,1 százalék magyar, 4,8 százalék német); Besszarábia: 56,2 százalék román… Két tartományban a románok csak relatív többséggel bírtak: Bukovinában 44,5 százalékos, Dobrudzsában 44,2 százalékos arányban voltak jelen. A városi lakosságot tekintve ezek a százalékok még kedvezőtlenebbek a románok szempontjából. A korábban Ausztria-Magyarországhoz tartozó városokban a magyarok és a németek messze meghaladták a román lakosság számarányát: Erdélyben a románok mindössze 35,9 százalékát képezték az urbánus lakosságnak, a Bánságban 35 százalékát, a Körös-vidéken és Máramarosban 33,1 százalék, Bukovinában 33 százalék, Besszarábiában 31 százalékát. Még Mold­vában is csupán kevéssel haladta meg a 70 százalékot a városi román lakosság aránya (a zsidók 23 százalékot képeztek). 
Hadd ne nyújtsuk a szót: nemzetállam vagy többnemzetiségű állam? Nemzeti is, meg multinacionális is, a választott perspektívától függően. Ha ez egy újabb ellentmondás, úgy akkor nem egyéb, mint – ismét – egy olyan ellentmondás, amely Románia sajátja… 
Valamit még meg kell állapítanunk a kisebbségekre vonatkozóan: rendkívüli változatosságukat. A két világháború közötti Románia a legszélesebb etnikai, kulturális és felekezeti palettát felmutató európai állam. Magyarok Erdélyben, németek Erdélyben és Bukoviná­ban, ukránok Bukovinában és Besszarábiában, törökök, tatárok, bolgárok Dobrudzsában, zsidók nagyjából mindenütt... A románság köré­ben pedig felerősödik a nacionalista és ide­gengyűlölő áramlat. Ha már létrejött Nagy-Románia, akkor ez a románoké kellett volna hogy legyen. Különösen a városok jórészt nem román jellege volt zavaró, és a kisebbségek túlreprezentáltságánál is jobban az a tény, hogy ők igen nagy mértékben űzték a városi közeg legfőbb tevékenységeit: kereskedelem, kézművesség, ipar, bankszféra, egyéb szabad foglalkozások. A román modernitásnak továbbra is inkább nemromán színezete volt.

A megkésettség

A román államok – Havasalföld és Moldva – csak tova a XIV. század közepe táján formálódnak, Európa vitathatatlan sereghajtóiként. Későig, el egészen a XIV. századig a román országok leendő területéről egyetlen szöveg sem származik, egy fia dokumentum sincs, valamennyi róluk szóló információ – az a kevéske – kizárólag külföldi eredetű: meglepő hiányosság, amelyet egy adott pillanatban az immigrációs elmélet érveként használtak fel, miszerint a románok valamikor és máshonnan érkeztek ide, hogy pontosan mikor és honnan, szinte már nem is számít.
Ha a dolgok nem is állnak így, marad a kérdés: mégis mit tettek úgy az 1300-as esztendőkig? A román térségben a középkor akkor kezdődik, midőn Nyugaton már a végéhez közelít. Kezdettől ezzel a hátránnyal kellett számolni. 1300-ban a bolgár cárságnak már több száz éves története van, és bizonyos időszakokban birodalmi ambíciókat dédelgető, regionális „nagyhatalomként” tartották számon (innen az ország kormányzóinak cári titulusa is). Szerbiának is volt már történelme, Magyarországról nem is beszélve: a Szent István korabeli Nagy-Magyarország már 1000 körül létezett. Lengyelország szintén számottevő erőként igazolta létét. 
Csehország a Német Birodalom részét képezte, és akkor, amikor a román fejedelemségek épphogy megjelentek Európa térképén, a csehek királya, I. Károly a Szent Birodalom császárává koronáztatta magát (IV. Károly néven), és egyetemet alapított Prágá­ban (fél évezreddel a román egyetemek megjelenése előtt). A későn megalakult román fejedelemségek kis államok, és azok is maradnak, a náluk nagyobb hatalmaktól való óhatatlan függőségben (a román uralkodók időnként ugyan legyőzhették Magyarország vagy Len­gyelország királyait, de ezek vazallusai maradtak; nem haladták meg a fejedelmi státust, és pillanatig sem álmodtak arról, hogy magukat királynak nevezzék). A fejedelemségekben gyér, kevésbé fejlett társadalmi-gazdasági szerkezetű népesség él, amelyben a vidéki lakosság aránya európai viszonylatban is a legszámottevőbb. A megkésettségeket időnként meg lehet haladni. Ám az értékrendek általában nem borulnak egykönnyen. Sereghajtó­ként van „esélyed” arra, hogy továbbra is utolsó maradj.
A jelenlegi Románia területének egykori periférikus helyzete sok mindent megmagyaráz, és évszázadokon át nyomon követhető sajátosság marad. Az ókori görögök és rómaiak számára a civilizált világ észak fele haladva a Dunánál ért véget. Egyetlen írott dokumentumunk sem származik a római hódítás előtti Dá­ciából, mint ahogyan az alig másfél évszázaddal később a rómaiak által kiürített Dáciából sem. Egyébként Közép- és Kelet-Európábán a rómaiak számára a Duna képezte a határvonalat, amely elválasztotta a birodalmat a „barbár” világtól. A. D. Xenopol határozottan állította, hogy a dák területek annektálása „hiba” volt Traianus császár részéről.
C. C. Giurescu hazafihoz méltóan vitába szállt vele: a román nép nem jöhetett létre egy puszta tévedés következményeként! Hiba volt-e vagy sem, Dáciának a birodalomhoz való csatolása (valójában csak a géták és dákok lakta terület feléről van szó) nem tartott túl sokáig, a jelenlegi románok lakta terület pedig – sorsszerűen – továbbra is „kívül rekedt”, a Római Birodalmat felváltó Bizánci Birodalom peremére szorulva. 
Amikor pedig a Nyugat a történelem menetének élcsapatává válik, a román országok – vajon történhetett-e másként? – szintén a periférián maradnak. De ugyancsak a szélekre szorulnak, a kontinens másik végéből tekintve, a nagy kelet-európai geopolitikai együttesek, az oszmán, majd később az orosz birodalom szempontjából is. Európának egyfajta „homályos” zónájáról beszélünk tehát, amelyet, bárhonnan is nézzük, a határlét jellemez. Itt találkozik egy adott pillanatban a három nagy impérium, az oszmán, a Habsburg- és az orosz birodalom. Közéjük ékelve a román fejedelemségek: megcsonkítva, feldúlva, időnként leigázva, Európa e szegletének egyedüli kis országaiként, amelyek túlélték a viharokat.
Ennek a határhelyzetnek két, teljességgel ellentmondásos következménye lett. Hangsú­lyozott bezárkózás egyfelől, ugyanolyan hangsúlyos nyitottság másfelől. Az Európa jól körvonalazott régióin kívül rekedt térséget viszonylagos elszigeteltség jellemezte: a politikai, gazdasági és kulturális „kisugárzási” pontoktól való távolság, és annak az igen kevéssé strukturált területnek az áteresztőképessége, amely mindenkinek útjában áll (a „veszedelmek” útjában, ahogyan a krónikás mondja). Mindez egyrészt konzervatív és kitartó, főképp rurális civilizációt eredményezett, másfelől a kívülről érkező hatások változatossága iránti fogékonyságot – legalábbis az elit szintjén. Elfogadás és taszítás, taszítás és elfogadás végtelen játéka, körforgása ez. Ha ez a teljesen ellentétes előjelű kombináció nehezen érthető – annál rosszabb: nem állíthatjuk azt, hogy Románia könnyen megfejthető.
A nyitás – a teljes mértékű nyitás – a román etnolingvisztikai szintézis oly jellegzetes kevertségével igazolható, mely távol esik a (római, dák, vagy dáko-román) tisztaság kritériumára alapozott eredetkutatás jelenlegi mitológiájától. Az eredmény végső soron viszonylag homogén, de azok az elemek, amelyek egy­mással ötvöződtek a történelem folyamán, hogy végül megalkossák a „románt”, kimondhatatlanul változatosak. 
A „géta-dákok, akiket a modern történészek ezzel a mesterségesen létrehozott, egyesítő megnevezéssel illettek, korántsem képeztek homogén népességet; a római telepesek a legkülönfélébb vidékekről érkeztek, tegyük hozzá, később egy évezreden át számtalan nép vándorolt itt át, többé-kevésbé összekeveredve a honos lakossággal. Nehéz megállapítani, mennyi „római vér” van a románokban, de nyilvánvaló, hogy több szláv vér csörgedez bennük, mint római (tulajdonképpen gyakorlatilag egyáltalán nincs „római vérük; Dáciában nem Rómából származó telepesek rendezkedtek be, hanem a jórészt romanizált, de nem római eredetű „provinciálisok”. 
Még maga Traianus, a hódító császár is spanyol volt, az első olyan uralkodó, aki a provinciák egyikéből származott). Az idegenek románok közé való betelepedése nem zárult le a román államalakulatok megjelenése után sem, nem beszélve Erdélyről, amely a magyar királyságba integráltan alapvetően hárometnikumú (román, magyar, német) struktúrára tett szert.
Nyelvkölcsönzés
A román nyelv a lehető legmeggyőzőbben illusztrálja a jelentős mértékű keveredést. Nyilvánvalóan újlatin nyelv, ám e nyelvcsoportból mégis a legkevésbé latin jellegű. A nyugati latin eredetű nyelvek germán színezetét igen kevés szó tükrözi.
Ezzel szemben a román erőteljes szláv töltettel rendelkezik: számtalan, gyakorta alapfogalmakat jelölő szó szláv eredetű (annak dacára, hogy a XIX. században elindított „relatinizálással” sok szláv eredetű kifejezést gyakorlatilag kiiktattak, vagy a szókincs peremére szorítottak). A következő helyen találhatók a török eredetű jövevényszavak, közülük néhány valószínűleg a kunoktól került át (beleértve az annyira „román”, pásztor jelentésű ciobant is), a többi pedig az Oszmán Birodalommal való sokrétű politikai, gazdasági, kulturális viszony lingvisztikai termékeként. 
A XIX. századi nyelvújítás a török jövevényszavak számát is drasztikusan csökkentette; elég sok megmaradt viszont például a gasztronómiában, ahol a románok nem tudták mellőzni ezeket (ideértve a töltött káposzta jelentésű sarmauát, a legnemzetibb kulináris specialitást). Mindehhez hozzáadódnak még görög, magyar szavak (a nemzet jelentésű neam, amelyet gyakran az őshonosság szellemében ejtenek ki, magyar eredetű), továbbá egyéb, más eredetű jövevényszavak. Később a „relatinizálást” szintén hozott anyagból vitték véghez: óriási mennyiségű új szó került a román nyelvbe, nagy többségük francia átvétel.
A román elit korszaktól függetlenül masszívan kölcsönzött: minden egyes politikai-kulturális modell importáru. Kezdetben a szláv-bizánci modellt vették át: a bizáncit szláv közvetítéssel. 
Valójában délszláv csa­tor­nán, pontosabban bolgáron keresztül. Az ortodox románok nem csupán a cirill betűs írást használták évszázadokon át, akár az ortodox szlávok, de kezdetben az ószláv volt az általuk használt kultúrnyelv is: az egyházban, a fejedelmi kancellárián, az első történelmi vagy vallásos szövegekben (az 1600-as évekig). Valójában az ószláv nem más, mint a „középkori bolgár” nyelv (melyet csak azért óvakodnak így megnevezni a román történészek, mert a kezdeti függőségi viszonyt igazolná egy olyan szomszédos országgal, amelyet a románok újabban leereszkedően kezelnek). Bizonyos értelemben egyáltalán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a felkínált modell révén, továbbá azáltal, hogy innen származott az elit által használt nyelv, Bulgária a középkor kezdetén hasonló szerepet játszott a román társadalom modernizációs folyamatában, mint amilyet Franciaország a XIX. században.
Az ezt követő modell a török-fanarióta, amely a XVII. században teljesedik ki. A románok (nyilván az elit) továbbra is a cirill betűs írást használják, immár román szövegek rögzítésére, de kultúrnyelvként a görögöt beszélik, és keleti, némileg törökös gúnyába öltöznek. Valójában az arisztokrácia körében és a városi közegben egyre több a görög, míg végül már politikai kulcspozíciókat foglalnak el (kezdve a Porta által kinevezett és többnyire az isztambuli görög Fanar negyedből származó uralkodókkal), kulturális és gazdasági szempontból valóságos román-görög szimbiózis következik be. A XIX. században a fejedelemségek arisztokráciája és polgári rétege nagymértékben vegyes, görög-román eredetű volt. Majdhogynem „elgörögösödési” folyamatról beszélünk! (A kezdeti „elbolgárosodás” után.)
A gyenge államszerkezet
A román történelem egyik sajátos jellemzője volt, és többnyire az is maradt. Az erős államot nem szabad összetévesztenünk az autoriter vagy önkényes módon vezetett állammal (az ilyen országok gyakorta gyengék, stabilitásuk csupán látszólagos). Erős állam az, amely a társadalom egészét hatékony és teljes intézményi, illetve szabályzati hálózatba képes bevonni. Egy olyan állam, amely a személyes és csoportérdekeket alá tudja rendelni a kormányzási elveknek és a közérdeknek. A román fejedelemségek túlságosan szegények voltak, túlontúl hiányos és „patriarchális” szerkezettel: bojárokból és parasztokból tevődtek össze. Ezekre a túlságosan ingatag struktúrákra kívülről nagy nyomás nehezedett, így nem szilárdíthatták meg az állam szerkezetét.
A mechanizmus hibás működését leginkább a trónutódlás mikéntje tükrözi. Nem is érdemes megemlítenünk az utódlás bizonytalan, homályos, és különben is alig-alig betartott „szabályait”. A fejedelemségek élére végtére is mindig az került, aki erre képes volt – belső konfliktusok és külső beavatkozások árán, amelyekhez gyakran folyamodtak a vetélytársak. A kötelező feltétel az lett volna, hogy az uralkodó mégiscsak „uralkodói sarj” legyen, Havas­alföldön a Basarabok, Moldvában a Mulatok családjából. Ám mivel szóba jöhettek a házasságon kívül születettek és azok leszármazottai is… „Örmény” János vajda például, akit „Kegyetlen” vagy „Vitéz” utónévvel is illettek, István vajda törvénytelen fiának, s mint ilyen, III. István unokájának tartotta magát; mindebből az egyedüli bizonyosság az, hogy az anyja örmény volt. Ha egy havasalföldi uralkodó Basarabnak nevezi magát, valószínűbb, hogy nem az, és pontosan ezért nevezteti magát Neagoe Basarabnak vagy Matei Basarabnak. 
Nevezetes példa a Mihály Vitézé, Jó Petraskó fejedelem házasságon kívüli és halála után született fiáé. Nicolae Iorga felháborodottan tiltakozott, amikor P. P. Panaitescu kijelentette, hogy mindez így nem felel meg a valóságnak. Valóban, a román fejedelemségek első egyesítőjének nem sok köze van az uralkodói eredethez, a románok nagy nemzeti jelképe egy görög nő (tehát még csak nem is román) és egy ismeretlen apa (esetleg egy gelep, vagyis idegen kereskedő) fia volt – amennyiben hiszünk Radu Popescu krónikás szavainak.
C. C. Giurescu később eldöntötte a vitát, amikor arról biztosított bennünket, hogy Mi­hály „elsősorban saját tetteinek szülötte” (!). A trónra lépések teljes rendszertelensége egyben a gyakori uralkodóváltásokat is megmagyarázza. Egymást űzték el a hatalomról. Újabb román rekord: a két fejedelemség az összes európai ország közül politikai­lag messze a leginstabilabb volt. Ezt a törökök oly mértékben ki is használták, hogy mintegy bíróként dönthettek a trónkövetelők között (a „ki ad többet” elve alapján), végül pedig (az 1711–1812 közötti fanarióta korszakban) közvetlenül ők nevezték ki az uralkodókat, akár valamiféle oszmán tisztségviselőket.
A stabilitás hiányából eredeztethető az önkény, a bizonytalanság, továbbá a nagylélegzetű tervek hiánya. Az állam – a súlyos adórendszer révén – sokat követelt és keveset adott. A vajdák, már akik valamivel hosszabb ideig voltak hatalmon, templomokat építtettek, de ebben nagyjából ki is merült a ténykedésük. Egyébként a középkori építmények közül csupán a templomok maradtak fenn (bár legtöbbjüket teljesen újjáépítették). Még a hercegi „paloták” is igen szerények voltak, és az a tény, hogy egyik sem maradt fenn, egyrészt az építkezés gyenge minőségére, másrészt a folytonosság szembeötlő hiányára utal.
A korszerűsödés kovászainak tekinthető városok itt lassan fejlődnek. A román fejedelemségek urbanizációs szintje jóval a Nyugat átlaga alatt van, és még a kontinens keleti felének kontextusában is csekélynek mondható. Egy másik sajátosság a városok lakosságának etnikai összetétele, a populáció hangsúlyos „nem román” jellege. A magyar királyság részét képező Erdély városaiban a németek és a magyarok egyértelműen többségben vannak, de Havasalföl­dön és Moldvában is jelentős a „nem román” nemzetiségűek száma: németek, magyarok, örmények, görögök, zsidók… Etnikumonként, vidékenként és időszakonként változó arányban, ám általában folytonosan számottevő súllyal; mindenképpen jórészt ők űzték a jellegzetesen városi mesterségeket: a kisipart és a kereskedelmet.
Külföldi hatások. Az idegenek
Gyakran hivatkoznak az „idegeneknek” a XIX. századi román társadalomban játszott jelentős szerepére, ám némiképp „hígított” formában: hiányzik a számvetés, amely előítéletek és kisebbrendűségi komplexusok nélkül határozta volna meg tényleges befolyásukat a nyugativá válás legintenzívebb időszakában. Ez a szerep azonban döntő volt.
Nyilván, nem az idegenek döntötték el Ro­mánia Nyugat felé való fordulását: objektív folyamat volt, amelyet az adott pillanatban a történelem diktált, és – amennyiben választásról beszélünk – ezt a döntést a román elit tette meg. A román elit viszont önmagában nem vitte volna sokra. Az ország híjával volt az őt modernizálni tudó embereknek (a bármikor felidézhető kivételek mindössze a szabályt erősítik). A társadalmat szinte teljes egészében bojárok és parasztok alkották, a fő gazdasági tevékenység a mezőgazdaság volt. Extenzív, kevéssé hatékony mezőgazdálkodás, amely úgy-ahogy, de ellátta – inkább rosszul – a parasztokat, és valamivel jobban a bojárokat. 
Ahogy a román társadalom a Nyugat felé vezető útra lépett, az elitnek, pontosabban a fiatal bojárságnak nyugati iskolákban kellett képeznie magát ahhoz, hogy az új típusú civilizációt annak teljes eszköztárával együtt elsajátítsa – és ez meg is történt (a fő célpont Franciaország, majd Németország volt). Kezdetben viszont csakis hozzáértő külföldiekkel lehetett pótolni a hiányosságokat.
A XIX. században a román fejedelemségek – majd a későbbi Románia – az európai emigráció célországai között sorakoznak. Számos külföldi azért érkezik ide, mert szabadabb életet sejt a románok között, mint a szomszédos impériumokban: görögök és bolgárok az Oszmán Biroda­lomból, zsidók a cári Orosz­országból… Legtöbben viszont azért telepednek itt le, mert a román társadalomban mindent meg kell és meg is lehet valósítani: a románoknak mindenképp szükségük van a szakértelmükre – saját kapacitásuk nem lévén, mindent el kell fogadniuk. A bevándorlók java része városon telepszik le, ott kezd el munkálkodni... és nyereségre tesz szert. A főként kereskedéssel foglalkozó görögök többnyire a kikötőkben telepszenek meg a dunai folyami kereskedelem liberalizálásával egy időben: rendkívül nagy számban leljük fel őket Brăilán és Galacon, illetve Szulinán és Konstancán. 
A zsidók bevándorlása a XVIII. század végén válik intenzívebbé, és nem is hagy alább a XIX. század folyamán (a Habsburg-monarchiából, elsősorban Galíciából és Oroszországból érkeznek). Kézművesek és kereskedők, akik elsősorban a moldvai városokban telepednek meg, néhol többséget alkotva – az 1900-as évek tájékán Jászvásáron is –; nagy számban élnek továbbá Havasalföldön: az első világháború küszöbén Bukarest lakosságának 13 százalékát alkotják. 1900 tájékán mintegy 50 ezer német él Romániában (többségük Ausztria–Ma­gyarországról érkezett, de jöttek Német­országból, sőt, még Svájcból is). 
Nincsenek túl sokan, de nagyon képzettek és hatékonyak – a szakmunkásoktól, sőt, akár épp mezőgazdászoktól (utóbbiak Dobrudzsában tevékenykednek) kezdve egészen a mérnökökig, orvosokig, tanárokig… Az olaszok szintén hozzák szaktudásukat, ők főleg kőfejtésben és útépítésben vállalnak részt. A magyarok is jelentős hányadát képezik a lakosságnak, különösen a fővárosban; olyannyira, hogy Bukarestet „magyar” városként emlegették (az ilyenkor szokásos túlzással: Bu­dapest után a második legnagyobb magyar városként!). Tény, hogy a XIX. század folyamán egyre mélyül a szakadék a hagyományos és etnikailag „tiszta” román falu és az egyre színesebb, kozmopolitább és végre a modernizáció útjára kényszerült város között.
Az iparosok és a kereskedők között a románok kisebbségben maradtak. A román fejedelemségek polgársága, annak gazdasági szegmense jelentős nem román többséggel alakul ki. Még a két világháború közötti időszakban sem sikerül a románságnak többségbe kerülnie a gazdasági ágazatokban, bár valamelyest már teret nyer. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint a románok az iparban tevékenykedők mindössze 47 százalékát tették ki (a tulajdonosokat, az alkalmazottakat és azok családjait is ideértve – a százalékokat jómagam számítottam ki); a zsidók 13, a magyarok 17, a németek 11 százalékos arányban képviseltették magukat, jóval az illető etnikumok részarányán felül. A kereskedelemben a románok jelenléte még szerényebb volt: 39,5 százalék, miközben a zsidóké elérte a 40 százalékot. Összességében a gazdasági polgárság és a „munkásosztály” (amely az illető ágazatok alkalmazottjaiból állt) több „nem román” elemet számlált, mint románt.
Az „idegenek” felsorolása itt még nem fejeződik be. A XIX. század derekáig a hazai orvosokat egy kézen meg lehetett számolni; majd mindenikük külföldről érkezett. Közülük a leghíresebb Carol Davila (származása tisztázatlan – talán francia, de semmiképp sem román), aki létrehozta az ország teljes egészségügyi rendszerét, és elindította az orvosképzést, kétségtelenül a modern Románia megteremtői közé sorolható. A „kis Párizzsá” alakuló új Bukarest építészei kezdetben majdnem mind külföldiek, főleg franciák: Paul Gottereau építi meg a királyi palota új szárnyát, a Takarékpénztár székhelyét, az I. Károly Egyetemi Alapítvány épületét; Albert Galléron nevéhez fűződik a Román Atheneum (Bukarest szimbólumértékű épülete) és így tovább. A legjelentősebb történelmi emlékművek restaurálására ugyancsak egy franciát, Lecomte du Noüy építészt kérik fel, ő újítja fel Neagoe Basarab Curtea de Arges-i kolostorát (a legnevezetesebb középkori román műemléket), a jászvásári Trei Ierarhi (A három szent főpapról elnevezett – a ford.) templomot…
Szintén külföldiek az első művészek, akik a nyugati stílusú festészetet meghonosítják a román fejedelemségekben; az olasz Schiavoni és Levaditi vagy a cseh Chladek (Grigorescu mestere). Korábban ezt a művészeti ágat csak a vallásos témákat bizánci stílusban feldolgozó templomfestők gyakorolták. A szobrászattal azonban még ennél is nehezebben ismerkedtek meg a románok, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az ortodox művészetből hiányzik. Román szobrászatról csak a XIX. század utolsó évtizedeiben beszélhetünk. Mindaddig (de azután is egy ideig) – főképp a köztéri szobrok elkészítésére – francia, német, olasz művészeket kérnek fel. Mihály Viteazul szimbolikus emlékműve, amelyet Bukarest középpontjában 1874-ben lepleznek le, a francia Albert-Ernest Carrier-Belleuse alkotása (az anekdota szerint Jeanne D’Arc egyik szobrát alakította át, hogy a rendelésnek idejében eleget tegyen, ami, bár nem igaz, jól illusztrálja a kor román–francia kulturális szimbiózisát). És szintén egy franciának, Emma­nuel Frémiet-nek köszönhető III. István (Şte­fan cel Mare) 1883-ban leleplezett szobra, amely a jászvásári Művelődési Palota előtt áll.
Az idegenek seregszemléje folytatódik. A román fejedelemségek első modernizálása az erőteljesen nyugatias szemléletű Pavel Kiseleff orosz tábornok műve, aki az adrianopoli békével lezárt, 1828–1829-es orosz–török háborút követően, 1829 és 1834 között kormányzóként került mindkét fejedelemség élére.
A románok némiképp őrzik az emlékét, legalábbis azzal, hogy a Bukarest legfontosabb ütőereként emlegetett promenádot róla nevezték el Kiseleff útnak (melyet egyébként az ő indítványára nyitottak meg). Korszerűsítő törekvései­vel, kiváló szervezőkészségével Kiseleff nevét a fejedelemségek legjelentősebb kormányzói között kellene említeni. Jórészt neki köszönhető a fejedelemségek korszerű jogi és intézményi rendszere, amelynek betetőzése a Regulamente Organice (Szervezeti Szabályza­tok), a románok első alkotmánya. 
Figyelemre méltó erőfeszítéssel igyekezett rendbe szedni egy olyan társadalmat, amely addig alig ismerte a rendet és a szabályokat. Hogy Kiseleff célja, úgy tűnik, valójában a fejedelemségek Oroszországhoz való csatolása volt – ez már más történet (ami végül nem teljesedett be).
A „jövevények” legillusztrisabb alakja kétségtelenül maga I. Károly király. A rend és a pontosság modelljévé akart válni hosszú (1866-tól 1914-ig tartó) uralkodása alatt: éppen azzá, ami alaposan eltért a román hagyománytól. Az első leckét pontosságból adta fel. A román bojárok addig nem ismerték a pontos idő erényeit: most egy német vezető révén ismerkedtek meg vele.
A tanulás mégis némi időbe tellett. Későbbi visszaemlékezéseiben a király felidézte, hogy a trónra lépése utáni első hónapokban miként hívott ebédre „katonai vezetőket és tíz-tizenkét személyt valamennyi politikai pártból, hogy behatóbban megismerhesse ezeket az urakat. Az idő fogalma azonban még meglehetősen fejletlen Bukarestben; gyakorta előfordul, hogy a vendégek nem emlékeznek pontosan a megbeszélt időpontra, és a hercegnek nélkülük kell asztalhoz ülnie”. (Szintén a pontossággal kapcsolatban mesél el Ion Bălăceanu is egy mulatságos történetet: amikor Románia külügyminisztereként Ferenc József császárnál fogadták kihallgatásra Bécsben, attól tartva, hogy elkésik, néhány perccel korábban jelentette be magát; a császár pedig azonnal fogadta. Bălăceanu később tudta meg, hogy súlyosan megsértette az illemet: a császárnál nem lehet „később” vagy „előbb” megjelenni). Viszont Károly sem volt tökéletes; nem rendelkezett átfogó politikai és társadalmi vízióval. Mindenekelőtt a kötelesség embere volt – korrekt, fegyelmezett, módszeres. Alapvető gondja a politikai játék egyensúlyának fenntartása volt. 
Mint­hogy ez magától nem működhetett megfelelően, maga a király biztosította a (liberális és konzervatív) pártok váltakozását, midőn egymást követően bízta meg őket a kormányalakítással. A némileg a brithez hasonló, kétpárti rendszerben nem Ro­mánia lakossága határozta meg a váltásokat, hanem a király. Lehet, hogy ugyanitt, ebben a „királyi” kontextusban érdemes megemlítenünk azt, hogy az első világháborúban Mária királynő miként leckéztette ellenállás és következetesség tekintetében a módfelett „változékony” románokat. „Nem tudsz megérteni, tábornok – mondta Averescunak, amikor úgy tűnt, hogy minden összeomlik, és a románok már legyőzötteknek tekintették magukat. – Én angol vagyok, és az angolok nem szoktak veszíteni”. Ismét egy figyelemre méltó magatartás.
Sajnos, a magatartást nem lehet elsajátítani, ennek belülről kell fakadnia.
Mindamellett a román politikusok bölcsen jártak el, amikor a dinasztikus elv mellett döntöttek, és idegen herceget kértek fel az uralkodásra. Szükség volt valakire, aki kívülről jön, egy megfellebbezhetetlen bíróra, ugyanakkor meg kellett határozni a folytonosság kritériumát is. Csakis így lehetett megfékezni azt a szörnyű fejetlenséget, amely a román bojárság természetébe és magatartásába már régóta beivódott. És I. Károly megértette, hogy neki kell bíráskodnia, neki, aki mai szemmel talán túlzottan is fölötte áll az elbírálandóknak – mindezt egy alapvetően szükséges politikai akarat kifejeződéseként. Ahogyan „alattvalóinak” kezet nyújtott – csupán két vagy három ujjal, mindenikük rangja szerint, de sohasem egész kézzel –, jól átgondolt rituálénak felelt meg. Ugyanígy jellemzi a helyzetet Lascăr Catargiu miniszterelnök reakciója, amikor egy pillanatig úgy tűnt, hogy a királyi család román vérrel „fertőződhet” (a trónörökös Ferdinánd herceg és Elena Văcărescu idilljéről van szó): „Fenség, ez nem lehetséges!” Bármi történjék is, a dinasztia maradjon a még le nem ülepedett román közeg és a nyughatatlan politikai osztály fölött.
A nemzet
A román nemzet a maga kiteljesedett formájában a XIX. század terméke. Ekkor tudatosul a románokban (ekkor „találják ki” maguknak ezt a tudatot), hogy ők közös testet alkotnak, az őket elválasztó határok ellenére. Az egység tudata Románia megalakulásá­val materializálódik, Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülésekor, majd 1918-ban a Nagy Egyesülés révén majdnem minden, románok által többségben lakott terület összekapcsolásával. A földrajzi, nyelvi és kulturális szempontból hasonló (de nem egyforma) fejedelemségek közti korábbi kapcsolatok nem tévesztendőek össze a nemzeti egységgel. Az egyes országok saját, külön identitása még századokon keresztül elsőbbséget élvezett. 
A moldvaiak nem románok, hanem moldvaiak voltak, legalábbis így nevezték magukat, még 1859 után is. Erdély államként pedig magyar állam volt, nem román. Ezért Mihály Vitéz „egyesítése” csupán a középkori valóság modern fogalmakra való lefordítása, semmi köze a nemzeti szellemhez. A moldvaiak (a bojárok, hiszen ők alkották a politikai értelemben vett országot) egyáltalán nem a felszabadulás vagy az egyesülés érzését élték meg akkor; azt észlelték, hogy egyszerűen meghódították őket. Mint ahogyan a havasalföldiek sem az egyesülés gondolatával indultak hadba. A román nemzet – amely létezésének, ismétlem, a nemzeti öntudat megléte kizárólagos előfeltétele – fokozatosan jött létre, és a XIX. század közepén teljesedett ki.
A nemzeti szemlélet valamennyi támpont átértékelését magával hozta. Elsősorban a történelem teljes átírását az egységes román történelem szellemében, ahol a nem­zeti kritérium minden egyebet felülírt. Mindaddig a legfelsőbb princípiumot az egyház, az ortodoxia képezte. A románság közelebb állt az ortodox szlávokhoz és görögökhöz, mint a nyugati latinokhoz. Most viszont a latinitás az ortodoxia fölé emelkedik. A franciák iránti hirtelen lelkesedéshez fokozódó görög- és oroszellenesség társul. A román elit Nyugat, és csakis Nyugat felé tekint: „latin sziget egy szláv tengerben”
A kisebbrendűségi komplexus
Néhány most körvonalazódó sajátosságot máig nyomon követhetünk. Itt először is a komplexusokról, pontosabban a kisebbren­dűségi komplexusról kell szólnunk. Ha diagnosztizálnom kellene a román társadalmat, ez lenne az első betegség, amelyet azonosítanék…
A románok ekkor fedezik fel saját „jelentéktelenségüket”: mások kénye-kedvének folytonosan kiszolgáltatott kis országok. A „nemzeti”, az ideális Románia területének jókora része közvetlen idegen uralom alatt áll (Erdély a magyaroké vagy az osztrákoké, Besszarábia az oroszoké, Dobrudzsa a törököké). Az idegenektől való tanulás örökös kényszere, átvenni mindazt, amit alkottak, állandóan valaki pótkocsijának lenni…
Ebből a komplexusból dölyfös építmény születik: a birodalmiság, mely arra hivatott, hogy a jelen parányiságát ellensúlyozza. A hangot az erdélyi románok adják meg, ők, akik a románok között a leginkább aláren­delt állapotban, a magyar arisztokrácia és a Habsburg-államgépezet „talpa alatt” éltek.
Az Erdélyi Iskola még 1800 előtt zászlajára tűzi a latinitást. A románok a Dáciában megtelepedett római telepesek, és csakis azok egyenes ági leszármazottjai, a dákok pedig nyomtalanul eltűntek; és ezek a telepesek fajtiszta rómaiak, akiket Itáliából rendeltek ide. Nemes és birodalmi eredet, teljes ellentétben a kon­tinens széléről érkezett gyülevész népséget alkotó, „elfajzott” magyarokéval – ahogyan Petru Maior érvel az 1812-ben megjelent, A dáciai románok történetének kezdete (Istoria pentru începutul românilor din Dachia) című könyvében. A legtovább August Treboniu Laurian jutott el, aki az 1853-as A románok története (Istoria românilor) című munkájában kijelenti, hogy a rómaiak és románok teljes mértékű, közös identitással rendelkeznek, a románok történelme pedig Róma i. e. 753-as megalapításával veszi kezdetét.
Később Octavian Goga versben emlékeztette a románokat: „Hogy fejedelmi sarjak ők, / Egy messzi szép hazából, / S egykor övék volt, mind övék / E föld közel meg távol.”
A XIX. század második felétől a dákok újból képbe kerülnek, a történészek többsége mégis kitart a római származást előnyben részesítő előítélet mellett. Nicolae Densuşianu színrelépésével és a monumentális, A történelem előtti Dácia (Dacia preistorică) című művének megjelenésével (posztumusz kiadása 1913-ban látott napvilágot) a dákok újra lecsapnak, váratlanul és látványosan. Végtére is, a román komplexusoknak ki kellett termelniük egy Densuşianut is. Ő is tiszta nációnak tartja a románságot, de egyáltalán nem rómainak, hanem dáknak. Ez nem leminősítést jelent, sőt. Sok-sok évvel a rómaiak és a görögök előtt, itt, a prehisztorikus Dáciában büszke civilizáció létezett, amely szétsugárzott a világ minden tájára, de legalábbis Európa egészére mindenképp. Innen indult mindenki, a rómaiakat is beleértve.
Nem a románok a rómaiak leszármazottjai, hanem bizonyos módon a rómaiak a románok utódai. Ami a nyelvi azonosságot is megmagyarázza: nem a román a latin nyelv, hanem a latinnak van „román” jellege. Ezek a zagyvaságok a román nacionalisták „őshonos-párti” irányzatának egyfajta bibliájává lettek. Densuşianu elméletét 1980 táján vette át a kommunista történetírás legprimitívebb, legnacionalistább közege, és ma is töretlen lendülettel vallják azok a románok, akik a dákokkal (sajnos csupán fiktív dákokkal) szeretnék kezeltetni komplexusaikat.
Egy másik – szintén XIX. századi – mitologikus elmélet középpontjában a függetlenségért vívott küzdelem áll, amelyet a keresztény Európának az oszmán terjeszkedés elleni védelmével társítanak. Így nyert magyarázatot – a hősiességet bizonygató érveléssel – a román államok megkésettsége, a folytonos háborúk okozta kopás következményeként, másrészt így figyelmeztetni lehetett a Nyuga­tot arra, hogy mégiscsak tartozik valamivel a románoknak. Innen ered az a nevetséges ki­jelentés is, miszerint a nyugatiak a román pajzs oltalmában építették volna fel a katedrálisaikat. Néhány egyedi esetre vonatkozó túlzás mellett létezik egy átfogó aránytévesztés is. 
A konkrét ferdítések között szerepel: az Öreg Mircea (Mircea cel Bătrân – havasal­földi uralkodó: 1386–1394 – a ford.) diadalával végződött rovinei csata, amely valójában erősen bizonytalan tény marad; Călugăreni-nél Mihály Vitéz inkább veszített, mint győzött (a hegyekbe visszavonulva újrakezdte az offenzívát erős erdélyi… vagyis magyar támogatással); III. István (Ştefan cel Mare) pedig, bármennyi szakaszgyőzelem után is, de végül elveszítette a törökökkel folytatott háborút (mint ahogyan Moldva egy részét és Dél-Besszarábiát is).
Az általános túlzással kapcsolatban: a román–oszmán viszonyok konfliktusos része tulajdonképpen kevésbé nyom a latban, mint a román fejedelemségeknek az oszmán politikai és gazdasági rendszerbe való több mint fél évezredes integrációja. A románoknak azonban heroikus történelemre és dicső eredetre volt szükségük, hogy a jelen frusztrációit ellensúlyozzák.
A külföldi hatások túlhangsúlyozása szintén a XIX. században körvonalazódó, mindmáig napirenden levő magatartásforma. A különböző modelleket felmutató külföldiektől „bekerítve” és az országban élő, hasznos munkát végző avagy harácsoló idegenek által szorongattatva, a románok aligha maradhattak közömbösek a „másik” iránt. A csodálat és az ellenségeskedés között a teljes skála megmutatkozik, olykor az ellentétes attitűdök vegyülékével. Tény, hogy objektív okok (a lakosság kevert jellege, a történelmi fejlődés megkésettsége) miatt Romániában az idegen jelenlétnek és hatásoknak egyfajta „túltelítettsége” is érzékelhető volt. A románok egyrészt nem nélkülözhetik mindazt, ami idegen, másrészt igencsak szeretnének a maguk erejéből révbe jutni – nyilván a magatartásformák korról korra változnak, illetve váltakoznak. A görögellenesség a XIX. században tetőzik, majd enyhül és eltűnik. 
Törökellenességről, úgy tűnik, a románok esetében nem beszélhetünk, a harcias mitológia dacára (tehát nem is voltak annyira rossz viszonyban?). Az erdélyi románságot „elnyomó” magyarokról kialakult kedvezőtlen kép viszont hosszú ideig fennmarad. A maguk során az oroszok úgy jelennek meg egy adott pillanatban, mint a kis latin szigetet fenyegető szláv veszedelem. A XIX. századi Romániában a számbelileg egyre gyarapodó zsidókat marginalizálják; néhány egyéni kivétellel (nem túl sokkal) csak az első világháború után kapnak román állampolgárságot. 
Igaz, hogy gyors és tömeges letelepedésük, főleg Moldvában, aggasztónak tűnhetett. Létezik egy küszöb, amelyen túl, bármit is mondjanak a jó szándékúak, felütik fejüket az etnikai és vallási feszültségek. Nem kevésbé igaz viszont, hogy a zsidók (a többi kisebbséghez hasonlóan) vállalkozóbb szelleműeknek és hatékonyabbaknak bizonyultak az őshonos lakosságnál – akkor hát kié volt a felelősség? A románoknak nincs ínyükre, ha azt állítják róluk, hogy antiszemiták, vagy hogy korábban azok voltak. Az igazság az, hogy a román társadalomban meglehetősen széles körű volt az antiszemitizmus, bár egészen a második világháborúig nem öltött szélsőséges formát. 
A zsidóellenes megnyilvánulások távol álltak a cári Oroszország pogromjaitól. Ám ha a nácizmus előtti Németországhoz viszonyítjuk, az összevetés nem vet jó fényt Romániára: Németországban a zsidók lényegesen jobban integrálódtak (több volt a vegyes házasság; jelentős a zsidó egyetemi tanárok száma, ahhoz képest, hogy Romániában milyen kevesen állhattak erre a pályára…).
(Részletek a szerző azonos című, a Koinónia Kiadónál Rostás-Péter Zoltán fordításában megjelent könyvéből. Humanitas) Lucian Boia Háromszék
Bejegyezte: dátum: