A régit elbúcsúztattuk és kezdünk egy újabbat!
Létezésünk hetedik éve a 2015-ös év, mely több lehetőséget is nyújt, s ha nem figyelünk eléggé akkor a 2016-os választás is elsuhanhat, majd úgy a választó polgárok, mint a polgári alakulat mellett.
Létezésünk hetedik éve a 2015-ös év, mely több lehetőséget is nyújt, s ha nem figyelünk eléggé akkor a 2016-os választás is elsuhanhat, majd úgy a választó polgárok, mint a polgári alakulat mellett.
Ebben az új évben is fel kell készülnünk mindazokra a lehetőségekre, teendőkre, amelyek előttünk állnak.
Az olvasóink leveleit olvasva meggyőződhettünk arról, hogy helyes-e az irány ahova eljutottunk és ahova tartanunk kellene.
Ebben az évben a cikkek ugyan számszerűen csökkentek, de a változatosabbak lettek. Nemcsak elértük de stabilan tartjuk a 3000 feletti olvasószámot és a kattintások száma is jócskán megugrott.
A havi kattintások száma is aránylag megmaradt egy stabilnak mondható adatnak.
Reméljük, hogy az új év nem csak a negatív rekordokról fog majd szólni, hanem az épitkezésekről is tudunk majd beszámolni!
A Kedves Olvasóinknak kívánunk sikerekben gazdag és boldog új évet! (Erdélyi Polgár)
