2016. július 2., szombat

Portik Vilmos visszaadta EMNP-s párttagságát

2016. június 30. 
Visszaadta EMNP-s párttagságát Portik Vilmos, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a politikai bizalmat. 
Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a marosvásárhelyi politikuson kívül három másik párttársától, Gergely Balázstól, Sorbán Attilától és Toró Tamástól is megvonta a bizalmat, akik ezután az EMNP közleménye szerint "nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját". 
Portik Vilmost a tegnapi nap folyamán szerkesztőségünk nem tudta elérni, a marosvásárhelyi politikus a Facebook-oldalán reagált az EMNP döntésére, miszerint a párt vezetősége megvonja tőle a politikai bizalmat és javasolja a területi szervezetnek, hogy a párttagságától is fosszák meg. Portik szerint a Néppárt országos vezetésének döntése „tökéletesen és híven tükrözi azt a szellemiséget, ami a párt vezetését az elmúlt években, de különösen az elmúlt egy évben meghatározta.” 
"A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet, amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni" - írja Portik, aki a régi csapattársait és bajtársait nem akarja abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a tagságáról döntsenek, ugyanakkor az új marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánja "azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák azt, amire huzamosabb ideje készülnek." Ezért a EMNP-tagságát visszaadta. 
Szerdán Toró Tamás a Transindexnek elmondta, hogy ő furcsának találta, hogy egy ilyen belső ügyről először a sajtóból kellett értesülnie: “Még a totalitárius rendszer pártvezetése is demokratikusabban járt el ilyen esetekben. A területi testület meg fogja tárgyalni a döntést, amelynek egyébként én vagyok az elnöke. Egyébként meg örülök a magyar válogatott eredményeinek”- mondta a brassói politikus. 
Sorbán Attila nevetségesnek nevezte az EMNP elnökségének a közleményében leírtakat. „Ezek az emberek, ahová eljártak, mindenhol csak kiszorítottak másokat. Az a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha Toró Tibor és Szilágyi Zsolt ketten maradnak, akkor sorsot húznak, hogy kit fognak kirúgni és szankcionálni? Az erdélyi magyarság nagy bajban van, és ezek foglalják a helyet a jobboldali alternatívára” - mondta. 
Gergely Balázs nem kívánta kommentálni a Néppárt határozatát, amelyről először a sajtóból értesült, de tudomásul vette azt. (hírszerk.)