Gáspár-Barra Réka 2016. szeptember 04.
Ismét bukaresti ukázra trombitálták össze a múlt hét derekán a Hunyad megyei turizmusban érdekelt nagyobb vállalkozókat, intézményeket. Utóbbiak képviselői a tapasztalatból fakadó nemtörődömséggel jelentek meg a megyeház nagytermében. Hiszen az eddig elhangzó nagy megyei turisztikai tervek szinte mindig politikai tőkekovácsolás vagy pénzmosások paravánjának bizonyultak. Előfordulhat: a mostani kezdeményezés sem lesz egyéb, bár az eredeti ötletként bemutatott turisztikai desztináció-menedzsment (TDM) a világ számos országában (többek közt Magyarországon is) igen hatékonyan működik. A meglehetősen bonyolultnak tűnő fogalmat Anca Pavel-Nedea, az Országos Turisztikai Hatóság elnök asszonya mutatta be, egyszerű példákkal illusztrálva a TDM lényegét, illetve hasznát.
A fogalom gyakorlatilag az egyes turisztikai célpontok fejlesztéséről és összehangolt kínálatáról szól. Vajdahunyadon például évről évre elhangzik a büszke kijelentés, hogy újra emelkedett a középkori várat látogató turisták száma. De arról nem szól a fáma, hogy az említett, valóban több tízezer látogató alig másfél-két órát tölt a városban és a várbeli látogatást követően szinte menekül a lehangoló látványú vidékről. Pedig bőven volna még látnivaló akár Hátszeg, akár Déva irányában, sőt Vajdahunyadon is, csak épp fel kellene ezeket fedezni, kiépíteni, fejleszteni és vonzó néven meghirdetni. Erről szól gyakorlatilag a desztináció-menedzsment: felkutatni egy-egy térség (desztináció) értékeit, majd termékképessé fejleszteni, kialakítani a különböző célcsoportoknak szánt termékcsomagokat és ezeket beépíteni az illető desztinációba, ami a fenti példánk esetében lehetne a „lovagvárak földje” vagy éppen a „kohók földje”. A turisztikai menedzselés utolsó és egyben legfontosabb lépése a desztinációba épített termékek értékesítése lenne. E folyamat megvalósításához elsősorban komoly szakértelem és összefogás szükséges, illetve frappáns turisztikai márkanevek, melyek mögött valós értékek és színvonalas szolgáltatások állnak – hangsúlyozta a turisztikai hatóság elnök asszonya.
A találkozó résztvevői nagy egyetértésben bólogattak az elhangzottakra és rögtön megszületett a döntés, hogy Hunyad megye szintjén is megalakítják a TMD intézményét. Kérdés, hogy mennyire lesz ez életképes, hiszen a helyi turisztikai vállalkozók, intézmények ismét egy fentről irányított struktúrába kellene beépüljenek. A működő TMD-k viszont szerte a világon önszerveződésen, az érdekelt felek szabad akaratú összefogásán alapulnak. Hunyad megyében a Hátszegi-medencében tapasztalni ilyen jellegű törekvést, bár a hatékony desztináció-menedzsmentnek túl kell lépnie egy-egy kistérség vagy akár megye határát. Erdélyi szinten jó példa erre a székelyföldi turisztikai klaszter, mely Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesületek kezdeményezésére jött lére. Eredetileg Pro Turismo Terrae Siculorum néven kívánták bejegyezni a desztináció-menedzsmenttel foglalkozó szövetséget, de a bíróságon kifogásolták a Székelyföldre utaló megnevezést, ezért turisztikai klaszterként kezdte el működését és már tavaly meghatározta a térség 11 turisztikai aldesztinációját, melyek közül némelyikhez márkaneveket is társítanak, mint a Kúriák vagy Székelykapuk földje. Dél-Erdélyben bőven akadna hasonló értékű turisztikai desztináció, csak éppen túl kéne lépni a nemzeti ideológia berögződésein és a dák várak, illetve római emlékek mellett az elmúlt ezer év valós értékeire (Hunyadi János, Bethlen Gábor, Dávid Ferenc, Kuun Géza, Nopcsa Ferenc, Torma Zsófia emlékezetére, Kőműves Kelemen balladájára stb.) építeni a kultúrturizmust. A hegyvidéki, illetve faluturizmusban pedig jelentős összefogásra lenne szükség az infrastruktúra kiépítésére. Az általunk csodált nyugat-európai üdülők többségében ugyanis nem állami vagy uniós támogatással épültek az utak, víz- és csatornarendszerek, hanem helyi összefogásból, néha akár közmunkával. Ilyen egyszerűen kezdődik tehát a hatékony turisztikai desztináció-menedzsment!
