Hollai Hehs Ottó 2020. december 06.,
Októberben káoszról és félelemről írtam, és ez nemcsak a politikára, de az egész világ hangulatára jellemző. A nagy kérdés most mindannyiunk számára, hogy a mai, bizonytalan, ténylegesen kaotikus állapot meddig tarthat, és mi lesz a folytatás. Találgatásokban nincs hiány, rengeteget lehet olvasni jelenünkről, a világjárvány okairól, és a várható kilátásokról. Régen volt a közmédiának, de a tudományos és a kevésbé komoly véleménynyilvánításnak is ilyen hatalmas „konjunktúrája”, mint napjainkban. A vírus, amely megtámadott minket olyan, mint a foci: szinte mindenki ért hozzá, és mond is róla véleményt. A valóság azonban sokkal komolyabb, és sajnos elég aggasztó, mert valójában senki nem tudja, hogy mi lesz holnap, vagy később. Egy mostanában sokszor elhangzott véleményt, állítást talán megfontolhatunk, mert sok okos fej állítja, és igyekszik bizonygatni: nagy változás korában élünk, a jelenlegi világ valószínűleg szétesik, és valami új következik.
Persze ezzel a jövendöléssel kapcsolatban is, politikai vagy eszmei beállítottságtól függően igen különbözőek a vélemények, még az igazán kiváló szakemberek sem tudnak közös nevezőre jutni. Nem is könnyű, és valószínű, hogy pontosan nem is lehet a jövőt megjósolni.
Kérdés lehet, hogy történelmi eseményeink ismétlődnek-e, létezik-e egy bizonyos törvényszerűség, vagy inkább az emberi szellem, a gondolkodásmód változása és a megváltozott életkörülmények alakítják az eseményeket, melyek végül történelemmé állnak össze. Bármelyik álláspontot támogatjuk, az biztos, hogy az emberi élet bolygónkon az emberré válás kezdeteitől napjainkig óriási változáson ment keresztül. Megtanultunk, úgy ahogy, a természet törvényeivel élni, közösségeket alakítottunk, eszközöket készítettünk, és ami a legfontosabb a homo sapiens, az „értelmes ember” már használta az agyát, gondolkodott, mérlegelt, és aztán cselekedett. Nem véletlenül tettem macskaköröm közé az értelmes embert, mert az első kőbaltától, a nanotechnológiáig, minden szöszt képesek voltunk megtanulni, csak éppen a békés egymás mellett élés titkait nem. Erre nem volt elég 300 000 ezer év, és a kezdetektől a mai napig állandóan az volt a cél, hogy a másikat legyőzzem, verekedtünk, háborúztunk, irtottuk egymást. Közben félelmetesen felszaporodtunk, és sokan úgy gondolják, hogy ha kevesebben lennénk, talán kényelmesebb lehetne az életünk. A régi szabványos háborús módszerek viszont elavultak, atomkorszakban kiszámíthatatlan rizikó egy háború, talán más „módszert” kellene alkalmazni, hogy ne rohanjunk óriási léptekkel a 10 milliárd felé. Ez természetesen csak találgatás, de ilyen megfontolásokról már lehet egyet s mást olvasni.
Bárhogyan is alakul jövőnk, ha józanul mérlegelünk, és értelmesen döntünk, jöhetne egy jobb kor, mely után, még okosabbak, még modernebbek, gazdagabbak és megelégedettebbek lehetnénk, erre, mai tudásunk és szupertechnológiánk megadja a lehetőséget, de ha nem tudunk békében élni, akkor jön a Vég, a pusztulás.
Maradjunk csak a mi, ún. nyugati, keresztény civilizációnk berkeiben. Kétezer év a hátunk mögött, a Római Birodalom eltűnt, a kereszténység meghódította a világ nyugati részét, de a keresztény eszme mégsem győzedelmeskedett, a „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” és kibővítve: „amit nem akarsz, hogy neked cselekedjenek, te se cselekedd azt másnak” csak szólam maradt, nem alkalmaztuk soha, még a saját véreinkkel szemben sem.
Most ideje volna rendezni sorainkat.
Gyakran eszembe jut a hegyi beszéd, ami a keresztény világ katekizmusa lehetne, és ha követnénk tanítását, talán másképp élhetnénk. Egyik legérdekesebb tanítása a „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”. Sokféle magyarázat létezik a lelki szegénységről és a boldogságról, én úgy értelmezem, hogy az egyszerűen gondolkodó, kevésbé kíváncsi és törtető ember lehet boldog, aki a kézzelfogható tényeknél marad, aki keveset álmodozik, nem bírál, de nem is ad okot problémákra, szinte észrevétlenül „átsiklik” az életen. Ismertem ilyeneket, és sokkal boldogabbak voltak, mint azok, akik pl. mániákusan keresik az „igazságot”, ha valami ferde dolgot látnak, nem tartják a szájukat, szóval azért élnek, hogy világunk jobb legyen. Lehet persze tovább filozofálni, de a világot nem a boldog emberek vitték előre, hanem azok, akik megszenvedték az igazság keresését, és akik akkor is harcoltak, ha tudták, hogy elvesznek. Legyünk most inkább harcosok, talán később, majd boldogulunk.
Visszatérve a nagy kérdéshez: mi lesz, ha egy idő után megnyugszanak a kedélyek, a vírus eltűnik, a káosz után valamennyire rend lesz, szóval milyen folytatásra számíthatunk?
A régi – talán már unalmas – pradigmaváltás hozhatna talán megoldást. Mert igenis lehetne másképpen is élni, egy igazságosabb világban. Csak egy pár egyszerű „ötlet”:
A pénz hatalma ellen csak egy módszer eredményes, ha egy kicsit eltávolodunk ettől a „mumustól”, ami tulajdonképpen önmagában semmi, a hatalmat mi adtuk, kölcsönöztük neki, de mi el is vehetjük. A ránk kényszerített fogyasztási társadalom béklyóitól kell megszabadulni, és már javulnak lehetőségeink. A fegyverkezési őrület ellen minden józanul gondolkodó ember fel kell lázadjon, és akkor alapjaiban megváltoznak a szuperhatalmak tárgyalási feltételei. A demokráciának új értelmet kell adni, mert ami ma folyik a politikában, annak semmi köze a demokráciához. A liberális eszméket helyre kellene tenni, a szabad emberi gondolkodás nem jelenti azt, hogy minden hülyeséget betáplálunk a fejekbe. És végül, talán a legfontosabb: a mai globalizáció, nem más, mint kiváltságos helyzetben lévő szupervállalatok gazdasági és politikai hatalomgyakorolása az emberiség felett. Valójában, ha a világ közösen oldaná meg legsürgősebb problémáit, az volna az igazi globális gondolkodás és cselekvés.
Ha nem sikerül új világszemléletet teremteni és ezt alkalmazni, kár minden igyekezet, azok kezében vergődünk tovább, akik eddig is irányítottak minket. Pedig, ha jól meggondoljuk, a mi erőnk, a többség ereje, sokkal nagyobb, mint az övéké. Ezt eddig elfelejtettük, ideje ezen elgondolkozni.
