A napokban egy gazdasági rendezvényen hallottuk, hogy az idén számottevő kormányzati alapokat fordítanak mikrovállalkozásokat beindító fiatal vállalkozók támogatására. Első hallásra jól hangzik, és nem csak annak fényében, hogy a tavalyi államháztartási hiánycél IMF-ukáz szerinti sikeres teljesítéséről szóló hír mögötti adatok szerint a reálgazdaság továbbra sem érzi jól magát, hiába optimisták a politikusok.
Vállalkozó kedvű fiatalokat támogatni bármilyen megfontolás szerint nemes dolog, azonban ha erre a célra az idén több pénzt szán a kormány, azzal egyben némán beismeri saját korábbi adópolitikájának egyik kudarcát is. Pontosabban, hogy a hírhedt átalányadózás 2009-es bevezetésekor a cégszektor legsérülékenyebb része, a legtöbb kilenc embert foglalkoztató mikrovállalatok gyakorlati ellehetetlenítése finoman fogalmazva amatőr hiba volt. Akkor a legkisebb cégekre vonatkozó adószabályokat úgy változtatták meg, hogy húszszázalékos profitráta alatt legálisan nem maradhattak életben ezek a kisvállalkozások, így aki tehette, átvedlett kisiparosnak, aki meg nem, az bezárta a boltot. És szürkén vagy feketén dolgozott tovább, mert amiért megfelelő felkészültség nélkül lehet minisztert ültetni a főfinánci bársonyszékbe, az még nem jelenti azt, hogy a választó hazaszeretetből éhen is köteles halni. Ez is visszaköszön abból, hogy a hivatalosságok sirámai szerint egyre nagyobb gond az adócsalás e szép hazában.
Részben tehát ezt a korábbi hibát is igyekeznek helyrehozni a kisvállalkozói ágazatnak jutó nagyobb támogatással. Hogy milyen eredményre vezet, később látjuk meg, mert azt nem lehet vitatni, hogy a reálgazdaságot segítő intézkedésekre óriási szükség van. Jól látszik ez abból is, hogy a minapi bejelentés szerint az államháztartási hiány tavaly ugyan kisebb volt az IMF-egyezmény szerint megengedhetőnél, mert a fogyasztási adók emeléséből származó több állami bevétel pótolta a személyi jövedelemadó és a társasági adó bevételeinek visszaesését. Ez magyarul annyit tesz, hogy mivel a minimális szükségleteknek megfelelő szint alá a fogyasztás nem szorítható vissza, ennek a megadóztatásából szerezhet az államkassza többletet, csakhogy a személyi jövedelmek és a társaságok adótételeinek esése csökkenő bértömegre és zsugorodó tevékenységre utal. Ha a cégek kevesebbet dolgoznak, és az alkalmazottak kevesebbet keresnek, egy idő után a fogyasztási adók emelése sem menti meg az államkasszát a csődtől, legfeljebb olyan állapotokhoz vezethet, amilyenek az utóbbi időben az észak-afrikai államokban láthatók.
Szerző: Benedek István
