http://erdely.ma/gazdasag.php?id=98443
Nouriel Roubini amerikai közgazdász szerint a kapitalizmus lassan felszámolja önmagát, elsősorban az egyenlőtlenségek és individualista természete miatt. Ezért a felkapott amerikai szakember, akit Mr. Végzetnek is neveznek, mert bekövetkezte előtt 2007–2008-ban megjósolta a válságot, úgy véli, hogy Karl Marxnak igaza volt a kapitalizmus természetéről.Valószínűleg nagyon keveset tehetünk a gazdaság beindítására, egy fájdalmas folyamat zajlik jelenleg, ugyanis már a válság kezdetén is nagyon nagy volt a magánszektor hitelállománya, és erre még rárakódott az államé is. Most mindenütt csökkenteni kell a kiadásokat, hogy az adósság csökkenjen. Nem csak a lassú gazdasági növekedés kockázata áll fenn, hanem egy újabb mély gazdasági recesszióé is. Hogy ezt elkerüljük, további pénzügyi könnyítésekre van szükség a központi bankok részéről – mondta a Wall Street Journalnak a közgazdász.
Roubini igen sötét képet festett arról az ördögi körről, amelyet a bizalom csökkenése, ennek következtében pedig a gazdaság visszaeső aktivitása miatt jelentkezik. Ha a cégek nem tesznek semmit, akkor „22-es csapdája” helyzet következik be, mert ha nem növekszik a foglalkoztatás, nem nő az egyén bevétele, nem nő a fogyasztás – érvelt Roubini. Szerinte a helyzet az utóbbi két-három évben tovább romlott, mert a jövedelmek visszavándorolnak a tőkéhez, az egyenlőtlenségek a fizetések és a bevételek tekintetében nőttek. Marxnak valahol igaza volt abban, hogy a kapitalizmus felemészti önmagát, mert ez a folyamat hosszasan nem fenntartható – vélekedett.A Wall Street Journal kérdésére, hogy akkor eljutottunk-e ahhoz a ponthoz, hogy a kapitalizmus felbontja önmagát, Nouriel Roubini azt válaszolta: még nem tartunk egészen ott, de a jelenlegi helyzet hasonlít a nagy gazdasági világválság második szakaszára, mély gazdasági és pénzügyi krízissel, hatalmas mértékű magán és állami hitelállománnyal. Ez már nem egyszerű likviditási probléma, a gazdasági növekedés nem elégséges ahhoz, hogy kilábaljunk belőle. Vagy spórolással próbálunk kijönni, de akkor nincsen elég kereslet, és visszatér a recesszió. Vagy az infláció növelésével, de annak is sok káros járulékos következménye van. A megszorításokra minden területen, a háztartásokban, a bankoknál, a kormányoknál is szükség lenne, de ezeket nem hajtjuk végre, zombi háztartásokat, bankokat és kormányokat hozunk létre.A közgazdász rámutatott: a felkelések a Közel-Keleten a szegénység, a munkanélküliség, az egyenlőtlenségek miatt kezdődtek, de olyan stabilabb gazdaságokból is demonstrációkról érkeznek hírek, mint Izrael, ahol a középosztály is elégedetlen, és ez a helyzet az Egyesült Királyságban is. Ahol elkeseredett és kilátástalan helyzettel szembenéző emberek lázadnak, szociális és politikai instabilitáshoz vezethet. Még Kínában is elégedetlenség ütötte fel a fejét a növekvő egyenlőtlenségek miatt – emlékeztetett Roubini, aki szerint az euró hosszú távon gyengülni fog, és ötéves távlatban néhány gyengébb lábon álló állam el is hagyhatja az eurózónát.Az interjú végén a közgazdász kijelentette: a következő két-három hónapban eldől, ha a bizonytalansági tényezők feltisztulnak, hogy a gazdasági helyzet tovább romlik, és elsüllyedünk, vagy megfordul a trend, és elindul a növekedés. Ez ma még nem megjósolható – figyelmeztetett Roubini.
Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja bizonyos szempontból egyetért, de vitatkozik is Roubinivel. A szakember szerint Marxnak igaza van a kapitalizmus önpusztító természetével kapcsolatban, de a mai gazdaság nem hasonlítható össze a 18-19. századival, amelyre a marxi elmélet épül. Az ugrópont éppen a nagy gazdasági világválság utáni helyzet, a New Deal, amely azt az elvet fogalmazta meg, hogy az emberi jogok az elsődlegesek, és ahhoz képest kell a gazdaságot irányítani. Trautmann László azzal a megállapítással is egyetért, hogy a közel-keleti folyamatok is egy új világrend kialakulását jelzik, de hangsúlyozni kell, hogy ez az átmenet békés keretek között megy végbe.Kossuth Rádió