Macovei: érdekellentétben van az RMDSZ

http://www.szekelyhon.ro/szekely-vilag/macovei-erdekellentetben-van-az-rmdsz
RÉDAI ATTILA2011. november 24.,

Mitől volt a legjobban felháborodva Markó Béla, olyannyira, hogy George Copossal együtt magából kikelve hagyta ott a kormányülést? Egyebek mellett erről is beszél szerkesztőségünknek adott exkluzív interjújában Monica Macovei. A korrupció elleni harc emblematikus alakját nagyon bántja, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai szinte rendszeres időközönként meg akarják csorbítani az Országos Feddhetetlenség Ügynökség (ANI) hatáskörét, sőt: az intézmény által éppen kivizsgált Máté András Levente egyenesen alkotmányellenesnek minősíttetné működését. A Tăriceanu-kabinet korábbi igazságügyi minisztere, jelenleg néppárti EP-képviselő Monica Macoveiel Strasbourgban beszélgettünk.

Monica Macovei: kár volna elveszítsük, amit már megnyertünk
– Innen Strasbourgból miképpen látszik Románia, ki tud-e emelkedni a többi balkáni ország közül?
– Az az érzésem, hogy ugyanúgy tekintenek ránk, mint a többi uniós tagországra, nem vagyunk másodrendű ország. A képviselők között tesznek különbséget aszerint, hogy mennyire hiteles vagy sem, itt az számít, amit teszel, nem az, ahonnan jössz.
– És mi a helyzet a korrupcióval? Milyennek tűnik Románia ebből a szemszögből?

– Nehogy azt higgyék, hogy ez itt annyira mindennapos téma, mint otthon, vagy amilyen a schengeni csatlakozás kérdésköre volt: mintha életről-halálról volna szó. Néhányszor téma volt ez a bizottsági üléseken. Egy: tudott dolog, hogy van korrupció Romániában, s mi ezt nem is tagadjuk. De arra is rámutatunk, hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel harcolunk ellene. Nekem az előcsatlakozási időszakban is ez volt az üzenetem: létezik a korrupció, de létezik az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) és az ANI is, amelyek dolgoznak, ügyiratokat állítanak össze és továbbküldik a bíróságokra. Mások nem ilyen állásponton vannak, tagadják a korrupciót, vagy széttárják a karjukat, elfogadják úgy, mintha harcolni sem lehetne ellene. Ebben különbözünk a képviselőtársaimmal.

– Ügyiratok vannak, a DNA dolgozik, de túl sok vádlott nem kerül a rácsok mögé...

– De legalább a bíróságok elé kerülnek, s ezt kihangsúlyoznám, mert bizonyos politikai elemzők és politikusok hazudnak, amikor azt állítják, hogy a DNA-nál akadnak el az iratcsomók. Ha megnézik a DNA honlapját, észrevehetik, hogy ezek a nagy port kavart ügyek mind bírósági fázisba kerültek. A problémák a bíróknál kezdődnek, főleg a politikusokkal kapcsolatos ügyekben, évekig állnak, újabb és újabb határidőket tűznek ki, nem születnek ítéletek.

– És mi lenne a megoldás?

– Meg kellene büntetni azokat a bírókat, akik sokat húzzák az időt, és az egyetlen szerv, aki ezt megteheti, az a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM). Teljesen független igazságszolgáltatásunk van, életre szóló kinevezésekkel, nagy fizetésekkel, s a bírókat csak bírók büntethetik meg. A közvélemény kellene nyomást gyakoroljon a CSM-re, hogy alkalmazza a szankciókat. Én néhány napja küldtem egy levelet a tanácsnak, amelyben arra kértem őket, hogy indítsanak fegyelmi eljárást azon bírók ellen, amelyek két ügyet hagytak nemrégiben elévülni. Az egyik egy Dinu Patriciuval kapcsolatos, 2006-os iratcsomó, büntetőjogi felelősséggel, s öt évig dekkolt a Bukaresti Bíróság ügyrendjén, majd elévült. Egy másik egy volt képviselővel kapcsolatos ügy, amelyben első fokon három éves letöltendő börtönbüntetés született, fellebbezési fázisban évült el! Ez elfogadhatatlan, s mégis: senki nem hibás. Ha nem alkalmazunk valamilyen büntetést az ilyen bírókkal szemben, ezek a dolgok újra és újra elő fognak fordulni.

– Hogyan határozza meg a korrupciót, és mit gondol, miért itatja át annyira a korrupció a romániai társadalmat?

– A korrupció ugyanaz mindenütt: közhivatal felhasználása anyagi nyereség megszerzésére. Ez a közszférabeli korrupció. Lehet visszaélni a funkcióval pénzért, de más előnyökért is: például egy ígéretért, hogy megbízatásom lejárta után alkalmazol a magánszférában. De létezik korrupció a magánszférában is, s otthon sok vádlott, például Becali ezt nem tudja megérteni. Attól, mert magán valami, még nem jelenti azt, hogy az államnak, a társadalomnak semmi köze hozzá. A privát szférabeli korrupció tönkreteszi a versenyt és a belső szabad piacot. A fogalom létezik a nemzetközi egyezményekben, meg van határozva a román büntető törvénykönyvben. Más szóval: a magánszférában sem okés csúszópénzt adni, mert az is bűncselekmény. De ez ugyanígy van minden országban.

– Mégis: talán itt Strasbourgban nem tevődik fel, hogy ha egy közintézményben el akarom intézni az ügyeimet, egy borítékot is magammal kell vigyek. Otthon másképp talán nem is lehet.

– Van nekem egy elméletem erről, hogy mit hozott magával az átmenet. Volt egy időszak, amikor a politikusoknak nem volt túl sok felelősségük, az emberek nem tudták 1990 után, hogy a politikusok is el kell számoljanak dolgaikról. Emellett a jogi rendszer gyenge volt és változékony, az igazságszolgáltatás és a rendőrség meg volt félemlítve, s amúgy sem voltak szakmailag megfelelően felkészülve. Emellett a privatizációval és az infrastruktúra helyreállítása érdekében hatalmas tőkeáthelyezés volt a közszférából a magánszektorba. Egyesek életében ez egyedi lehetőség volt, olyan „egyesek”, akik az állam intézményeit megelőzve tudták, hogy is kell „csinálni” a dolgokat. Ma már az intézmények sokkal felkészültebbek. Ami az európai intézményeket illeti: van köztünk különbség, de érdemes tudni, hogy az Európai Parlamentben a szerződések értékének több mint 50 százalékát pályáztatás nélkül ítélik oda a vállalkozóknak, nem nyilvános módon. Emlékeznek azokra a bizonyos lobbi- vagy más felfogás szerint korrupciós ügyekre, amelynek az egyik érintettje Adrian Severin volt? Az osztrák EP-képviselő, aki ugyanebbe belekeveredett, Ernst Strasser, aki belügyminiszter volt korábban, s miközben képviselői mandátumát gyakorolta az EP-ben, fizetett vezetőtanácsi tagja volt annak a vállalkozásnak, amelyik az EP biztonságáért felelt. Ez szerintem egy tipikus érdekellentét. És más ügyek is vannak. Itt nincsenek olyan vagyon- és összeférhetetlenségi nyilatkozatok, mint nálunk, Romániában, nem kell leírni, pontosan mennyi és honnan származik a fizetésen kívüli jövedelem. De én itt is megpróbálok még több transzparenciát elérni, itt is harcolok a korrupció ellen, akárcsak Romániában. Persze itt nincs az a kispályás, mindennapi korrupció, ami létezik viszont otthon.

– Ez a kispályás korrupció az, ami jobban szem előtt van, s talán zavaróbb is.

– Minden korrupció zavaró. A „nagypályás” korrupció az, amelyik szegénységet okoz. Eurómilliárdok tűnnek el ahelyett, hogy mondjuk nyugdíjak formájában visszavándorolnának a zsebünkbe. Egy becslés szerint az Európai Unióban a korrupció évente 120 milliárd eurónkba kerül.

– Mit lehet tenni, milyen eszközeink vannak és mennyit kell még várnunk?

– Segítenünk kell a bíróságokat abban, hogy hamarább hozhassanak ítéleteket, méghozzá a közvélemény erejével. Nem értek egyet azokkal a bírókkal, akik azt mondják, hogy bármilyen vélemény, nyilatkozat a munkájukkal kapcsolatban csorbítja a függetlenségüket. Nem tudjuk eltávolítani, megbüntetni őket, lecsökkenteni a fizetésüket, mert elmozdíthatatlanok. Sem én, sem Önök, újságírók, sem a képviselők, szenátorok, de még az ország elnöke sem. De legalább elmondhatjuk a magunkét, és el is kell mondjuk, hiszen ez egy közszolgálat. Úgy tűnik, a bírók nem értették meg, hogy az igazságszolgáltatás a néptől kapja a függetlenségét, vagyis az embereknek van joga a független bíróságokhoz, ez nem a bírók joga ahhoz, hogy azt csináljanak, amit akarnak, és senki se számoltassa el őket. Van nekem egy ötletem: a bírókat és ügyészeket felügyelő fegyelmi bizottságokba a közvélemény képviselőit is be kellene ültetni, s akkor meglátnák, ezek az egyszerű emberek jócskán hozzájárulnának ahhoz, hogy megtisztítsuk a rendszert.

– Igencsak megbízik az egyszerű emberekben.

– Megbízok, de ugyanakkor alkotmányosan gondolkodom. Az igazságszolgáltatásnak hat éve volt arra, hogy helyrepofozza hírét, de nem tette meg. Ez számomra egy kudarc, s nem tudom, meddig kellene még várnunk. Van nekünk egy igazságszolgáltatásunk, egy politikumunk, de nem akarjuk a politikát összekeverni az igazságszolgáltatással. Mink marad még? Az emberek. Csak az emberekhez fordulhatunk.

Ami viszont nagyon bánt engem: a korrupció ellen küzdő intézmények között az ANI az összeférhetetlenségeket, érdekellentéteket és a vagyonokat vizsgálja. Állandó jelleggel, de legalább félévente az RMDSZ-es kollégák a Szenátusban megpróbálják kitörni a lábát, a kezét, megszüntetni vagy gyengíteni. Most legutoljára Frunda György próbálkozott ezzel, míg Máté András Levente képviselő, a jogi bizottság tagja, miközben éppen ANI-kivizsgálás alatt van, alkotmányellenesnek próbálja nyilváníttatni az intézmény tevékenységét. Úgy vélem, hogy ha törvényhozó vagy, és éppen kivizsgálás alatt, és ezzel egy időben meg akarod módosítani a törvényt, amelynek alapján működik az intézmény, amelyik kivizsgál téged, az egy abszolút érdekellentét. Nem tudom, mit szólnak ehhez a választók.

– Az RMDSZ választói a magyarság soraiból kerülnek ki, akik nem nagyon tudnak ezekről a dolgokról. A sajtó nagy részét az RMDSZ ellenőrzi, s bár tudomásunk lehet a történésekről, nincs nagy szél csapva körülöttük.

– S most az ANI felszámolását tervezik. Tudják: sokan sokat dolgoztak, hogy ezek az intézmények létrejöhessenek. Hosszú és véres háború volt. Most van egy DNA-nk, egy ANI-nk, s ez nem tetszik a politikusoknak. Ezt a két intézményt az amerikai, a brit, a holland nagykövet s az Európai Bizottság elnöke vette védőszárnyai alá. Hat éven át fennmaradtak és végezték a dolgukat. Fokozatosan maturizálódtak, egyre jobban működnek. Kár volna elveszítsük, amit már megnyertünk. Nem az én személyes károm volna ez: az egész társadalomé. Hiszem, hogy ezek az intézmények a legértékesebb eredményeink közé tartoznak. S ahogy egyes elemzők is kifejtették: nehezebb megreformálni az igazságszolgáltatást, mint a gazdaságot. S miért? Mert a politikusok a hatalmukat és a vagyonukat kockáztatják, s ezért minden hatalmi ág ellen harcolnak. De ha már idáig eljutottunk, kár volna visszamenni az időben.

Meséltem már erről: amikor 2005-ben elfogadtuk, hogy a vagyon- és érdeknyilatkozatok ilyen részletesek és nyilvánosak legyenek, hatalmas volt a botrány, Markó Béla és George Copos magából kikelve, dühösen hagyta ott a kormányülést. Amikor a javaslat elfogadása felé kezdtek haladni a dolgok, Markó kivörösödött, dühbe gurult és kirohant. Az ANI-ról szóló javaslatot pedig, ha jól emlékszem, egy éven át nem tudtuk elfogadni, mert Tăriceanu mindig kérdezte: Markó úr, egyetért ezzel vagy azzal a változattal? Nem, akkor nem kerül napirendre. És akkor megint alkudoztunk egy sort, s ez eltartott egy éven keresztül. Végül Băsescu jött el a kormányülésre, s akkor fogadtuk el az ANI-határozattervezetet, amit a parlamentbe küldtünk. Akkor is nagy műsor volt. Miután elment Băsescu, Tăriceanu azt mondta: akkor most kezdjük el a kormányülést. Jól emlékszem ezekre a pillanatokra, hisz korszakalkotó jellegűek. Mintha addig nem üléseztünk, hanem a parkban pihengettünk volna. Aztán módosítások után a Szenátusban egyhangúan elfogadták a törvényt. Azt nyilatkozták: csodálatos és alkotmányos. S miután az ANI elkezdett tevékenykedni, változott a lemez: nem jó, nem alkotmányos. Én csak annyit mondok: nem kellene az emberek elfelejtsék, hogyan is történtek ezek a dolgok