2012. április 09.,
Stelian Fuia
Fuia a Suceava megyei mezőgazdasági szakemberekkel és polgármesterekkel folytatott megbeszélésen elmondta, hogy a mezőgazdasági termelők társulása szükséges az ágazat fejlődése szempontjából.
Példaként említette Suceava megyét, amely jelentős krumplitermelő, de kis területeken, hangsúlyozta, a termelőknek szövetkezniük kellene, raktárakkal kellene rendelkezniük és így jobban tudnának tárgyalni a nagy üzlethálózatokkal.
„Egyetlen üzletlánc sem vásárol zacskókkal”, mondotta Fuia, aki megjegyezte, hogy a termelők társulásának hiányában nagyon sok az import.
Kiemelte a helyi akciócsoportok fontosságát, amelyeket a 2014-2020-as időszakban európai alapokból hárommillió euróval finanszíroznak és amelyek 200.000 euró értékben nyújthatnak támogatást raktárak és farmok létrehozatalára, olyan pályázatok esetében amelyek haszonélvezői termelői társulások lehetnek.
„Ne a csomagtartóból vagy a vasárnapi piacon értékesítsük az árut”, mondotta Fuia.
Kifejtette, a szövetkezés fontos, lehetővé teszi, hogy a mezőgazdaság a „fejlődés folyamatos motorjává” váljék.
„Senkit nem ölt meg a társulás. A szövetkezésnek előnyei vannak. Így válhat a mezőgazdaság a fejlődés folyamatos motorjává” mondotta a miniszter.
Fuia kiemelte, hogy ha 2011 jó év volt a növénytermesztés szempontjából, a kormány számára prioritás az állattenyésztés is, hogy hozzáadott értékű, „intelligens exportot” tudjanak megvalósítani.
A miniszter kifejtette, hogy Romániának hiányosságai vannak az állattenyésztés, főként a húsmarha tenyésztés területén, de nagy az exportpotenciálja. „Van helye a többnek”, mondotta Stelian Fuia. Mediafax
